Orvosi Hetilap, 1911. december (55. évfolyam, 49-53. szám)

1911-12-03 / 49. szám

862 ORVOSI HETILAP 1911. 49. sz. kreasból kiinduló tömlős daganatok értendők, a melyek tünet­tana nagyjából egyforma, de a melyek kórbonczolástanilag és kóroktanilag más-más csoportokba sorozandók. Igaz ugyan, hogy klinikai, diagnostikai és leggyakrabban operatiós szem­pontból különválasztani nem lehet őket, de mégis indo­kolt, hogy a fogalmak tisztázására némi rendszerbe foglaljuk. Elsősorban két nagy csoport választandó külön, és pedig egyrészt a tulajdonképpeni valódi pankreascysták, a melyek magából a mirigyszövetből erednek s melyek vele szoros összefüggésben annak állományában helyezkednek el; velük szemben állanak az úgynevezett álcysták, a melyeknek az összefüggése a mirigyes szervvel ugyan megvan, de a melyek mégis csak a mirigy egy felületes, rendesen sérült részlete útján függenek össze a pankreassal s falukat nem mirigy­­szövet, hanem megvastagodott peripankreasos szövet alkotja. Ez utóbbiak kórbonczolástani szempontból tulajdonképpen nem is igazi cysták, hanem folyadékfelhalmozódások a pan­­kreast borító peritonealis lemez alatt, vagy pedig a bursa orientalisban, akkor, ha annak a hasüreggel közlekedő nyílása, a Winslow-féte­lik elzáródott. A tömlős daganatok ilyetén szétválasztása a gyakorlat­ban — eltekintve a bonczolásoktól — igen nehéz, mert elkülönítésük nemcsak klinikai vizsgálattal, de a legtöbb esetben még megnyitott hasüreg mellett, műtét alkalmával sem lehetséges. Különösen nagyobb daganatokra szól ez, pedig operatiora rendesen ilyen esetek kerülnek. A cysta tartalmá­nak vizsgálata az ilyenek elkülönítésére absolute nem hasz­nálható fel, mert positív fehérjeemésztő, saccharifikáló és zsírhasító ferment kimutatható az oly áncysták tartalmában is, a­melyek csakis kis területen, a pankreas egy felületes sérült részlete közvetítésével közlekednek a mirigy állományával, míg máskor régi valódi cystákban a fermentumok teljesen hiányozhatnak. Egyedül a cysta falának mikroskopos vizsgá­lata volna még a differentiális diagnosis szempontjából érté­kesíthető, a­mennyiben a valódi pankreascysták falában a legtöbb esetben mirigyszövet található s belső felületüket hámbélés borítja. De míg pozitív irányban ez közvetlenül bizonyító, addig negatív lelet mellett semmiképpen sem szól ez a pankreascysta valódisága ellen, mert leírtak sectióval igazolt valódi pankreascysta-eseteket, hol hámborítéknak és mirigyszövetnek a cysta falában nyoma sem volt. Kérte, hogy a pankreascysták zavaros tömegébe mégis némi rendszert hozzon, négy csoportra osztja fel őket: I. A nagyobb kivezető csövek retentiós tömlői. II. Proliferatiós cysták — cystoadenoma pankreatis. III. Retentiós cysták, melyek nem a nagyobb kivezető csövek elzáródásából, hanem a kis acinusok kivezető csövecs­kéinek chronikus interstitialis pankreatitis következtében tör­tént elzáródása folytán állanak elő. E gyuladásnak okai különfélék lehetnek, mint: alkoholismus, a bél gyuladásos megbetegedései, melyek a kivezető csöveken át felterjednek, vagy végre gyakran ismétlődő, a mirigyet érő traumás be­hatások. Mindezek oly okok, a melyek chronikus interstitialis pankreatitishez vezethetnek. IV. Pseudocysták, melyek nem magában a pankreas­­ban, hanem a peripankreasos szövetben fejlődnek s leg­gyakrabban ugyancsak lobos vagy traumás befolyásra vezet­hetők vissza Míg az első két csoportba tartozó tömlők gyakorlati sebészeti szempontból nem nagyon szerepelnek, mert nem fejlődnek nagy daganattá s inkább csak kórbonczolástani szempontból érdekelnek, addig az utóbbi két csoport cystái azok, a­melyek a klinikust leggyakrabban foglalkoztatják, mert ezek azon egyszer gyorsan, máskor egészen lassan, észrevétlenül fejlődő nagy daganatok, a­melyeknek gyógyí­tása a sebész feladata. Minthogy azonban az ilyen kórbonczolástani beosztás a klinikai gyakorlatban nem igen értékesíthető, czélszerű a pankreascysták megkülönböztetését aetiológiai alapon meg­ejteni. Ezen az alapon a pankreastömlők három csoportba sorozhatók: I. Traumás eredetű cysták. II. Gyuladások kapcsán fejlődött cysták. III. Cysták, a­melyeknek keletkezésében sem trauma, sem gyuladás nem szerepel, hanem a­melyek minden ki­mutatható ok nélkül önként lassan fejlődnek ki. Az egyszeri nagy erőbehatásra keletkezett pankreas­cysták az irodalomban csak csekély számmal szerepelnek, legalább oly értelemben, hogy közvetlenül az erőbehatás után volt észlelhető a daganat megjelenése. Körte összegyűjtött 121 esete közül 33 volt traumás eredetű s ezek kortörténe­tének pontos analizálása alapján külön hangsúlyozza, hogy az esetek egyikében sem jelent meg a daganat az erőbehatás után közvetlenül az első napokban. Pedig ez a traumás cysták keletkezése szempontjából igen fontos, mert ha ilyenkor a vérzés, például a bursa omentalisba, lett volna a primaer folyamat, akkor a daganat­nak legfeljebb egy-két napon belül kellett volna kifejlődnie. Abból a körülményből, hogy a daganat még azon sérültek­ben is, a­kik rögtön az erőbehatás után kerültek gondos orvosi észlelés alá, mindig csak hetek-hónapok múltán volt kimutatható, arra következtet, hogy a pankreast érő zúzódás ily esetekben is csak gyuladást vált ki s tulajdonképpen ez a gyuladás tekintendő a cystafejlődés végső okának. Egyik észlelt esetünk azonban világosan bizonyítja azt a lehetőséget, hogy a pankreascysta, illetve az azt megelőző vérzés tapintható és kimutatható daganatként rögtön a trauma behatása után jelenik meg. A betegen munka közben lábától a fejéig súlyos fatörzs gurult végig s ekkor koponyaalapi törést szenvedett. A sérült épp ez utóbbi baja miatt rögtön orvoskézbe került, mely alkalommal mindjárt az első vizsgá­latkor a bal hypochondriumban jókora férfiököl nagyságú ruganyos daganat volt érezhető, mely heves fájásokat okozott. A daganat, a mely a traumához csatlakozva hirtelen jelent meg, állandóan megmaradt s mikor a beteg öt hónappal később a klinikára került, emberfej nagyságúra növekedett meg. Kétségtelen, hogy e betegben az erőbehatás okozta primaer vérömlés volt a cysta képződésének kiindulási pontja. Lazarus kísérletei szerint az egyszeri nagyobb, rendesen vérzést okozó trauma szerepe a pankreascysták keletkezésében úgy magyarázandó, hogy az erőbehatás a könnyen sérülő pan­­kreas-szövetben vagy a mirigy felületén is vérömlésre vezet és ez a haematoma előbb felszívódik s a helyén maradt kötő­szöveti fallal körülvett üregben a vérzés helye körül fejlődött szövetközötti gyuladás váladékpangást okoz, a­mi cystakép­­ződésre vezet. Esetünkben a nagy, klinikailag tapintással kimutatható vérömlés okozta daganat az első pillanattól fogva állandóan változatlanul megmaradt, sőt később növekedett is. Csakis úgy magyarázható ez, hogy itt a trauma folytán a pankreas-sérülés helyén keletkezett subperitonealis vérömlés volt az első megindítója a cystaképződésnek, mely a sérült pankreasfelületről kiömlő pankreasnedv hozzájutása folytán egyre növekedett. E mellett szól a bonczolás lelete is, ugyanis betegünk két nappal a műtét után kétoldali bronchopneu­­moniában meghalt s ekkor a cysta alján szabadon fekvő, makroskoposan épnek látszó pankreas-szövet volt látható. Eseteink legnagyobb része — összesen 8 — netiológiai szempontból azon csoport esetei közé sorolandó, melyek gyula­­dásra vezethetők vissza, illetve melyek anamnesisében oly okok szerepelnek, melyek chronikus interstitialis pankreatitis elő­idézésére alkalmasak. Ezen gyuladásos eredetű cystáknál a betegeket rendesen vagy minden bevezetés nélkül, vagy előző régebbi emésztési és székelési zavarok után, hirtelen kólika­­szerű fájások, hányás lepik meg, a­mely tünetek roham­szerűen ismétlődnek, míg azután a kezdettől fogva leg­érzékenyebb hypochondriumban megjelenik a daganat. E tünetek hevessége változó. A leghevesebb acut pankreatitis­­nek bélelzáródáshoz hasonló alakjaitól átmeneteket találunk az egyszerű, csak fájdalmassággal és emésztési zavarokkal járó enyhe lefolyású kóresetekig. A pankreascysták ezen csoportjába tartozó alakjainak fejlődésénél Friedreich és Le­ Dentu ugyancsak a primaer apoplexiás vérzést veszi fel ok gyanánt; a vérzés szerintük

Next