Orvosi Hetilap, 1894. június (38. évfolyam, 22-25. szám)
1894-06-03 / 22. szám
260 ORVOSI HETILAP jöttére vezetnek. Néhány kóresettel óhajtanám nézetem jogosultságát bizonyítani. Egy 19 éves fiatalember állott kezelésem alatt, ki zsenge ifjúsága óta önfertőzést űzött. A beteg még soha nem costált. Kellemetlen égető, időnként szúró fájdalmai vannak búgycsövében. Vizelés néha fájdalmas. A húgycsőnyílás időnként betapad. Igen gyakori éjjeli magömlésekben szenved, e mellett a neurasthenia sexualis kifejezett kórképe áll fenn. A beteg feje néha napokon át annyira kábult, hogy alig képes gondolkodni. Szívesen leszoknék a masturbatióról, de arra nem képes. Endoskópiai vizsgálatot végeztem azon hiszemben, hogy a pars prostaticában szembeszökő elváltozásokat fogok találni, de jelentéktelen hyperaemián kívül ott kóros jelenség nem volt található. Ellenben a húgycső elülső részletének nyálkahártyája igen feltűnő kóros képet mutatott. Az egész mucosa színe a rendesnél haloványabb, szürkésbe játszó fakó rózsaszínű és fénytelen volt. Csak elvétve találunk sötétebb, kékes-pirosba játszó szigetszerű kisebb helyeket, ezek szomszédságában beszűrődöttséget mutató udvartól körülvett Littreféle mirigycsoportokat. A nyakhártya harántcsíkoltsága elmosódott. Inkább a beteg megnyugtatására rendeltem egyebek mellett gyenge ólomvíz-oldat-befecskendéseket, melyeket a beteg körülbelül 2 hétig végzett. Ekkor közérzete, az ideges tünetek és a húgycsőben érzett kellemetlen jelenségek abbahagytak, de a húgycsőből kevés szürkés-sárga váladék ürült ki. A beteg határozottan tagadta, hogy eostált volna. A váladék górcsői vizsgálatánál genysejtek mellett epithelt, nyálkát és néhány ondószálat lehetett látni. Gonococcus nem volt kimutatható. E kóreset az urethritis irritativa tiszta képét nyújtja. A subjectív tünetek sokban hasonlítanak a subacut kankó képéhez, de a tükörvizsgálat utóbbitól elütő leletet nyújt. A váladékképződés csak akkor állott elő, midőn a beteg befecskendéseket végzett, és a genyképződés létrejötte vagy abból magyarázandó, hogy az inficiáló szerrel a kóros nyákhártyájára jutott microorganismusok a duzzadt és összefüggésében sem ép epítheltakarón át a nyálkahártyába hatolva, ott felszaporodhattak, vagy hogy a nyákhártya a befecskendések okozta mechanikus inger által vált a mikrobionokkal szemben kevésbé ellenállóvá. Az utóbbi magyarázat felvételéhez azon búvárok (Lustgarten és Mannaberg, Petit és Wassermann) vizsgálataira kell támaszkodnunk, kik kimutatták, hogy az egészséges húgycsőben is tanyáznak pyogen microorganismusok, melyek azonban a normális epitheltakarón át káros hatást kifejteni nem képesek. Második esetem egy 47 éves erőteljes férfiúra vonatkozik, kinél nagyfokú prostatatúltengés állott fenn. E bántalom következtében a betegnek nemcsak gyakran kellett vizelnie, hanem a vizelés nagy megerőltetéssel járt és akárhányszor néhány perczig kellett várnia, míg az megindult. A beteg nagy elfoglaltságával mentette azt, hogy ha a vizelés azonnal meg nem indul, szokása a hímvesszőt rongálni, mely művelethez tudvalevőleg más hasonló betegek is szoktak nyúlni, hogy a vizelet megindítását elősegítsék. A vizelet savanyú, sok nyálkát tartalmaz. Esztendőkön át a betegnek húgycsövével alig volt baja. De midőn kellemetlen érzésekről és a húgycsőnyilásnak időnkint való betapadásáról kezdett panaszkodni, azon gyanú merült fel bennem, nincsen-e a betegnek szűkülete is, és noha tagadta, hogy valaha klennorrhoeája lett volna, mégis a húgycső endoskopiai megvizsgálására határoztam el magamat. Szűkületet nem találtam, de a nyákhártya a panteriorban kóros elváltozásokat mutatott fel, melyek az előbbi betegnél leírt tükörképhez feltűnően hasonlítottak. Fér év múlván a beteg vidékre utazott és ott hirtelen teljes vizeletretentio állott be. A vizelet kathéterrel bocsáttatott ki. Néhány nap múlva nagyfokú cystitis suppurativa, ammoniakalis vizelettel. Lokális kezelésre még nem került a sor, midőn a cystitis fennállásának második hetében a húgycsőből mindinkább fokozódó mértékben genyes váladék kezdett kiürülni. Az urethritis a subacut kankó képéhez minden tekintetben hasonlított, de a genyben gonococcusok nem voltak. Ez esetben a húgycsőlobot csak a cystitissel hozhatjuk kapcsolatba. Fürbringer az ammoniakalis vizeletnek azon hatást tulajdonítja, hogy a húgy catarrhalis lobját idézi elő. Mióta F. ezen nézetét ismerem, figyelemmel kísértem az ammoniakalis cystitisben szenvedők nagy részét e tekintetben is, de nem tapasztaltam, hogy az ammoniakalis vizelet egymagában hosszabb ideig tartó genyes váladékképződéssel járó urethritist okozott volna. Hol ily sob létrejött, ott katheter vagy egyéb eszközök vezettettek be gyakran az urethrába, és így utóbbiaknak kell elsősorban az urethritis létrejöttét tulajdonítanunk. Azt hiszem, hogy ezen esetekben tényleg az ammoniakalis vizelet vegyi, vagy talán az abban levő bacteriumok pathogén hatása idézte elő az urethritist, de ezen hatás csak azért érvényesülhetett, mert mint az első esetben a nyákhártya abnormis állapota a mikrobionok letelepedésének és felszaporodásának kedvező talajt szolgáltatott. Mert ép úgy, mint ahogy a vizelet ammoniakalis vegyhatásának egymagában nem tulajdonítható urethritis előidézése, és úgy nem okoznak a fajlagos vírus leszámításával a genynyel a normális húgycsőbe vitt pyogen coccusok egymagukban urethritist, mint azt Voillemier és mások kísérletei bizonyítják, kik tályogokból vett genyt vittek az urethrába, és az ott hosszabb időn át maradt, anélkül, hogy káros hatást kifejtett volna. Minthogy a homoktartalmú vizelet kiürítése, mivel az előbb vázolt irritatiókhoz hasonló kóros elváltozásokat okozhat, ugyancsak az urethritis irritativa aetiologikus momentumai közé soroztatott, e bántalomra nézve csak a következő megjegyzéseink vannak. A homoktartalmú vizelet és úgy mint egyéb mechanikus izgalmak a húgycső lobos állapotára vezethetnek, és ha nem minden oly betegnél jö létre az urethritis, úgy fel kell tételeznünk, hogy itt is egyéb tényezők hozzájárulása szükséges a húgycső lobjának kifejlődésére. Az urethritis irritativa a húgycső közvetlen mechanikus izgatása nélkül is jöhet létre. A nyákhártya kóros elváltozásai valamint nyálkás váladék kiürülése az ismertetett nemi kihágások következményei i de gényes kiürülés csak egyéb oly tényezők segítségével jö létre, melyek a különben nem pathogén mikrobionok odajutásának vagy letelepedésének feltételeit elősegítik. Az esetek már jelzett ritkaságánál fogva nem lehetett módomban nagyobb szabású kísérleteket és vizsgálatokat tenni, de tapasztalataim alapján úgy theoretikus mint gyakorlati szempontból az urethritis irritativa ezen alakjának külön csoportba való osztályozását szükségesnek tartom, mert összetévesztésétől a blennorrhoeának oly stádiumával, midőn már gonococcusok hiányozni szoktak, a legjártasabb szakember sincsen megóva. Mi a bántalom lefolyását illeti, úgy ez korántsem oly kedvező, mint a minőnek az objectív tünetek könnyűsége után várhatnék. Természetesen sok függ attól, várjon az ingerek, melyek a betegség létrejöttét okozták, teljesen megszüntethetők-e. Gondos kezelés mellett is többszöri kiújulásokra el lehetünk készülve. Leghelyesebben járunk el, ha a kezelést tükrön át végezzük, mely úton erélyesen járhatunk el a nélkül, hogy hevesebb tünetek előidézésétől kellene tartanunk. Minthogy az urethritis ezen alakja már subacut képet mutat kezdetétől fogva, a kezelés megkezdését nincsen okunk késleltetni. A bántalom megfelelő kezelésre teljesen gyógyul, mi az okból is fontos, mert fennállása a többnyire neurastheniás ily betegeket felette nyugtalanítja, sőt psychikus impotentiára adhat okot. Kevés figyelemben részesül a húgycső egy másik nem fajlagos lábja, az urethritis herpetica (urethritis phlydaenulosa) is. A legtöbb szakmunka meg sem említi, másokban pedig mint a herpes progenitalis-nak a húgycsőnyílással szomszédos nyákhártyarészletre való kiterjeszkedését találjuk tárgyalva. 1894. 22. sz.