Orvosi Hetilap, 1896. június (40. évfolyam, 23-26. szám)
1896-06-07 / 23. szám
271 ORVOSI HETILAP 1896. 23. sz. részein fennálló intensiv kékes-vörös, azaz inkább szederjes szín és ugyanezen részek bűvös tapintata által tűnik fel. Ezzel ellentétben feltűnik, hogy a csekélyebb fokú májtumortól eltekintve alig van más pangási tünet. Vizeletben fehérje csak időnként mutatható ki, de akkor is csak nyomokban. Az említettekből két körülmény kapja meg figyelmünket; először az a rendkívüli s élőben igazán ritkán látható cyanosis és másodszor, hogy ezen óriási cyanosis mellett nagy vérköri pangásnak alig van tünete. Már a külső tényekből ítélve, alig lehetett kétségünk, hogy a vérnek rendkívüli oxygen hiányával van dolgunk. A további vizsgálatok ezt a felvételünket tényleg megerősítették. Számos klinikai vizsgálat által be van bizonyítva, hogy mindenütt, hol hiányos élőny felvétellel találkozunk, hol könnyebb vagy súlyosabb dyspnoéval, szénsav felhalmozódással van dolgunk, ott ezzel arányosan a vörös vérsejtek száma kisebb vagy nagyobb mérvben megszaporodik. Ez volt esetünkben is várható. A vérsejt számlálása alkalmával tényleg 9.600.000-nek találtam a vörös vérsejtek számát. Bauhölzer egy hasonló esetében ugyanennyit talált. További támpontul a vörös vérsejtek mondhatnám oxygenhiány okozta intoxicatiójára vonatkozólag Hamburger s Limbeck kísérletei szolgáltak. Mindketten frissen vett véren C02-őt áramoltatva keresztül, bebizonyították, hogy az O-hiány, a vörös vértekecsek és a plasma szilárd alkatrészeinek egymáshoz való viszonyát oly értelemben változtatja meg, hogy a vörös vérsejtek Na01-t vonnak el a serumtól és cserébe más szilárd alkatrészeket adnak le. A végeredmény tehát az, hogy a serum konyhasóban jóval szegényebb lesz. Ezen beteg plasmáját NaCl-ra megvizsgálva a NaCl-t 0'46%-nak találtam. A normális vér serumának NaCl-tartalma 0'58— 0'60 közt ingadozik. Az I. belklinikán végzett számos vérvizsgálatunk alapján mondhatom, hogy ennél alacsonyabb értéket szívbajosoknál és pedig ezek incompenzált stádiumában találtunk, akiknél a NaCl 0’54—0'56°/0 közt ingadozik. Még ezeknél is kisebb értékeket pneumonia crouposánál találtam és pedig egy gyorsan terjedő s súlyos dyspnoeval járó esetben a vér NaCl-tartalma 0‘50°/0-ra szállt le. Ennél alacsonyabb értéket számos vizsgálatunk alatt egyetlen egy esetben sem találtunk. Azt hiszem az elmondottak után a NaCl ezen viselkedése szintén világosan mutatja a vérnek jelentékeny oxygen hiányát. Hamburger és Limbeck imént említett vérvizsgálatait in vitro én a következőkép egészítettem ki: Nyulaknak a carotisát megnyitván, tisztán arteriosus vérüket arra használtam fel, hogy ezen véren ugyancsak in vitro C02 áramot vezetve keresztül 6—8 perczig, arra vizsgáltam, hogyan viselkedik ezen vér osmosis nyomása a C02 behatása folytán. Vizsgálataim azt bizonyították, hogy a C02 áram behatása alatt a nyúlvér fagypontsülyedése, mely rendes viszonyok közt 0'56°—0'64° közt ingadozik, felment 0'72°-ra. Az oxygen szegény vér osmosis nyomása tehát rendkívül nagy. Ebben az esetben megvizsgálva a beteg vérének fagypont sülyedését, azt 0'69°/0-nak találtam. Korányi Sándor vizsgálataiból tudjuk, hogy ez oly nagy érték, amilyet szívincompensatiók legmagasabb fokán sem találunk. Ismételten hangsúlyoztam már, hogy ennél a betegnél pangásnak csak csekély tünetei vannak; a pangás rovására tehát alig lehet ezen nagy értéket írni. Nyilvánvaló, hogy amit a 00., a friss nyúlvérrel in vitro tett, ugyanez történik ennél a betegnél is az oxygen hiány miatt. A fejtegetéseim további folyamán említendők annál inkább feljogosítanak ezen következtetésre. Az elmondottak alapján nem lehetett kétségünk az iránt, hogy a vérben talált elváltozások tulajdonképen a vérben felhalmozódott CO2 által idéztetnek elő. De ha a vér jelzett elváltozása csakugyan az oxygen hiány következménye, úgy várható volt, hogy nagyobb oxygen behatás alatt, a vér ismét a normális felé közeledik, feltéve, hogy a vér által bizonyos körülmények közt tényleg több oxygen vétetik fel. Hamburger és Limbeck kísérleteiben ugyanis az történt, hogy midőn a CO2-vel átáramoltatott véren át oxygent vezettek keresztül, a serum NaCl-tartalma ismét elérte eredeti értékét. Az én vizsgálataimból hasonlókép az tűnik ki, hogy mikor a C02-val telített véren át ismét oxygent vezettem néhány percig keresztül, a nyúlvér fagypontja 0'72°-ról leszállt 0'65°-ra. (Mellesleg megjegyzem, hogy ismételt C02-áramát vezetése után a vér fagyponton fekvése megint felment 0'71°-ra.) Ezen tényeknek figyelembe vétele mellett ajánlotta Korányi Sándor tanár úr e betegnél az oxygen belégzéseket. A belégzések tiszta oxygennel történtek; a belégzett oxygen tehát a rendes athmosphaerikus partiarnyomásának ötszörösét tette ki, térfogatban 25—30 liter oxygen használtatott el egyszerre 3/1 órai időtartam alatt. Az oxygen belégzés hatásáról a betegnél következőként győződtem meg: amint fentebb említettem, a vér fagypontsülyedését belégzés előtt 0'69°-nak, konyhasótartalmát pedig 0-46°/o*mak találtam belégzés előtt; most belégzés után ismételtem ezen vérvizsgálatot és fagypontját most már csak 0'66°-nak, NaCl-tartalmát pedig 0'50°-nak találtam. A második vizsgálat alkalmával, mely 8 belégzés után történt, a vér fagypontsülyedését 0'65°-nak találtam belégzés előtt; ugyanekkor a NaCl felemelkedett 0’526/o-ra. (Folytatása következik.) Közlemény Kézmárszky Tivadar egy. ny. r. tanár I. szülő és nőbeteg klinikájából. A carcinoma uteri gyógyításáról. Közli Bächer József dr., I. tanársegéd. (Folytatás.) Ha tehát a szülésnek, mint traumának behatását el kell ejtenünk, nem marad más hátra, mint hogy felvegyük, hogy az előrement szüléseit, és pedig annál könnyebben, minél többször ismétlődtek, a méh belsejében oly elváltozásokat létesítenek, melyeit bizonyos körülményeit között rosszindulatú elfajulásra hajlamosak. A rosszindulatú elfajulásra hajlamosító körülmények között első szerepet játszik a climacterium. E felfogást, hogy endometritisből támad a carcinoma, megerősíteni látszik azon körülmény is, hogy 70, carcinoma miatt exstirpált uterusunkat Fleischmann Hugó, barátom szíves volt mikroskopbce megvizsgálni s csupán 3 esetben találta az endometriumot épnek, a többi a Ruge-féle 3 alak egyikét mutatta; sőt 16 esetben a portio carcinoma mellett typikus erosiót is talált és egyes esetekben az erosio födte a carcinomát. Tehát a szövettani vizsgálat is azt derítette ki, mint a klinikai adatok, hogy a carcinoma oly méhben fejlődik ki előszeretettel, amelynek endometriuma lobos. De kérdés, hogy minden lobos bántalom elősegíti-e a méhrákot ? A tapasztalat ellene szól. Voltak ugyan, csak E. Martint és Winckelt említem, akik azt állították, hogy a gonorrhoikus infectio is nagy szerepet játszanék az aetiológiában, de ezt az újabb tapasztalatok megdöntik. Ma a gonorrhoeát oly betegségnek tartjuk, mely elsősorban sterilitásra hajlamosít, holott carcinoma utokban szenvedőknél ennek ellenkezőjét, rendesnél több szülést észlelünk. Említettük már a többször hangoztatott körülményt, hogy puella *publicák, tehát a gonorrhoeával leginkább terhelt egyének, ritkán szenvednek carcinomában. De nem mondhatjuk azt sem, hogy a gonorrhoea mintegy ellenszere volna a carcinomának, mert totál exstirpáltjaink között van egy, kit a gonorrhoea typikus képe miatt gyógykezeltünk, s kinek erosiója szemünk előtt alakult át carcinomává. Exstirpatióink kapcsán azonkívül 2 esetben a méh mellett oly kifejezett salpingo-oophoritiseket találtunk, aminőket csak gonorrhoea mellett észlelünk s így, habár bacteriologikus vizsgálat nem történt is, de azért az illető esetben az endometritist is gonorrhoikus eredetűnek kellett tartanunk. Semmi okunk sincs tagadni, hogy a gonorrhoikus infectio bizonyos esetekben ugyanolyan elváltozásokat hozhat létre az endometriumon, mint a puerperális. Ép úgy, ahogy a klini