Orvosi Hetilap, 1912. november (56. évfolyam, 44-47. szám)
1912-11-03 / 44. szám
806 ORVOSI HETILAP 1912. 44. szö gességét, hogy a terhesség utolsó 6 hete a munkától való eltiltás s kellő anyagi gyámolítás által ezen ártalmaktól mentesíttessék. Az orvos ismeri legjobban, hogy a terhesség folyamán a hygiene szabályai ellen elkövetett hibák mily gyászos hatással lehetnek a nőnek s magzatjának jövendőjére s ezért követeli tanácsadók rendszeresítését, hol a terhes már ez állapotának legelején megtudhatja, hogy mit kell tennie saját, valamint kisdedének érdekében, mely hygiénés eljárásokat kell megszívlelnie s melyek azon jóléti intézmények, melyek e végből rendelkezésére állanak. Ez időben kell az anyákat a természetes csecsemőtáplálás fontosságával megismertetni, az alkoholismus elleni küzdelmet felvenni (az alkoholélvezet nem könnyíti meg a szülést, nem segíti elő a tejelválasztást, de hátrányos befolyást gyakorol az anya szervezetére s a kisded jövendő testi, szellemi fejlődésére), a bujakórt az anya s gyermeke érdekében erélyesen kezelni (salvarian-kezelés, elvetélés, koraszülés, a lues congenita fejlődésének megelőzése !). Mi tudjuk, hogy a gyermekágy megrövidítése, a háztartási, ipari vagy földmívesmunka korai megkezdése hány nő szervezete épségének aláásása, hány esetben oka női bajoknak, az egész organismus leromlásának s teszi alkalmatlanná az anyát a természetes csecsemőtáplálás keresztülvitelére. Ezért kívánják az összes kulturállamok orvosai, hogy az anya a szülés után 6 hétig részesüljön azon nyugalomban, melyre saját, valamint gyermekének érdekében szüksége van. A hygiene népszerűsítése. A jóléti intézmények alapításánál talán még fontosabb, vagy legalább is egyenértékű vele, a hygiene ismeretének népszerűsítése. Tugendreich-nek igaza van : „Das Mädchen muss zur Mutter geschult sein und die eigentliche Fürsorge zur Zeit der Mutterschaft soll nur die Anwendung des Gelernten auf den einen konkreten Fall bilden“. Az iskolában a modern természettudományi oktatáshoz fűzve, orvos nyújtsa az ezirányú tanítást s később a franczia „école des mérés“, az angol „schools for mothers“ példájára történjék a gyakorlati alapon álló oktatás, melynek eredményessé tételére szülőintézet, bölcsőde, tejkonyha s gyermekkórház álljon a tanulók rendelkezésére. Ékes phraseológiától menten nyújtsa az orvos a gyakorlati tudás szükséges mennyiségét, értesse meg a természetes csecsemőtáplálás nagy horderejét, plántálja hallgatóinak emlékezetébe, hogy a mesterséges csecsemőtáplálás veszélyes, természetellenes kísérlet, de ne tartson — mint ezt gyakran tapasztaltam — előadásokat a bakteriológia köréből, a sterilisatlóról stb.-ről. A vezetésem alatt álló budapesti csecsemőgondozó intézetekben a legprimitívebb módon nyújtom szóval és írásban a tudás minimumát s eredményeim jobbak mint azoké, kik a gyermekhygiene egészét nyújtják szépen kikerekített előadásokban, melyekben a lényeges a kevésbé fontos által háttérbe van szorítva; az anya pl. zavarosan emlékezik a fehérje- s egyéb táplálkozási ártalmakra, de nem tudja, hogyan kell gyermekének beöntést adni s egyetlen törekvése, még a túltáplálás veszélyeinek is kitéve gyermekét, hogy vele a normális súlygörbe képét nyújtsa irigykedő szomszédnőjének. Az említettem tudáson épüljön fel azon szakképzés, melyben a szülésznőknek, s a családokban vagy nyilvános állásokban ténykedő gyermekgondozónőknek kell részesülniük. E téren is sokat vétenek, gyakran diadalmaskodik a lényegtelen a lényegesen s úgy az előadásokban, mint a kézikönyvekben hosszú fejtegetéseket találunk a különböző mesterséges csecsemőtápszerekről, de nincs pl. felemlítve, hogy a nyári meleg közvetlenül mily káros hatást gyakorolhat a csecsemő szervezetére, ami sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint a táplálék elromlása. Az előadások s kézikönyvek alapelve legyen, hogy a bábát s ápolónőket az orvos utasításának keresztülvitelére, a gyermek physiológiai fejlődésének ellenőrzésére, nem pedig féltudáson alapuló, a kuruzsláshoz közel álló gyógyításra képesítse. Csecsemőtáplálás. A csecsemővédelem alaptörvénye a küzdelem a természetes csecsemőtáplálás érdekében, melynek leghivatottabb apostola az orvos s az általa kellőképp kiképzett bába- és ápolószemélyzet. A köztudatba kell átmennie azon elvnek, hogy semmi úton-módon sem foganatosítható oly mesterséges csecsemőtápláló-eljárás, mely az anya által eszközölttel egyenértékű volna. Ellensúlyozni kell a különböző tápszergyárak intenzív reklámját s bele kell vinni az összes társadalmi osztályok asszonyainak érzelem- s értelemvilágába, hogy úgy az anyának, mint gyermekének jövendő egészsége s ez utóbbinak fejlődése (Roese és Lindheim adatai) nagy mértékben függ az anya által végzett szoptatástól. Sajnos, maguk az orvosok sokat vétenek, midőn az előkelő néposztály asszonyainak könnyű szerrel engedik el a szoptatást. A szoptatás ellenjavalatait a lehető legszűkebb határok közé kell szorítani, részemről csupán a tuberculosist s a rohamokkal járó idegbántalmakat fogadom el s a legnagyobb erélylyel hangsúlyozom, hogy ha a mesterséges táplálás a jómódúak között nem is rejt oly veszélyeket magában, mint a proletároknál, a gyermek későbbi fejlődésére és ellentállóképességére döntő hatást gyakorol. Ily irányzattal tartottam a magyar orvosok vándorgyűlésen néhány év előtt előadást s reményiem, nem egészen eredmény nélkül. Az orvos tekintélyével hasson a férjre, ki hiúságból félti felesége szépségét a szoptatástól, s vesse latba egész befolyását, midőn az anya úgynevezett társadalmi kötelességekre hivatkozva, kíván menekülni legszentebb kötelessége elől. Ritkán észleltem hypogalaktiát, ilyenkor kötelességemnek tartom az „allaitement mixte“-hez folyamodni, mit munkába járó nőknél is jó eredménynyel vittem keresztül. Az orvos etnikai kötelességei sorába tartozik a dajkakérdés szabályozása. Hasson az államhatalomra, hogy a „lus Roussel“ mintájára alkosson törvényeket; hirdesse, hogy túlhaladott álláspont az, hogy a csecsemő s a dajka feje közt bizonyos időbeli congruentiának kell fennállania. A másik módozat, melyet elfogadhatunk: a dajka gyermekével együtt vétetik fel, vagy a szoptatásra szoruló kisded kerül a dajka családjába, vagy a dajka a szoptatás idejére jelentkezik a csecsemőnél s a dajka mind a két csecsemőt táplálja. Fontos, hogy a dajkák alkoholizmusa ügyében is erélyesen intézkedjék az orvos. Az alkohol nem befolyásolja előnyösen a tejelválasztást, de alkoholistát nevel a dajkából s a tej révén a csecsemő szervezetébe átmenő szesz — mint azt „Gyermek és alkohol“ czímű czikkemben 1000 családra vonatkozó vizsgálataimmal is kimutattam — a kisded szervezetére végzetes hatást gyakorolhat. Gümős nő nem szoptathat; nem mintha a tejben foglalt bacteriumoktól félnék, de végzetes lehet az intim érintkezés, mely könnyen ad alkalmat fertőzésre. A syphilis kérdése is nagy fontosságú gyermekvédelmi szempontból, a dajka fertőzheti a csecsemőt s vice versa, részemről lueses gyermekhez sohasem vétetek dajkát, még ha közlik is vele a gyermek beteg voltát, mert Schlossmann elvét vallom: „denn die Folgen einer syphilitischen Infektion kann man nicht übersehen und vor allem nicht anderen plausibel machen“. Végre a jómódú asszonynak, ki dajka fogadásával lelkiismeretét megnyugtatja, szeme elé tartom Schlossmann oly helyes nézetét: „Zwischen Mutter und Kind gibt es imponderabile Beziehungen, die sich eben nicht ersetzen oder ausgreichen lassen“. A modern csecsemőkórházak a dajkakérdés egy új fejezetét jelentik, ma ily intézeteket dajkák nélkül nem képzelhetünk el, de részemről csak úgy tudok gyermekvédelmi szempontból ez intézkedésbe belenyugodni, ha a dajka csupán saját gyermeke mellett szoptatja az idegen beteg kisdedet, ami könnyen végezhető, hiszen egyes asszonyok naponta 3—4 liter tejet is bírnak elválasztani. Infectio szempotjából helyes, ha a női tejet palackból nyújtjuk. Csecsemővédelem. Ezen gondolatmenetet tartva szem előtt, szükséges, hogy a jóléti intézmények a csecsemővédelem felsorolt alapelveit