Orvosi Hetilap, 1912. március (56. évfolyam, 9-13. szám)
1912-03-03 / 9. szám
1912. 9. sz. ORVOSI HETILAP Dolgozat a budapesti kir. magy. tudományegyetem I. számú anatómiai intézetéből. (Igazgató: Lenhossék Mihály dr., ny. r. tanár, udvari tanácsos.) Tanulmány az emberi ondóhólyag járatrendszeréről.* Picker Rezső dr. Az emberi ondóhólyag eddig főleg csak anatómiai, szövettani és fejlődéstani kutatásoknak volt tárgya. A húgyivarszervek klinikájának szempontjából alaposan elhanyagolták, mert az urogenitalis tractus bacterium okozta megbetegedéseinek pathologiájában jelentősége teljesen háttérbe szorult a hólyagbetegségekkel, a prostata-betegségekkel és a gonorrhoea pathologiájában különösen nagy szerepet játszó „hátulsó húgycsővel“ szemben. Az én figyelmem akkor irányult az ondóhólyag megbetegedésének gyakoriságára, mikor a húgyivarszervek bacteriumos fertőzéseivel való foglalkozásom közben teljesen megalkottam és pontosan kidolgoztam volt a magam számára az idetartozó szervek helyi kórjelzését. Már a megbetegedett ondóhólyagokból nyert különböző alakú lenyomatok hívták fel figyelmemet az ondóhólyag morphológiai sokféleségére. Különböző morphologiai typusok mellett szóltak klinikai tapasztalataim is a betegség különböző tartamát, a lázas mozgalmak megjelenését illetve kimaradását, a vizelési inger beálltát stb. illetőleg. A gyakorlatomban előforduló spermatocystitis-eseteket t. i. a heveny, lázas szak lezajlása után kivétel nélkül lehetőleg naponkénti massage-zsal kezeltem és mégis hatalmas eltérések mutatkoztak a kezelés tartamában, amelyeket csak úgy tudtam magamnak megmagyarázni, ha felvettem, hogy a megbetegedett, retenziós góczokként szereplő ondóhólyagok különböző anatómiai szerkezetűek. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a részben kedvező, részben kedvezőtlen berendezés a lobos fertőző váladék pangására, illetőleg lefolyására, tehát a betegség gyógyulási tartamára kell, hogy befolyással legyen. Az ondóhólyag anatómiájára vonatkozó kutatások eredményeit 1904-ig Eberthe „Die männlichen Geschlechtsorgane“ czímű művében találjuk összegyűjtve. PallinA munkája — az egyedüli, amely tárgyamat, de ezt is csak tisztán descriptív szempontból, tárgyalja — szintén nem elégített ki, mert vizsgálati anyaga kicsi, 18 eset. Lewin és Bohrre az utóbbi években megjelent „Zur Pathologie der Spermatocystitis gonorrhoica“ czímű dolgozatában is vannak ugyan anatómiai adatok, ezek azonban az ondóhólyag topographiájára, illetőleg felső és alsó határuk meghatározására szorítkoznak és egy szóval sem érintik mostani tanulmányom tárgyát. Azonkívül „Helyi kórjelzésemben“, úgyis már nyomatékkal kifejtettem, hogy a beteg helyes elhelyezkedése esetén bármely ondóhólyag teteje elérhető, ami által Bohm és Lewin adatai elvesztik jelentőségüket a klinika és a therápia szempontjából, úgy hogy csak anatómiai érdekük és értékük marad. Különböző oldalról ért megtámadtatás után magam akartam meggyőződni arról, hogy azok az alakok, amelyeket én a váladéklenyomatok alapján leírtam, valóban megfelelnek-e az ondóhólyagnak és nem tévedtem-e, mikor tisztán klinikai tapasztalatok alapján három főtípust különböztettem meg az ondóhólyag különböző szerkezetét illetőleg? * Előadás a Német Urológiai Társaság 111. congressusán Bécsben, 1911 szeptember 12.-én és a Budapesti kir. Orvosegyesület 1911 november 16.-án tartott ülésén 72 anatómiai készítmény bemutatásával és Röntgenképek vetítésével. 1 Picker: A férfi idősült húgycsőkankójának helyi kórjelzése. Orvosi Hetilap, 1907, 7—9. sz. és 1908. Eggenberger-féle kiadás, németül C. Coblenz, Berlin, 1909. 2 Picker: Tanulmány a húgyivarszervek bacteriumos fertőző betegségéről. Orvosi Hetilap, 1910, 42 - 45. szám, 1. tábla, 3—6. ábra. 3 Bardeleben : Handbuch der Anatomie des Menschen. VII. kötet, II. rész, 11. fejezet. Fischer, Jena, 1904. 4 Archiv für Anatomie, 1901, 135. oldal. 5 Zeitschrift für Urologie, 1909, 1. sz. 6 Lásd a 2. számú jegyzetet. Munkatervemet 1910 nyarán volt szerencsém Lenhossék tanárnak bemutatni, a kinek érdeklődése és nagybecsű támogatása mellett a vezetése alatt álló I. számú anatómiai intézetben 1911 augusztus haváig végeztem azon vizsgálataimat, melyekről alább számolok be. Kellemes kötelességet teljesítek, mikor e helyen is hálás köszönetemet fejezem ki ezért. Ugyancsak sok hálával tartozom Elischer Gyula dr. és ifj. Liebermann Leo dr. tanársegédeknek, kik szívesek voltak elkészíteni praeparatumaimnak bemutatott és vetített, kitűnően sikerült radiogrammjait és fényképeit. Szívesen és köszönettel emlékezem meg e helyen Rétik Ernő szigorló orvos fáradhatatlan buzgalmáról is, ki az anatómiai praeparatumok kidolgozásában, valamint gyűjteményem elkészítésében és rendezésében igen kitartó és kiválóan ügyes munkatársam volt. * * * Összesen 150 páros ondóhólyagot vizsgáltam meg. Kezdetben kollargollal töltöttem meg őket, aztán a Beckféle Kismuth-pasztával dolgoztam. Az injectiós és praeparatiós eljárás technikájának körülbelül anyagom fele esett áldozatul. Végeredményben azonban így sem veszett el ez az anyag, mert mindegyik ondóhólyagon végigtanulmányoztam a telődés különböző módozatait és fogalmat kaptam űrtartalmukról maximális sebészi teltségük esetén. 72 páros ondóhólyagot kifogástalanul sikerült kipraeparálnom, ezekről számolok be az alábbiakban. Technikám a következő volt: A kis medence szerveit úgy vetettem ki a hullából, hogy azok a Douglas felett jól magasan átvágott rectumot, a hólyagot, a penist, a funiculus spermaticust a herékkel együtt tartalmazzák. A végbél meghúzásával kifeszítettem a plica Douglasi-t és kevéssel felette átmetszettem a hashártyát. A subperitonealis és gyakran igen zsíros kötőszövetet a rectum folytonos erős húzása közben könnyen lehetett tompán lefejteni a hólyag hátulsó faláról; a kékesen áttünő ondóhólyagok most szabadon feküdtek előttem. A rectumnak a prostata csúcsáig való leválasztása sohasem okozott nehézséget. Épp így aránylag könnyen voltak leválaszthatók az ondóhólyagok is a hátulsó hólyagfalról, csak lateralis szélüknek és csúcsuknak kiszabadítása ment nehezebben, egyrészt az itt futó ér-, ideg- stb. kötegek, másrészt az esetleges erős kötőszöveti rögzítés következtében. A prostata és az ondóhólyagok kötőszöveti tokját és az ereket a mennyire lehetett, eltakarítottam, majd a húgycsövet a prostatán alul átvágtam. Erre megnyitottam az urethra pars prostaticáját a ventralis oldal felől és az ondóhólyagok, valamint a prostata alapos kinyomása után lefogtam egy vérércsípő segítségével a colliculus seminalist. Most ferdén leköszörült kanülöket vezettem a magasan átmetszett vas deferensekbe, megerősítettem azokat és meleg vízbe tettem a praeparatumokat. Ebben töltöttem meg cm3-ekre osztott Rekord-fecskendővel az ampullákat és ondóhólyagokat a jól felmelegített, folyékony Zsec/-pasztával. Minden esetben a maximális teltséget igyekeztem elérni s ezen igyekvésnek esett áldozatul a vizsgálati anyagnak egy része. Így a telődési folyamatot nagyon jól meg lehet figyelni. A kanülök eltávolítása és a vas deferensek lekötése után hideg vízbe helyeztem a készítményt, hogy pasztaszerű összeállásúvá legyen ismét a meleg által folyékonynyá tett injectiós anyag. Az egyes járatok és diverticulumok szétválasztásakor anatómiai csipeszt használtam, a legtöbb esetben nem is volt szükségem más eszközre. Az exprimált és lehetőleg külön-külön felfogott prostata- és ondóhólyagváladékot natív készítményben leukocytákra vizsgáltam meg, amit a táblázatos kimutatásba bejegyeztem. Az űrtartalmat jelző számok a maximális „sebészi“ teltségre vonatkoznak, amely folytán az ondóhólyagok a végbél felé kiemelkednek. Ugyanezt látjuk élőkben is peracut spermatocystitisek esetén, melyekben a végbél teltségérzete és gya- 159