Orvosi Hetilap, 1914. február (58. évfolyam, 5-8. szám)
1914-02-01 / 5. szám
1914. 5. sz. ORVOSI HETILAP cytákkal bőségesen beszűrődött. Az élénk sejtburjánzás kifejezéseképpen sok sejtoszlási alakot látunk. Elhalás a friss lymphogranulomatosisos szövetben csak kivételesen fordul elő, de gyakran találunk a sejtek között majdnem homogen, kissé szemcsés fibrinszerű anyagot (nyilván gyuladásos izzadmány.) Előbbre haladva a folyamat, a sejtek száma mindjobban csökken, különösen a lymphocyták pusztulnak nagyobb mértékben, a fibroblastok szaporodnak, mind sűrűbb és vastagabb collagén rostokból álló hálózat jön létre. Ebben a stádiumban gyakran találunk sejteket zsugorodott maggal, acidophil (fuchsinophil) homogen gömböcskékkel megrakott protoplasmával, vagy magnélküli homogen gömböket (Russe-féle testecskék), valamivel ritkábban ú.n. Chabot-Leydenféle kristályokat. Gyakran találunk ilyenkor elhalásos területeket is. A nekrosis, amint makroskoposan, úgy mikroskoposan is lényegesen különbözik a sajtosodástól; ezek elzáródása folytán jön létre, területén a szerkezet rendesen még jól felismerhető, esetleg még a collagen rostok is jól festődnek, csak a magfestődés hiányzik. A granulomás szövet végül durván rostos vagy rögös kötőszövetté alakulhat át, melynek hézagaiban csak elszórtan találhatók ama sejtdús szövetnek gyér maradványai. Meg kell jegyeznem, hogy a különbözőképpen előrehaladott elváltozásokat gyakran találjuk egymás mellett, úgy hogy az elváltozásnak három stádiumba való osztása mesterkélt és önkényes. Milyen a betegség tovaterjedésének szövettani képe? K. Ziegler szerint a megbetegedett nyirokcsomókból a sarjadzáshoz hasonlóan apró lymphás csomók (kompenzálási folyamat?) nőnek ki, amelyek másodlagosan szintén megbetegednek, de a szomszédos szövetekben, pl. a zsírszövetben, is előzetes nyiroksejtes beszűrődés keletkezik s ebbe terjed át az elváltozás. Más szervek megbetegedésére is általában az a véleménye, hogy előzetes lymphás beszűrődés, nyirokszövetté való átalakulás talaján fejlődik a lymphogranulomatosis. A granulomás nyirokcsomókkal szomszédos szövetek nyiroksejtes beszűrődését s azután granulomás megbetegedését valóban mi is gyakran láttuk. Itt említhetem meg azt is, hogy olyan esetekben, meyekben a parenchymás és egyéb szervekben granulomás elváltozások nem voltak, a duzzadt lépnek bőséges plasmasejtes beszűrődését találtam, vagy szabadon szigetes halmazokban, vagy az erek mentén elhelyeződő kötegekben. Csak egy esetben hiányzott ez az elváltozás, ebben azonban nem is volt megnagyobbodva a lép. Véleményem szerint a plasmasejtes beszűrődés legalább is részben anatómiai alapja a lymphogranulomatosisos idősült léptumornak. Nem kell külön tárgyalnom a metastasisos granulomás szöveti elváltozásokat, mert azok, mint makroskoposan, úgy mikroskoposan is megegyeznek a nyirokcsomók granulomás szövetével. Elég rámutatnom arra, hogy a friss metastasisos elváltozások dissemináltan góczosak s az ezekhez való viszonyuk (adventitia szövetében) többnyire igen kifejezett. A szövettani vizsgálatkor még inkább meggyőződhetünk arról, hogy a parenchymás szervek granulomás elváltozásai annyira diffusak (illetve diffuse dissemináltak), így pl. a májban az egész periportalis szövetnek granulomás beszűrődése, hogy azok keletkezését másképpen nem magyarázhatjuk, mint a szervnek valamely mikroorganismussal való elárasztása folytán. Néhány szót a granulomás sejtek származásáról a mai felfogás szerint: A fibroblastok a reticulum s erek adventitlájának sejtjeiből származnak; a nagy egymagvú sejtek részint szabaddá vált és átalakult (megduzzadt) fibroblastok, részint endothelsejtek származékai. Az óriássejtekre vonatkozóan felveszik, hogy az előbbi sejtekből keletkeznek vagy oly módon, hogy a mag durva, sokszor bunkós nyúlványok képződése folytán polymorph-fa lesz, vagy oszlás útján több mag képződik. Vizsgálataim alapján nagyon valószínűnek tartom, hogy a hólyagos egymagvú sejtek erős burjánzása alkalmával óriássejt ezen sejtek úgyis kevéssé differenciált protoplasmájának összeolvadása útján is képződhetik. A plasmasejtek kétségtelenül legnagyobbrészt lymphocytákból származnak, azok magasabb fokú differenciálása folytán, kisebbrészt talán átalakult fibroblastokból (klasmatocyták). A fuchsinophil sejtek s a Russel-féle testecskék a legtöbb szerző véleménye szerint a plasmasejtek degenerálási termékei. A hízósejtek is nyilván helyben képződnek. Az eosinophil sejteket a vérből, illetve in ultima analysia csontvelőből kell származtatnunk, megjelenésük tehát exsudatiós természetű. Elég gyakran található egymagvú eosinophil sejt. A mag azonban többnyire ugyanúgy festődik, mint a polymorph mag, sokkal kisebb is, mint a myelocyta magva, úgy hogy a leukocytamag zsugorodásából származónak tekintik. Említettem már, hogy a különböző esetek histológiai tanulmányozásakor rendkívül változatos képeket kaphatunk. Ennek oka mindig valamely sejtalaknak túlsúlyra jutása, miáltal a mindenütt egyforma alapszövet kissé módosult jelleget nyer. Nagyon gyakori, azért az irodalomban sokat hangoztatott, az eosinophil sejtekkel való bőséges beszűrődés; máskor rendkívül sok a fibroblast, avagy nagyon sok, a legbiztarabb alakzatot mutató óriássejtet találunk. Ritkábban fordul elő, hogy a plasmasejtek vannak olyan nagy mennyiségben, hogy valóságos plasmasejtdaganat képét nyerjük („granuloma plasmocellularis“; ilyen esetet mi is észleltünk). Vagy a nyiroköblök endotheljei burjánzanak oly nagy mértékben, hogy alveolaris endotheliomához hasonló képek jöhetnek létre (egy saját eset). Mielőtt a betegség anatómiájával végeznék, meg kell említenem, hogy nem ritkán tuberculosissal társul. Nekünk is volt két betegünk, akik a granulomás elváltozásokon kívül tüdőgümőkórban s a parenchymás szervek subacut miliaris tuberculosisában szenvedtek, de azonkívül a nyirokcsomókban is gümőkóros elváltozások voltak a granulomatosisos elváltozások mellett. Egyik betegünk nyirokcsomói háromféle typust mutattak: a) csak granulomásan, b) csak gümőkórosan, c) granulomásan és gümőkórosan elváltozott. A kétféle szövetnek egymásba való átmeneteléről szövettani képeken meggyőződni nem tudtam. Természetes, hogy a gümőkór rendkívüli gyakoriságánál fogva elég sokszor fogunk helyi gümőkóros elváltozást (tüdőcsúcsinfiltrálást) is találni betegeinkben. A lymphogranulomatosis anatómiai kórjelzése — még a klinikai adatok híján — sem ütközik nagyobb nehézségbe, ha tekintetbe veszszük a granulomás szövet makroskopos tulajdonságait. Legkönnyebb talán akkor, ha előrehaladott lépgranulomatosis is van jelen, mert a porphyriép egyedül granulomatosisban fordul elő. Egyedül a nyirokcsomókra szorítkozás esetén szóba jöhetnek a lymphosarkoma általánossá vált alakja (lymphosarcomatosis Kundras), esetleg a leukaemia és pseudoleukaemia lymphatica burjánzó alakjai. Ezektől is elkülöníti azonban a granulomás szövetnek jóval tömöttebb, helyenként heges volta s a sajátságos elhalásos foltok. Általános nyirokcsomótuberculosistól való elkülönítése — amilyen nehéz lehet klinikailag — oly könnyű kórbonczolástanilag. Nehéz lehet a megkülönböztetés általános lueses lymphadeniától, ha ez a lymphogranulomatosis anatómiai képében egyáltalában előfordul. (Eltérő nézetek az irodalomban.) Nagyon nehéz, sőt makroskoposan lehetetlen a kórjelzés lokalizált lymphogranulomatosis egyes eseteiben (mediastinumtumor) sarkomával szemben. De ilyenkor is eldönti a diagnosist a gondos szövettani vizsgálat, amely — ha alkalmunk van több mirigyet vizsgálni — véleményem szerint sohasem hagy kétségben valamely elváltozás lymphogranulomatosisos természetét illetőleg, hacsak nem helyezkedünk K. Zieglernek túlzó álláspontjára, a ki a lymphogranulomatosisnak lymphás hyperplasiás alakját is elfogadja s a mycosis fungoidest és a myeloma egyes alakjait is idesorolja. A míg a lymphogranulomatosisnak más betegségektől való elkülönítése egyedül klinikai és morphológiai s nem aetiológiai alapon nyugszik, addig igazán mesterkélt és nagy mértékben zavaróan hat némileg hasonló elváltozásoknak idesorozása. Gyakorlatilag fontos, hogy a próbakimetszés alapján is 87