Orvosi Hetilap, 1912. március (56. évfolyam, 9-13. szám)

1912-03-03 / 9. szám

1912. 9. sz. ORVOSI HETILAP Dolgozat a budapesti kir. magy. tudományegyetem I. számú anatómiai intézetéből. (Igazgató: Lenhossék Mihály dr., ny. r. tanár, udvari tanácsos.) Tanulmány az emberi ondóhólyag járatrendszeréről.* Picker Rezső dr. Az emberi ondóhólyag eddig főleg csak anatómiai, szövettani és fejlődéstani kutatásoknak volt tárgya. A húgy­­ivarszervek klinikájának szempontjából alaposan elhanyagol­ták, mert az urogenitalis tractus bacterium okozta megbete­gedéseinek pathologiájában jelentősége teljesen háttérbe szo­rult a hólyagbetegségekkel, a prostata-betegségekkel és a gonorrhoea pathologiájában különösen nagy szerepet játszó „hátulsó húgycsővel“ szemben. Az én figyelmem akkor irányult az ondóhólyag megbetegedésének gyakoriságára, mikor a húgyivarszervek bacteriumos fertőzéseivel való foglalkozásom közben teljesen megalkottam és pontosan kidolgoztam volt a magam számára az idetartozó szervek helyi kórjelzését.­ Már a megbetegedett ondóhólyagokból nyert különböző alakú lenyomatok­ hívták fel figyelmemet az ondóhólyag morpholó­­giai sokféleségére. Különböző morphologiai typusok mellett szóltak klini­kai tapasztalataim is a betegség különböző tartamát, a lázas mozgalmak megjelenését illetve kimaradását, a vizelési inger beálltát stb. illetőleg. A gyakorlatomban előforduló spermato­­cystitis-eseteket t. i. a heveny, lázas szak lezajlása után ki­vétel nélkül lehetőleg naponkénti massage-zsal kezeltem és mégis hatalmas eltérések mutatkoztak a kezelés tartamában, a­melyeket csak úgy tudtam magamnak megmagyarázni, ha felvettem, hogy a megbetegedett, retenziós góczokként sze­replő ondóhólyagok különböző anatómiai szerkezetűek. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a részben kedvező, részben kedvezőtlen berendezés a lobos fertőző váladék pangására, illetőleg lefolyására, tehát a betegség gyógyulási tartamára kell, hogy befolyással legyen. Az ondóhólyag anatómiájára vonatkozó kutatások ered­ményeit 1904-ig Eberthe „Die männlichen Geschlechtsorgane“ czímű művében találjuk összegyűjtve. PallinA munkája — az egyedüli, a­mely tárgyamat, de ezt is csak tisztán descriptív szempontból, tárgyalja — szintén nem elégített ki, mert vizsgá­lati anyaga kicsi, 18 eset. Lewin és Bohrre az utóbbi években megjelent „Zur Pathologie der Spermatocystitis gonorrhoica“ czímű dolgozatában is vannak ugyan anatómiai adatok, ezek azonban az ondóhólyag topographiájára, illetőleg felső és alsó határuk meghatározására szorítkoznak és egy szóval sem érintik mostani tanulmányom tárgyát. Azonkívül „Helyi kórjel­zésemben“, úgyis már nyomatékkal kifejtettem, hogy a beteg helyes elhelyezkedése esetén bármely ondóhólyag teteje elér­hető, a­mi által Bohm és Lewin adatai elvesztik jelentőségü­ket a klinika és a therápia szempontjából, úgy hogy csak anatómiai érdekük és értékük marad. Különböző oldalról ért megtámadtatás után magam akartam meggyőződni arról, hogy azok az alakok, a­melye­ket én a váladék­lenyomatok alapján leírtam, valóban meg­­felelnek-e az ondóhólyagnak és nem tévedtem-e, mikor tisz­tán klinikai tapasztalatok alapján három főtípust különböz­tettem meg az ondóhólyag különböző szerkezetét illetőleg? * Előadás a Német Urológiai Társaság 111. congressusán Bécsben, 1911 szeptember 12.-én és a Budapesti kir. Orvosegyesület 1911 november 16.-án tartott ülésén 72 anatómiai készítmény bemutatásával és Röntgen­képek vetítésével. 1 Picker: A férfi idősült húgycsőkankójának helyi kórjelzése. Or­vosi Hetilap, 1907, 7—9. sz. és 1908. Eggenberger-féle kiadás, németül C. Coblenz, Berlin, 1909. 2 Picker: Tanulmány a húgyivarszervek bacteriumos fertőző be­tegségéről. Orvosi Hetilap, 1910, 42 - 45. szám, 1. tábla, 3—6. ábra. 3 Bardeleben : Handbuch der Anatomie des Menschen. VII. kötet, II. rész, 11. fejezet. Fischer, Jena, 1904. 4 Archiv für Anatomie, 1901, 135. oldal. 5 Zeitschrift für Urologie, 1909, 1. sz. 6 Lásd a 2. számú jegyzetet. Munkatervemet 1910 nyarán volt szerencsém Lenhossék tanárnak bemutatni, a kinek érdeklődése és nagybecsű támo­gatása mellett a vezetése alatt álló I. számú anatómiai inté­zetben 1911 augusztus haváig végeztem azon vizsgálataimat, melyekről alább számolok be. Kellemes kötelességet teljesítek, mikor e helyen is hálás köszönetemet fejezem ki ezért. Ugyancsak sok hálával tartozom Elischer Gyula dr. és ifj. Liebermann Leo dr. tanársegédeknek, kik szívesek vol­tak elkészíteni praeparatumaimnak bemutatott és vetített, ki­tűnően sikerült radiogrammjait és fényképeit. Szívesen és köszönettel emlékezem meg e helyen Rétik Ernő szigorló orvos fáradhatatlan buzgalmáról is, ki az anatómiai praeparatumok kidolgozásában, valamint gyűjte­ményem elkészítésében és rendezésében igen kitartó és kivá­lóan ügyes munkatársam volt. * * * Összesen 150 páros ondóhólyagot vizsgáltam meg. Kezdetben kollargollal töltöttem meg őket, aztán a Beck­­féle Kismuth-pasztával dolgoztam. Az injectiós és praeparatiós eljárás technikájának körülbelül anyagom fele esett áldozatul. Végeredményben azonban így sem veszett el ez az anyag, mert mindegyik ondóhólyagon végigtanulmányoztam a telődés kü­lönböző módozatait és fogalmat kaptam űrtartalmukról maxi­mális sebészi teltségük esetén. 72 páros ondóhólyagot kifo­gástalanul sikerült kipraeparálnom, ezekről számolok be az alábbiakban. Technikám a következő volt: A kis medenc­e szerveit úgy vetettem ki a hullából, hogy azok a Douglas felett jól magasan átvágott rectumot, a hó­lyagot, a penist, a funiculus spermaticust a herékkel együtt tartalmazzák. A végbél meghúzásával kifeszítettem a plica Douglasi-t és kevéssel felette átmetszettem a hashártyát. A subperitonealis és gyakran igen zsíros kötőszövetet a rectum folytonos erős húzása közben könnyen lehetett tompán lefej­teni a hólyag hátulsó faláról; a kékesen áttünő ondóhólyagok most szabadon feküdtek előttem. A rectumnak a prostata csúcsáig való leválasztása sohasem okozott nehézséget. Épp így aránylag könnyen voltak leválaszthatók az ondóhólyagok is a hátulsó hólyagfalról, csak lateralis szélüknek és csúcsuk­nak kiszabadítása ment nehezebben, egyrészt az itt futó ér-, ideg- stb. kötegek, másrészt az esetleges erős kötőszöveti rögzítés következtében. A prostata és az ondóhólyagok kötőszöveti tokját és az ereket a mennyire lehetett, eltakarítottam, majd a húgycsövet a prostatán alul átvágtam. Erre megnyitottam az urethra pars prostaticáját a ventralis oldal felől és az ondóhólyagok, vala­mint a prostata alapos kinyomása után lefogtam egy vér­ércsípő segítségével a colliculus seminalist. Most ferdén le­köszörült kanülöket vezettem a magasan átmetszett vas deferensekbe, megerősítettem azokat és meleg vízbe tettem a praeparatumokat. Ebben töltöttem meg cm3-ekre osztott Re­kord-fecskendővel az ampullákat és ondóhólyagokat a jól felmelegített, folyékony Zsec/­-pasztával. Minden esetben a maximális teltséget igyekeztem elérni s ezen igyekvésnek esett áldozatul a vizsgálati anyagnak egy része. Így a telő­­dési folyamatot nagyon jól meg lehet figyelni. A kanülök eltávolítása és a vas deferensek lekötése után hideg vízbe helyeztem a készítményt, hogy pasztaszerű összeállásúvá legyen ismét a meleg által folyékonynyá tett injectiós anyag. Az egyes járatok és diverticulumok szétválasztásakor anatómiai csipeszt használtam, a legtöbb esetben nem is volt szükségem más eszközre. Az exprimált és lehetőleg külön-külön felfogott prostata- és ondóhólyagváladékot natív készítményben leukocytákra vizsgáltam meg, a­mit a táblázatos kimutatásba beje­gyeztem. Az űrtartalmat jelző számok a maximális „sebészi“ telt­­ségre vonatkoznak, a­mely folytán az ondóhólyagok a végbél felé kiemelkednek. Ugyanezt látjuk élőkben is peracut sper­­matocystitisek esetén, melyekben a végbél teltségérzete és gya- 159

Next