Orvosi Hetilap, 1912. augusztus (56. évfolyam, 31-34. szám)
1912-08-04 / 31. szám
1912. 31. sz. ORVOSI HETILAP Közlemény a budapesti kir. magy. tud.-egyetem I. sz. női klinikájáról. (Igazgató: Bársony János dr.) Mit tűr el a hashártya, mit nem ? Referáló előadás az 1912. évi berlini VI. internationalis szülészés nőorvos-congressusra. Irta : Lovrich József dr., egyetemi magántanár. (Vége.) Egy másik kísérleti sorozatról Hoehne tesz említést Stoeckel kieli női klinikájáról: „Über Toxinresorption aus der Bauchhöhle und über intraperitoneale Narkose“. (Zentralblatt für Gynäkologie, 1912, 9. sz.) Ő nagy sorozat állatkísérlettel bebizonyította, hogy a hasüregbe jutott infectio ellen az előre adott izgató anyagok, mint a kámfor, a crotonolaj, porrátört üveg stb., az állatok hasüregét védi. Burghardt ugyanarra a következtetésre jutott fehér egereken és kísérletei alkalmával kiderült, hogy 100/C-os kámforolajnak előre való befecskendezése által a hasüreg igen nagy mennyiségű virulens streptococcust vagy streptococcus és coli keverékét tűri el. Hoehne szerint ezen védelem abban leli magyarázatát, hogy az idegen anyag a bacterium felszívódását megakasztja vagy csökkenti és szaporodásukat is megakadályozza. Védőmomentumnak kell tekinteni a hashártyának exsudatióját. A peritonealis fibrinképződés, ha csak vékony hártya is, megakadályozza corpuscularis elemek és bacteriumok felszívódását. A peritoneumban fogva tartott bacteriumok fejlődése ártalmatlanná válik az exsudatumnak bacteriumölő erejénél fogva. Ha a bacteriumbeözönlés idején még nincsen, vagy csak elégtelen az exsudatio, akkor a bacteriumok tömegesen szívódnak fel és szaporodnak a hasüregben. Azokban a kísérletekben, amelyekben az izgató anyagot a bacteriumokkal egyidejűleg vitte be a hasüregbe, sokkal súlyosabb megbetegedést konstatált, mint ha egyáltalán nem adott volna semmi izgató anyagot; azt hiszi, hogy ezt a bacteriumok gyorsabb felszívódásából lehet magyarázni. A bacteriumok által okozott peritonitis a kezdő stádiumban gyorsabb resorptio által van jellemezve; ezt Glimm vízben oldható anyagokról bebizonyította. Hoehne vizsgálatai szerint a felszívódás gyorsítása a corpuscularis elemekre és bacteriumokra is vonatkozik, így a felszívódást nemcsak a bacterium által okozott, hanem az asepsises, izgalmi peritonitis is előmozdítja. A prophylaxisos izgató kezelés a peritoneumot védi az infectio ellen, de nem a peritonealis intoxicatio ellen. A rendkívül hevesen lefolyó peritonealis sepsis alkalmával a vérben hemzsegnek a csírák, azonban a hashártyagyuladás tünetei egészen háttérbe kerülnek és még bonczoláskor sem lehet azokat kimutatni. Ezek a betegek nem hashártyagyuladásban, hanem sepsisben pusztulnak el, s a bacteriumok által okozott elváltozásnak a vérben van a fészke. Exsudativ peritonitisben alig számbavehető a bacteriaemia. A csirák kezdetben nem kerülnek a vérkörbe, hanem az infectio helyén maradnak. Még ilyenkor is bajt okozhatnak a toxinok, melyek az exsudatum rétegein átjutva, a vérkörbe kerülnek. Tehát a bacteriumok az exsudatumban megmaradnak, de az oldható mérgek nem. A bacteriumokat az infectio helyén kell rögzíteni és vele egyidejűleg meg kell szüntetni a méreg fejlődését, mind a kettőt, úgy a bacteriumok fixálását, mint azoknak megsemmisítését a prophylaxisos izgató kezelés tisztátalan műtétek alkalmával azáltal hozza létre, hogy az asepsisesen keletkezett peritonealis exsudatum leköti őket. „Über die Verwendung des Kampfers in der Gynäkologie“ (Zentralblatt für Gyn., 1911, 37. sz.) czím alatt Budberg Charbinból, Mandzsúriából közli, hogy a kámfor hazájában, Formosában ezt mint fájdalomcsillapító és desinficiáló szert használják és főleg külső alkalmazása népszerű. A nép minden anti- vagy asepsises tisztátalan, genyedő sebekre használja minden más cautela nélkül. A kámforolaj káros hatásáról Happich referál „Schädliche Wirkungen des Kampfers“ czím alatt (Münchener medizinische Wochenschrift, 1912, 12. szám). Pfannenstiel és Hoehne ajánlatára kétes esetekben a hasmetszés előtt vagy alatt kámforolajat fecskendezett a hasba. Hoehne kevés kámfortartalmú olajat ajánl, mert az erősebb kámforolaj vérszegény és legyengült egyéneken kellemetlen melléktüneteket okozhat. Happich toxikológiai szempontból bírálja a kámforolaj-therapiát. Szerinte és más szerzők szerint is 2—4 gr. kámfor egyszerre adva már erősen mérgező. Hoehne „Zur Frage der intraperitonealen Kampfer-Oelanwendung“ (Münchener med. Wochenschrift, 1912, 16. sz.) czímű közleményében válaszol Happich-nak. Válaszában hivatkozik Grimm-nnk 1906-ban megjelent dolgozatára, amelyben az 1%-os kámforolajat ajánlja reményten hashártyagyuladások eseteiben. Pfannenstiel ajánlotta a 10%-os kámforolajból 25—50 cm3-nek a hasba való befecskendezését, amely szerinte ártalmatlan és stimulálólag hat a legyengült szervezetre. Hoehne hivatkozik saját dolgozatára is, amelyben kimutatja, hogy a kámforolaj reactiv peritonitist idéz elő, amely bizonyos védelmet ad a különféle virulentiájú bacteriumok beözönlése ellen, ha ez a reactiv peritonitis az infectio idején már ki van fejlődve. Hoehne tehát az anteoperativ izgató kezelést ajánlja és nem is a kámforolajra fekteti a súlyt, hanem a bármily úton létrejött asepsises, reactiv peritonitisre. Egyébiránt elfogadja Happich-nik azon nézetét, hogy a kámforolaj veszedelmes lehet. Holzbach „Über die Verhütung und Behandlung der postoperativen Bauchfellentzündungen“ (Münchener medizinische Wochenschrift 1911, 39. szám) czímű dolgozatában figyelmeztet a Romberg, Passier és Hainecke vizsgálataira, melyek szerint a toxikus anyagok felszívódnak és mérgezést okoznak a medulla oblongata centrumában; ennek következménye az idegek hüdése a splanchnicus területen, a szervezet saját hasereibe vérzik el. A modern hassebészetben meg kell kísérteni, hogy a bacteriumok felvételét az inficiált területről megnehezítsük. A peritonitis prophylaxisaként a hashártya természetes elzáró képességét kell felhasználni, vagyis minden idegen testet plastikai anyagokkal kell körülvenni és így a környezetből eltákolódás segítségével mintegy kirekeszteni. Hegar és Mikulicz laparotomiák alkalmával azt tamponáddal érték el, újabb időben pedig azáltal, hogy a hashártyát praeventív, reactív gyuladásra késztetik az olajkezeléssel. Végül Holzbach külön pár soros közleményben figyelmeztet a pituitrin alkalmazására, melyet Klotz ajánlatára megkísérlett és melylyel jó eredményeket ért el. Az injectiókat intramuscularisan adva 12 órán keresztül látta a vérnyomás fokozódását. Holzbach 1911-ben a Münchener medizinische Wochenschrift 21. számában dolgozatot közöl: „Die pharmakologischen Grundlagen für eine intravenöse Adrenalintherapie bei der Peritonitis.“ Ebben felhívja figyelmünket az adrenalinnak azon hatására, hogy előrehaladó hashártyagyuladás esetén a vérnyomás sülyedését az adrenalinnal lehet leküzdeni. Minthogy az adrenalin hatását különféleképpen ítélik meg, azért ő kipróbálta, úgy állatokon, mint emberen. Ezen kísérletek során látta, hogy az adrenalin a peritonitis által előidézett vérnyomást csökkenti és a fenyegető szívhüdést hathatósan leküzdi, a tömény oldat veszélyes. Az egyszeri adrenalin-konyhasós oldat múló hatású. Az állandó híg adrenalin-konyhasós infusio még súlyos peritonitisben is magasra emeli a vérnyomást. Kuhn (Kassel) „Die biologische Behandlung der Peritonitis“ czímen (Münchner medinizische Wochenschrift, 1911, 38. sz.) ajánlja, hogy peritonitisben a czukornak physiologiai oldatát (konyhasó 9 gr., szőlőczukor 41 gr. 1 liter vízre) öntsük be a hasba; szerinte a prophylaxisos kezelés gyakorlati szempontból háttérbe szorul, a betegeket symptomatikusan kell kezelni. Az a kezelés jó, amely a physiologiai funciókat használja ki, vagy amely legalább is nem zavarja azokat. A czukornak van antibacteriumos tulajdonsága is és fontos, hogy előmozdítja bizonyos antitestek képződését. A sebészek nagy része peritonitisben öblít és csak kevés híve van a száraz eljárásnak. A czukoroldattal való kezelés a kettő között foglal helyet, t. i. a száraz eljárásból átveszi a kíméletet, az öblítő eljárásból pedig azt, hogy enyhén, de intenzíve más és egész sajátos módon elősegíti a drainezés hatását is. A has- s üreget 5 és 10% szőlőcukoroldattal mossa, miáltal a vérerek- 577