Orvosi Hetilap, 1914. március (58. évfolyam, 9-13. szám)

1914-03-01 / 9. szám

172 ORVOSI HETILAP 1914. 9. sz. aki eddig is a méhrák elleni küzdelem minden phasisából kivette a hozzá és nevéhez méltó részt, a radioactív anyagok újabb irányú felhasználásának kísérletezésében is elől járt. Korunk türelmetlenségében van az oka, még pedig nemcsak a szerzőknek, hanem az olvasóközönségnek, az egész társadalomnak a türelmetlenségében, hogy csaknem minden héten két-három közlemény számol be a radiummal és mesothoriummal való kísérletezés állásáról; se szeri, se száma ma már a közleményeknek, amelyek több-kevesebb optimismussal, vagy többé-kevésbé jogosult kétkedéssel tárgyalják a kérdést. Bár arról már meggyőződtünk, hogy a ráksejteknek minden eddiginél hatalmasabb ellenszerét és pusztítóját bírjuk a rádiumban és mesothoriumban, mindazonáltal még nagyon kétséges, hogy fogjuk-e egyedül e szerekkel valaha a mélyben fekvő rákos beteg részeket gyógyíthatni, vagy nem. Nagyon kérdéses, hogy megérjük-e azt az időt, amikor az operatív gynaekológiának a carcinoma ellen folytatott tiszteletreméltó küzdelme és e küzdelemnek szép és nagy eredményei historicummá lesznek. A magam eddigi tapasztalása és az irodalomból vett tapasztalások alapján az a meggyőződésem, hogy a radium- és mesothorium-kezelés értékéről a hallei congressus optimismusa épp olyan túlzott volt, mint az utána következő bécsi gyűlés skepsise. De ha mást nem is tudunk elérni e szerek alkalmazásával, mint amennyi ma mint kétségbe nem vont positívum áll előttünk, e szerek újabb alkalmazásmódjának megismerése orvostudományunknak nagy diadala és az emberiségnek igen nagy nyeresége. Úgy látszik, joggal várhatjuk e szerek prophylaxisos alkalmazásától operatív beavatkozásaink végleges eredményeinek javulását és ami még fontosabb, minden eddigi palliatívumnál összehasonlíthatatlanul nagyobb a hatásuk épp azokban a kétségbeesett esetekben, melyek az operatív kezeléssel meg sem közelíthetők. Így a sugaras és sebészi kezelést együtt, egymás kiegészítésére alkalmazzuk. Nekem jutott a feladat, hogy ma a rendelkezésre álló rövid idő alatt a hüvely- és méhrák operatív kezelését ismertessem a mélyen tisztelt közkórházi orvostársulat előtt. Azt hiszem, amikor gyógyszerkincsünk ilyen hatásos szerrel gyarapodott, nem lesz felesleges, ha átvizsgáljuk a sebészi kezeléssel elért eredményeket és vizsgáljuk, vannak-e ténykedésünknek olyan területei, melyeket esetleg ma már joggal kivonhatunk a sebészi kezelés alól. Nem lehet feladatom e rövid ismertetés keretében, hogy valamennyi javaslatba hozott rákoperátióra és azok számtalan módosítására kiterjeszkedjem ; azt hiszem, áttekinthetőbb képet nyújtok, ha ismertetem azokat a szempontokat, melyek e műtétek eredményeinek elbírálásakor irányadók s azokat a műtéteket, melyek az utolsó években a tudományos érdeklődés előterében állottak. A méhrákra és különösen a méhrák-operatiókra vonatkozó statisztikai adatok azóta vannak egységegesen, ugyanazon rendszer szerint gyűjtve az irodalomban, amióta ez adatok gyűjtését Winter königsbergi tanár javaslata szerint gyűjtjük. A Winter-féle statisztika főbb pontjai irányadók tehát akkor is, ha a szóba jövő operatiók értékéről akarunk véleményt alkotni. E szempontok a következők: 1. Elsődleges gyógyeredmény: Hány százaléka az operáltaknak gyógyult a műtéti beavatkozás után és mennyi a műtétnek magának a halálozási százaléka? 2. Végleges gyógyeredmény: Hány százaléka az operáltaknak maradt a műtét után 5 évig egészséges ? A kiújulások legnagyobb része ugyan az első és második évben jelentkezik, nagyfokú valószínűséggel azonban recidivamentességre csak a műtét utáni 5 év elteltével számíthatunk. Az ötödik év utáni kiújulások kivételek, elenyésző kis számot képviselnek s ezért számításon kívül hagyhatók. 3. Az operálhatóság százaléka: Száz carcinomás asszony közül hányan végezhető az illető eljárással radicális kiirtás. Bár ez a szám a műtők egyénisége és technikája szerint, másrészt az illetőknek anyaga szerint is természetszerűen alá van vetve bizonyos ingadozásoknak, a különböző műtéti eljárások összehasonlítására vonatkozólag belőle nagyjában helyes következtetéseket vonhatunk, így természetes, hogy, ha két műtéti eljárásnak egyenlő az elsődleges gyógyulása, egyforma az általuk elért végleges gyógyulási százalék, a kettő közül az az értékesebb és hatásosabb beavatkozás, amelyikkel nagyobb százalékát tudjuk megoperálni a jelentkező carcinomás betegeknek, vagyis amelyikkel nagyobb operálhatósági százalékot tudunk elérni. 4. Az absolut gyógyulás százaléka azt mutatja, hogy 100 jelentkező carcinomás asszony közül hányat gyógyított meg a műtét véglegesen. Evvel külön foglalkoznunk nem kell, mert az előbbi két adatból osztás útján számítjuk ki. Ennek az adatnak nagyobb statisztikai adatok áttekintésekor vagy különböző műtétek összehasonlításakor van csak értéke. Egyedül való megemlítése csak félreértésekre vezethet. Mert ha pl. azt mondjuk, hogy a Wertheim-féle műtéttel elért eredmény 20—25% absolut gyógyulás, az nem azt jelenti, hogy 100 operált közül 20—25 gyógyult meg, hanem azt, hogy 100 beteg közül már 40—50 inoperabilis volt, s a megoperált 50 közül véglegesen gyógyítottunk meg 20-at. Ezért tehát a következőkben, a műtétek tárgyalásakor csak az elsődleges gyógyulásra, a végleges gyógyeredményre és az illető műtéttel elérhető operabilitásra terjeszkedem ki. Az elsorolt szempontok szerint való összehasonlításra a méhrákoperátiók közül nyilvánvalóan csak a radicális beavatkozások, a különböző teljes méhkiirtások alkalmasak. A partialis műtéteket mellőzhetném is, hiszen ma senkinek sem jut eszébe elvből valamely partialis műtét végzése. Egyikéről azonban a partialis műtéteknek, a hüvely felől végzett supravaginalis collumamputatióról, illik megemlékeznem, mert még 1890-ben ma is élő előkelő gynaekológusok, mint Hofmeyer, Winter, nemcsak művelték, hanem nagy tudományos apparátussal védték is a jogosultságát. A supravaginalis amputatiót Schroeder végezte először 1878-ban és az ő iskolája tartott ki mellette legtovább. Semmi sem igazolja jobban a kezdődő portroráknak aránylag lassú terjedését, mint hogy ezzel a kis beavatkozással, mely nem az egész méhet, csak annak a nyakát irtja ki, az említett szerzők adatai szerint 413%, Winkel-Seitz adatai szerint 417%-ban láttak végleges gyógyulást. És ha abban az időben az eljárás jogosultsága ellen kellőképp megindokolt kifogást nem is lehetett tenni, mert az akkor is már veszélytelen eljárással szemben a teljes méhkiirtások legegyszerűbb módja is nagy veszélyekkel és primaer halálozással járt, ma azt kell mondanunk, hogy ez eljárás rákos betegség esetén teljesen elveszítette létjogosultságát. Ezeknek a mindenesetre nagyon kivételesen észlelés alá kerülő kezdeti állapotban levő esetekben valamely radicális műtét végzésével mindenesetre nagyobb százalékban volna végleges a gyógyulás és az ezen esetekben végezhető egyszerű kiirtásoknak mai technikánk mellett a primaer halálozási száma is minimális. Winter szerint azokban a ritka esetekben, ahol a rákos folyamat a portro külső felületén kis fekély vagy kezdődő burjánzás alakjában jelentkezik, a supravaginalis amputatiónak következő indicatiói vannak (Döderlein-Krönig: Operative Gynaekologie): 1. Ha nagy súlyt helyeznek rá, hogy az illető asszony még szüljön. 2. Ha a hasár megnyitása valamely ok folytán különös nagy veszélylyel jár. 3. Ha a méhtest kiirtása rendkívüli nehézséggel és megfelelő veszélylyel jár. 4. Nagyfokú gyengeség (rendkívül nagyfokú vérszegénység, súlyos vesegyuladás stb.). Ezen indicatiókhoz, illetve a teljes kiirtásnak ezen ellenjavalataihoz fűzi Doederlein a betegeknek igen magas korát (70 éven túl). Magam carcinomás betegen az említett részleges műtétet sohasem végeztem. Nézetem szerint a szóba jövő kezdeti esetekben ma az egyszerű teljes kiirtás és az amputatio veszélyessége között nincs is különbség s úgy a szervezet nagyfokú gyengesége.