Orvosi Hetilap, 1893. július (37. évfolyam, 27-31. szám)
1893-07-02 / 27. szám
1893. 27. sz. ORVOSI HETILAP ívet, mint a hol azelőtt állott. Ilyen jelenséget érthetett Zacher a contracturam való hajlandóság alatt. Egy új impulsus még más irányt ad a központi ingerületnek, de azután újra visszatér az. Villamos ingerrel is vizsgáltam a paralytikusok arczizomzatát, ezen vizsgálatok eredményét más helyen fogom közölni, itt csak a contracturákhoz jegyzem meg, hogy a contractions izom a hypertonia bizonyos fokán kisebb rángást ad, mint az ép vagy paretikus izom. Mendelssohnt említi, hogy hemiplegiánál a hypertonia bizonyos foka alacsonyabb rángási görbével jár, mert a már úgy is összehúzódott izom csak kisebb határok között mozoghat. A közölt esetnél a bal r. mentalis paresise volt jelen s ezen az oldalon villamos ingerlésre sokkal erősebb rángásokat kaptam, mint a jobb oldalon. Lehet a contractura nagyfokú, hogy a legerősebb árammal sem lehet rángást kiváltani. E contracturák megjelenésükben néha igen változók, míg egyszer igen kifejezettek, másszor teljesen elsimulnak s majd egyik, majd másik izomban jelennek meg ugyanazon egyénnél. Néha csak a szabálytalanul erősen vont redőkön s a finom remegő mozgásokon ismerhetők fel. Paralytikusok arczizomzatán egyéb mozgási hibákat is találunk, amelyek eddig szintén nem lettek figyelembe véve. A már említett agyérzés vagy hiányos összevezetés jele az, mikor vizsgálatnál a beteg nem a mondott vagy mutatott, hanem más izmot innervál. (Oly betegeket értve, akik még jól fogják fel az utasítást.) Például azt mondtam a betegnek, hogy ránczolja össze a szemöldökét, s míg ez tőle telhető erővel hányta le a szemeket s szorította össze a száját, szemöldöke meg sem mozdult. Különben szabad volt a mozgás, csak a corticalis inger nem találta meg a rendes útját. Zacher ír le hasonló esetet, midőn a beteg nyelve egész szabadon mozgott, de felszólításra képtelen volt kiölteni. Az izomérzés s elvezetés hiánya az is, midőn a homlok felhúzatása után az erősen összeránczolva marad még akkor is, midőn perczek múltán vele már egészen másról beszélünk. A szétszórt változások nagyon tanulságos alakja volt az, midőn láttam, hogy a beszéd közben a frontálisnak külső, másszor belső nyalábja húzódott össze remegő, lassú mozgással. Igen érthető a túlfárasztás betegségénél, ha a könnyű kifáradás a részekben is kifejezett. Sokszor láttam villamos vizsgálatnál, hogy 4—5 rángás után a legerősebb inger sem mozgatta az izmot. Sőt láttam egy esetben a r. mentálison, hogy előbb csak a lev. menti húzódott össze, azután a quadr. lab. infer, kezdett reagálni, s mikor e két izom már nem volt ingerelhető, akkor megmozdult a depressor ang.olis is. Ilyen tünemény akaratos mozgásnál is előjön, a két frontális mozgattatásra előbb együtt mozgott, azután az egyik mindinkább visszamaradt, végre megszűnt összehúzódni. A tónus különböző voltát igen szépen mutatja az is, midőn némely esetben szembehunyásnál a pillarezgés egyik szemen gyorsabb, erősebb, a másikon renyhébb, hamarább megszűnik. Az izmok beidegzésével, megváltozásával jár a táplálkozás zavara is, azért peripherikus, pl. villamos ingerrel sem kapunk normális reactiót. 20 esetben eszközöltem villamos felvételt paralytikusok arczizomzatáról s a kóros mozgást minden esetben megtaláltam. Legkönnyebb alakja a kóros mozgásnak a lassú rángás, midőn rögtöni a rángás, erős is, de lassú lefolyása van. Máskor ezen jelek mellett gyenge is a mozgás. Az akaratos mozgás remegése villamos ingerre is megjelenik. Nehézkes, elhúzódó, az izomnak tömeges mozgását kivétel nélkül minden súlyosabb esetben találtam. Az izomrostok differentiált, összerendezett mozgása eltűnt. Ez azonban nem valódi renyhe rángás, az izom nincsen teljesen elszakítva a központtól, a szöveti elváltozás is egészen más kell hogy legyen. Hogy a rángás jellege centrális elfajulási reactióknál eltérő, azt Eisenlohr is mondja. E kérdés irodalma pár értekezésből áll csak. Paralytikusok villamos viszonyait Fischer és Gerlach vizsgálták quantitatív jeleket keresve, néhány idegs izomra szorítkozva, positív eredmény nélkül. A rángás minőségét nem vették figyelembe. Általában az irodalomban csak az elfajulási renyhe rángást említik, magam a kóros mozgások sok alakját láttam úgy periph, mint különösen centrális bajoknál. Mendelssohnnál olvastam, hogy par. progr.-nál a rángási görbe elhúzódó, mi a lassú rángásnak felelne meg. Az izmok könnyű kifáradása mellett gyakori tünet azok gyengesége is. Egy rendkívüli kimerültséggel járó esetnél láttam, hogy felszólításra az egyén csak megrántotta az izmokat, de kis kitérésű, remegő mozgás után nem volt képes a beidegzést hosszabb időn át is megtartani. Egy nőbetegünknél feltűnt, hogy beszéd közben egyáltalán nem mozgatta az arcz izmait. A hangképzésnek finom kisérő mozgása az arczizmok részéről s a szemekből elmaradt. Ez a merevség még a nem laikust is megdöbbenti s ez esetben a hangsúlytalan, elhúzott beszéd mellett fősegítőnk volt abban, hogy az agykimerülést felismerjük. Az ilyen egyén hangszalagaival, nyelvével beszél csak. A beszédzavarok más alakja komplicáltabb eredetű. A nyelv eléri a fogakat, de az ajkak kóros impulzusok hatása alatt elhúzódnak fel- és lefelé, az izomcsoportok együttműködése megszűnt, amint ennek legtisztább példáját a rectus internusok accom. zavarában már említettem. A hangszalagok hibás működése mellett a pofaizmok is hiányosan, egyenetlenül erősítik a hangot, azért a beszéd susogó, a hangsúly szavak, mondatok végén leesik s kifejezéstelen lesz, amit cerebrastheniánál sohasem találunk. Ezen észrevételeket akartam közölni e kevés igényű beszámoló keretében. Azt hiszem, hogy a paralysis progressiva diagnostikájában a finom vonások megfigyelésére való utalás eléggé indokolt. Magam kedélybeteg, cerebrastheniás férfiaknál az arczizomzat villamos vizsgálatát sem mulasztanám el, mert ilyen módon teljesen objectív tünetek birtokába jutunk, s a rángás minőségében a központ állapotát jól visszaadó jeleket láthatunk. Meynert, a psychiatria legnagyobb mestere, a betegségérzet megszűnését tartja azon határnak, hol már a terjedő agysorvadás biztosan jelen van; amidőn ezt feltétlenül elfogadom, hangsúlyoznom kell, hogy a mi csendes bejáró betegeink a kimerülést, fejfájásokat, neuralgiformis fájdalmakat a betegség igen súlyos objectiv tünetei mellett is érzik s ezekről folyton panaszkodnak. A betegségérzet eltűnése előtt évekkel kell már felismernünk az agy általános megbetegedését, ebben a társító rostok szétesését, a localizált folyamatokat. Még akkor is csak a leggondosabb orvosi segítség tudja visszatartani vagy helyrehozni a már megindult agysorvadást. Ezt a korai diagnosist vélem lehetővé tenni, midőn a mimikus ataxiában, az arcz apró izmainak mozgási hibáiban a figyelmet ilyen korai objectív tünetekre hívtam fel. Néhány újabb képző (plastikus) műtétről. Közli Herczel Manó dr., az üllői úti közkórház rendelő sebésze, heidelbergi egyetemi m.-tanár. (Vége.) Utolsó esetemben — egy fiatal kisasszonynál — az orrcsontok, részben az orrporczok és az egész orrsövény pusztultak el sekélyedő folyamatok következtében. A maradék kis orrcsúcs a hegek rongálása folytán fel- és hátrafelé huzatott, az orrhát teljesen behorpadt, az orrszárnyak durványosak voltak és az orralaphoz lapultak, szóval az egész egy súlyos alakú typikus nyeregorr képét mutatta. Az orrhát bőre ezenfelül annyira volt részben ulceratiók, részben előrement több- Eisenlohr. Muskelatrophie u. elektr. Erregbarkeit bei Hirnherden. Neur. Centralblatt 1890. 2 Gerlach. Ueber Yeränder. der norm. galv. Erregbarkeit bei Dementia par. Arch. f. Psych. 1889. 1 Mendelssohn. Ueber die Muskelzuckung bei Erkrankungen des Nerven- u. Muskelsystems. Inaug. D. Dorpat. 1884. 322