Orvosi Hetilap, 1901. november (45. évfolyam, 44-47. szám)

1901-11-03 / 44. szám

708 ORVOSI HETILAP 1901. 44. sz. nész a fajsúly emelkedésével és fehérje fellépésével kapcsolatosan. Lépine a paroxysmalis haemoglobinuria két alakját különbözteti meg: egyiknél a jelenségek haemoglobinaemia következményét képezik, a másiknál a vesék bántalmazása szolgáltatja az alapot, tehát haemoglobinuria haemoglobinaemia nélkül. Ő a vesebántal­­mat betegeinél excessusok után fellépő haemoglobinuriának tudja be. Boas bizonyos tüneteket veseelégtelenségből magyaráz. Southey egy egyénnél haemoglobinuria mellett intermittáló haematuriát látott. Hasonló észleleteket tettek Mahomed és Barlow. Heurot betegeinek vizeletében epefestényt talált. Rosenbach szerint a vesék addig választják ki a festenytől megfosztott fehérjét, míg a vér annyira elárasztott oldott haemoglobintól, hogy a vesék is igénybe vétetnek annak kiválasztására. Maragliano ismét a veséknek is nagyobb szerepet tulajdonít. Ralfs szerint functionális albuminuria és haemoglobinuria között csak fokozati különbség áll fenn. Herringham mellékesnek véli, hogy a vizeletben csak oldott haemoglobin, vagy vörös vérsejtek is találtatnak-e ? Szerinte haematuria, albuminuria és haemoglobinuria között jelentékeny az összefüggés. Charpentier esetében a rohammentes időközökben időn­ként fehérje lépett fel. Robin a vesékben tételez fel elváltozásokat, de e mellett általános disponáló okoknak is kell lenniök. A tünetek egy vesecongestion alapuló vesefunctio csökkenésre utaltak. Betege intra vitam latens maradt neph­ritisben szenvedett. Bastianél­ egyik betegénél albuminuriát látott néha haemoglobinuria nélkül. Ő az albuminuriát nem tekinti veseelváltozásoktól függőnek, ha­nem physiologikusnak. Prior az albuminuria okát első­sorban a haemoglobinuria okozta vérkeringési zavarokban, másodsorban magában a haemoglobinaemiában (a húgycsatornácskák eltöme­­szelése és vegyi inger) keresi. Bristowe és Copeman rohammentes időben is láttak albuminuriát, szintúgy Rossoni egyik esetében. Hayem a haemoglobinuria egyik csoportjánál azt találta, hogy az albuminuria a haemoglobin eltűnte után is fennáll, míg a másik­nál a haemoglobinnal egyidőben a fehérje is eltűnik. Belabrosse a vesék locális elváltozását tételezi fel. Chvostek esetében ép és változott vörös vérsejteket, pigment szemcséket, számos hyalin, szemcsés és epithel hengereket talált, spectroscopice a haemoglo­bin mellett methaemoglobint. Boas szerint a vesebeli elváltozások a vörös vérsejtek destructioja által vannak feltételezve. Chvostek azonban reflectorikus úton létesülő vérkeringési zavaroknak is szerepet tud be. Amylnitrit által coupirozott esetekben a vizelet­ben fehérje volt jelen. Maragliano azért tulajdonít a veséknek szerepet, mert nincs összhangzásban a vér haemoglobintartalma a vizelet haemoglobintartalmával. Különben a heves ágyéktáji fájdalmak is a mellett szólanak. Nem akarunk e helyen annak részletezésébe bocsátkozni, hogy mi a haemoglobinuria lényege, vagy hol megy véghez a vér alakelemeinek destructív folyamata. Korányi Sándor ez irányban folytatott vizsgálatai erről több tekintetben nyújtanak felvilágosítást. Korányi érdekes kísérlete a következő: Egészséges ember vérét először a vérsejtszámlálásnál szokásos közönyös konyhasó-oldattal, másodszor a h­aemoglobu­minás roham alatt vett vér centrifugált (és vérsejtmentes) savójával hígította, azután a vörös vérsejtek számát mindkét hígításban meghatározta. Az eredmény az első szám­lálásnál 4.600,000, a másodiknál pedig 3.400,000 volt. Ebből következik (a rohammentes időben, mint arról meggyőződtem, a két számlálás között nem volt számbavehető különbség­, hogy a vérsavó haemoglobinuriás roham alatt a vörös vértestecseket oldja, és ezt az oldó hatást még a vér nagy mértékben fokozódott osmosis nyomása sem képes ellensúlyozni. Fel akarom említeni, hogy Chvostek és előtte mások a vesék­nek ezen destructiós folyamatban jelentékeny szerepet tudnak be, sőt szerintük egyes esetekben ez kizárólag a vesékben folyik le. A haemoglobinuria lényege tisztázott, és paroxysmalis alakja annyira szembetűnő, hogy a kórisme már akkor volt felállítható, midőn a vizelet még nem képezte spectroscopikus és górcsövi vizsgálat tárgyát. Hosszú időn keresztül pedig fogalmához tartozott, hogy a vizeletben a spectroscopikus elváltozások mellett vörös vérsejtek és vesealakelemek kimutathatók ne legyenek. De ép a fenti irodalmi összeállításból kivehető, hogy kifejezett paroxys­malis haemaglobinuria eseteiben, melyek a klinikai és spectro­scopikus feltételek összes jelenségeit magukon viselték, a vizelet oly tulajdonságokat mutat, melyek kóros vesék közreműködését kétségtelenné teszik. De ezen irányban egyesek következtetései még messzebbre menők, midőn paroxysmalis haemoglobinuriához sorolják azon eseteket is, hol a klinikai tünetek kíséretében albumi- I­nuria lép fel a jellegző spectroscopikus elváltozások nélkül. Tehát , haemoglobinuria tulajdonképen haemoglobin jelenléte nélkül. Kívánatosnak látszott a több tekintetben ellentétesen állított viszony tisztázása, mely a haemoglobinuria és vesék között fennáll. Az I. belklinikán észlelt két eset — melyek egyikénél ezen észlelet évekre terjedt — alkalmasnak látszott ezen viszony tisztázásához adatokat szolgáltatni. Az egyik eset egy 42 éves, jól fejlett, különben magát egész­ségesnek mondó férfira vonatkozott, kinél aetiologice malaria és ismételten kiállott, állítólag ulcus melle emelendő ki. A bántalom 1 8 év óta áll fenn. A másik eset 5 éves gyermekre vonatkozott, s kinél aetiologice semmiféle terhelő momentum kimutatható nem volt és kinél a bántalom 2 év óta állott fenn. Felnőtt betegünk szervezetét a physikális vizsgálat teljesen épnek mutatta, míg a­­ gyermeknél súlyos anaemia jelenségei észlelhetők. Mindkét beteg­­ a bántalom kórokát és lényegét illetőleg nagy hasonlatosságot­­ mutat. A paroxysmalis haemoglobinuria biztosan ki volt váltható,­­ ha a betegeket hideg hatásúnak tettük ki, akár úgy, hogy hideg­ben hosszabb sétát tétettünk, akár úgy, hogy hideg lábfürdőt­­ alkalmaztunk. Kivált ez utóbbi mód volt alkalmas vizsgálatunk keresztülvitelénél. Az első helyen említett betegnél rohamot oxál­­sav belső adagolásával is sikerült kiváltani — a­mire Korányi L. hívta fel a figyelmet —, de az ily módon nyert vizeletre alanti következtetéseinknél figyelemmel nem voltunk. A paroxysmalis rohamok mindkét betegnél a szokott egy­öntetű képet mutatták: általános rosszullét, borzongás, az arcz és végtagok elhidegülése, ágyéktáji heves fájdalmak, cyanosis, igen sokszor icterus, láz (38°—40°). A kórisme critériumát a roham alatt vagy közvetlen utána ürített vizelet vizsgálata szolgáltatta, mely a jellegző sötétbarna­fekete elszíneződést, a spectroskopikus vizsgálat pedig a haemo­­globinra jellegző elváltozásokat mutatta. Mindkét betegnek minden roham alkalmával ürített vize-­­­­ete — és ilyen rohamokat a két betegnek félbenszakításokkal * csaknem 1 évig tartó megfigyelése alatt számtalanszor volt alkal­munk észlelni — a vesék megbetegedésével határozott, kifejezett összefüggést mutatott. A haemoglobintartalmú vizelet savi kém­hatású, fajsúlya 1022—1028, kevés vagy középmennyiségű fehér­jét tartalmazott, vér rendszerint vegyileg is kimutatható. Gór­cső alatt ép és széteső vörös vérsejtek, vesehámsejtek, amorph­a festenyrögcsék, gyér hyalin és finoman szemcsés hengerek lát­hatók. Hogy a vesék megbetegedése a haemoglobinuriás roham I alatt megvan, azt kétséget kizárólag mutatják Korányi Sándor­­ észleletei, melyek ugyanezen esetre (felnőttre) vonatkoztak és I fontosnak tartom azok részletesebb ismertetését: „Betegnél I deczember 3-dikáig nem volt roham. A vizelet qualitative ren- A­des. Feltűnő ■ ■ változékonysága. Vér rendes. Vér és vize- 01 let közötti összefüggés rendes (m = «). E napon 0,20 gm. oxál­­sav adagolása után roham lépett fel. 3/41-kor feketés-piros, bő haemoglobin- és fehérjetartalmú vizelet üríttetik, csekély számú vörös vértestecscsel, sok alaktalan törmelékkel és finoman szemcsés cylinderrel. Következő reggel a vizelet csekély haemo­globin tartalmú. Decz. 4-dikén­t 1220, z­ = 1 ‘71 °, a 34'0. ——— = 1'74. tN × 01 ,t = 0'70°, |t‘ = 0'52, m = 0'68 = /ti + 0­6. A vizelet csekélyebb mennyiségű, a molecularis diuresis csökkent. A vese működési elégtelensége együtt járt a vér osmo­­­­sis nyomásának nagyfokú emelkedésével és konyhasótartalmának­­ csökkenésével. A vizelet a vérhez viszonyítva igen chlordás volt­­ (m­g /ír), tehát a haemoglobinuriánál a roham alatt a vér alka­­t­­ának nagyfokú és olyan változása van jelen, mely a veseműkö­dés elégtelenségének tökéletesen megfelel.“ A vesék megbetegedésére utaló jelenségek a haemoglobin­uria beállásával határozott összefüggést mutatnak. Az albuminuria eseteinkben sohasem előzte meg a haemoglobinuriát. Egy alkalom­mal felnőtt betegünk hideg lábfürdő alkalmazása előtt ürített

Next