Orvosi Hetilap, 1903. december (47. évfolyam, 49-52. szám)
1903-12-06 / 49. szám
773 ORVOSI HETILAP 1903. 49. sz ását jelezte a délelőtti euphoria s a baloldali megjobosodást mutatta a délutáni hőfelszökés, mely kettéválasztás beavatkozás nélkül természetesen nem lett volna külön észlelhető. Ennek constatálása után a második nap estéjén beadott chininadagra azután a rendes és már ismertetett módon következett be a végleges gyógyulás. És épen ez a gyógyulás az, mi felvételemet teljesen igazolja. Ezen körülményből kifolyólag joggal következik tehát az, hogy amint vannak elvétve esetek, hol a láz kezdete és a mondolatok helyi tüneteinek kifejlődése között hosszabb-rövidebb idő is eltelhetik (láttam eseteket, hol a toroktünetek csak a 2-dik, 3-dik napon jelentkeztek), és úgy jöhetnek elő esetek, ahol viszont a két mandolamegbetegedés két különböző időben következik be. Ezen körülménynyel, mint eseteimben is történt, a chininnek nem azonnali és végleges hatása ismertetett meg. De következik az is, hogy bár a chinin a már végleg kifejlődött önálló mandolalobokra absolut értékű specificum, a keletkezősélben levő lobra hatással nem bír, vagy más szóval: prophylactikus hatása nincs. Szokásos ugyan a tudományos állítások és az abból levont következtetések támogatására, az érdeklődők minél inkább való meggyőzése czéljából a kísérleti esetek kisebb-nagyobb számát felsorolni, de én ezen szóban forgó kérdésben mégis felmentve érzem ettől magamat és pedig főleg azért, mert észleletem mindennapos megbetegedésre vonatkozik és és ezért annak elbírálása is könnyen eszközölhető, úgyhogy ehhez az esetek felsorolása valóban felesleges. Annak beigazolására azonban, hogy a tonsillitisnél is minő kritikus helyzettel állhat szemben az ember és hogy a leggyötrőbb eset kettévágásával mint biztosíthatja eljárásommal az orvos — szemben a kuruzslókkal — magának a tudást megillető tiszteletet és bizalmat, arra nézve legyen szabad mégis egy esetemre hivatkozni. Ez az eset élénk bizonyítéka egyben annak is, amit különben több esetemben is láttam, hogy minő biztos a chinin hatása a phlegmonés toroklábokra is, addig természetesen, míg szöveti szétesés vagyis genyedés még nem támadt. A múlt nyáron a kora reggeli órákban F. Gy. úrhoz, egy előkelő kereskedőhöz hivattattam, a kit éjfél után álmából erős rázóhideg ébresztett fel, melylyel egyidejűleg oly fájdalom keletkezett a torokban, hogy e miatt nyelése csakhamar lehetetlenné vált, nyálcsurgása támadt s légzése is hangossá vált és nehezült. A torok duzzadt, belövelt, e belövelés különösen a baloldali részen haragos vörös, mely oldalon mind a lágyszájpad, mind az ingvitorla és a mandola is erősen középfelé boltosult, a nyelvcsap pedig általánosságban kisujjnyira vizenyősen duzzadt. Hő 40’5° C Jeges borogatásokra és fagylaltnak a torokban való tartására estig, míg chinint adhattam, az állapot legalább is nem rosszabbodott, bár megvallom, hogy e másodszori látogatást a sebészi késsel zsebemben főleg azért tettem, hogy szükség esetén scarifikáljak. A beteg este 7 éss8 órakor 0'5—0'5 gm. chinint vett. Éjfél felé oly mértékű izzadás állt be, hogy az izzadság a derékaljon is átszivárgott, e mellett egész éjjel elég jól aludt. Reggelre a hő rendesre szállt alá, a toroktünetek nagyban visszafejlődtek, kényelmesen reggelizett, estére a torok képe csaknem normális. Másnap a beteg gyógyultan felkelt. Oly eredmény ez mindenesetre, amely bizalmat érdemel, s amely számíthatna is arra, hogy az eljárás általánosíttassék. Tekintettel ezen fontos körülményre, csak indokolt a törekvés, hogy a gyógyítás mielőbbi eszközlésével elzárni igyekezzünk egy esetleg súlyosabb természetű, vagy mondjuk halált is okozó általános fertőzésnek a behatolási útját. Ismeretes ú. J. Virchownak azon észlelete, hogy a tuberculosis bacillus a mandolákon át úgy is befészkelődhetik a nyaki mirigyekbe, hogy az a mandola felületét és szövetét épen hagyja. És kérdem, mennyivel inkább történhetik fertőzés akkor, mikor úgy a mandola felülete, mint a szövete is sérült. És az újabb irodalomban egyre szaporodnak is a feljegyzések arra nézve, hogy a tonsillitiseknek mindinkább nagyobb jelentőséget kell hogy tulajdonítsunk. Katz,1 Kronenberg,2 Buss.3 Új észlelések, pl. mind nagyobb összefüggést keresnek a sokizületi a csúz és a tonsillitis-járványok közt. De tovább megyek. Jessen'’ négy esetet említ, hol tonsillitis után súlyos sepsis támadt, áttéti lábokkal, közülük 2 halállal végződött. MetznerG egy 23 éves férfi esetét közli, kinek tonsillitis catarrhalisban, a fájdalom lehúzódik a sternum közepéig, majd baloldali exsudatum pleuriticum fejlődik septikus tünetekkel, mire erős dyspnoe között 9-dik napra az illető meghalt. Bonczolásnál kétoldali pleuritist, pericarditist és mediastinitis purulentát találtak. Macholz esete pedig egy 42 éves férfira vonatkozik, aki a jobb mandola heveny gyuladásában betegszik meg, két napra reá orbánczot, kap, mely phlegmonessé válik. A beteg ebből kiépül ugyan, de ennek daczára kifejlődik nála a sepsis kórképe: passiv hanyatfekvés, somnolentia, nagyothallás, remegő bevont nyelv, jobb könyökizületi láb, filiform pulsus. A beteg a 14-dik napon meghal. Egyéb ok híjján az initiális toroklábot tekinti a sepsis kiindulási helyének. A közelmúltban a Rókus-kórház egyik sebészi osztályán egy 23 éves nőbetegen strumectomia után 2 napra tonsillitis támadt,3 utána ebből kiindulólag phlegmone a nyakon s a beteg a 4-dik napon meghalt. De ezzel nem volna teljes az utóbbi évek ez irányban tett feljegyzéseinek száma, ha nem említeném azt az esetet, mely i. é. áprilisának elején osztályomon fordult elő s a mely a maga nemében páratlanul áll az irodalomban is annyiban, a mennyiben nekem azt átnézni sikerült. Egy 16 éves jól fejlett fiú vétetik fel április 6-dikán az osztályra a késő esteli órákban, 40 fokos lázzal, nagy elesettséggel s azon bemondással, hogy 8 nap óta már ilyen súlyosan beteg. Másnap reggel ugyanilyen hőfok mellett a jelentéktelennek látszó follicularis tonsillitisen kívül semmi egyéb objectiv tünet. S a beteg a soporosus állapot fokozódása mellett a déli órákban hirtelen meghalt. A nagy figyelemmel eszközölt bonczolásnál némi léptumoron és a parenchymás szervek distkus elzsírosodásán kívül semmi egyéb kórboncztani lelet, úgy hogy a complicatiók teljes hiánya miatt ez esetben tisztán toxin halált kellett felvennünk. Eltér tehát ismertetett esetem az irodalomban eddig felsoroltaktól abban, hogy míg azokban helyi szövődmények voltak találhatók s ezek váltották ki a halált, addig esetemben tisztán toxinaemia volt a halál okozója. Rövid pár év eredménye a felsorolt casuistica. Várjon ezen másodlagos szövődmények iránt tett tapasztalat nem fog-e jövőben gyógybeavatkozásom esetleges alkalmazása mellett kedvezőbben módosulni ? Én azt hiszem, hogy talán igen. Mert ha a láb az, mely utat nyit itt az esetleges másodlagos fertőzés lehetőségének, akkor gyógyeljárásommal tulajdonképen ezt az utat zárjuk mi el azzal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a restitutio ad integrumot sietünk biztosítani. És ha itt nyilatkoznom kell a tekintetben, hogy eljárásommal mennyi idő alatt is érhető el a gyógyulás, arra a magamon nem régen rövid két egymásutánban is tett pontos megfigyelésem alapján a következőkben válaszolhatok. Ha t. i. itt úgy, mint a pneumoniában azt veszem a betegség tulajdonképeni lezajlásának, mikor a láz a nagyon is jól ismert kritikus izzadás kíséretében megszűnt, akkor a mandolatokban ez az állapot a chinin bevétele után már 4 óra múlva következik be. Mindkét megbetegedésem alkalmával ugyanis, mikor a lázat kísérő tünetek összes gyötrelmeivel 40 fokon felüli hórmérsékkel ágynak dőltem, a porok bevétele után este már 9 órakor jobb közérzéssel, izzadásra való hajlandóság mellett a hő 386 volt, 10 órakor hő izzadás mellett hőfokom már 37'6, éjjel 11 órakor pedig teljes jó közérzésem mellett a hő 37'3. És egy elég jól töltött éjszaka után reggelre a hő 36'6. Ha pedig csak a restitutio ad integrumot tekintjük itt is a tulajdonképeni gyógyulásnak, akkor az összes eddigi észleleteimmel állíthatom azt, hogy ez a porok bevételét követő napon legkésőbb már az esteli órákban beáll; amennyiben ekkorra már a mandolákról a fehér pontok és a lepedékek leválnak, a belöveltséget elhalványodás váltja fel és a nyelés is absolute fájdalom nélkül való lesz. És minthogy ezek után mindinkább valószínűnek tartom azt, hogy a jövőben gyógyeljárásom talán nagyobb érdeklődést fog kelteni, azért szükségét láttam annak — s ez tulajdonképen a másik oka is jelen soraim közzétételének —, hogy észleletem