Orvosi Hetilap, 1900. szeptember (44. évfolyam, 35-39. szám)

1900-09-02 / 35. szám

1900. 85. sz. ORVOSI HETILAP Hzett mellső rostasejtnyilás foglalnak helyet. A hiatás felső része ettől majdnem egy centiméterrel távolabb fekszik. Itt találunk egy kissé tágult közös öblöt, mely legtetején hasonlóan a légcső bifurcatiojához két egyenlő kerek nyílást mutat egy finom sövény által elválasztva. A nyílások közül a mellső egy 3 mm­-nyi ductuson át a homloküreg hátsó részletébe szájadzik, ez tehát a ductus naso­ frontalis. A közvetlenül mellette fekvő másik nyílás pedig egy tágas orbitalis rostasejtbe vezet. Ugyancsak itt a hiatás felső felének alsóbb részletében találjuk meg azon közlekedő csatornát, mely innen közvetlenül levezet az állkapocsüregbe. A nehézségek, tisztelt Egyesület, a­melyeket egy ilyen tágult lemezíkrekkel bíró, rendellenes járatokat képező és physiologikus csont dehiscentiákkal ellátott rostacsont gördítene in vivo a pon­tos topikus diagnosis útjába a középs­ő orrjáratból kiinduló genye­­dés esetén, számtalanok és mondhatjuk leküzdhetetlenek. Mert bármelyik melléküregből ürüljön a jelen esetben geny, annak megjelenési helye a középső orrjáratban ily difformitások esetén irányadó nem lehet. Tisztázódik kevéssé, de nem teljesen a kép a középső kagyló resectioja után. Ebben az esetben annyit lehet megállapítani, hogy az innen ürülő geny csak az állkapocsűrből vagy mellső rostasejtből eredhet és utóbbi esetben, ha a geny tényleg innen ered, a rostasejtet megnyitva, azt sikeresen kezel­hetjük is. Egész másként áll azonban a dolog, ha a kagyló resectioja után a rendes kivezető nyíláson vagy azt megelőzőleg a könnyen hozzáférhető hátsó járulékos nyíláson történt átöb­­lítés alkalmával nyer valaki bő genyet az antrumból és ennek alapján az empyema antic Highmorn diagnosisát állítja fel. Lehet, hogy tényleg így áll a dolog és akkor helyén valók a diagnosisból levont therapeutikus consequentiák is; azonban, a­mint látjuk, a jelen esetben egy rostasejt útján az antrum közvetlen összekötte­tésben áll a homloküreggel, sőt az orbitális rostsejtekkel is. Ennél­fogva ezen felső üregek genyedése esetén a lefolyó geny, plane, mivel erre kényelmesebb utat talál, szintén az antrumban gyűl össze és épen oly tüneteket nyújthat, mint az antrum genuin em­­pyemája , hogy azután ily esetben, midőn az antrum nem beteg, csak geny reservoirul szolgál, a legrationálisabb kezelés, legyen az akár átöblítés, akár megfúrás az alveolus felől vagy ezek sikertelensége esetén radikális műtét a fossa caninából, sikerre nem vezethet, mert az okot el nem hárította és csak felesleges kínzása az amúgy is eleget szenvedő betegnek, az önként értetődik. (Folytatása következik.) A bradycardiáról a gyermekágyban. Közli Szabó Sándor dr. nőorvos. Ha visszatekintünk azon nem igen régi időre, midőn a hő­mérő orvosi segédeszközeink között még alig szerepelt s a pulsus­­olvasás képezte jóformán főmódszerét a vizsgálatnak, csodálkozva látjuk, hogy a pulsusmegfigyelés ezen, mondhatjuk, fénykorában a klinikusok s búvárok figyelmét nem kötötte le kellőképen azon érdekes tünemény, hogy a pulsusfrequentia a rendes lefolyású gyermekágyban feltűnően megcsappan, vagyis egy valóságos puerpuralis bradycardia fejődik ki. Kehrert szerint ugyan már a régi chinaiak is ismerték ezen lassudást és Montgomery, Cisillo, Levret, Mac Glintock és mások próbálkoztak is ezen tünemény megfejtésével, de behatóbban ezen kérdéssel csak Biott foglalkozott, ki az 1864-dik év közepén egy közleményben figyelmeztetett ezen jelenségre, melyet 225 gyermekágyas vizsgálata közben 71 esetben észlelt, tehát az összes eseteknek körülbelül 30°/6-ában. Ezen észleletei alapjául rendes pulsus szaporaságnak perczenként 70—80-at, tehát közép­számításban 75-öt vett. A­mi ezen szám alatt mozog, szerinte physiologikus lassulást jelent. Ezen tünet 1—2 napig tarthat, annál tovább, minél kifejezettebben jelentkezett, a szülés után 24 órával kezdődik s azután lassan alábbhagy. Többször szült nők­nél gyakrabban találta ezen jelenséget, mint primiparáknál s azt tapasztalta, hogy sem a szülés időtartama nincsen rá befolyás­sal, sem a szülés neme, a magzat korai vagy érett volta, a szülés rendes vagy művi úton való befejezése, sem pedig a gyermek­ágyas asszony tápláltsági foka. Ezen lassudását a pulsusnak a gyermekágyban igen becses és kedvező prognostikus jelnek tartotta. Biot ezen jelenséget theoretice következőleg magyarázta. A szülés közben számos véredény lesz összenyomva s ezen kerin­gési akadály folytán a vérmennyiség megszaporodott, a­mi az artériákban fokozott feszülést idéz elő. Miután pedig Marey­ sze­rint a pulsus szaporasága fordított viszonyban áll az arteriosus feszüléshez, az artériák fokozott feszülése bradycardiát okoz. Marey azt mondja: „Ezen pulsuslassudás, melyet Biot újabban leírt, úgy látszik az üteres feszülés által idéztetik elő. Nem is kell ezen jelenséget egy a szívre intézett primitív be­folyásból magyarázni, hanem inkább egy módosításából a peripheri­­kus keringésnek.“ Hemey a hasonlóképen foglalkozik ezen tüneménynyel, me­lyet 400 gyermekágyason figyelt meg. A pulsus középszámát egészséges nőknél 76—84-re teszi perczenként. Gyermekágyasai közül 65-nek a pulsusa 60 volt perczenként, leggyakrabban 65—68 közötti pulsusszaporaságot észlelt. A legalacsonyabb szám 44 volt. Szerinte a lassulás nem tart a gyermekágy egész tartama alatt, és leginkább röviden a szülés után van jelen. Sőt néha már közvetlen a szülés előtt is észlelte ezen tünetet. Úgy találta, hogy a lassulás rendszerint egynéhány órával a szülés megtörténte után kezdődik és körülbelül 8 napig tart. A 3—5-dik napon már gyorsulás áll be, mely vagy állandó vagy újból el­­tünhetik. Leglassabb a pulsus a szülés utáni 2-dik napon s onnan fogva azután rendszerint nő. A szülés tartama — hacsak nem nagyon szokatlan hosszú — a pulsusra nincs befolyással. A koraszülésnél is lassúbb lesz a pulsus, Y. hónapon aluli abortusnál ellenben ez nem volt észlelhető. A gyermekágyas kora nincsen befolyással a lassudásra, de pluriparáknál gyakoribb, mint primiparáknál. Hemey ezen tüneményt úgy, mint elődjei, a Marey-féle tétel segít­ségével magyarázza s velük egy véleményen is van. A németek közül Olshausen­ volt az első, ki ezen kérdés­sel foglalkozott. Szerinte láztalan gyermekágyasok napokig, sőt hetekig mutatnak lassú pulsust. Vizsgálatait 348 gyermekágyason végezte. Ezek közül csak 60 vagy az alatti pulsust talált 220 gyermekágyasnál, azaz 63%-nál. 165 gyermekágyas közül, kik az első 6 napon meg nem haladták a 38'2°-nyi temperatúrát, 114 esetben, azaz 69°/o-nál volt lassulás. Azon 128 gyermek­ágyas közül, kik a bradycardia nyomát sem mutatták, egészen láztalan volt 51, kis hőemelkedést mutatott 43, míglen tartó­san s magasabb fokban lázas volt 34 nő. Az összes észlelt esetek közül 164, azaz 47°/o mutatott 51 és 60 közötti pulsus­­frequentiát; 56 gyermekágyas, azaz 16°/o, pulsusszaporasága 50 és az alá sülyedt, sőt 3 gyermekágyasnál 40 és néhányat tett ki. A 220 gyermekágyas közül, kik egyáltalán lassulást mutat­tak, teljesen láztalan volt 114, azaz 52%, kissé lázas volt 52, azaz 24°/o, igen lázas volt 54, azaz 25%. Olshausen szerint a bradycardia rendesen első nap, a szülés után néhány órával jelentkezik, általában 50—60 pulsus­­sal perczenként; egy esetben csak 34 volt a pulsusfrequentia. Minél alacsonyabb a pulsus, annál állandóbb a lassudás. Láz ese­tén a lassudás 12—24 óra múlva megszűnik, de annyiban mégis nyilvánul, hogy a pulsusszaporulat nem oly tetemes és hirtelen, mint különben lenni szokott, legfeljebb 15—20 évlökéssel több perczenként, úgy hogy akkor is legfeljebb 70—80-ra emelkedik. Ilyen esetben hőmérőzés nélkül egy kisebb lázas állapot elkerül­heti figyelmünket. Olshausen figyelmeztet azon — már Hemey által 1868-ban említett — tényre, hogy minél lassúbb a pulsus, annál gyakoribb a nála észlelhető irregularitás. A lassudást következő­képen magyarázza. Gyakran észlelte, hogy hosszú ideig lázas gyermekágyasoknál a láztalan időszak bekövetkezte után még igen sokáig áll fenn tetemesen lassú pulsus. Miután ilyen para­­vagy perimetritikus alapon lázas gyermekágyaknál a méh visszafejlődése rendszerint igen hiányos és retardált, a láztalan időszak bekövetkeztével ellenben gyorsabb tempóban halad előre : összefüggést keresett a méh visszafejlődése s a bradycardia között s azon következtetésre jutott, hogy ezen nagy izomnak hirtelen kisebbedése folytán létrejött anaemia utáni heveny elzsírosodása mely kétségtelenül már a gyermekágy első napján szaporítja a vér zsírtartalmát — okozója a gyakran oly feltűnő pulsus­­lassudásnak. Hogy zsírbőség tényleg fennáll a vérben, azt valószínűnek tartja Olshausen, hacsak más úton gyorsan ki nem válik vagy 540

Next