Orvosi Hetilap, 1910. december (54. évfolyam, 49-52. szám)

1910-12-04 / 49. szám

. 1910. 49. sz. ORVOSI HETILAP perniciosának nevezni. Ezen elnevezés tisztán descriptiv érte­lemben veendő; de m­íg Ehrlich követői alatta egy anatómiai egy­séget fognak érteni, addig a Grawitz után indulók csupán az esetnek súlyosságára fognak abból következtetni. Különösen fontosnak tartom a megkülönböztetést olyan ese­tekben, midőn therápiai eredményeknek elbírálásáról vagy gyógyu­lásról van szó, mert az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az idiopathiás Biermer-Ehrlich-féle anaemia rossz prognosist nyújt, sőt Grawitz szerint is a vérszegénységnek már olyan fokát jelenti, melyből alig van visszatérés. Ez okból jelen esetben is szükségesnek tartom annak meg­állapítását, hogy a 15 év előtt észlelt kórkép megfelelt-e a Biermer- Ehrlich-féle anaemia követelményeinek, és jóllehet annak idején már kifejtettem e részben nézetemet, az azóta még teljesebben kialakult felfogás értelmében megkísértem az esetnek revisióját. * * * A klinikai képet illetőleg az eredeti közleményre utalok, melyből kitűnik, hogy az a Biermer-féle kórképnek teljesen meg­felelt, sőt az azóta észlelt eseteimmel egybehasonlítva, mondhatom, hogy jellemzetesség dolgában egy sem múlta felül. Mint ritkább tünetet, felemlítendőnek tartom a betegnek huzamos időn át tartott sárgaságát, melynek tartama alatt a vizeletben urobilin bőven, de epefesték nem volt kimutatható. Újabb ismereteink szerint az ilyen icterust nem illeti meg jogosan az urobilin-icterus elnevezés, mert a bőrnek festékességét ilyen esetekben nem urobilin, hanem bilirubin okozza (Sahli).­ Figyelemre méltónak tartom ezen esetek­ben az icterust azért, mert Naegeli a legújabban olyan embryo­­nális típusú anaemiáról tett említést, mely a Biermer-féle anaemiá­­tól klinikailag icterus rohamaival tér el és ebben nagy hason­latosságot mutat a cirrh. hepatis hypertrophicához, de a vérképet illetőleg teljesen annak felel meg. Naegeli kétségtelennek tartja, hogy az ilyen esetekben is toxogen haemolytikus anaemia van jelen, de észleleteinek közlését későbbre tartja fenn magának. A­mi a vérleletet illeti, az elygocythaemia a betegségnek tetőpontján olyan fokot ért el, min­t másféle eredetű anaemiákban csak a legritkább esetben szokott. Rendkívül kifejezett volt az egyes vörösvérsejtek között az alak- és nagyságben­ eltérés poikilocytosis és anisocytosis — és hogy a megalocyták milyen arányban voltak képviselve, legjobban bizonyítja a feltűnő arány­talanság, mely a vörösvérsejteknek száma és a vérnek festéktar­talma között az utóbbinak javára­­ a betegségnek egész tar­tama alatt észlelhető volt. A haemoglobin-index kivétel nélkül nagyobb volt 1-nél, sőt néhányszor 2 körül ingadozott. Grawitz tagadja, hogy az anaemia perniciosas vérnek haemoglobin-indexe a rendeshez viszonyítva emelkedett volna és a hasonló leleteket arra vezeti vissza, hogy a nagyfokú poikilocytosis miatt sok apró vörösvérsejt a számláláskor elhanyagoltatik, míg azoknak haemo­­globinja a festék meghatározásakor érvényesül. Készségesen el­ismerem, hogy nagyfokú poikilocytosis esetén egyes mikrocyták kicsinységüknél fogva kimaradhatnak a számításból, s hogy ez a körülmény hozzájárulhat a haemoglobin-index növeléséhez, de még a legfelületesebb és leggyakorlatlanabb vizsgáló sem hagyhat számításon kívül annyi vörösvérsejtet, hogy az a haemoglobin-indexet a normálisnak csaknem kétszeresére emelhesse s igy újból hangsúlyoznom kell, hogy a jelen esetben a haemoglobin-index­­nek magas volta kétséget kizárólag az egyes vörösvérsejteknek relativ festékgazdagságára, vagyis a vérnek megalocytás typusára volt visszavezethető. Szóba jöhetne ez esetben még az icterus is, mely a vérplasmának epefestéktartalmánál fogva zavarólag hatha­tott és a valódinál nagyobb haemoglobinértéknek felvételére vezet­hetett , de az a körülmény, hogy a haemoglobin-index kezdettől fogva magas volt, míg az icterus csak a megfigyelésnek harmadik hónapjában kezdett mutatkozni, ezt a lehetőséget is kizárni engedi. Egyébként — mint­ az eredeti közleményből kitűnik a vér­­festékmeghatározással egyidejűleg minden esetben vérfajsúlymérést i­s is végeztem s ennek adatai is a mellett bizonyítanak, hogy a talált haemoglobinértékek a valóságnak megfelelők voltak.­ Megaloblastokat a betegnek vérében nem találtam, de ezen negativ lelet ezen esetben legkevésbé sem bizonyít a Biermer- Ehrlich-féle anaemia ellen, mert a vérnek megalocytás elváltozása csupán a csontvelőnek megaloblastos degeneratiója alapján fej­lődhetett s végre is a dolognak ez a súlypontja. A fehérvérsejteknek viszonyára nézve kifejezett leukopenia mutatkozott az egész megfigyelési idő alatt s a megfagyás első­sorban a polymorph magú leukocytáktól volt feltételezett, mi ter­mészetesen az egymagvú sejtek arányszámának emelkedésében nyert kifejezést. A lymphocytáknak arányszáma ugyan normális volt, de absolut számuk mégis csökkent, míg a nagy mononucleáris és át­meneti alak relative feltűnő, absolute is jelentékeny szaporulatot mutatott. Végül még néhány szót a betegségnek aetiológiájáról. A hónapokra terjedő megfigyelés semmiféle olyan okot sem derített ki, mely tapasztalat szerint nagyfokú vérszegénységre szokott vezetni, úgy, hogy ezen értelemben a jelen esetet kétségtelenül megilleti az úgynevezett ,,kryptogen" vagy „idiopathiás“ jelző. Emésztési zavarok (nagyfokú étvágytalanság, hasmenések, de sohasem dysen­­teriás alakban) gyakran voltak az előtérben, de nem nagyobb mérték­ben, mint a Biermer-anaemiában általában szoktak. A magam részé­ről — a sajánnak elvitázhatlan gyógyító hatásából ítélve —­ haj­landó vagyok ugyan­ezen esetben azoknak kórokozó (intoxicatiós ter­mékek felszívódása, haemolysis) befolyást tulajdonítani, míg azok, kik az anaemia perniciosa egyes eseteinek ilyen úton való keletkezése lehetőségét kétségbe vonják, úgy is értelmezhetik a dolgot, hogy a csontvelőnek még teljesen ki nem aludt gyógyulási képessége mellett, a betegség egyik legelődomborodóbb tünetének, az emész­tési zavaroknak javulása adta meg a lökést a kedvező fordulatra. Mindezek után a klinikai és haematológiai tünetek alapján feljogosítva érzem magamat megállapítani, hogy a jelen esetben úgynevezett elsődleges Biermer-Ehrlich-féle anaemia perniciosá­­val volt dolgunk, mely a hosszú észlelés és a bonc­­olási elet tanú­sága szerint teljes gyógyulásba ment át. II. A fentebbieknek kapcsán alkalomszerűnek tartom ismertetni az anaemia perniciosának egy másik esetét, mely feltűnő remissiót mutatott olyan körülmények között, melyeknek befolyása alatt inkább a súlyosbodására lehettünk elkészülve. Az eset egy­szersmind bizonyságául szolgál annak, hogy az anaemia pernicio­sának kórokozója, ha nem is egységes, de mégis bizonyos értelem­ben véve (a csontvelőre gyakorolt hatás tekintetében) speciális valami és nem minden banális, másodlagos anaemiára vezető be­folyás alkalmas arra, hogy ezen betegséget kiváltsa vagy elősegítse, még akkor sem. Itt a csontvelő már disponálva van reá. P. .­., 55 éves napszámos, az osztályra felvétetett 1907 április hó 22.-én. Mostani bajától eltekintve nagyobb betegségben nem szenvedett. Körülbelül fél év óta gyengélkedik, alsó végtagjai — főleg bal bokatájéka — fájnak és néhány hét óta dagadtak. A középtermetű és közepesen fejlett csontrendszerű betegnek bőre feltűnően halvány. Az alsó végtagoknak bőre vizenyősen duz­zadt. A bőrön elszórtan néhány gombostűfej-l­encsényi petechia, a bal bokatájékon körülbelül tenyérnyi ech­ymosis látható. A tüdő rendes viszonyokat mutat. A szívtompulat rendes nagyságú, a csúcson s a pulmonalis felett gyenge systolés zörej hallható. A hasi szervek rendellenességet nem mutatnak. A vizelet normális. A vérnek haemoglobintartalma 32, fajsúlya 1037­5, a vörös­vérsejtek száma 1.000.000, a fehéreké 5000. Igen kifejezett poikilo- és anisocytosis, feltűnő sok megalocyta, minden készítmé­nyen 1—2 megaloblast. A próbareggeli után 1 órával kivett gyomortartalomban szabad sósav nem mutatható ki. A következő hetekben a betegnek általános állapota csak annyiban változott, hogy a bal alsó végtagnak bokatájéka még 1 L. azon táblázatot, melyet a vérfestéktartalom és vérfajsúly közötti viszonynak feltüntetésére (a hydraemiával járó eseteknek ki­zárásával­ egybeállítottam. „A haem­oglobintartalom és vérsejtszám be­folyása a vér fajsúlyára." Magyar Orv. Archivum, 1890. 1 Sahli: Lehrbuch der klinischen Untersuéhungsmethoden, 1905, 28. lap. 2 Naegeli: L. c. 279. lap. 873

Next