Orvosi Hetilap, 1913. november (57. évfolyam, 44-48. szám)

1913-11-02 / 44. szám

810 ORVOSI HETILAP 1913. 44. sz. egyéneken támadnak. A Michelli-typust mi ezért egy alkati gyengeség eredményének és kifejezőjének tartjuk, úgy fogván fel a kérdést, hogy gyengébb szervezetű, anaemiás egyéneken a vérérrendszer gyengébb, kevésbé ellenálló lévén, könnyeb­ben létesülnek perm­ók s hasonló vérérelváltozások, a­melyek mellett körülírt helyeken az erek cavernosus űrökké is tágulhat­nak. Az ennek folyamán kifejlődő többé-kevésbé kifejezett stratum corneumbeli hypertrophia azután már csak másod­lagosan jön létre mint védő reactio. A hyperkeratosist egyéb­ként Scheuer11 is secundaer folyamatnak tartja. A bajt ebben a typusban főként franczia oldalról a tuberculide-ek csoportjába igyekeztek sorolni, egyrészt, mert némelyek szerint a szöveti structúra erre vall, másrészt, mert az angiokeratomás betegeken aránylag gyakran ész­lelhető a tuberculosisnak (főként tüdőtuberculosis) vala­milyen jele. A szöveti structurát illetőleg több szerzővel egyezően mi sem találtuk a perivascularis sejtes beszűrődést, jóllehet teljes egészében, a subcutis egy részével együtt ex­­oiudáltuk a vizsgált anyagot. A tuberculosissal való viszonyra vonatkozóan pedig készségesen elfogadjuk, hogy az olyan habitussal bíró egyének közül, a­milyeneken a baj typusos alakjában rendszerint előfordul, a tuberculosis nem lesz ritka jelenség, de azért nincsen nyomós okunk arra, hogy az eset­leges tuberculosist az angiokeratoma keletkezésének okául tudjuk be. Való igaz az, hogy typusos gümős elváltozást, avagy Koch-bacillust még senki sem mutatott ki az angio­­keratomában s hogy az objectiv észlelő jóval többször lát oly eseteket, a­melyekben a tuberculosis fenforgását legtávolabb­ról sem lehet felvenni. A harmadik esetünk, mint láttuk, minden tekintetben megfelel klinikailag és histológiailag az angiokeratoma fogal­mának és kétségtelenül az atypusos localisatiójú angiokerato­más esetek csoportjába tartozik (pl. Pringle, Bettmann, rész­ben Frohwein s talán Fordyce esete). Végül a 4. esetünk, melynek csak egyes részjelenségeit vettük vizsgálat alá, azt bizonyítja, hogy egészen más, de ismert okból (naevus haemangiomatosus) kifejlődött körülírt, tumorszerű papillaris és subpapillaris cavernosus értágulatok klinikailag és szerkezetileg igen nagy fokban, hogy ne mondjuk tökéletesen, utánozhatják az angiokeratoma kór­képét, ha fölöttük idővel védő reactióképpen a stratum cor­neum erősen hypertrophizál. Közlemény a budapesti kir. m. tud.­egyetem III. sz. belgyógyá­szati klinikájáról. (Igazgató : báró Korányi Sándor dr. egyet. tanár.) A vagotoniás pupillatünet. Irta : Somogyi Rezső dr. A szívműködés rhythmusa részben az autonom- és sym­­pathicus-idegrendszer egyensúlyi állapotától függ. Az auto­­nom-rendszerhez tartozó n. vagus tónusának fokozódásakor a szívműködés ritkábbá, tónusának csökkenésekor szaporábbá válik. A légzési phasis már az egészséges ember szívműködésé­nek rhythmusát is befolyásolja. Belégzéskor a pulsus szapo­rábbá, kilégzéskor ritkábbá válik. E rhythmusváltozásnak már a tapintással is megállapítható jelenlétét nevezzük respiratiós szivarhythmiának, ez a vagus-tónus fokozódásának értékes tünete. Báró Korányi Sándor azt tapasztalta, hogy olyan esetek egy részében, a­melyekben egyéb körülmények is a vagus­­rendszer tónusának fokozódására mutatnak, mély belégzés pupillatágulást okoz, a­melyet a kilégzés alatt pupillaszűkü­­let követ. Ezen respiratiós pupillatünet vizsgálata alkalmával ügyel­nünk kell az egyenletes megvilágításra és arra, hogy a beteg folyton egy helyre, pl. homlokunk közepére nézzen, mert ter­mészetes, hogy az accomodatio változása maga is okozhatja a pupilla tágulását. 11 O. Scheuer : Archiv für Dermatologie und Syphilis, 1909, 98. k., 2.—3. füzet. A beteget mély légvételre szólítjuk fel, midőn is ha a tünet jelen van, akkor belégzéskor a pupilla tágul, a kilégzés elején ismét szűkül. Főleg az első légvételek alkalmával figyeljük meg, váj­jon tágul-e a pupilla, mert később gyakran kimarad az első mély légvételek alkalmával mutatkozó pupillatágulás is, mint a­hogy sokszor elmarad több mély belégzés után a respira­tiós arhythmia is. 120 betegen végzett vizsgálatom eredményét a követke­zőkben foglaltam össze. A betegeken egyszersmind meg­figyeltem a respiratiós szívarhythmiát is. Eseteim közül: I. 13—25 éves volt 42 beteg II. 25—67 „ „ 78 „ Az első csoportba tartozók közül respiratiós szivarhyth­­m­iát mutatott 34 beteg, respiratiós pupillatünetet 14. A második csoporthoz tartozók közül a respiratiós szívarhythmia 39 betegen volt meg, a respiratiós pupillatünet 6 betegen. A legidősebb beteg, kin respiratiós szívarhythmia volt, 60 éves, a legidősebb, kin pupillatünet volt, 38 éves. A positív respiratiós pupillatünetet mutató betegek dia­­gnosisai: 1 ischias, 1 obstipatio habitualis, 1 typhus adominalis, 1 anaemia, 1 haemoglobinuria paroxysmalis, 1 asthma, 14 catarrhus apicis. Respiratiós pupillatünet nem volt : 3 diabetes mellitus, 3 vitium cordis, 1 lumbago, 2 arteriosclerosis, 4 neurasthe­nia, 8 anaemia, 2 hysteria, 1 lues cerebri, 4 nephritis, 2 carcinoma ventriculi, 1 rheumatismus, 2 pneumonia, 1 lues, 1 urticaria, 1 taenia, 2 tabes dorsalis, 1 malaria, 1 osteomalacia, 1 leukaemia, 1 polyarthritis chronica, 1 Basedow-ker, 1 hyper­­aciditas ventriculi, 5 hypersecretio ventriculi, 35 tuberculosis pulmonum, 4 pleuritis, 2 gastritis acuta, illetve subacuta, 1 diathesis uratica, 1 influenza, 1 cholelithiasis, 2 chlorosis, 1 bronchitis, 1 tumor hepatis, 1 asthma bronchiale, 1 appen­dicitis, 1 myodegeneratio cordis. A vizsgálatokból kitűnik, hogy minden esetben, hol a pupillatünet positív, jelen van a respiratiós szívarhythmia is, de viszont utóbbi jelen lehet a nélkül, hogy a pupillatünet megvolna. Mint a respiratiós szívarhythmiára, úgy a pupillatünetre is lényeges befolyással van a kor. Fiatal egyéneken gyako­ribb, öregeken ritkább, különösen bizonyítják ezt az ugyan­azon betegségben, így a tuberculosisban szenvedő betegeken tett megfigyelések, melyek szerint fiatalkorú betegeken igen gyakran positív a tünet, míg idősebb betegeken negatív. Egyáltalán valószínű, hogy a positív pupillatünet gyakori volta tuberculosisban szenvedő betegeken inkább a kór, mint a betegség által van feltételezve. A­mi a tünet magyarázatát illeti, legvalószínűbbnek látszik, hogy itt is azok a tényezők szerepelnek, mint a re­spiratiós szívarhythmia eseteiben. Lömmel szerint ugyanis a vagus-centrum fokozott labi­litása az arhythmia oka. Belégzéskor az autonóm­ idegrend­­szer tónusa csökken, túlsúlyra jut a sympathicus­ idegrend­­szer, a pupilla tágul, kilégzéskor az autonóm­ idegrendszer tónusa ismét fokozódik, a pupilla szűkül. A vagotoniás pupillatünet megfigyelésének némi gya­korlati jelentősége is lehet. A sympathicus tónusának jelentékeny fokozódása az adrenalinnak pupillatágító hatásából álló Löwy-féle reactiót okozhatja. A vagotoniás pupillareactio ennek ellentéte. Különösen a bécsi iskola munkálkodása járult hozzá a vagotonia tanának bár egyelőre még kezdetleges kialakítá­sához. Jelentősége egyrészt annak összefüggésében rejlik sok olyan betegséggel, a­melyek a neurosisoknak eddig csak hiá­nyosan tagolt csoportjába tartoznak, másrészt annak össze­függésében a status thymi­olymphaticussal. Neusset-nek nagy érdeme, hogy ezen statusnak, a­mely mint disponáló momentum a betegségek hosszú sorával függ össze s a melyet különösen fontossá tesz a vele járó dis-

Next