Orvosi Hetilap, 1901. november (45. évfolyam, 44-47. szám)

1901-11-03 / 44. szám

1901. 44. sz. ORVOSI HETILAP vizelete idegen alkatrészekre megvizsgáltatván, teljesen negatív­­eredményt adott. A lábfü­rdő tartama alatt a roham beálltát klinikailag jelző stádiumban ürített vizelet — midőn a beteg már borzongásról panaszkodott, végtagjai elhidegü­ltek — sem haemo­globint, sem albument nem tartalmazott. Eseteinkben akkor, ha nem állottunk egy előzőleg lefolyt roham utókövetkezményeivel szemben, az albuminuria mindig a haemoglobinuria után lépett fel. A haemoglobinuria mindig kevéssel megelőzte az albuminuriát, de a fordított viszonyt sohasem volt alkalmunk észlelni. Igen fontos azon észleletünk, hogy a haemoglobinuriás vér savója a vörös vérsejtekre a klinikai tünetek kezdetén már akkor bír oldó hatással, mikor még sem haemoglobinuria, sem albumi­nuria a vizeletben kimutatható nem volt. Némely szerző előbb látta a fehérjét, mint a haemoglobint. Prior úgy magyarázza a fehérje előbb való megjelenését, hogy a vérnyomás csökkenése a vesékben hirtelen létesül, miáltal a vesehám hirtelen kiszoríttatik, holott a keringő haemoglobin kezdet­ben a máj által feldolgoztatik. Magyarázható volna a fehérjének ezen előző kimutathatósága úgy is, hogy az egy előző rohamnak még utókövetkezménye. De tekintve több szerző határozott, meg­bízható állítását, hogy albuminuria tényleg megelőzi a haemoglo­­binuriát, az a priori nem tűnik lehetetlennek, ha a physiologikus és egyáltalán az albuminuria sok­féleségét veszszük szemügyre és ha ebből túl messzemenő következtetésekre nem vagyunk hajlandók. Mi a vesék állapotának megítélésénél az albuminuriát a cylindr­­uriától különválasztjuk. De a fent bőven részletezett irodalmi adatok egyikében sem találtuk felemlítve, hogy a vese alakelemei­nek megjelenése előzné meg a haemoglobinuriát. Már­pedig az utóbbit tekintjük a veseparenchyma tényleges kóros elváltozásának kritériumaképen. Hajlandók vagyunk elismerni, hogy a haemo­globinuria kóroktanában oly fontosnak tartott circulationalis zavar az esetek egy részében a praeparoxysmalis albuminuria létrejötté­ben szereppel bír. Murri szerint a vasomotorikus központ abnormis kimerülése folytán a környi edények rendellenes összehúzódása jön létre, a­mi a belső szervek következményes vérbőségét vonja maga után. Osztja ezen nézetet Glivosteic. Ebből magyarázzák a vizelet mennyiségének csökkenését, concentratiojának emelkedését, előbb az albuminuria és csak azután a haemoglobinuria fellépését. Mi ezekből csak a concentratio emelkedését vagyunk képe­sek igazolni, mely eseteinkben a roham hatása alatt 1016—1022- ről 1022—1028-ra emelkedett, a­nélkül, hogy ezen tény magya­rázatába bocsátkoznánk. Feltehető, hogy a pangás eredménye az, és pedig oly pangásé, mely a vesének mélyebb structurális el­változását nem vonja maga után. De azon vizeletet, melyet a rohammal kapcsolatban eseteinkben észlelni alkalmunk volt, pan­gásból magyarázni lehetetlen. Ez eddigi klinikai ismereteinkkel ellenkeznék. A vizelet a veseleb összes jellegző tüneteit viseli magán és könnyen érthető a tévedés, hogy egyik betegünk egy külföldi kórházban — a kórházi bizonyítvány tanúsága szerint — nephritis haemorrhagica kórismével gyógykezeltetett. A vizelet kapcsán, melyet a beteg a haemoglobinuriás roham alatt ürít, mely eseteinkben acute lépett fel, a kór­ismét nephritis acuta haemorrhagicára vagyunk kénytelenek tenni, mely a vesék kiterjedtebb bántalmazását tételezi fel, mint azt tisztán circulatorikus zavaroknál látni alkalmunk van. A haemoglobinuria tehát nephritis acuta haemorrhagicával áll szoros viszonyban. Míg a kimutatható haemoglobinuria kezdete a nephritis acuta haemorrhagica kezdetét megelőzi, a két rend­beli elváltozás időbeli lefolyása igen eltérő. Kivétel nélkül a nephritis tartama meghaladja a haemoglobinuria tartamát. A vér­savó vérsejtoldó hatása már megszűnt régen, midőn a vizelet még mindig mutatja a veselob jellegzetes tüneteit. Sokszor a haemo­globinuriás roham után félórával ürített vizeletben haemoglobin többé ki nem mutatható, de a fehérje és vesealakelemek még szaporodtak. Általában véve a nephritis képe a rohamtól számí­tott mintegy 24 óra alatt szokott fokozatosan visszafejlődni. Fel­nőtt betegünk október 31-dikén este hat órakor kifejezett kli­nikai tünetek kíséretében 200 gramm sötétvörös vizeletet ürít, mely nem zavaros, fajsúlya 1031, gyengén savi kémhatású, 2°/oo fehér­jét tartalmaz, vér a kalilúgpróbával kimutatható, górcső alatt ép és zsugorodott vörös vérsejtek, néhány fehér vérsejt, sok amorph szemcse, veseepithel, gyéren hyalin- és szemcsés cylinderek. Spec­­troscopikus vizsgálatnál a jellemző elnyelési csíkok. Este 9 órakor 80 kcm. vörös-sárga, kissé zavaros vizeletet ürít, fajsúly 1028, savi kémhatású, 2°/oo fehérjét tartalmaz, vér kalilúgpróbával kimutatható. Górcsős lelet előbbivel azonos. Spec­­troscopice haemoglobin ki nem mutatható. Éjjel 12 órakor, 250 kcm. vizeletet ürít, világos­sárga, savi kémhatású, fajsúly 1025, gyengén zavaros, l°/oo fehérjét tartal­maz ; vér kalilúgpróbával többé ki nem mutatható. Görcsövi lelet előbbivel nagyjából azonos, de a vörös vérsejtek száma jelenté­kenyen csökkent. November 1. reggel 3 órakor, 120 kcm. vizeletet ürít, világos­sárga, savi kémhatású, fajsúly 1025, gyengén zavaros, fehérje l°/oo­n alól. Górcsői lelet mint fent. Reggel 6 órakor 70 kcm. vizeletet ürít. Lelet előbbivel azonos. Reggel 9 órakor 120 kcm. vizeletet ürít, világos­sárga, tiszta, savi kémhatású, fajsúly 1023, fehérje l°/oo­n alól. Górcső alatt igen kevés vörös vérsejt, veseepithel és cylinder látható. Déli 12 órakor 220 kcm. vizeletet ürít, mely előbbi lelet­tel egyező. Délután 3 órakor 50 kcm. vizeletet ürít, világos­sárga, savi kémhatású, fajsúly 1023, fehérjét nyomokban tartalmaz. Górcső alatt a sedimentált vizeletben csak hosszas keresés után sikerült 1—2 vesealakelemet feltalálni. A délután 6 órakor, az éj folyamán, a másnapon különböző időközökben és külön felfogott vizeletben sem fehérje, sem alak­elemek ki nem mutathatók. Ez természetesen csak egy példa akar lenni fenti állításunk igazolására. De ennek kapcsán még ki akarjuk emelni, hogy eseteinkben az albuminuria sohasem haladta túl a vese alakelemei­nek megjelenését. Legyen az albuminuria bármilyen csekély, annak tartama alatt vese-alakelemek tartós keresés mellett mindig fellel­hetők. Általánosságban mondható, hogy a haemoglobinuriás roham intenzitása és tartama egyenes viszonyban van a nephritis acuta haemorrhagica súlyosságával és időbeli lefolyásával. Észleltünk elégszer eseteket, hogy haemoglobinuriás újabb roham előbb beállott, semmint az előző okozta nephritis tünetei visszafejlődtek volna, így betegünk deczember 3-dikán két ízben, 12 óra 45 perczkor és 1 óra 30 perczkor ürített 200 és 350 kcm. haemoglobinuriás vizeletet. A deczember 5.-én déli 1 órakor ürített haemoglobinmentes vizeletben fehérje és vesealakelemek még kimutathatók voltak ; ez nap délután 4 órakor új haemoglobinuriás roham. Könnyű rohamok után az albuminuria néha már 2—3 óra múlva megszűnik és talán ilyen különböző esetekre szól Hayem felosztása. Ezen két eset óta, melyre vizsgálataim vonatkoznak, még további két paroxys­malis haemoglobinuria esetét volt alkalmam hosszasan észlelhetni és a viszonyok teljesen egyezőknek mutatkoztak. Fontos kérdés, hogy a paroxysmalis haemoglobinuria ki nem fejlődött alakjai miképen viselkednek a vesékhez. Ennek felvetése annyival is jogosultabb, mert egyes hypothesisei a haemo­­globinuriának elengedhetőnek tartják a fogalom lényegéből a hae­moglobin kimutathatóságát. Fent említettük, hogy Ralfs functio­nalis albuminuria és haemoglobinuria között fokozatos átmenetet vesz fel, mely nézetéhez közel áll Herringham feltevésével, és ezen irány kinövésének kell tekintenünk azt, midőn egyesek paroxys­malis haemoglobinuriáról szólanak ott, hol a vizeletben haemo­globin ugyan nem, de fehérje kimutatható. Eseteinkben igen gyak­ran volt alkalmunk olyan stádiumot észlelni, hol a klinikai tünetek a paroxysmalis roham bekövetkezését jelezték. A betegek elhalvá­nyultak, borzongásról, a jellegző fájdalmakról panaszkodtak, vég­tagjaik elhidegültek, itt-ott kisebb hőemelkedések voltak észlel­hetők, de a vizeletben sem haemoglobin, sem fehérje, még­pedig nyomokban sem volt kimutatható. Az ilyen eseteket talán helyesebb ki nem fejlődött paroxysmalis haemoglobinuriának, semmint a haemoglobinuria atypikus alakjainak mondani. Utóbbira csak akkor volnánk feljogosítva, ha a haemoglobinuria kórtani lényege annyira tisztázott volna, hogy abban az oldott állapotban levő haemoglobin kimutathatóságától elállhatnánk. Nem akarjuk állítani, hogy talán nem léteznek esetek, hol az albuminuria a haemoglo­­binuriától eltérő módon léphet fel, semmint két, klinikailag jól észlelt esetünkben. Nem akarjuk kétségbe vonni Crivostek állítását. шшшшшшша--- 709

Next