Orvosi Hetilap, 1912. május (56. évfolyam, 18-21. szám)
1912-05-05 / 18. szám
336 ORVOSI HETILAP 1912. 18. sz. koktól lehet megszakítva. Kitűnő analógiája ennek a syphilis lefolyása. A lappangó tuberculosis anatómiája. Leggyakrabban az egyik vagy másik tüdőcsúcsban, vagy a hilus környékén, továbbá a peribronchialis mirigyekben keletkeznek tuberculumok, melyek gyakran kisebb vagy nagyobb terjedelmű gümős sarjszövetet, daganatot alkotnak. A tüdőbeli folyamat a legkisebb hörgők nyálkahártyáján, illetőleg magukban az alveolusokban, vagy a hörgők körüli nyirokutakban indul meg. Ezek tovaterjednek s amennyiben egyrészt az infectio kevés számú és nem túlvirulens bacillussal történt, másrészt valamelyes immunitással már bíró egyént ért, a folyamat bizonyos terjedelem elérése után megállapodik, avagy csak igen lassan terjed tovább. Intercurrens betegségben vagy szerencsétlenség folytán elhaltak bonczolásakor igen gyakran, talán az esetek felében megtalálhatók e góczok és pedig 1. teljesen gyógyult állapotban, elhegesedett tuberculumok, vagy elmeszesedett kicsiny góczok alakjában, 2. betokolt nagyobb sajtos góczok alakjában, melyek tovaterjedést már nem mutatnak, s 3. részben gyógyult vagy betokolt, részben azonban lassú tovaterjedést, friss tuberculumok képződését mutató területek alakjában. Ugyancsak gyakran találhatók a peribronchialis mirigyek lefolyt, gyógyult (elmeszesedett vagy hegesedett), avagy még folyamatban lévő affectiói. Úgy a hegesen betokolt, mint az elmeszesedett sajtos góczok még igen gyakran tartalmaznak élő bacillusokat, miként ezt Lubarsch kísérletei és Krompecher régebbi vizsgálatai bizonyítják. Mindazonáltal lappangó tuberculosisról nem beszélhetünk teljesen betokolt, akár hegesen elzárt, akár elmeszesedett góczok esetén még akkor sem, ha ezen góczokban a megejtett állatoltás élő bacillusok jelenlétét mutatja ki. A betegséget ily esetekben gyógyultnak kell nyilvánítanunk, mert a hegesen elzárt, betokolt vagy elmeszesedett tuberculumokból sem bacillusok, sem toxinok nem juthatnak ki s így nincs, ami betegségi tüneteket váltson ki. Mindenesetre az ilyen egyén átesett az activ latentia stádiumán, amely megfelelő klinikai, bár esetleg félreismert vagy észre nem vett tünetekkel járt, de jelen stádiumában nem lappangó, hanem gyógyult tuberculosisról kell beszélnünk. A lefolyt infectio azonban bizonyos fokú immunitást eredményezett s így nem nyom nélkül küszöbölődött ki a szervezetből, eltekintve itt az anatómiai nyomtól. Ezen relativ immunitás már jelentékenyen befolyásolja a következő fertőzést, amely míg egyrészt anatómiailag csak lassabban haladhat előre, másrészt a már fennálló bizonyos fokú méregérzékenység következtében inkább fog kiváltani általános tüneteket. Minél lassabban haladhat előre a gümőkóros folyamat, annál inkább van módja a szervezetnek specifikus védőanyagait kifejleszteni, s így annál hosszabb marad a tuberculosis lappangási ideje. A hosszú lappangási idő tehát magával az immunitással s így a kifejlesztett méregérzékenységgel is szoros kapcsolatban áll. Úgy a klinikai vizsgálatok, mint a bonczolások bizonyítják, hogy igen sok egyént ér a gümőkóros fertőzés s fejlődik ki kisebb fokú tuberculosis a tüdejükben vagy a peribronchialis mirigyeikben a nélkül, hogy a betegség manifest tuberculosisba menne át, akikben tehát a gümőkór kizárólag a lappangási stádiumban marad meg. A lappangás alatt keletkezett védőanyagok a szervezet méregérzékenységét váltják ki, amelynek külső megnyilvánulása a Pirquet-féle allergia. Ez C. Spengler vizsgálatai szerint nem egyéb, mint egy fennálló lysises immunitásnak a jele. Ultramikroskopos vizsgálatai szerint a tuberculosismérgek finom suspensióknak bizonyulnak, melyek telve vannak valószínűleg a bacillustestből származó finom szemecskékkel. Szerinte könnyen elképzelhetjük, hogy a lysisesen immun szervezetben ezen részecskék a lysis folytán erősen mérgező hatást fejtenek ki, míg lysineket nem tartalmazó szervezetre ugyanazon adag hatástalan. A legtöbb vizsgáló szerint, minél nagyobb valakinek az immunitása, annál kifejezettebb az allergiája. Már Wolff-Eisner (1908) kimutatja, hogy a gyanús esetek, ahol manifest tünetek még nincsenek, adják a legerősebb tuberculin-reactiót úgy a bőrön, mint a conjunctiván, vagyis ezeknek az allergiája a legnagyobb. A tuberculosis előrehaladtával arányosan csökken a reactio. E túlérzékenységet a szervezet bizonyos fokú immunitásával hozza kapcsolatba és így a reactio lefolyásából fontos prognostikai következtetéseket von le. Ugyanezen időben tőle függetlenül Paul Romera állatkísérletekkel vizsgálta e kérdést s ugyancsak arra az eredményre jutott, hogy a túlérzékenység és immunitás egymással szoros összefüggésben áll. Franz Hamburger (Wien) szerint bizonyos fokú specifikus tuberculosis-allergiája minden egyénnek van, aki valaha tuberculosissal inficiálódott. Ennek megbízható indicatora a tuberculinreactio. Akinek allergiája van, valószínűleg kevésbé hajlamos újabb infectióra. Legújabb vizsgálatok kétségbevonják a Pirquet-allergia theoriáját, illetőleg a tuberculin-reactio specifikus voltát, így J. Sorgoz vizsgálatai szerint a tuberculin-érzékenység csak részjelensége az általános toxinérzékenységnek, amelynek az immunitási folyamatokhoz nincs köze. Ugyanezt találja Tezner (Budapest), aki szerint a Pirquet-féle reactióban nem specifikus allergia nyilvánul meg, hanem a szervezet általános reactioképessége mérges anyagokkal szemben, amelyekkel a szervezet valaha inficiálva volt. Nem lehet azonban kétségbe vonni, hogy lefolyt, illetőleg lappangó fertőzések bizonyos fokú immunitást eredményeznek, amelylyel több-kevesebb méregérzékenység jár, ha ez utóbbi a bőrreactiókkal nem is korrespondeál minden esetben pontosan. Arra nézve, hogy mennyi idő szükséges a megtörtént fertőzéstől addig a pontig, amíg az a szervezetben olyan elváltozást idéz elő, hogy tuberculinnal kimutatható, csak kevésszámú vizsgálat áll emberen rendelkezésre, főképpen azért, mert az infectio megtörténtének pontos ideje többnyire nem állapítható meg. Hamburger 9 kis gyermeket figyelt meg, ki a kórházban fertőződött tuberculosissal s kiben a tuberculin-érzékenység lassan emelkedett és végre oly fokot ért el, mely a positiv cutanreactióhoz szükséges. Saját idevágó észleletem szerint egy 20 éves teljesen egészséges és tuberculin-reactiót nem adott férfi fél év múlva rendkívül erős tuberculin-reactiót mutatott, miután közben 3 hónapig egy tüdővészes egyénnel együtt lakott. Ugyancsak Hamburger és Toyotoku 10 experimentálisan kimutatta, hogy a tuberculinérzékenység tengeri malaczokban az infectio után csak napokkal kezdődik és csak 6—7 nap múlva válik bizonyossá. A lappangó tuberculosis klinikai tüneteivel általában keveset foglalkoznak. Már elméleti meggondolások alapján is a priori valószínű, hogy a lappangó és activ góczok, amelyek egyrészt állandó toxin-productióval járnak, másrészt a szervezet méregérzékenységét ezen toxinokkal szemben kiváltják, különböző általános tünetek kifejlődésére adhatnak alkalmat. Ezen általános tünetek közül főleg az anaemia és a labilis , többnyire kissé emelkedett temperatura már régebben figyelmeztető jel volt rejtett tuberculosis jelenlétére. Már Trousseau figyelmeztet az általa pseudo-chlorosisnak nevezett betegségre, amelyet a tuberculosis előfutárjának tekint. E kórképet A. Sokolowski 11 (1896) részletesebben körülírja, szerinte a halvány bőrszín, szívdobogás és szapora pulsus, emésztési és menstruatiós zavarok, lesoványodás tartoznak bele s a fennállási ideje egészen addig az ideig, amig a tuberculosis manifestálódik, különböző, többnyire azonban évekig eltartó. Az anaemia gyakran csak látszólagos, a bőr s főleg az arcz halvány színe vasomotoros zavar eredménye, máskor viszont a haemoglobin csökkenése s ritkábban a vörös vérsejtek fogyása is kimutatható. A hőmérséklet labilitásának jelentőségére már Penzoldi utalt. Egyének, akikben a hőmérséklet a rendesnél nagyobb kilengéseket avagy fordított típust mutat, egyének, akikben egy kicsiny séta már elegendő a hőmérsékletnek kisebb vagy nagyobb fölszállására, föltétlenül gyanúsak lappangó tuberculosis jelenlétére. Wunderlich szerint a normális hőmér