Orvosi Hetilap, 1899. április (43. évfolyam, 14-18. szám)
1899-04-02 / 14. szám
1899. 14. sz ORVOSI HETILAP teljes eltávolítása segíthet még, miről később. Bizonyos csak az, hogy a szülőcsatorna tökéletes megtisztogatása csupán az infectio kezdeti stádiumában remélhető. Többnyire el kell készülve lennünk arra, hogy a bomlás tovább is tart s ezért bir fontossággal. 2. A boruló váladék levezetése és eltisztogatása. E kettőnek voltakép ugyanaz a czélja: megakadályozni a bomló váladék pangását. Kiválóan fontos ez a további megbetegedések elkerülésére, melyek halálosakká is lehetnek. Esetünkben ez volt oka a súlyos megbetegedésnek, Salus hasonlóan operákt esetében pedig a halálos bajnak. Természetes szülések után az öblítések szolgálnak e czélra s idejekorán téve, elég hathatósak. Császármetszés után az öblítés a hasseb miatt nem végezhető oly jól, hanem itt viszont a drainezéssel segíthetjük elő a váladék levezetését. Akár egyiket, akár másikat megnehezíti a nagyfokú medenczeszírkület,amely kedvező a pangásnak. (Folytatása következik.) Közlemény a Korányi Frigyes tanár vezetése alatt álló I. belgyógyászati korodából. A typhuskezelés diaetetikus irányelvei.1 Benedict Henriké ésSchvarcz Miklós dr.-októl.1 2 A legelőkelőbb szerzők és legtapasztaltabb klinikusok megegyeznek manapság abban a véleményben, hogy a typhus abdominalis az utóbbi időben sokat veszített félelmetességéből; igen számos észleletre alapított elfogulatlan statistikák arra az eredményre jutnak, hogy a halandóság apadása az utóbbi évtizedekben több mint 50°/o-ra rúgott. Míg a negyvenestől egészen a hatvanas évekig közölt statistikák 18'8-tól egészen 22'2°/o-ig terjedő halálozási számot tüntetnek fel, addig mostanság 10°/o a legmagasabb szám; persze tekintetbe veendő, hogy mily döntő befolyással van a halálozási hányados magasságára a járvány különböző súlyossága, annak sajátosságai, hajlamossága bizonyos complicatiokra, szóval mindama számos körülmény, melyet közös megegyezéssel összefoglalva a genius epidemiaenek szoktunk nevezni. Sok therapeutikus eljárásnak is szoktak betudni valamelyes részt a prognosis emez enyhítésében. Míg Bouchard számadatokkal bizonyított sikereit a bélantisepsisnek, calomel, jodoform és naphtalin következetes adagolásának véli köszönhetni, addig másrészt a betegség lefolyásának enyhülése összeesett a Brand, Jürgensen és Liebermeister inaugurálta antipyretikus kezelésnek általános elterjedésével, ami mellett mindinkább tért foglalt az a jobb belátás, hogy a typhus-betegeknek az eddiginél bőségesebb táplálása is mérvadó tényező. Ez előadás keretében természetesen távol áll tőlünk az a szándék, hogy kritikát gyakoroljunk e therapeutikus irányzatok felett; mindenesetre feltűnő kell hogy legyen, hogy manapság, mikor a hyperpyresisnek nem tulajdonítunk oly deletaer befolyást a szervezetre, mint Liebermeister fellépése idejében, és a hydrotherapeutikus eljárások inkább mint szív, véredény- és idegzsongító behatások örvendenek tekintélynek és kevésbbé lázellenes hatásuknál fogva, midőn a hydrotherapia orthodox alkalmazását kevés helyütt van alkalmunk látni, mégis a typhus prognosisa ép olyannak mondandó általában, mint amaz időkben, amikor súlyos műhibául rótták volna fel az orvosnak a hidegvízgyógymód elhanyagolását. Nem zárkózhatunk el ama meggyőződés elől, ha ezt oly elfogulatlan klinikus, mint amilyen Korányi, vallja magáénak, miszerint mindinkább fogynak a súlyos esetei a typhusnak és mind gyakrabban kerülnek az orvos elé az esetek túlnyomó többségében oly könnyebb megbetegedési alakok, melyeknél intermittáló, sőt abortív lázmenetet, a hasmenés hiányát, mérsékelt lépduzzanatot stb. van alkalmunk észlelni. De szabad-e az orvosnak az egyes esetben magát statistikai adatok és általános tapasztalatok által vezéreltetni ? és bár igaz, hogy míg hajdan 10 beteg közül kettő, most pedig ugyanannyi közül csak egy esik a veszélyes kór áldozatául, mégis 1 Előadatott a budapesti kir. orvosegyesületnek 1899. január 14-dikén tartott gyűlésén. 2 A vizsgálatokat, melyek négy egyénen 36 kísérleti szakban végeztettek, egész terjedelmükben más helyen fogjuk közölni, nem természetes-e, hogy az első érzés, mely minden typhus-beteg ágyánál az orvost áthatja, a bizonytalanság és legsúlyosabb felelősség tudata ? Bizonyára érthető ez, „mert aki ez érzést nem ismeri, nem ismeri a betegség természetét sem“. Másrészt épen e tagadhatatlanul enyhe lefolyásra hajlamos typicus eseteknél az orvos ritkábban, mint előbb, jön olyan helyzetbe, amikor az ö céltudatos beavatkozásától függ élet és halál; feltéve, hogy meggyőződést szerzett arról, hogy az infectio mérsékelt erejű, hogy a hőmérsék túl magas fokra való emelkedésre hajlamot nem mutat, a béltünetek nem túlságosak, az eszmélet nem aggasztó mértékben szenvedett zavart, ha a szív állapotáról sokszoros vizsgálat alkalmával megnyugtató bizonyosságot szerzett, szóval, ha oly esetről van szó, melyben — előreláthatatlan szövődményeket nem tekintve — kedvező kórjóslatot állíthat, akkor egy második therapeutikus kérdés előtt áll: miképen befolyásolható a betegség lefolyása oly értelemben, hogy a beteget lehető legrövidebb idő alatt előbbi erejének és munkabírásának birtokába visszahelyezze, hogy ez elfoglalhassa helyét a társadalomban és csorbítatlan erélylyel vehesse ki részét a Létért való küzdelemben ? És bár szorosan vett orvosi szempontból a typhus-beteget egészségesnek kell mondanunk attól az időponttól kezdve, mikor a recidiva és az utóbetegségek veszélyei kizárvák, mégis mindaddig, míg társadalmi értelemben egészség és munkaképesség egyértelmű marad, az orvosnak kötelessége, hogy működését a reconvalescentia fontos időszakára is kiterjeszsze. Nemzetgazdasági szempontból nem lehet közömbös, várjon 8, vagy pedig 12 hétig akadályozza foglalkozásában a férfikora delén levő munkást egy középsúlyos megbetegedés, míg a betegsegélyző pénztárt egyenlő mértékben károsítja, akár a kórháznak, akár az üdülők házának fizeti az ápolási költségeket. Ezen az utóbbi intézeteknek, melyeket külföldön túlnyomó részben typhus-reconvalescensek népesítenek be, már minálunk is kezdeményezett alapítása utal annak a szükségére, hogy a typhus-betegeket a láztalan időszakban is részesítsük az orvosi kezelés jótéteményeiben. Az antisepsis aerája előtt meg kellett elégedniük a sebészeknek, ha egy nyílt törés után megmenthették a sérült végtagot, manapság, az asepsis és a betegsegélyző pénztárak idejében, a munkás-törvényhozás hajnalán a sebészet már abban leli dicsőségét, hogy a lábnak minél hamarább visszaadja teljes működési képességét. S miért haladjon a belgyógyász kevésbbé a korral, mint a sebész ? A typhust és a typhus reconvalescentiát tehát egynek kell tekintenünk, mint egy és ugyanazon betegségnek lázas és láztalan időszakát, mely betegség érdeklődésünket quoad vitam első részében ugyan, de quoad functionem sokkal hosszabb időszakban foglalja le. Vizsgálataink, melyek a lázas, de még kiterjedtebb mértékben a láztalan időszakra vonatkoznak, elsősorban praktikus érdekeket szolgálnak. De ezek mellett igen érdekes theoretikus szempontok merültek fel, nemcsak a reconvalescentia táplálkozási viszonyaira, hanem, mivel bizonyos feltételek mellett a reactioról az actiora is lehet következtetni, a lázas anyagforgalomra vonatkozólag is. Az a szándékunk, hogy amennyire ezt felolvasásunk kerete megengedi, ezekre is kiterjeszkedjünk. Legelőbb is felvetendő ilyeténkép a kérdés: Létezik-e diaetetikus typhuskezelés ? Bizonyára ép oly kevéssé, mint antipyretikus typhuskezelés. Amíg a bakteriologikus kutatások alapján módunkban nincs az infectio ellen küzdhetni egyenesen, addig csak a tünetek ellen irányulhatnak intézkedéseink , és valamint a lázellenes és hidegvízgyógymód csak a hyperpyrexiával és a légző és keringési szerveknek ezzel járó gyöngeségével szemben számíthat sikerre, úgy a diaetetika is csak ama nem kevésbbé fontos tünetcsoportot képes befolyásolni, melyet a lázas anyagcserezavar neve alatt az infectio ép oly kiegészítő részének ismerünk, mint a részben épen ez által feltételezett emelkedését a testhőnek és melynek utolsó eredménye a szervezet nagymérvű kóros fogyása. Ez utóbbit csökkenteni és a pótlódási folyamat útjait egyengetni képezi feladatát a diaetetikus therápiának, mely addig, míg aggasztó tünetek a beteg élete érdekében követelik esetleg rögtönös beavatkozásunkat, csak mellékesen tarthat igényt figyelmünkre, mely azonban jogot formálhat annak teljes lekötésére attól a pillanattól kezdve, amikor a quoad vitam kedvező kérjóslat 164