Orvosi Hetilap, 1901. december (45. évfolyam, 48-52. szám)

1901-12-01 / 48. szám

771 ORVOSI HETILAP malária kapcsán (a­midőn még a malária volt epidemiaszerűleg uralkodó nyavalya) támad és még inkább, hogy chininre nagy biztossággal gyógyul. Mindkét körülmény azonban elveszti bizo­nyító értékét, ha látjuk, hogy ugyanazon periódusos zsábaroha­­mokat az influenza, az egyszerű nátha (ez esetben talán köny­­nyebb influenza?) is kiváltják, hogy legalább tudtommal még senki ilyen viszonyok között a malaria plasmodiumait ki nem mutatta s hogy, a milyen sikeres a chinin, ép olyan sikeresek, sőt még hatá­sosabbak a phenacetin, az antifebrin és más ezen csoportba tar­tozó szerek, jóllehet ezek a hideglelés ellenében teljesen kudarc­ot vallanak. Slevenyés természetű neuralgiák más idegterületeken is fordul­nak elő, azonban ezeknek ismét más a kórtani alapja és képe. Az ischias is gyógyulással végződő folyamat, de lefolyása lassúbb, a fájdalom állandóbb, az antineuralgiás szerek nem specificumai. Ismét más jellegűek az egyéb ily területeken támadó zsábok, de általában véve az arcz érzőidegétől és az ischiadikus területétől el­tekintve, a többi helyeken valódi neuralgia nagyon ritkán észlel­hető ; sőt még az ischias is közelebb áll a neuritis fogalmához, mint a neuralgiáéhoz. A klinikai észlelés azt tanítja, hogy a trigeminus terüle­tén kiind támadó ily fájdalom leggyakrabban az álneuralgiának alább jelzendő alakjában fordul elő ; ezen utóbbi neuralgia-alak azonban épen nem ritkán az arcz területén is észlelhető. Nem számítom az álneuralgiák közé azon eseteket, a­melyek­ben valamely mérgezés, ideggyuladás vagy más természetű ideg­baj a fájdalmak kútforrása, ezen esetekben tulajdonkép neuralgiáról szó nem lehet, mint a­hogyan a tabeses fájdalmakat sem nevezzük neuralgiának. De van az idegfájásnak határozottan felismerhető külön alakja, a­melyet álneuralgia néven, vagy jellegzőbb kifejezéssel neurasthenias neuralgia néven óhajtok ezen alkalommal bővebben ismertetni. Könyveink ugyan felsorolják a hysteriát (egyesek említik a neurastheniát is), mint a­melynek alapján pseudoneuralgia tá­madhat, de megvallom, észleleteim nem igen állanak harmóniában azzal, a­mit a szerzők ezen kórformáról írnak. Oppenheim a hys­teria egyéb jeleit említi, mint a­melyek a kórjelzés eldöntésében segédkezhetnek. Én ezeket a jeleket nem igen láttam ide vágó eseteimben s azon további jelleget is, a melyet Oppenheim így ír le: „a fájdalmak tisztán psychikai alapon állanak vagy pedig oly kicsinyes környéki ingerből erednek, hogy csak a betegesen megváltozott psyche reagálhat ily neuralgiás fájdalmakkal, nehéz megállapítani az adott esetben. Ezen az alapon aligha lehet a kór­jelzést eldönteni, mert a valódi neuralgiát is visszavezetik néha a betegek valamely látszólagos, csekély okra és a fájdalom végre is annyira subjectív dolog, hogy csak a beteg panaszkodásából követ­keztethetünk a fájdalom nagyságára. A figyelemnek más irányba tere­lése, a­mit ezen esetekre is hatásosnak mond Oppenheim, az én észleleteimben nem volt szembeszökő hatással. W. Sinkler, Dercum gyűjtőmunkájában, csak annyit mond, hogy néha neuras­­theniás vagy hysteriás betegek emlékezetében valamely átszenve­dett fájdalom megmarad s reminiscent vagy hallucinatory neural­gia marad vissza, a­midőn a fájdalom az ideg jajveszékelése narcoticum­­ért. Nyilvánvaló, hogy a szerző e helyen a morphinisták fájdalmára gondol és szellemesen variálja Anstie mondását, a­ki a neuralgiát az ideg vér után való sóvárgásának állította. Valószínűnek látom, hogy a morphinisták között van neuras­­theniás neuralgiában szenvedő, de a morphium vágya nem ki­induló pontja ezen bajnak, sőt azon esetekben, a­melyeket én észleltem, a morphium egyáltalában nem adott enyhülést. Tulaj­donképen csak egy szerző van, Paul Blocq, a­ki ezen kóralakot lényegében helyesen fogta fel és írta le, sőt topoalgia néven el is nevezte. Ezen elnevezésen azonban többé nem került szóba e betegség. Blocq leírása oly tanulságos képét nyújtja e kóralak­nak, hogy megérdemelné a korán elhunyt szerző a bántalomnak nevéről való elnevezését. Lássunk néhány ide vágó példát, a röviden összefoglalt kortörténetekből kihagytam a később hangsúlyozandó és meg­különböztetésre felhasználandó karaktereket. J. B. M. 34 éves nő, negyedfél év előtt két rossz fogát javíttatta, ezután harmadnapra kiújult a fájdalom, a­mely azóta folytonosan fennáll, csak éjjel, alvás alatt szünetel, sőt reggelre felébredve sem mutatkozik fájdalom, a­míg a beteg meg nem mozdul ágyában vagy fel nem kel, továbbá evésben sem akadályozza, a­mennyiben az evés nem fokozza a fájást, sőt evés közben a fájdalom megszűnik. A fájdalom állítása szerint igen heves , úgy fáj, mintha „tüzes vassal sütnék, a fájdalom mászkál arczában, majd csípi, torkába is leterjed, legerősebb azonban baloldalt, fogsorai táján“. A szenvedés egészen elkeseríti, suici­­dium gondolatára ösztönzi s már két ízben operáltatta is magát. Eleinte csak fogait húzták ki a fogászok, sígy hogy baloldalt alig van már foga, azután a fogmedernyújtványból vágtak ki darabokat, később az idegekre került a sor és legutóbb a n. infraorbitálist vágta át egyik kiváló sebészünk. Az operálandó helyet a beteg választotta meg, megjelölvén a legerősebb fájdalom pontját, az operálások azonban mind sikerteleneknek bizonyultak. A beteg nincs is megelégedve pl. az infraorbitális átmetszésével, mert „nem jó helyen operálták meg“, a fájdalom azon idegszálban székel állítása szerint, a­mely az orra előtt a bal fülétől húzódik át a jobbhoz. Meg van győződve, hogy egy foghúzás alkalmával eltört csontszél nyomja azt a bizonyos ideget („egy szál meg van nyomva“) s azt kellene megtalálni, meg van győződve, hogy addig nem jó helyen operálták s az is kétségtelen előtte — hisz mindenki, az orvosok is mind ezt mondják —, hogy az ő bajának kés kell, annak nincs más orvossága. A midőn azonban a Gasser-dúcz kiir­tását említették előtte, kereken kijelentette, hogy koponyáját nem hagyja meglékelni, neki fejében nincs semmi baja. A fájdalom átterjed némileg a jobb oldalra is, sőt tarkójára és a nyakára is. A bal arczfél, főleg az idegkilépési helyek nyomásra érzékenyek, az erősebb megnyomást nem tűrik el. A nyomások alatt kipirul arczsele. A különben igen jól fejlett és egyéb szervezetében teljesen egészséges nő már gyermekkorában is visszavonuló volt, leg­szívesebben egyedül szeretett lenni, 15 éves korában ment férjhez, férje is csendes ember, a­ki egész nap nincs otthon, gyermeke nem volt, ismerősei nincsenek. Neurastheniásan nedves, enyhén belövelt szemei vannak, élénk ínreflexei, továbbá bal válla alatt, a hetedik nyakcsigolyája felett és a bal ovariumtájon nyomásra érzékeny helyek mutathatók ki. 2. B. J. 42 éves asszony, hét év előtt szült utoljára, ezen gyermeke három éves korában meghalt. A szülés után vissza­maradt női baja már nagyon elkeserítette, gyermekének halála igen leverte. Ezen időben kezdődött arézfájása, a­melyet orvosai eleinte fogára vezettek vissza s a fogorvosok bal felső fogsorát — a három elülső fog kivételével — egymásután kihúzták. A fájdalom ezen fog­húzások következtében épen nem enyhült, látszólag mindinkább hátrább vonult, a mint egy fogat kihúztak. Három év előtt Bécs­­ben egy sebész a koponyaalapon a trigeminus második ágát a járomívnek időszakos resectioja mellett kimetszette, minden ered­mény nélkül. A beteg még két tanár írásbeli diagnosisát mutatta elő : mind a kettő trigeminus neuralgiáról szól, az egyik a második, a másik a harmadik ágban kereste a baj okát. (Az utóbbi lehet íráshiba, mert azon területen soha sem voltak fájdalmai a betegnek.) A beteg a fájdalmat irtóztató zsiborgásnak mondja, úgy érzi, hogy a fogát ki kellene tépni, nem is húzni, megfeszülő idegszálat érez arczától a fejtetőhöz stb. Éjjelenként nedves boro­gatást alkalmaz arczára, aludni tud, de a folytonos kínzó fáj­dalom életkedvét elvette, folyton az operálásoktól retteg, de ideg­orvosok küldték a sebészekhez. 3. B. L. 40 éves férfi, ügynök, neurastheniás családból, a­kinek már előbb is voltak testében itt-ott fájásai, egy álmatlan éjszaka után hirtelen észrevette bal arczfele zsibbadását. Ezen állapot már több mint két éve folyton tart ; a bizsergés, szurkálás agyongyötri a beteget, a­ki aludni sem tud e miatt, s a­ki nem talál eléggé kifejező szavakat bántalma leírására. Az ecsetet mindenütt megérzi, de bal arczfelén kevésbbé élénken jelzi. A leg­különfélébb fájdalomcsillapító szerek teljesen hatástalanok voltak e fájdalmai ellen; a beteg ennek daczára már több mint két éve igen szorgalmasan jár el a klinikai ambulatóriumra. 4. F. J. 40 éves nő, elmekórosan terhelt családi viszonyok­kal, gyengébb testalkotással. Sok kedélyi izgalmon ment át, már vagy 10 éve szenved; bal arczfájása idültebben támadt glaucomás szembajból indult ki, a fájdalmak a kétségbeesésig gyötörték a beteget éveken át, azután lehúzódtak a bal karba, jelenleg a jobb 1901. 48. sz.

Next