Orvosi Hetilap, 1903. december (47. évfolyam, 49-52. szám)

1903-12-06 / 49. szám

773 ORVOSI HETILAP 1903. 49. sz­ ­ását jelezte a délelőtti euphoria s a baloldali megjobosodást mu­tatta a délutáni hőfelszökés, mely kettéválasztás beavatkozás nél­kül természetesen nem lett volna külön észlelhető. Ennek consta­­tálása után a második nap estéjén beadott chininadagra azután a rendes és már ismertetett módon következett be a végleges gyógyulás. És épen ez a gyógyulás az, mi felvételemet teljesen igazolja. Ezen körülményből kifolyólag joggal következik tehát az, hogy a­mint vannak elvétve esetek, hol a láz kezdete és a mondolatok helyi tüneteinek kifejlődése között hosszabb-rövidebb idő is eltelhetik (láttam eseteket, hol a toroktünetek csak a 2-dik, 3-dik napon jelentkeztek), és úgy jöhetnek elő esetek, a­hol viszont a két mandolamegbetegedés két különböző időben következik be. Ezen körülménynyel, mint eseteimben is történt, a chininnek nem azonnali és végleges hatása ismertetett meg. De következik az is, hogy bár a chinin a már végleg kifejlődött önálló mandolalobokra absolut értékű specificum, a keletkezősél­ben levő lobra hatással nem bír, vagy más szóval: prophylac­­tikus hatása nincs. Szokásos ugyan a tudományos állítások és az abból levont következtetések támogatására, az érdeklődők minél inkább való meggyőzése czéljából a kísérleti esetek kisebb-nagyobb számát felsorolni, de én ezen szóban forgó kérdésben mégis felmentve érzem ettől magamat és pedig főleg azért, mert észleletem min­dennapos megbetegedésre vonatkozik és és ezért annak elbírálása is könnyen eszközölhető, úgy­hogy ehhez az esetek felsorolása valóban felesleges. Annak beigazolására azonban, hogy a tonsillitisnél is minő kritikus helyzettel állhat szemben az ember és hogy a leggyöt­­rőbb eset kettévágásával mint biztosíthatja eljárásommal az orvos — szemben a kuruzslókkal — magának a tudást megillető tisz­teletet és bizalmat, arra nézve legyen szabad mégis egy esetemre hivatkozni. Ez az eset élénk bizonyítéka egyben annak is, a­mit különben több esetemben is láttam, hogy minő biztos a chinin hatása a phlegmonés toroklábokra is, addig természetesen, míg szöveti szétesés vagyis genyedés még nem támadt. A múlt nyáron a kora reggeli órákban F. Gy. úrhoz, egy előkelő kereskedőhöz hivattattam, a kit éjfél után álmából erős rázóhideg ébresztett fel, melylyel egyidejűleg oly fájdalom kelet­kezett a torokban, hogy e miatt nyelése csakhamar lehetetlenné vált, nyálcsurgása támadt s légzése is hangossá vált és nehezült. A torok duzzadt, belövelt, e belövelés különösen a baloldali részen haragos vörös, mely oldalon mind a lágyszájpad, mind az ingvitorla és a mandola is erősen középfelé boltosult, a nyelv­csap pedig általánosságban kisujjnyira vizenyősen duzzadt. Hő 40’5° C Jeges borogatásokra és fagylaltnak a torokban való tartá­sára estig, míg chinint adhattam, az állapot legalább is nem rosszabbodott, bár megvallom, hogy e másodszori látogatást a sebészi késsel zsebemben főleg azért tettem, hogy szükség esetén scarifikáljak. A beteg este 7 és­­s8 órakor 0'5—0'5 gm. chinint vett. Éjfél felé oly mértékű izzadás állt be, hogy az izzadság a derékaljon is átszivárgott, e mellett egész éjjel elég jól aludt. Reggelre a hő rendesre szállt alá, a toroktünetek nagyban visszafejlődtek, kényelmesen reggelizett, estére a torok képe csak­nem normális. Másnap a beteg gyógyultan felkelt. Oly eredmény ez mindenesetre, a­mely bizalmat érdemel, s a­mely számíthatna is arra, hogy az eljárás általánosíttassék. Tekintettel ezen fontos körülményre, csak indokolt a törekvés, hogy a gyógyítás mielőbbi eszközlésével elzárni igyekezzünk egy esetleg súlyosabb természetű, vagy mondjuk halált is okozó álta­lános fertőzésnek a behatolási útját. Ismeretes ú. J. Virchownak azon észlelete, hogy a tubercu­losis­ bacillus a mandolákon át úgy is befészkelődhetik a nyaki mirigyekbe, hogy az a mandola felületét és szövetét épen hagyja. És kérdem, mennyivel inkább történhetik fertőzés akkor, mikor úgy a mandola felülete, mint a szövete is sérült. És az újabb irodalomban egyre szaporodnak is a feljegy­zések arra nézve, hogy a tonsillitiseknek mindinkább nagyobb jelentőséget kell hogy tulajdonítsunk. Katz,1 Kronenberg,2 Buss.3 Új észlelések, pl. mind nagyobb összefüggést keresnek a sokizü­leti a csúz és a tonsillitis-járványok közt. De tovább megyek. Jessen'’ négy esetet említ, hol tonsillitis után súlyos sepsis támadt, áttéti lábokkal, közülük 2 halállal végződött. MetznerG egy 23­­ éves férfi esetét közli, kinek tonsillitis catarrhalisban, a fájdalom­­ lehúzódik a sternum közepéig, majd baloldali exsudatum pleuri­­­­ticum fejlődik septikus tünetekkel, mire erős dyspnoe között 9-dik napra az illető meghalt. Bonczolásnál kétoldali pleuritist, peri­­carditist és mediastinitis purulentát találtak. Macholz esete pedig egy 42 éves férfira vonatkozik, a­ki a jobb mandola heveny gyuladásában betegszik meg, két napra reá orbánczot, kap, mely phlegmonessé válik. A beteg ebből kiépül ugyan, de ennek daczára kifejlődik nála a sepsis kórképe: passiv hanyat­­fekvés, somnolentia, nagyot­hallás, remegő bevont nyelv, jobb könyökizületi láb, filiform pulsus. A beteg a 14-dik napon meg­hal. Egyéb ok híjján az initiális toroklábot tekinti a sepsis ki­indulási helyének. A közel­múltban a Rókus-kórház egyik sebészi osztályán egy 23 éves nőbetegen strumectomia után 2 napra tonsillitis támadt,3 utána ebből kiindulólag phlegmone a nyakon s a beteg a 4-dik napon meghalt. De ezzel nem volna teljes az utóbbi évek ez irányban tett feljegyzéseinek száma, ha nem említeném azt az esetet, mely i. é. áprilisának elején osztályomon fordult elő s a mely a maga nemében páratlanul áll az irodalomban is annyiban, a mennyiben nekem azt átnézni sikerült. Egy 16 éves jól fejlett fiú vétetik fel április 6-dikán az osztályra a késő esteli órákban, 40 fokos lázzal, nagy elesettséggel s azon bemondással, hogy 8 nap óta már ilyen súlyosan beteg. Másnap reggel ugyanilyen hőfok mellett a jelentéktelennek látszó follicularis tonsillitisen kívül semmi egyéb objectiv tünet. S a beteg a soporosus állapot fokozódása mellett a déli órákban hirtelen meghalt. A nagy figyelemmel eszközölt bonczolásnál némi léptumoron és a parenchymás szervek distkus elzsírosodásán kívül semmi egyéb kórboncztani lelet,­ úgy hogy a complicatiók teljes hiánya miatt ez esetben tisztán toxin­ halált kellett felvennünk. Eltér tehát ismertetett esetem az irodalomban eddig fel­soroltaktól abban, hogy míg azokban helyi szövődmények voltak találhatók s ezek váltották ki a halált, addig esetemben tisztán toxinaemia volt a halál okozója. Rövid pár év eredménye a felsorolt casuistica. Várjon ezen másodlagos szövődmények iránt tett tapasztalat nem fog-e jövő­ben gyógybeavatkozásom esetleges alkalmazása mellett kedvezőb­ben módosulni ? Én azt hiszem, hogy talán igen. Mert ha a láb az, mely utat nyit itt az esetleges másodlagos fertőzés lehetősé­gének, akkor gyógyeljárásommal tulajdonképen ezt az utat zárjuk mi el azzal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a restitutio ad integrumot sietünk biztosítani. És ha itt nyilatkoznom kell a tekintetben, hogy eljárásom­mal mennyi idő alatt is érhető el a gyógyulás, arra a magamon nem régen rövid két egymásutánban is tett pontos megfigyelésem alapján a következőkben válaszolhatok. Ha t. i. itt úgy, mint a pneumoniában azt veszem a beteg­ség tulajdonképeni lezajlásának, mikor a láz a nagyon is jól ismert kritikus izzadás kíséretében megszűnt, akkor a mandolatokban ez az állapot a chinin bevétele után már 4 óra múlva következik be. Mindkét megbetegedésem alkalmával ugyanis, mikor a lázat kísérő tünetek összes gyötrelmeivel 40 fokon felüli hórmérsékkel ágynak dőltem, a porok bevétele után este már 9 órakor jobb közérzés­sel, izzadásra való hajlandóság mellett a­ hő 38­6 volt, 10 órakor hő izzadás mellett hőfokom már 37'6, éjjel 11 órakor pedig tel­jes jó közérzésem mellett a hő 37'3. És egy elég jól töltött éjszaka után reggelre a hő 36'6. Ha pedig csak a restitutio ad integrumot tekintjük itt is a tulajdonképeni gyógyulásnak, akkor az összes eddigi észleleteimmel állíthatom azt, hogy ez a porok bevételét követő napon leg­később már az esteli órákban beáll; a­mennyiben ekkorra már a mandolákról a fehér pontok és a lepedékek leválnak, a belövelt­­séget elhalványodás váltja fel és a nyelés is absolute fájdalom nélkül való lesz. És minthogy ezek után mindinkább valószínűnek tartom azt, hogy a jövőben gyógyeljárásom talán nagyobb érdeklődést fog kelteni, azért szükségét láttam annak — s ez tulajdonképen a másik oka is jelen soraim közzétételének —, hogy észleletem

Next