Orvosi Hetilap, 1908. december (52. évfolyam, 49-52. szám)

1908-12-06 / 49. szám

890 ORVOSI HETILAP 1908. 49. sz. hogy az ő Iconographia Dermatologica-­­ részére, melynek Marschalkó tanár is munkatársa, érdekesebb eseteinket montage-okon örökítsük meg, melyek elkészíthetése czéljából mellékelte a Carthcart-féle eljárás részletes leírását.­ Annál is inkább kaptam az alkalmon, mivel egyrészt hazánk­ban moutageokat — legalább jókat — még nem készítenek, más­felől Marschalkó tanár már régóta érezte annak szükségét, hogy érdekesebb eseteinket megörökítsük s a tanítást egy ilyen fontos tényezővel egészítsük ki. Intézetünk eddig ugyanis már több ezer koronát költött külföldi moutageokra. Carthcart módszere röviden a következő : A gipsznegativum elkészítése után, mely minden módszernél egyformán történik s a mely a legelső teendő, megcsináljuk a kiöntésre szolgáló anyagot olyanformán, hogy közönséges gelatinát hideg vízben meg­­duzzasztunk és vízfürdőn kissé megsűrűsítünk, majd azután ugyan­annyi térfogatú glycerinnel keverjük s addig melegítjük az egészet, míg sűrű syruphoz hasonlóvá vált. A hús- illetőleg a bőrszínt glycerinnel eldörzsölt zincum oxydatum és czinnóber hozzákeveré­sével adjuk meg. Ezzel az anyaggal kiöntjük a gipszmintát, s pár óra múlva, vagy másnap, mikor a gelatina már kissé megmeredt, kivehetjük a kész moulage-t, melyet most már csak festeni kell. Az áttetsző részeket vízfestékkel, a nedvező, genyes vagy pörkös részeket olajfestékkel színezzük. A módszer egyik legnagyobb hibája, a­melyet a szerző maga is felemlít, az, hogy alkotásai csak pár hónapig, ritkán egy-két évig tartanak, mivel hamarosan meg­­penészednek. Ennek megakadályozása czéljából azt ajánlja, hogy zárt üvegszekrényben tartsuk és abban néhány formalinpasztillát helyezzünk el. E leírás alapján készítettem néhány próbamoulage-t. Az ere­deti eljárást annyiban módosítottam, hogy magába a gelatinába töltöttem különböző (meg nem mért) mennyiségű formalint, miáltal elértem azt, hogy a moulage-ok több mint egy évi idő után sem penészedtek meg, pedig hónapokig hevertek fedetlenül egy szekrény poros tetején, majd egyik polczán. Most is kocsonyásak, hajlékonyak, egyes helyeken el is hasadtak, de legnagyobb bajuk az, hogy ere­deti térfogatuknak felére, harmadára zsugorodtak össze és csak alakjukban hasonlítanak a természethez, színük, összeadásuk, tapin­tatuk egészen idegenszerű. Rövid idő múlva teljesen fel is hagytam a módszerrel s elhatároztam, hogy viaszszal próbálkozom meg. E czélból különböző olajfestékek hozzákeverésével bőrszínűvé festettem kevés olvasztott fehér viaszt s előbbi gipsznegativumaim egyikét kiöntöttem vele. Az öntvény különböző részeit megmerevedésük után olajfestékkel színeztem s igy készült el első, nagyon kezdet­leges viaszmoutage-om, melylyel természetesen még kevésbé eléged­tem meg, mint az előbbiekkel. Ehhez egészen hasonló eljárást ír le részletesen Photinos dr.,­ mely módszer szerint készítette Kasten a Lassar-féle monlage­­gyű­jteményt. Ennek a methodusnak röviden ez a lényege: Viasz, ceresin és paraffin keverékével kiöntjük a gipszmintát; mikor meg­szilárdult, kiemeljük, kissé rendbehozzuk, esetleges hibáit kijavítjuk, s különböző ecsetek segélyével olajfestékkel a megfelelő színeket rákenjük. Könnyen elképzelhető, hogy az eredmény ennél az el­járásnál sem lehet kielégítő. Mert hiszen a természetben a bőrön nincsen festéklerakódás, csak a bőrben magában. Rákent olajfesték­kel csak olyan durvább elváltozásokat utánozhatunk, melyek a természetben is csakugyan felrakódások : például genyes váladék, vér, pikkelyek, pörkölt, durva korpázás stb. Megindult tehát a kísérletezés klinikánkon. Ficzner laboránsunk­kal hónapokig kevergettük, olvasztottuk a legkülönbözőbb viaszokat, paraffinokat, gyantákat, hogy alkalmas anyagot nyerjünk. Mikor ez megvolt, készítettünk különböző bőrszínű masszákat, hogy készen legyen rózsás, barnás, sárgás bőrű betegekről készítendő moulageok részére. Majd a festékfajokat próbáltam ki, aquarellt, temperát, olajfestéket stb., de valamire való moulage-t készíteni nem sikerült. Az egész klinikai személyzet részt vett legalább szóval, tanácsosai munkámban. Mindenkinek volt valamelyes ötlete, eszméje. Közben eltört egy Kröner-Ше moulage s azt kezdtük bonczolgatni, de minden eredmény nélkül. Technikájára vonatkozólag az eltört darab­ 1 A Ritscht: Die Carthcart’sehen Gelatine - Glycerin - Abgüsse. Centralblatt für Chirurgie. 1890. 19. sz. - G. K. Photinos: Die Herstellung und Bedeutung der Moulagen (farbige Wachsabdrücke). Dermatol. Zeitschrift, 1907. III. füzet. ből semmire sem következtethettem biztosan; legfeljebb az derült ki, hogy egyes sötétebb, vagy pirosas helyeken, mint a minek egyes daganatok vagy bőrinfiltrátumok, bizonyos vastagságban az egész viasztömeg pirosas, vagyis nemcsak befestett, hanem egészében más színű viasznak látszik. Ez természetesen csak talál­gatásokra adhatott okot, hasznot belőle nem húzhattam, s ennélfogva önálló módszert kellett kidolgoznom, mely az eddig ismertektől teljesen és mindenben különbözik. Ennek segélyével olyanok is, kik a festészetben kevésbé járatosak, rövid gyakorlat után is sikerült és élethű montage-okat készíthetnek. Módszeremnél egészen új a viasz kiöntése és a festés techni­kája, ellenben a gipszminta elkészítése épen úgy történik, mint a­hogy azt a szobrászok is végzik. Eljárásomat röviden a következőkben ismertetem : A gipszminta (negatívum) elkészítése a legelső és talán a legnagyobb gondot és ügyeimet igénylő teendőnk. E czélra mindig a legfinomabb, úgynevezett púdergipszet szerezzük meg, melynek ismertető jelei közül felemlítem hófehér színét és azt a sajátságát, hogy ha egy kis részét vízzel elkeverjük, pár perc­ vagy V* óra múlva kopogó keménynek kell lennie. Szürke, darabos gipsz, vagy olyan, a­mely vízzel feldolgozott állapotban porhanyó és törékeny marad, nem használható. A felesleges mennyiséget száraz helyen, lehetőleg jól záró dobozokban, üveg- vagy kőedényben kell tartani, nehogy vízszívás folytán használhatósága csökkenjen. Mielőtt a gipszkeverék elkészítéséhez fogunk, szemügyre veszszü­k a beteget s azt a testrészét, melyet meg akarunk örökíteni. Rendes körülmények között a végtagoknak csak egyik feléről készí­tünk montageokat, például a kéz háti vagy tenyéri, a lábfej felső vagy talpi részéről, az arczról vagy a nyakszirtről, vagyis nem igen szoktunk egész végtagokat, vagy például egész fejet mintázni, hanem ennek csak egyik (180°-nyi) felületét. Tegyük fel, hogy a kéz háti felületéről óhajtunk gipszlenyo­­matot készíteni. Akkor a beteg laposan leteszi tenyerét az asztalra s kényelmesen leül a székre azért, hogy egy negyed óra hosszat megerőltetés nélkül mozdulatlanul tarthassa kezét. Mi pedig a kéz körvonalait puha agyaggal, vagy úgynevezett kittel, esetleg vasolin­­nel megkent vattacsíkokkal körü­lveszszük, az asztaltól elálló része­ket pedig ugyanolyan anyaggal alátömj­zik, nehogy a ráöntendő gipszkeverék odafolyjék s megmerevedése után a minta levételét megnehezítse, vagy lehetetlenné tegye. Ha a kéz egyes részei nagyon szőrösek, ajánlatos azokat a helyeket ecset segélyével finoman beolajozni, mert különben a szőrök egy része a gipszbe ragad s a levétel alkalmával kitépődik. Kevésbé szőrös vagy csupasz helyeket jobb ha nem kenünk be, annál élesebben rajzolódnak le a gipszbe. Ezek után hozzálátunk a gipszkeverék elkészítéséhez. E czélra különböző nagyságú porczellán- vagy fatálakat használunk, melyekbe langyos vizet töltünk s egy kanállal addig hintjük bele a gipszet folytonos keverés közben, a míg híg tejfelsürítségü, tökéletesen egynemű és levegőbuborékoktól mentes lett. Ekkor a nélkül, hogy az alkalmas időpontot elszalasztanák, azonnal rá­kenjük kanállal a keveréket a kézre, ügyelve, hogy minden be­mélyedést kitöltsü­nk. Ez a művelet meglehetős gyakorlatot kíván, a­mennyiben gyorsan és mégis gondosan kell végeznünk. Ha ugyanis valamely oknál fogva megkésünk s a kéz egyik részére később kenjük fel az első réteget, addig a már rátett gipsztömeg kissé megszilárdul, s az utóbb felkent részszel már nem egyesül nyom nélkül, hanem finom határvonal keletkezik köztük, a­mi pedig majdan a viaszmoutage-on nem igen tüntethető többé el. Czélunk tehát az legyen, hogy az első réteget, mely a testrészt befedi, egyenletesen, de főként gyorsan kenjük fel. Azután még bőven rakunk rá a gipszből annyit, hogy a minta vastag legyen s a foglalatot (agyagot, vattát, stb.) is bőven befedje. A gipsz minősé­gétől s a réteg vastagságától függ, hogy mennyi idő alatt szilárdul meg. Általában 5—10 perc­ múlva már leemelhetjük a kész negatívumot, melynek teljes megszilárdulását sietteti, ha meleg vízbe mártjuk. A különböző testrészek mintázásakor arra kell törekednünk, hogy a minket érdeklő bőrfelület lehetőleg vízszintesen és felfelé álljon. A has mintázásakor hanyatt, a ház mintázásakor hasra fek­tetjük a beteget; ha jobb oldalon dolgozunk, bal felére fektetjük és így tovább. Kivételt alkot a talpak mintázásakor elfoglalandó helyzet. Ilyenkor legczélszerű­bb, ha az elkészített gipszet a földön

Next