Orvosi Hetilap, 1900. szeptember (44. évfolyam, 35-39. szám)
1900-09-02 / 35. szám
1900. 85. sz. ORVOSI HETILAP Hzett mellső rostasejtnyilás foglalnak helyet. A hiatás felső része ettől majdnem egy centiméterrel távolabb fekszik. Itt találunk egy kissé tágult közös öblöt, mely legtetején hasonlóan a légcső bifurcatiojához két egyenlő kerek nyílást mutat egy finom sövény által elválasztva. A nyílások közül a mellső egy 3 mm-nyi ductuson át a homloküreg hátsó részletébe szájadzik, ez tehát a ductus naso frontalis. A közvetlenül mellette fekvő másik nyílás pedig egy tágas orbitalis rostasejtbe vezet. Ugyancsak itt a hiatás felső felének alsóbb részletében találjuk meg azon közlekedő csatornát, mely innen közvetlenül levezet az állkapocsüregbe. A nehézségek, tisztelt Egyesület, amelyeket egy ilyen tágult lemezíkrekkel bíró, rendellenes járatokat képező és physiologikus csont dehiscentiákkal ellátott rostacsont gördítene in vivo a pontos topikus diagnosis útjába a középső orrjáratból kiinduló genyedés esetén, számtalanok és mondhatjuk leküzdhetetlenek. Mert bármelyik melléküregből ürüljön a jelen esetben geny, annak megjelenési helye a középső orrjáratban ily difformitások esetén irányadó nem lehet. Tisztázódik kevéssé, de nem teljesen a kép a középső kagyló resectioja után. Ebben az esetben annyit lehet megállapítani, hogy az innen ürülő geny csak az állkapocsűrből vagy mellső rostasejtből eredhet és utóbbi esetben, ha a geny tényleg innen ered, a rostasejtet megnyitva, azt sikeresen kezelhetjük is. Egész másként áll azonban a dolog, ha a kagyló resectioja után a rendes kivezető nyíláson vagy azt megelőzőleg a könnyen hozzáférhető hátsó járulékos nyíláson történt átöblítés alkalmával nyer valaki bő genyet az antrumból és ennek alapján az empyema antic Highmorn diagnosisát állítja fel. Lehet, hogy tényleg így áll a dolog és akkor helyén valók a diagnosisból levont therapeutikus consequentiák is; azonban, amint látjuk, a jelen esetben egy rostasejt útján az antrum közvetlen összeköttetésben áll a homloküreggel, sőt az orbitális rostsejtekkel is. Ennélfogva ezen felső üregek genyedése esetén a lefolyó geny, plane, mivel erre kényelmesebb utat talál, szintén az antrumban gyűl össze és épen oly tüneteket nyújthat, mint az antrum genuin empyemája , hogy azután ily esetben, midőn az antrum nem beteg, csak geny reservoirul szolgál, a legrationálisabb kezelés, legyen az akár átöblítés, akár megfúrás az alveolus felől vagy ezek sikertelensége esetén radikális műtét a fossa caninából, sikerre nem vezethet, mert az okot el nem hárította és csak felesleges kínzása az amúgy is eleget szenvedő betegnek, az önként értetődik. (Folytatása következik.) A bradycardiáról a gyermekágyban. Közli Szabó Sándor dr. nőorvos. Ha visszatekintünk azon nem igen régi időre, midőn a hőmérő orvosi segédeszközeink között még alig szerepelt s a pulsusolvasás képezte jóformán főmódszerét a vizsgálatnak, csodálkozva látjuk, hogy a pulsusmegfigyelés ezen, mondhatjuk, fénykorában a klinikusok s búvárok figyelmét nem kötötte le kellőképen azon érdekes tünemény, hogy a pulsusfrequentia a rendes lefolyású gyermekágyban feltűnően megcsappan, vagyis egy valóságos puerpuralis bradycardia fejődik ki. Kehrert szerint ugyan már a régi chinaiak is ismerték ezen lassudást és Montgomery, Cisillo, Levret, Mac Glintock és mások próbálkoztak is ezen tünemény megfejtésével, de behatóbban ezen kérdéssel csak Biott foglalkozott, ki az 1864-dik év közepén egy közleményben figyelmeztetett ezen jelenségre, melyet 225 gyermekágyas vizsgálata közben 71 esetben észlelt, tehát az összes eseteknek körülbelül 30°/6-ában. Ezen észleletei alapjául rendes pulsus szaporaságnak perczenként 70—80-at, tehát középszámításban 75-öt vett. Ami ezen szám alatt mozog, szerinte physiologikus lassulást jelent. Ezen tünet 1—2 napig tarthat, annál tovább, minél kifejezettebben jelentkezett, a szülés után 24 órával kezdődik s azután lassan alábbhagy. Többször szült nőknél gyakrabban találta ezen jelenséget, mint primiparáknál s azt tapasztalta, hogy sem a szülés időtartama nincsen rá befolyással, sem a szülés neme, a magzat korai vagy érett volta, a szülés rendes vagy művi úton való befejezése, sem pedig a gyermekágyas asszony tápláltsági foka. Ezen lassudását a pulsusnak a gyermekágyban igen becses és kedvező prognostikus jelnek tartotta. Biot ezen jelenséget theoretice következőleg magyarázta. A szülés közben számos véredény lesz összenyomva s ezen keringési akadály folytán a vérmennyiség megszaporodott, ami az artériákban fokozott feszülést idéz elő. Miután pedig Marey szerint a pulsus szaporasága fordított viszonyban áll az arteriosus feszüléshez, az artériák fokozott feszülése bradycardiát okoz. Marey azt mondja: „Ezen pulsuslassudás, melyet Biot újabban leírt, úgy látszik az üteres feszülés által idéztetik elő. Nem is kell ezen jelenséget egy a szívre intézett primitív befolyásból magyarázni, hanem inkább egy módosításából a peripherikus keringésnek.“ Hemey a hasonlóképen foglalkozik ezen tüneménynyel, melyet 400 gyermekágyason figyelt meg. A pulsus középszámát egészséges nőknél 76—84-re teszi perczenként. Gyermekágyasai közül 65-nek a pulsusa 60 volt perczenként, leggyakrabban 65—68 közötti pulsusszaporaságot észlelt. A legalacsonyabb szám 44 volt. Szerinte a lassulás nem tart a gyermekágy egész tartama alatt, és leginkább röviden a szülés után van jelen. Sőt néha már közvetlen a szülés előtt is észlelte ezen tünetet. Úgy találta, hogy a lassulás rendszerint egynéhány órával a szülés megtörténte után kezdődik és körülbelül 8 napig tart. A 3—5-dik napon már gyorsulás áll be, mely vagy állandó vagy újból eltünhetik. Leglassabb a pulsus a szülés utáni 2-dik napon s onnan fogva azután rendszerint nő. A szülés tartama — hacsak nem nagyon szokatlan hosszú — a pulsusra nincs befolyással. A koraszülésnél is lassúbb lesz a pulsus, Y. hónapon aluli abortusnál ellenben ez nem volt észlelhető. A gyermekágyas kora nincsen befolyással a lassudásra, de pluriparáknál gyakoribb, mint primiparáknál. Hemey ezen tüneményt úgy, mint elődjei, a Marey-féle tétel segítségével magyarázza s velük egy véleményen is van. A németek közül Olshausen volt az első, ki ezen kérdéssel foglalkozott. Szerinte láztalan gyermekágyasok napokig, sőt hetekig mutatnak lassú pulsust. Vizsgálatait 348 gyermekágyason végezte. Ezek közül csak 60 vagy az alatti pulsust talált 220 gyermekágyasnál, azaz 63%-nál. 165 gyermekágyas közül, kik az első 6 napon meg nem haladták a 38'2°-nyi temperatúrát, 114 esetben, azaz 69°/o-nál volt lassulás. Azon 128 gyermekágyas közül, kik a bradycardia nyomát sem mutatták, egészen láztalan volt 51, kis hőemelkedést mutatott 43, míglen tartósan s magasabb fokban lázas volt 34 nő. Az összes észlelt esetek közül 164, azaz 47°/o mutatott 51 és 60 közötti pulsusfrequentiát; 56 gyermekágyas, azaz 16°/o, pulsusszaporasága 50 és az alá sülyedt, sőt 3 gyermekágyasnál 40 és néhányat tett ki. A 220 gyermekágyas közül, kik egyáltalán lassulást mutattak, teljesen láztalan volt 114, azaz 52%, kissé lázas volt 52, azaz 24°/o, igen lázas volt 54, azaz 25%. Olshausen szerint a bradycardia rendesen első nap, a szülés után néhány órával jelentkezik, általában 50—60 pulsussal perczenként; egy esetben csak 34 volt a pulsusfrequentia. Minél alacsonyabb a pulsus, annál állandóbb a lassudás. Láz esetén a lassudás 12—24 óra múlva megszűnik, de annyiban mégis nyilvánul, hogy a pulsusszaporulat nem oly tetemes és hirtelen, mint különben lenni szokott, legfeljebb 15—20 évlökéssel több perczenként, úgy hogy akkor is legfeljebb 70—80-ra emelkedik. Ilyen esetben hőmérőzés nélkül egy kisebb lázas állapot elkerülheti figyelmünket. Olshausen figyelmeztet azon — már Hemey által 1868-ban említett — tényre, hogy minél lassúbb a pulsus, annál gyakoribb a nála észlelhető irregularitás. A lassudást következőképen magyarázza. Gyakran észlelte, hogy hosszú ideig lázas gyermekágyasoknál a láztalan időszak bekövetkezte után még igen sokáig áll fenn tetemesen lassú pulsus. Miután ilyen paravagy perimetritikus alapon lázas gyermekágyaknál a méh visszafejlődése rendszerint igen hiányos és retardált, a láztalan időszak bekövetkeztével ellenben gyorsabb tempóban halad előre : összefüggést keresett a méh visszafejlődése s a bradycardia között s azon következtetésre jutott, hogy ezen nagy izomnak hirtelen kisebbedése folytán létrejött anaemia utáni heveny elzsírosodása mely kétségtelenül már a gyermekágy első napján szaporítja a vér zsírtartalmát — okozója a gyakran oly feltűnő pulsuslassudásnak. Hogy zsírbőség tényleg fennáll a vérben, azt valószínűnek tartja Olshausen, hacsak más úton gyorsan ki nem válik vagy 540