Orvosi Hetilap, 1914. január (58. évfolyam, 1-4. szám)
1914-01-04 / 1. szám
Tf 2 már tulajdonképpen rezgések (elektromos hullámok), nem csillapodnak, hanem folytonosak. A d’Arsonval-féle és egyéb magas frequentiájú áramoknál a rezgés gyors ugyan, de bizonyos számú rezgés után árampausa következik és ez a pausa néhány százszor hosszabb, mint a rezgések időszaka. Ezen nem csillapodó, kisebb feszültségű, de nagy intenzitású és igen magas frequentiájú, vagyis thermopenetratiós áramnak van meg azon tulajdonsága, hogy az átáramolt szövetben tisztán és egyenletesen meleggé alakul. A testben képződő meleg az átáramolt szövetrész elektromos ellenállásától függ. A medencebeli szervek átáramoltatásakor az áram az izmok és idegek lefutására harántul halad és a képződött meleg annál nagyobb, minél rosszabban vezeti az illető szövet az elektromos áramot. A rossz vezetőben nagy az „elektromos súrlódás“, ez az, amiből a meleg képződik. A bőr vezetőképessége még nedves állapotban is sokkal kisebb, mint a lágyrészeké, tehát a bőr legerősebben melegszik át. Ennek megvan az a jó oldala, hogy túl erős, talán már thermiás fehérje-coagulatiót okozó áramokat tévedésből sem alkalmazhatunk, mert a beteg azt az élénk bőrfájdalom miatt nem tűri. Addig, míg a beteg bőre a meleget kiállja, bátran fokozhatjuk az áramerőt. Vigyázni kell, hogy az elektródokat jól a testre simítva helyezzük el és áramlás alatt gondoskodjunk róla, hogy azok mérsékelt nyomás alatt mozdulatlanul, simán odafeküdjenek. Klinikánkon a Reiniger, Gebbert és Schall-féle készülékkel dolgozunk (l. a mellékelt rajzot). A készülék 2 év óta kifogástalanul működik. A hozzátartozó elektródok a speciális nőgyógyászati czéloknak nem felelnek meg és gyorsan pusztulnak. Mi a medenczebeli szervek átmelegítésére elektródok gyanánt 1/2 mm. vastag ólomlemezeket használunk, melyeket ollóval a kívánt alakra és nagyságra kivágunk. Ha az elektród behajlott, összegyűrődött, használat előtt vastag farúddal egyenesre hengereljük. Elül a hasra, a köldök és symphysis között egy körülbelül tenyérnyi elektródot alkalmazunk, amelyet tiszta vízbe mártott és kifacsart vattarétegbe csavarunk. A sósvízzel való megnedvesítést óvatosságból nem alkalmaztuk, mert akkor a bőr jobban vezeti az áramot, kevésbé melegszik fel és így szenved a bőrfájdalom adta ellenőrzés. A másik elektródot a hüvelybe vezetjük. A beteg a belső meleget sokkal kevésbé érzi, azért a helyes hüvelyelektród megválasztása gondos körültekintést igényel. Ha az elektród kicsiny, akkor a külső elektródról jövő áram a belső elektródnál kisebb felületre koncentrálódik, nagyobb lesz az áramsűrűség és ezzel együtt a meleg. Mérsékelt hatásokra tehát a hüvelyelektród nagyobb legyen, erősebb hatásokra kisebb. A belső elektródokat szintén magunk készítjük, hogy azoknak nagyságát és alakját az elérni szándékolt hőfok szerint esetenként változtathasssuk. Legczélszerűbbnek bizonyultak az 11/2—3 cm. hosszú és 1—2 cm. széles olivaalakú elektródok. Az olivákat igen vékony ólomlemezből csavarjuk. Az elektródhoz vezető drót, hogy hajlékony legyen, szintén ólomból van. Ennek a szigetelésére elég egy vékony guttaperchapapírból vágott szalag, mely a kéz melegétől a dróton jól megtapad. Az olivának közepén üreget hagyunk, melybe egy hőmérő pontosan belleillik. A hőmérő vége kiáll a hüvelyből és azon a hőfok közvetlenül leolvasható. Az elektródot a külső méhszájig a hátulsó boltozatba vagy a kiálló hőmérőnél fogva ferde helyzetben oldalt vezetjük be a petefészkek erősebb átmelegítésére. Az áramerő szabályozásával és az elektródok nagyságának megválasztásával a belső hőmérsékletet minden kellemetlen és káros hatás nélkül közel 50° C-ig emelhetjük. Érdekes, hogy a hőmérséklet a testben magasabbra emelkedik, mintha ugyanazon áram holt szöveten (víz, hús stb.) megy át. Ennek az a magyarázata, hogy a hő a sejtek anyagcseréjét aktiválja, ami a maga részéről újabb hőkifejtést eredményez. A hőhatás bővebb vérátáramlásban, fokozott anyagcserében és az esetleg ott levő mikroorganismusokra gyakorolt közvetlen thermiás hatásban áll. Hogy heves lábos folyamatok lefolyására a meleg és a consecutiv activ hyperaemia milyen hatást gyakorol, azt esete válogatja. Számba jöhet a thermopenetratio fájdalomcsökkentő hatása is. Olyan locális megbetegedésekben, amelyekben a hyperaemia fokozását nem tartottuk contraindikáltnak, kellő óvatosság szemmeltartásával megpróbáltuk a thermopenetratiót. Az egyes üléseket 1/1—1/2 órára szabtuk s azokat hetenként 1—3-szor megismételtük. Eddigelé 74 betegen tettünk kísérletet. Kicsiny szám arra, hogy az indicatiók és gyógyhatások tekintetében végleges következtetéseket vonjunk, de klinikailag és mikroskopiailag jól ellenőrzött eredményeink mutatják az irányt, amelyben tovább kísérleteznünk kell és bizonyítják, hogy a thermopenetratio a nőgyógyásznak már ma is egy új gyógyító eszközt ad a kezébe, mely eredményeket mutat fel olyan betegségekben, amelyek az eddigi eljárásokkal teljesen befolyásolhatatlanok voltak. Nem volt célunk, hogy régi kipróbált gyógyítómódokat újakkal helyettesítsünk. Nem tartjuk a thermopenetratiót indikáltnak azon esetekben, amelyekben az eddigi eljárásokénál jobb eredményeket nem ad. Hátránya a thermopenetratiónak, hogy a készülék költséges és súlyánál fogva alig portabilis s így inkább csak ambuláns kezelésre alkalmas; hátránya, hogy az eljárás bonyodalmas és szigorú orvosi felügyeletet igényel. Mindezek a hátrányok azonban bőven megtérülnek akkor, amikor olyan megbetegedésről van szó, mely a sebészi műtétekt kivéve, minden locális beavatkozás számára hozzáférhetetlen. Az egyes betegségekről a következőkben számolhatunk be: Exsudatumok felszívató kezelésekor lényeges eredményeket nem láttunk. Ennek a magyarázatát könnyen meg is találjuk abban, hogy ezekben a gócz széthordását a környező erekre kell bíznunk s így már elméleti alapon is jobb eredményt várhatunk attól a collateralis hyperaemiától, a mitvil- 1 Adataink szerint készült hüvelyelektródok Reiniger, Gebbert és Schall czégnél különféle nagyságban készen is kaphatók. ORVOSI HETILAP 1914. 1. sz.