Orvosi Hetilap, 1903. augusztus (47. évfolyam, 31-35. szám)

1903-08-02 / 31. szám

1­903. 31. sz. ORVOSI HETILAP Néh­ányan ilyen czélra állati inakat használtak fel. Helferich 1882-ben a sarcoma miatt részben kiirtott biceps brachiti kutya czombbicepsével, Peyrot 1886-ban a középső ujj átmetszett hajlító inának hiányát kutya-ínnal, sőt Monod 1887-ben egy defectust olyan házinyúl-ínnal pótolt ki, a­mely előbb fertőtlenítés végett téve­désből forró sublimatoldatba mártatott és fehérjealvad­ás folytán egészen meg volt merevedve. Ezen utóbbi esetben már nem lehet szó eleven anyag felhasználásáról. Holt anyaggal először Anger hidalt át ínhézagot 1875-ben. Egy esetben, hol trauma után az V. ujj feszítő inának centrális csonkja annyira visszahúzódott, hogy a környi csonkhoz 2 cm.-nél közelebb nem húzhatta, ezüstsodrony-hurokkal létesítette az össze­köttetést egészen jó eredménynyel. Főképen azonban Gluck fáradozott azon, hogy az ínpótlás ezen nemét rendszeres kísérleti alapra helyezze és széles körben ismertesse. Ő és utána más kísérletezők kezdetben állati inákat használtak e czélra. Nevezetesen Gluck tyúk inából kivágott darabot más tyúk inával pótolt. Far­gin és Assaky házinyulak és tengeri­­malaczok índarabjait cserélték ki, majd házinyulak índarabjait kutya- és bárányinakkal, kutyáét házinyuléval, házinyulét madá­réval helyettesítették és megfordítva. Használtak ínpótlásra catgut­­fonalakat is, de az élő anyagot többre becsülték. Vulpius és segédje Schmidt tengeri nyulakon és kutyákon végeztek hasonlóan ered­ményes kísérleteket. Midőn Gluck a német sebészek­­ ВУО-diki congressusán ín­­defectusoknak catguzselyeraköteggel való pótlásáról jelentést tett, még erős kételkedéssel fogadták és viharos ellenmondással talál­kozott. Kísérleteit folytatta és 1892-ben már 19 sikerült esetről számolt be. Néh­ányan még tettek egy-egy esetben embernél kísér­letet, ú. m. Hoff­a eredménytelenül, Schreiber (catguttal, 1892), Kümmell (selyemmel, 1893), Lawbarn (silkwormmal, 1896) siker­rel. Leghívebb képviselőjévé a módszernek Lange szegődött 1890- től fogva, kiterjesztvén azt az izomerő-átvitel terére a mester­séges ínnal való transplantatio alakjában. Javulatok. Röviden előrebocsátom azon kórállapotok felsorolását, me­lyeknél az irodalomban ismertetett tényleges tapasztalatok, némi részben pedig saját felfogásom alapján a műtétet hasznosnak ítélem. Általánosságban mondhatjuk, hogy az „izomműködés át­vitele“ — ez Drobnik terminusa — javulva van, ha az egyensúly valamely ízületet mozgató izmok működőképességében állandóan és olyképen van megzavarva, hogy a zavar sem magától meg nem szű­nhetik, sem más gyógymóddal meg nem szüntethető. A zavart okozhatja egyes izmok vagy izomcsoportok hírdése, illetve viszony­lagos gyengesége, vagy bizonyos izmok túlságos tevékenysége. Az első esetben egyoldali működéshiány van jelen, mint pl. az orsóideg hüdésénél, vagy a m. quadriceps sorvadásánál térdzsugor esetében; a második esetben egyoldalúlag fölös erő fejtetik ki, pl. a görcsös lólábnál. Mindegyik esetben természetesnek tűnik fel a törekvés, hogy az izomműködés aránytalansága a rendel­kezésre álló izomerő legczélszerű­bb elosztása által egyenlíttessék ki. A transplantatio feltétele az, hogy a l­idés ne terjedjen ki az ízü­let összes izmaira, és hogy műtéti úton elérhető elég erős izmok álljanak rendelkezésre. Az ínáthelyezést javuló köralakok tehát: 1. Indefectusok, ha az ínpótlás autó- v. heteroplastikával kivihetetlen vagy eredménytelen volna Kivihetetlen az ínplastika, ha az ín hosszis genyedés, vagy specifikus láb folytán annyira elpusztult s a centrális csonk akkora hegtömegbe van beágyazva, hogy nem lehet kiszabadítani. Eredménytelen volna akkor, ha a mám­at működését gátló összenövésektől megóvni épen ilyen viszonyok miatt nem lehetne, vagy ha azon izom tétlenségi sor­vadásban egészen tönkrement. E szempontok fennforoghatnak régi sérüléseknél, inak elpusztulásánál lábok, phlegmone, ínhü­vely gümőkór, mélyreható lupus által, régi bőr alatti inrupturánál. 2. Környi idegek motorius hüdése trauma által : átmetszés esetén, ha elsődleges vagy másodlagos idegvarrás kivihetetlen vagy eredménytelen volt; idegzúzódás, túlnyújtás következtében , neuritikus folyamatok által égési sebek és csontvelőlábok kísére­tében. Exponált fekvésük miatt nevezetesen a n. peroneus és n. radialis ilyetén bántalmaztatása szolgáltatott alkalmat az ínát­tételre. 3. Központi származású petyhüdt bénulások. Különösen kedvezők a feltételek a poliomyelitis anterior nyomán fennmaradó gerinczagyi gyermekhüdésnél, a­hol a hérdés többnyire körülírt és a­hol a gerinczagy góczszem­i megbetegedésének megfelelően bénult izmok mellett gyakran egészen épen maradtak találhatók. Teljes kérdésnél, a­hol egy ízület összes izmai megbénultak, al­kalmas ép izom hiányában az aktív működés helyreállításáról le kell mondanunk. Ilyen esetekben tehát csupán arra szorítkozunk, hogy az ízületet czélszer­­ középállásban olyan módon rögzítsük, hogy az illető tagrész rendeltetésének lehetőleg megfelelhessen. E végre két módszerrel bírunk: az inas rögzítést ínmegrövidíté­sekkel, a feszes rögzítést arthrodesissel létesíthetjük. Az ízü­let feladata teszi egyiket vagy másikat kívánatossá. A kézujjak hasznavehetőbbek, ha a kéztőt mérsékelten feszített állásban ínmegrövidítéssel fixáljuk, míg lötyögő csípő-, térd- és bokaizü­­letet a járásra legalkalmasabbá az izületi felületek összeforrasz­­tása által tehetünk. Részleges kérdésnél a működés hiányosságával és legtöbbször deformitással kell megküzdenünk. A működés zavara abban nyil­vánul, hogy az ízü­let bizonyos irányban vagy irányokban cselek­­vőleg nem mozgatható. Az ízületet az ellenhatástól ment ép izmok bizonyos állásba húzzák, ebben fogva tartják, majd megrövidülésük folytán ezen zsugoros állást állandósítják és így maradandó el­­ferdülés fejlődik ki, melynek létrejöttéhez sok esetben a nehézség­erő hatása is hozzájárul. Ilyen bénulásos zsugorok és elferdü­lések a pes calcaneus, equinus, varus, equinovarus, valgus paralyticus alakjaiban ismeretesek, melyek a leggyakoribb és leghálásabb anyagát adják az ínáthelyezésnek. Térdizületnél a hiányzó feszítő működés a m. sartorius és a hajlító izmok áttételével pótoltatott. A felső végtagon is sikerült az ujjak feszítőinek működését helyre­állítani, valamint a m. triceps brachii és a m. deltoides kipótlása is megkíséreltetett. A­mi a büdés bekövetkeztétől számítva a műtéti beavat­kozásig bevárandó időtartamot illeti, arra nézve okoskodás és tapasztalat arra tanítanak, hogy 6—9 hónap múlva már indi­kálva van a műtéti beavatkozás, mert azok az izmok, melyektől ekkor sem mechanikai, sem villamos ingerekkel rángást kiváltani nem lehet, végképen tönkrementek. A hüdés régisége úgyszólván nem szab határt a műtét kivihetőségének, a­melyet Vulpius egy­szer a hüdés után 34 évvel eredményesen végezett. Az életkort illetőleg alsó határól többen a 4. életév betöltését kívánták meg­állapítani, a­mikor a sikeres utókezelésben a beteg akarata és értelmessége is segítségül jön, jóllehet fiatalabb gyermekeknél is értek már el minden tekintetben kielégítő eredményt. A műtét idejének megválasztásánál még figyelemre méltó egy felül az a körülmény, hogy az idegrendszer a megváltozott viszonyokhoz zsengébb korban könnyebben alkalmazkodik, másfelül pedig az a tapasztalat, hogy az épen maradt izmok idővel sokszor túltenge­nek és az áthelyezésre jobb anyagul szolgálnak. 4. Cerebralis eredetű egyes izmokra vagy körülírt izom­csoportra szorítkozó féloldali hüdésnél a műtét jogosult lehet némely esetben, ha az agyguta régen volt, ismétlődésétől nem igen kell tartani és ha nem valamely súlyos edénymegbetegedés okozta. Részemről úgy vélem, hogy agysérülések némely esetében is sikerülni fog az izomerőátvitelt hasznosítani. A spastikus hüdések csoportjában spasmusok és paresisek változatos keveréke alkotja a kórképet. A rendes tagállást és működést itt nem csupán bizonyos izmoknak a hű­döttekhez képest viszonylagos túlsúlya zavarja, hanem a spasmustól megszállott izmok erőkifejtése absolut értelemben véve is túlságos. Azért megeshetik, hogy a gyengébb izmok legkevésbbé sem bénultak, erőkifejtésük és színük egészen rendes, túlzottan működő ellene­seikkel szemben mégis hátrányban vannak, javulva van tehát az egyik oldalról a mozgató idegingerek kártékony feleslegét olyan pályákra terelni, melyek ilyenekben hiányosabban része­sülnek. Ezt nem tehetjük közvetetlenü­l, hanem igenis kerülő úton. Ha t. i. inat helyezünk át (izomműködést átteszünk), beidegzést terelünk más útra; ha inat (izomműködést) jelezünk vagy meg­osztunk , in ultima analysi beidegzést osztunk meg. Elüdött és görcsösen összehúzódott izmok keverékétől a majdnem tisztán 492

Next