Orvosi Hetilap, 1893. október (37. évfolyam, 40-44. szám)

1893-10-01 / 40. szám

1893. 40. sz. ORVOSI HETILAP II. Kísérleti sorozat. A­mennyiben az I. kísérleti sorozat­nál a fertőző anyag talán túl nagy diluziót szenvedett az öblítő (80° kcm.) nagy mennyisége által, czélszerűnek találtak követ­kező ellenőrző kisérleteket megejteni: az inficiált műszerek a megfelelő homokfürdőn lettek keresztülhúzva, majd (steril) destillált vízzel leöblítve, összerázva és így ferde ugar és gelatin-síkokra vive (epprouvette), illetőleg nyomva. Az ered­ményt a következő táblázat tünteti fel. Táblázat a 11. kísérleti sorozathoz. III. Kísérleti sorozat. Meggyőződést szerzendők, hogy a desinficiálásnak mily foka éretik el — más intézeteknél — a sebészi műszerek desinficiálásánál, közvetlen azok használata előtt, kémcsövekbe bevihető sterilizált műszereket szereztünk be kísérlet czéljából, illetve saját eredményeinkkel való össze­hasonlítás végett, névleg az egyik szülészeti klinikáról és a közkórháznak egyik sebészeti osztályáról. Az erre vonatkozó eredményt következőkben közöljük: A szülészeti klinikán az eszközöket x/2 órán át 2°/0-os soda-oldatban szokták forralni, innen desz­­vízbe jutnak, a­hol egész a használatig maradnak. Innen desinficiált kézzel vagy eszközzel lesznek kivéve. Ily módon sterilizált műszere­ket szájával lefelé fordított kémcsőbe vezettünk, illetőleg a tápanyagokba (szőlőczukros agar-agar, gelatin) nyomtuk. Eredmény: Tápanyagok 8 nap múlva sterilek. A fent említett sebészeti osztályon az eszközök fél órán át 2%-os soda-oldatban forraltatnak, majd 8 órára 2%-os carbol-oldatba jutnak, innen közvetlenül használatba. Itt is ugyanazon eljárás lett követve (mint fentebb). Eredmény: 47 óra után gyér számú levegő-bacteriumok fejlődtek, utóbbi anyagból (1. III. táblázatot) 2 egér lett beoltva. (Tasak készítés.) Az egyik egérnél még ugyanazon nap loboso­­dási tünetek mutatkoztak, mi (erythema, duzzanat) azonban már a következő napon teljesen elmúlt. A másik egérnél az oltás teljesen hatástalan maradt. Táblázat a III. kísérleti sorozathoz. Resume. A bevezetésben hangsúlyozott gyakorlati kivihetőség szem­pontjából tekintve a felsorolt kísérleteket, azok a következő eredmények levezetésére nyújtanak alapot. 1. A homokfürdő gyors mechanikai tisztítónak bizonyult és a különben divó tisztítást kefével és szapannnal pótolja. 2. A desinficiálás időtartamának rövidítése a hatóanya­gok említett concentratiója mellett keresztü­lvihetőnek tekint­hető, mert: a) a sublimat még 4%-os oldat mellett sem támadja meg az aczélműszereket rövid — mint említett — időtartam mellett ; b) lysol és phenosalys épenséggel nem. 3. A lysol 50°/o­kaliszappan-tartalomnál fogva a­czél­­nak megfelelő tulajdonsággal bír, a­mennyiben az infectiós anyagnak — a­mely az eszközökhöz tapad — zsíros részét elszappanosítani képes, míg másik része, a carbolsav, hatásra jut. 4. A chloroform sublimat előtt alkalmazva, hogy annak hatását zsírtalanítás által gyorsítsa és intensívebbé tegye, úgy látszik nem gyakorol a mikroorganismusokra észrevehető hatást. 5. Úgy a higanychlorid, mint a lysol és a phenosalys a fent vázolt módon és a homok-tisztogatás alkalmazása mellett az eszközök desinficiálására elégségesnek bizonyul, ámbár a bacteriol­ vizsgálatok nem mindig mutattak absolut sterilitást, de a kifejlődött cultúrák nem bizonyultak pathogeneknek. 6. A Miller által ajánlott (loc. cit. pag. 276—277) forró soda-oldatot illetőleg ama két kisérlet után, melyet meg­ejtettünk, következtethető, miszerint egy oly eljárással állunk szemben, a­mely absolut sterilitást képes előidézni; a lemezek teljesen csiramentesek maradtak. 7. Az erős elektromos áram segélyével eszközölt kísérle­tek nem vezettek positív eredményhez és újabb kísérletek hivatták ezen kérdést jobban megvilágítani. 8. A II-dik kísérleti sorozat az I-ső kísérleti sorozattal megegyező eredményt szolgáltatott, noha itt a phenosalyl kevésbé kedvező eredményt mutatott, a­minek okozója talán az itt mellőzött dilutio volt. 9. A III-dik kísérleti sorozatból kiviláglik, miszerint a sebészi műszereknek fent említett fertőtlenítése teljesen elégsé­ges, és csupán csak levegő-bacteriumoknak hozzájárulhatása akadályozandó meg. Ha az eredményeket bírálatnak vetjük alá, kiviláglik, mi­szerint : I. A mindenkor elérendő czélul kitűzött absolut sterilitás elérhető ugyan készülékek (sterilizátorok) és forró soda oldat segélyével, azonban latba esik az is, hogy II. minden ilynemű eljárás sok időt, az alternáló mű­szerek nagy számát, esetleg egy külön személyt, mint des­­infecteurt stb. vesz igénybe , de ettől még eltekintve, kellemet­len (nyári) fűtést és a műtőszobának gőzzel való telítését okozza. III. A sterilizálás fokát tekintve, a következő sort állít­hatjuk össze: 1. 2°/0 forró soda-oldat. 2. 4°/0 sublimat-oldat előzetes chloroform-leöblítéssel. 3. Tömény lysol. 4. 4% sublimat-oldat (chloroform nélkül). 5. 50°/o lysol-oldat. 6. 50°/o phenosalyl-oldat. 7. 200/o phenosalyl-oldat. 8. (Electromosság). IV. Hogy az itt speciálisan fogászati műszerekre vonat­kozólag javasolt fertőtlenítő eljárás az egyéb sebészi műszerek­nél használatban álló eljárásokkal jóformán egyenértékű és semmi tekintetbe eső ok (pathogenitás) nem forog fenn annak kicsiny­lésére, mert, esetlegesen, légbactériumok úgy itt mint amott fordulhatnak elő. V. Hogy az eddig ismert műszerfertőtlenítési eljárások közül egy sem felel meg mind a négy főkövetelménynek, milyenek absolut sterilitás, egyszerűség, ártalmatlanság a mű­szerre és a gyorsaság egyarányban, és csak a jövőnek, talán az electromosságnak titka egy oly eljárást kitalálni, mely az összes követelményeknek egy csapásra tenne eleget. Közlemény Schwimmer tanár bőrbeteg­osztályáról. A korai bujakórellenes kezelés befolyása az idegrend­szerre. Irta Deutsch Arthur dr., kórházi gyakornok. (Folytatás.) Az általunk vizsgált esetekben a sensibilitás és motilitás­­ban zavarok nem voltak constatálhatók. Az észlelt betegeknek egész idegrendszere át lett vizsgálva s említett irányban el­térések nem voltak kórismérhetők. Ezen elváltozások spinalis eredete mellett szól ama körülmény, hogy az észlelt esetekben a reflexgátlás daczára, melyre felszólíttattak a betegek, a reflexek fokozódottak maradtak. Kaposi gerinczagyi eredetűeknek tartja Időtartam perczek­ben A kisérle­­­tek ered-­­ménye Steril Nem steril Non­pathogen Pathogen 1 °­ C sublimat homokfürdő 0 405 2 3 5 100% lysol ----------------0-30—0-405 3 2 5 — 20% phenosalyl-..............0-30—0 405 1 4 4 — ( A mikroorganismusok­­ rövid ideig tartó tályo­ 1­got idéztek elő. 2% forró soda-oldat.......... 3 05 Egyed­kisérletek száma Steril Nem steril Non­pathogen Pathogen Megjegyzés Szülészeti klinika5 5 5 Sebészeti oszt. ---5 3 2 3 2 (?) geny nincs. 471

Next