Orvosi Hetilap, 1913. november (57. évfolyam, 44-48. szám)
1913-11-02 / 44. szám
810 ORVOSI HETILAP 1913. 44. sz. egyéneken támadnak. A Michelli-typust mi ezért egy alkati gyengeség eredményének és kifejezőjének tartjuk, úgy fogván fel a kérdést, hogy gyengébb szervezetű, anaemiás egyéneken a vérérrendszer gyengébb, kevésbé ellenálló lévén, könnyebben létesülnek permók s hasonló vérérelváltozások, amelyek mellett körülírt helyeken az erek cavernosus űrökké is tágulhatnak. Az ennek folyamán kifejlődő többé-kevésbé kifejezett stratum corneumbeli hypertrophia azután már csak másodlagosan jön létre mint védő reactio. A hyperkeratosist egyébként Scheuer11 is secundaer folyamatnak tartja. A bajt ebben a typusban főként franczia oldalról a tuberculide-ek csoportjába igyekeztek sorolni, egyrészt, mert némelyek szerint a szöveti structúra erre vall, másrészt, mert az angiokeratomás betegeken aránylag gyakran észlelhető a tuberculosisnak (főként tüdőtuberculosis) valamilyen jele. A szöveti structurát illetőleg több szerzővel egyezően mi sem találtuk a perivascularis sejtes beszűrődést, jóllehet teljes egészében, a subcutis egy részével együtt exoiudáltuk a vizsgált anyagot. A tuberculosissal való viszonyra vonatkozóan pedig készségesen elfogadjuk, hogy az olyan habitussal bíró egyének közül, amilyeneken a baj typusos alakjában rendszerint előfordul, a tuberculosis nem lesz ritka jelenség, de azért nincsen nyomós okunk arra, hogy az esetleges tuberculosist az angiokeratoma keletkezésének okául tudjuk be. Való igaz az, hogy typusos gümős elváltozást, avagy Koch-bacillust még senki sem mutatott ki az angiokeratomában s hogy az objectiv észlelő jóval többször lát oly eseteket, amelyekben a tuberculosis fenforgását legtávolabbról sem lehet felvenni. A harmadik esetünk, mint láttuk, minden tekintetben megfelel klinikailag és histológiailag az angiokeratoma fogalmának és kétségtelenül az atypusos localisatiójú angiokeratomás esetek csoportjába tartozik (pl. Pringle, Bettmann, részben Frohwein s talán Fordyce esete). Végül a 4. esetünk, melynek csak egyes részjelenségeit vettük vizsgálat alá, azt bizonyítja, hogy egészen más, de ismert okból (naevus haemangiomatosus) kifejlődött körülírt, tumorszerű papillaris és subpapillaris cavernosus értágulatok klinikailag és szerkezetileg igen nagy fokban, hogy ne mondjuk tökéletesen, utánozhatják az angiokeratoma kórképét, ha fölöttük idővel védő reactióképpen a stratum corneum erősen hypertrophizál. Közlemény a budapesti kir. m. tud.egyetem III. sz. belgyógyászati klinikájáról. (Igazgató : báró Korányi Sándor dr. egyet. tanár.) A vagotoniás pupillatünet. Irta : Somogyi Rezső dr. A szívműködés rhythmusa részben az autonom- és sympathicus-idegrendszer egyensúlyi állapotától függ. Az autonom-rendszerhez tartozó n. vagus tónusának fokozódásakor a szívműködés ritkábbá, tónusának csökkenésekor szaporábbá válik. A légzési phasis már az egészséges ember szívműködésének rhythmusát is befolyásolja. Belégzéskor a pulsus szaporábbá, kilégzéskor ritkábbá válik. E rhythmusváltozásnak már a tapintással is megállapítható jelenlétét nevezzük respiratiós szivarhythmiának, ez a vagus-tónus fokozódásának értékes tünete. Báró Korányi Sándor azt tapasztalta, hogy olyan esetek egy részében, amelyekben egyéb körülmények is a vagusrendszer tónusának fokozódására mutatnak, mély belégzés pupillatágulást okoz, amelyet a kilégzés alatt pupillaszűkület követ. Ezen respiratiós pupillatünet vizsgálata alkalmával ügyelnünk kell az egyenletes megvilágításra és arra, hogy a beteg folyton egy helyre, pl. homlokunk közepére nézzen, mert természetes, hogy az accomodatio változása maga is okozhatja a pupilla tágulását. 11 O. Scheuer : Archiv für Dermatologie und Syphilis, 1909, 98. k., 2.—3. füzet. A beteget mély légvételre szólítjuk fel, midőn is ha a tünet jelen van, akkor belégzéskor a pupilla tágul, a kilégzés elején ismét szűkül. Főleg az első légvételek alkalmával figyeljük meg, vájjon tágul-e a pupilla, mert később gyakran kimarad az első mély légvételek alkalmával mutatkozó pupillatágulás is, mint ahogy sokszor elmarad több mély belégzés után a respiratiós arhythmia is. 120 betegen végzett vizsgálatom eredményét a következőkben foglaltam össze. A betegeken egyszersmind megfigyeltem a respiratiós szívarhythmiát is. Eseteim közül: I. 13—25 éves volt 42 beteg II. 25—67 „ „ 78 „ Az első csoportba tartozók közül respiratiós szivarhythmiát mutatott 34 beteg, respiratiós pupillatünetet 14. A második csoporthoz tartozók közül a respiratiós szívarhythmia 39 betegen volt meg, a respiratiós pupillatünet 6 betegen. A legidősebb beteg, kin respiratiós szívarhythmia volt, 60 éves, a legidősebb, kin pupillatünet volt, 38 éves. A positív respiratiós pupillatünetet mutató betegek diagnosisai: 1 ischias, 1 obstipatio habitualis, 1 typhus adominalis, 1 anaemia, 1 haemoglobinuria paroxysmalis, 1 asthma, 14 catarrhus apicis. Respiratiós pupillatünet nem volt : 3 diabetes mellitus, 3 vitium cordis, 1 lumbago, 2 arteriosclerosis, 4 neurasthenia, 8 anaemia, 2 hysteria, 1 lues cerebri, 4 nephritis, 2 carcinoma ventriculi, 1 rheumatismus, 2 pneumonia, 1 lues, 1 urticaria, 1 taenia, 2 tabes dorsalis, 1 malaria, 1 osteomalacia, 1 leukaemia, 1 polyarthritis chronica, 1 Basedow-ker, 1 hyperaciditas ventriculi, 5 hypersecretio ventriculi, 35 tuberculosis pulmonum, 4 pleuritis, 2 gastritis acuta, illetve subacuta, 1 diathesis uratica, 1 influenza, 1 cholelithiasis, 2 chlorosis, 1 bronchitis, 1 tumor hepatis, 1 asthma bronchiale, 1 appendicitis, 1 myodegeneratio cordis. A vizsgálatokból kitűnik, hogy minden esetben, hol a pupillatünet positív, jelen van a respiratiós szívarhythmia is, de viszont utóbbi jelen lehet a nélkül, hogy a pupillatünet megvolna. Mint a respiratiós szívarhythmiára, úgy a pupillatünetre is lényeges befolyással van a kor. Fiatal egyéneken gyakoribb, öregeken ritkább, különösen bizonyítják ezt az ugyanazon betegségben, így a tuberculosisban szenvedő betegeken tett megfigyelések, melyek szerint fiatalkorú betegeken igen gyakran positív a tünet, míg idősebb betegeken negatív. Egyáltalán valószínű, hogy a positív pupillatünet gyakori volta tuberculosisban szenvedő betegeken inkább a kór, mint a betegség által van feltételezve. Ami a tünet magyarázatát illeti, legvalószínűbbnek látszik, hogy itt is azok a tényezők szerepelnek, mint a respiratiós szívarhythmia eseteiben. Lömmel szerint ugyanis a vagus-centrum fokozott labilitása az arhythmia oka. Belégzéskor az autonóm idegrendszer tónusa csökken, túlsúlyra jut a sympathicus idegrendszer, a pupilla tágul, kilégzéskor az autonóm idegrendszer tónusa ismét fokozódik, a pupilla szűkül. A vagotoniás pupillatünet megfigyelésének némi gyakorlati jelentősége is lehet. A sympathicus tónusának jelentékeny fokozódása az adrenalinnak pupillatágító hatásából álló Löwy-féle reactiót okozhatja. A vagotoniás pupillareactio ennek ellentéte. Különösen a bécsi iskola munkálkodása járult hozzá a vagotonia tanának bár egyelőre még kezdetleges kialakításához. Jelentősége egyrészt annak összefüggésében rejlik sok olyan betegséggel, amelyek a neurosisoknak eddig csak hiányosan tagolt csoportjába tartoznak, másrészt annak összefüggésében a status thymiolymphaticussal. Neusset-nek nagy érdeme, hogy ezen statusnak, amely mint disponáló momentum a betegségek hosszú sorával függ össze s a melyet különösen fontossá tesz a vele járó dis-