Orvosi Hetilap, 1914. február (58. évfolyam, 5-8. szám)

1914-02-01 / 5. szám

1914. 5. sz. ORVOSI HETILAP cytákkal bőségesen beszűrődött. Az élénk sejtburjánzás kife­jezéseképpen sok sejtoszlási alakot látunk. Elhalás a friss lymphogranulomatosisos szövetben csak kivételesen fordul elő, de gyakran találunk a sejtek között majdnem homo­gen, kissé szemcsés fibrinszerű anyagot (nyilván gyuladá­­sos izzadmány.) Előbbre haladva a folyamat, a sejtek száma mindjob­ban csökken, különösen a lymphocyták pusztulnak nagyobb mértékben, a fibroblastok szaporodnak, mind sűrűbb és vas­tagabb collagén rostokból álló hálózat jön létre. Ebben a stádiumban gyakran találunk sejteket zsugorodott maggal, acidophil (fuchsinophil) homogen gömböcskékkel megrakott protoplasmával, vagy magnélküli homogen gömböket (Rus­­se­-féle testecskék), valamivel ritkábban ú.n. Chab­ot-Leyden­­féle kristályokat. Gyakran találunk ilyenkor elhalásos terüle­teket is. A nekrosis, a­mint makroskoposan, úgy mikroskoposan is lényegesen különbözik a sajtosodástól; ezek elzáródása foly­tán jön létre, területén a szerkezet rendesen még jól felismerhető, esetleg még a collagen rostok is jól festődnek, csak a magfes­­tődés hiányzik. A granulomás szövet végül durván rostos vagy rögös kötőszövetté alakulhat át, melynek hézagaiban csak elszórtan találhatók ama sejtdús szövetnek gyér maradványai. Meg kell jegyeznem, hogy a különbözőképpen előrehaladott elváltozásokat gyakran találjuk egymás mellett, úgy hogy az elváltozásnak három stádiumba való osztása mesterkélt és önkényes. Milyen a betegség tovaterjedésének szövettani képe? K. Ziegler szerint a megbetegedett nyirokcsomókból a sarjad­­záshoz hasonlóan apró lymphás csomók (kompenzálási fo­lyamat?) nőnek ki, a­melyek másodlagosan szintén megbe­tegednek, de a szomszédos szövetekben, pl. a zsírszövetben, is előzetes nyiroksejtes beszűrődés keletkezik s ebbe ter­jed át az elváltozás. Más szervek megbetegedésére is álta­lában az a véleménye, hogy előzetes lymphás beszűrődés, nyirokszövetté való átalakulás talaján fejlődik a lymphogra­nulomatosis. A granulomás nyirokcsomókkal szomszédos szö­vetek nyiroksejtes beszűrődését s azután granulomás megbe­tegedését valóban mi is gyakran láttuk. Itt említhetem meg azt is, hogy olyan esetekben, me­­yekben a parenchymás és egyéb szervekben granulomás el­változások nem voltak, a duzzadt lépnek bőséges plasmasejtes beszűrődését találtam, vagy szabadon szigetes halmazokban, vagy az erek mentén elhelyeződő kötegekben. Csak egy eset­ben hiányzott ez az elváltozás, ebben azonban nem is volt megnagyobbodva a lép. Véleményem szerint a plasmasejtes beszűrődés legalább is részben anatómiai alapja a lympho­granulomatosisos idősült léptumornak. Nem kell külön tárgyalnom a metastasisos granulomás szöveti elváltozásokat, mert azok, mint makroskoposan, úgy mikroskoposan is megegyeznek a nyirokcsomók granu­lomás szövetével. Elég rámutatnom arra, hogy a friss me­tastasisos elváltozások dissemináltan góczosak s az ezekhez való viszonyuk (adventitia szövetében) többnyire igen kifeje­zett. A szövettani vizsgálatkor még inkább meggyőződhetünk arról, hogy a parenchymás szervek granulomás elváltozásai annyira diffusak (illetve diffuse dissemináltak), így pl. a máj­ban az egész periportalis szövetnek granulomás beszűrő­­dése, hogy azok keletkezését másképpen nem magyarázhat­juk, mint a szervnek valamely mikroorganismussal való el­árasztása folytán. Néhány szót a granulomás sejtek származásáról a mai felfogás szerint: A fibroblastok a reticulum s erek adventi­­tlájának sejtjeiből származnak; a nagy egymagvú sejtek ré­szint szabaddá vált és átalakult (megduzzadt) fibroblastok, részint endothelsejtek származékai. Az óriássejtekre vonatko­zóan felveszik, hogy az előbbi sejtekből keletkeznek vagy oly módon, hogy a mag durva, sokszor bunkós nyúlványok képződése folytán polymorph-fa lesz, vagy oszlás útján több mag kép­ződik. Vizsgálataim alapján nagyon valószínűnek tartom, hogy a hólyagos egymagvú sejtek erős burjánzása alkalmával óriássejt ezen sejtek úgyis kevéssé differenciált protoplasmá­­jának összeolvadása útján is képződhetik. A plasmasejtek kétségtelenül legnagyobbrészt lymphocytákból származnak, azok magasabb fokú differenciálása folytán, kisebbrészt ta­lán átalakult fibroblastokból (klasmatocyták). A fuchsinophil sejtek s a Russel-féle testecskék a legtöbb szerző véleménye szerint a plasmasejtek degenerálási termékei. A hízósejtek is nyilván helyben képződnek. Az eosinophil sejteket a vérből, illetve in ultima analysi­a csontvelőből kell származtatnunk, megjelenésük tehát exsudatiós természetű. Elég gyakran ta­lálható egymagvú eosinophil sejt. A mag azonban többnyire ugyanúgy festődik, mint a polymorph mag, sokkal kisebb is, mint a myelocyta magva, úgy hogy a leukocytamag zsugo­rodásából származónak tekintik. Említettem már, hogy a különböző esetek histológiai tanulmányozásakor rendkívül változatos képeket kaphatunk. Ennek oka mindig valamely sejtalaknak túlsúlyra jutása, miáltal a mindenütt egyforma alapszövet kissé módosult jel­leget nyer. Nagyon gyakori, azért az irodalomban sokat han­goztatott, az eosinophil sejtekkel való bőséges beszűrődés; máskor rendkívül sok a fibroblast, avagy nagyon sok, a leg­­biztarabb alakzatot mutató óriássejtet találunk. Ritkábban fordul elő, hogy a plasmasejtek vannak olyan nagy mennyi­ségben, hogy valóságos plasmasejtdaganat képét nyerjük („granuloma plasmocellularis“; ilyen esetet mi is észleltünk). Vagy a nyiroköblök endotheljei burjánzanak oly nagy mér­tékben, hogy alveolaris endotheliomához hasonló képek jöhet­nek létre (egy saját eset). Mielőtt a betegség anatómiájával végeznék, meg kell említenem, hogy nem ritkán tuberculosissal társul. Nekünk is volt két betegünk, a­kik a granulomás elváltozásokon kí­vül tüdőgümőkórban s a parenchymás szervek sub­­acut miliaris tuberculosisában szenvedtek, de azonkívül a nyirokcsomókban is gümőkóros elváltozások voltak a granu­­lomatosisos elváltozások mellett. Egyik betegünk nyirokcsomói háromféle typust mutattak: a) csak granulomásan, b) csak gümőkórosan, c) granulomásan és gümőkórosan elvál­tozott. A kétféle szövetnek egymásba való átmeneteléről szö­vettani képeken meggyőződni nem tudtam. Természetes, hogy a gümőkór rendkívüli gyakoriságánál fogva elég sokszor fo­gunk helyi gümőkóros elváltozást (tüdőcsúcsinfiltrálást) is ta­lálni betegeinkben. A lymphogranulomatosis anatómiai kórjelzése — még a klinikai adatok híján — sem ütközik nagyobb nehézségbe, ha tekintetbe veszszük a granulomás szövet makrosko­­pos tulajdonságait. Legkönnyebb talán akkor, ha előrehala­dott lépgranulomatosis is van jelen, mert a porphyriép egye­dül granulomatosisban fordul elő. Egyedül a nyirokcsomókra szorítkozás esetén szóba jöhetnek a lymphosarkoma általánossá vált alakja (lymphosarcomatosis Kundras), esetleg a leuk­aemia és pseudoleukaemia lymphatica burjánzó alakjai. Ezektől is elkülöníti azonban a granulomás szövetnek jóval tömöttebb, helyenként heges volta s a sajátságos elhalásos foltok. Általános nyirokcsomótuberculosistól való elkülönítése — a­milyen nehéz lehet klinikailag — oly könnyű kórbon­­czolástanilag. Nehéz lehet a megkülönböztetés általános lue­ses lymphadeniától, ha ez a lymphogranulomatosis anatómiai képében egyáltalában előfordul. (Eltérő nézetek az irodalom­ban.) Nagyon nehéz, sőt makroskoposan lehetetlen a kórjel­zés lokalizált lymphogranulomatosis egyes eseteiben (media­­stinumtumor) sarkomával szemben. De ilyenkor is eldönti a diagnosist a gondos szövettani vizsgálat, a­mely — ha al­kalmunk van több mirigyet vizsgálni — véleményem szerint sohasem hagy kétségben valamely elváltozás lymphogranulo­matosisos természetét illetőleg, hacsak nem helyezkedünk K. Ziegler­nek túlzó álláspontjára, a ki a lymphogranuloma­­tosisnak lymphás hyperplasiás alakját is elfogadja s a myco­sis fungoidest és a myeloma egyes alakjait is idesorolja. A míg a lymphogranulomatosisnak más betegségektől való el­különítése egyedül klinikai és morphológiai s nem aetiológiai alapon nyugszik, addig igazán mesterkélt és nagy mérték­ben zavaróan hat némileg hasonló elváltozásoknak ide­­sorozása. Gyakorlatilag fontos, hogy a próbakimetszés alapján is 87

Next