Orvosi Hetilap, 1908. február (52. évfolyam, 5-8. szám)
1908-02-02 / 5. szám
70 ORVOSI HETILAP 1908. 5. sz. nap, majd AgNoe-mal, Köppen kristályibolyával, Michelli saffraninnal, Martin B., Schmidt thioninnal próbálkozott meg. A régibb festési eljárások mellett főleg Tacmer-nik savanyú orceinnal végzett eljárása érdemel említést, melyet Anna 1890- ben mutatott be a „Bremer Naturforscher-Versamlung”-ban. Taenser győződött meg legelőször arról, hogy csak savanyú orceinnal sikerül a rugalmas elemek differencziálása s ezért salétromsavas orceint használt. Anna későbben a salétromsavat sósavval cserélte fel. Krzystdlotwicz 1900-ban behatóan tárgyalja a rugalmas elemeknek és elfajulásos (minttril re ) viselkedését különböző festési methodusokkal szemben. A nagyszámú specifikus eljárás közül az ő savanyú orcein-methylenkék-tannin-methodusa még a legmegbízhatóbb. Bár számos szerző a savanyú orceint megbízhatatlannak mondja, ezt tapasztalataim alapján annak kell tulajdonítanom, hogy a használt orceint túl savanyították, s ezen fölös savmennyiség színtelenítette el a már jól megfestett rugalmas elemeket. Megkísérlettem tehát a szokásos 1%-os sósavnál gyengébb percentuatiót használni. Ekkor a rugalmas rostok ugyan jól festődtek, de a kollagén rostok a sav diluáltabb volta miatt szintén igen intensive vették fel az orceint, ami a differentialfestést meghiúsította. Ezért az organikus savak használatára tértem át, s főleg az eczetsav viselkedését tettem tanulmány tagjává. Munkálataim során az eczetsavas orcein minden tekintetben kielégítő és állandóan megbízható eredményt szolgáltatott. Az eczetsavas orceinnal a rugalmas rostok igen szépen festődnek intenzív vörösesbarnára a legélesebb contrastokkal s a szövetek legcsekélyebb zsugorodása nélkül. Számos esetben volt alkalmam megfigyelni, hogy a festékfelvétel intenzitását nagy mértékben fokozza a melegen való festés. A rugalmas elemeken ezen magasabb hőfokok mellett való festés annál sikeresebben használható, minthogy a kollagén szövet a melegítéssel alig festődik erősebben. A rugalmas rostok festésére szolgáló módosított eljárásom a következő: a metszeteket lapos csészébe helyezem, s feléjük csak annyi 2—5°/6-os eczetsavas arceint öntök, amennyi a metszeteket épen elfedi. Most a csésze bermoszatba kerül, s addig marad ott, míg az orcein péppé sűrűsödik; ezután a fölös festékkivonás végett híg alkoholba teszem a metszeteket és végül pár órán keresztül váltott vízben öblítem. Ilyen előkezelés után a Krzyszalowicz által ismertetett sósavas orcein-methylenkék-tannin-methodust alkalmazom (polychrommethylenkék 2'; leöblítés vízben; 38°/o-os tannin-oldat kevés orange hozzáadásával 2—3'; vízben alapos kimosás; alkohol absolutus ; xylol; canadabalzsam). Ezen eljárással az elastin s a rokon kollastin vörösesbarnára , az elacin, a rokon collacin, a basophil kollagén, a sejtmagvak s a protoplasma kékre, a kollagén pedig sárgára (orange) festődik. Ez utóbbi methodussal tehát, mely úgy a normális, mint a kórosan elváltozott rugalmas rostokat feltünteti, a rugalmas rostoknak nemcsak topographiai elhelyeződését figyelhetjük meg, hanem chemiai és morphologiai elváltozásait is. 1898-ban ismertette Weigert fuchselinos eljárását, amely lényegileg szintén savanyú oldattal való kezelésből áll. Noha ezen methodussal a rugalmas elemek ibolyaszín alapon igen intenzív feketére festődnek, ideális eljárásnak semmi esetre sem nevezhető, minthogy e methodus szerint az elastinnak egy chemiailag elváltozott alakja, az elacin szintén feketére festődik. Ezzel szemben az eczetsavas arcein az elastint vörösesbarnára, az elacint pedig intenzív kékre festi. Hátránya a Weigert-féle festési eljárásnak továbbá azon körülmény is, hogy nem engedi meg a különböző szövetek differentiálfestését. A kötőszövet festésére a Van Giesen, Hansen és Mallory-féle eljárásokat használtam, mely utóbbi par excellence festi az összes kötőszöveti elemeket. A protoplasmas mag festésére az Unna által ismertetett polychrommethylenkékes methodust alkalmaztam, mely kitűnően festi a lobos kötőszövet különböző sejtjeit is. A jó festésnek mindenesetre előfeltétele a jó fixálás s a jó keményítés. Annak ellenére, hogy az irodalomban számos szerző kárhoztatja az alkoholt mint fixáló folyadékot a protoplasmára gyakorolt zsugorító hatása miatt, ki kell emelnem, hogy a legtisztább képeket általában alkoholos előkezelésre kaptam. A Mallory féle methodusban a sublimat s Zenker féle előkezelésnek adtam előnyt. Vizsgálati anyagomat 50 bőrrák, néhány naevus, néhány szerviile thrombus, számos jóindulatú újképlet, s különböző életkorú egyének különböző testrészeiről vett bőrrészletek alkották. Minthogy a folytonos ismétlések elkerülése végett minden egyes anyag részletes tárgyalásába nem bocsátkozhatom, a fennforgó kérdés megvilágítására néhány alkalmas esetet választottam ki, amelyek a feldolgozott esetek főbb típusait képviselik. I. eset. N. L. 49 éves asszony. 1902 január első felében lett operálva a kereskedelmi kórházban egy az arezon ülő, klinikailag epitheliomának diagnostizált tumor miatt. A daganat diónagyságú, medulláris consistentiájú, egyenetlen felületű, a pólusán lencsényi ex ulceratiot mutat, s erősen emelkedik a bőr niveauja fölé. A daganatból készült metszeteket mikroskop alatt vizsgálva, a Krompecher által leírt typusos carcinoma basocellulare képe mutatkozik. Igen szépen megfigyelhető kis nagyítással az exubcerált rész közvetlen szomszédságában a felhám hatalmas beburjánzása az alatta levő szövetbe. Ezen beburjánzott kötegek a mélybe hatolva vastagságban gyarapodnak s egymással haránt kötegek által közlekednek. Az epithelkötegek ezen magatartása következtében durva fonatú hálózat keletkezik, melynek hézagaiban részben ép, részben hyalinosan vagy sclerosisbsan degenerált, vagy gömbsejtesen infiltrált kötőszövet foglal helyet. Az epithelkötegek összefüggése illetve eredése a bőr felhámjából tehát számos helyen biztosan konstatálható. A hámfészkek a legkülönbözőbb nagyságúak s alakúak; sejtjeik számos mitosist tüntetnek fel. A hámkötegekben s hámfészkekben pigmentatio teljesen hiányzik, az epithelkötegek által alkotott űrökben a kötőszövetben azonban kevés vörösesbarna pigmentrög (valószínűleg vérpigment) látható. A hámfészkekben elszarusodás sehol sem mutatkozik. A hálózat űreiben foglalt s az epithelkötegeket környező kötőszövet kis gömbsejtesen infiltrált; az infiltratio sejtelemeit főleg kismagvú lymphocyták alkotják. A daganatban magában s a vele szomszédos szövetrészekben a rugalmas rostok nagy számmal mutatkoznak. Az utóbbiak szabadon feküsznek a hámfészkek s a hámkötegek sejtjei között a hámkötegek alakjának vagy növekedésének bármi módon való befolyásolása nélkül. Immersiós nagyítással vizsgálva a hámsejtek s a rugalmas rostok kölcsönös viselkedését, kétféle típust különböztethetünk meg. A rugalmas rostok egyik része a hámkötegek intercellularis spatiumaiban halad, s ennélfogva kanyarulatos lefutású, minek folytán a kép olyan, mintha a rugalmas elemek a sejtek topographiai elrendeződéséhez alkalmazkodnának ; egy másik részük azonban többé-kevésbé egyenes vonal alakjában szeli át a hámkötegeket s a hámfészkeket. Az utóbbi esetben tehát a hámelemek alkalmazkodnának a rugalmas rostokhoz, amely körülmény a fiatal ráksejtek labilis volta miatt egyáltalán nem meglepő, amit Waldeyer azon nézete is támogat, hogy a fiatal ráksejtek egyáltalában nem tekinthetők fix sejteknek, sőt saját mozgással is bírnak. A hámkötegek által bekerített kötőszöveti részekben a rugalmas rostok oly nagy számmal foglalnak helyet, hogy kis nagyítással több helyen homogén vörösesbarna mezőknek imponálnak, s csak nagy nagyítással sikerül a rostokat izolálva látni. A derma felső 2/3-ában a rákkötegekben, a rákfészkekben, a kötőszöveti szigetekben, a ráksejteket körülvevő gömbsejtes infiltratioban a rugalmas elemek úgy morphologiailag, mint chemiailag semminemű feltűnő elváltozást nem szenvedtek el. A cutis mélyebb rétegeiben, de főleg a derma alsó harmadában a rugalmas elemek a normális elastintól eltérést mutatnak, amennyiben az eczetsavas orcempolychrommethyleukék-tannin-methodussal festett készítményeken az utóbbiak felrostozódottak, rögössé váltak, az arceint nem vették fel egyenletesen s kékesfeketére színeződtek. Mindenek szerint az elastin elaciinná változott át. A rostok ilyen átalakulása a tumort környező ép, s a mélyebben fekvő cutisrészekben is mutatkozik. II. eset: N. N. 52 éves asszony, 1905 január első napjaiban lett operálva a kereskedelmi kórház sebészeti osztályán egy az introitus vagináén ülő daganat miatt. A daganat fillérnyi terjedelemben emelkedik a bőr niveauja fölé, consistentiája igen tömött, felülete hepe-hupás s mindenütt felhámmal borított. Mikroskop alatt az epithelképletek részben szabálytalan alakú fészkeket, részben solid kötegeket alkotnak. Ezen epithelkötegek között gyér kötőszövet foglal helyet, mely túlnyomóan sclerotizált s hyalin degeneratiót szenvedett el; tehát igen sejtszegény s mitosisokat csak igen ritkán feltüntető kötőszövettel állunk szemben. Az epithelkötegek s epithelfészkek mindenütt nélkülözik az őket rendesen környező sejtes infiltratiót. Lymphocytákat s plasmasejteket csak elvétve lehet látni. Ezen esetben is szemmel követhető a felhám beburjánzása az alatta fekvő szövetbe. Egyes helyeken a mélybe hatoló csapoknak harántkötegek útján való egyesülése folytán e csapok a közéjük beékelt kötőszöveti mezőket mechanice tönkretették s több helyen hatalmas daganattömeggé olvadtak össze.