Orvosi Hetilap, 1914. május (58. évfolyam, 18-22. szám)
1914-05-03 / 18. szám
354 ORVOSI HETILAP ismeretesek. Az oka pedig ennek nagyrészt az, hogy a vérczukor vizsgálatának régi módszerei nagymennyiségű vérnek vételét tették szükségessé, ami a rendszeres, sorozatos vérczukormeghatározások klinikai kivitelét lehetetlenné tette. Az első ilyen vizsgálat klinikánkról Bálinttól származik. Bálint egy diabetes insipidus-esetet ismertetett, ahol a polyuria és cukormentes vizelet mellett hyperglykaemia volt jelen. A beteg elhízott egyén volt, akinek vérczukra — vegyes diaeta mellett — 0’28°/0 volt Róna-Michaelis-Pavy szerint meghatározva. A szénhydratmentes diaeta nemcsak a beteg hyperglykaemiáját szüntette meg, hanem megszüntette a polyáriát is. A beteg, akinek csökkent cukortolerantiáját is meg lehetett állapítani, szénhydratmentes diaeta mellett normális mennyiségű vizeletet ürített, s a vérczukor tükrének a normális értékhez való visszatérésével egyidőben a beteg testsúlyából is lényegesen veszített. A respiratiós anyagcserevizsgálat a diabetesben található alacsony éhezési respiratiós quotiens-értékeket mutatta, viszont annak 100 gr. dextrosera 3 óra utáni meg nem változása a czukorelégetés hiányosságára utalt. Ezen esetben tehát a latens diabetes mellitus obesitassal kapcsolatos diabetes insipidus alakjában mutatkozott. Bálint ezen esetben a beteg obesitasát úgy magyarázta, hogy a szervezet az el nem égetett czukorból azért készített zsírt, mert az a veséken át távozni nem tudott. A czukorból való zsírképződés ugyanis sokkal lassabban jön létre, semhogy ezen úton a vér az el nem égetett czukortól meg tudna szabadulni és ez az oka annak, hogy az ember és az emlős állatok diabetese esetén a czukor nem alakul át zsírrá, hanem a vizeletben jelenik meg. A madarak veséje ezzel ellentétben nehezen engedi át a czukrot, s ezért hyperglykaemia mellett elég idővel rendelkeznek arra, hogy a czukorból zsírt készítsenek. Ezen tényhez hasonlóan Bálint azt a tételt állította fel, hogy diabetes esetén a vese czukorátbocsátó képességének hiányossága a beteg elhízására vezet, s utalt az ilyen betegek eddig kellő méltatásban nem részesült vérczukorvizsgálatának fontos therápiai következményeire. Ezen czélból figyeltem meg a klinikának részint ambulantiáján megforduló, részben fekvő obesitásos betegeinek vérczukorconcentratióját. A vizsgálatok kivitelét lényegesen megkönnyítették, sebesek végrehajtását lehetővé tették a vérczukorvizsgálatoknak újabb, mondhatni az utolsó időkben megállapított módszerei. A módszer, melyet alkalmaztam, a Rona-Michaelis-féle fehérjétlenítés után a Bertrand-féle titrimetriás volt. A methodikáját ezen eljárásnak más helyen fogom közölni, itt legyen elég annak hangsúlyozása, hogy az alkalmazott módszerrel 25—3 cm3 vérben igen pontos controllokat adó meghatározásokat lehetett végezni, ami nagy előny a Pavy-féle eljáráshoz képest, amely 40—50 cm3 vér vételét teszi szükségessé. A vérczukor meghatározásán kívül minden esetben pontos vizeletvizsgálat is történt, a czukortolerantia meghatározása czéljából pedig a vizsgált betegek 100 gra dextroset kaptak éhgyomorra. A vizsgálatok során jelent meg Iwan Bang tollából egy közlemény, amely a vérczukor-concentratio mértékének egyszerű, a gyakorlatban is könnyen és gyorsan kivihető approximatív meghatározását írja le. A reactio menete abban áll, hogy 16—18 mm. nagyságú, jól beivódó itatóspapírra a vizsgálandó egyén ujjából 3 csepp vért bocsátunk. Megszárítás után ezen itatóspapírt tiszta kémlőcsőben 5 cm3 forrásban levő sósavas káliumchlorid-oldattal öntjük le (136 cm3 tömény káliumchlorid-oldat + 64 cm3 destillált víz + 0, 15 cm3 25% HCl). A forró kaliumchlorid-oldat koagulálja a beivódott vér fehérjéjét, míg az abban levő cukor átdiffundál a sóoldatba, amelylyel a k órai állás után Fehling-reactiót végezünk. Ha oxydul-kiválás nem történik, akkor a vér 0-15%-nál kevesebb cukrot tartalmaz, positiv esetben pedig többet. A quantitativ végzett control vizsgálatok a próbát nagyon megbízhatónak mutatták. Kiderült azt is, hogy 4 csepp vért véve, 012% határértéknél positiv reactiót kapunk, ami éppen a normális határnak veendő az újabb vizsgálatok szerint. Ezen alul a próba minden esetben negatív volt. Obositásos eseteink vizsgálatakor ezt az éppen egyszerűségénél fogva fontos próbát is elvégeztem. A vizsgálatok eredményét a következő táblázat mutatja: I. táblázat. Amint a táblázatból látható, 16 obesitásos beteg közül négyen (1., 7., 8., 12) hyperglykaemiás értékek voltak megállapíthatók (0182, 0176, 0119, 0163%) A míg a normális, sőt egynémely esetben a hypoglykaemiához közel álló (14. eset) vérczukor-concentratiójú betegeknek 100 gr. dextrosét adva éhgyomorra, nem következett be glykosuria, tehát a czukortolerantia csökkenése nem volt megállapítható, addig a négy hyperglykaemiáson, az első esetet kivéve, alimentaris glykosuria jelentkezett. A táblázatból tehát megállapíthatjuk, hogy a hyperglykaemiás obesitás-esetek nem tartoznak éppen a ritkaságok közé, de konstatálhatjuk azt is, hogy a Noorden ajánlotta alimentaris glykosuria vizsgálata nem minden egyes esetben ad módot a csökkent czukortolerantia felismerésére. Az első eset ugyanis 100 gr. dextroséra nem választott még ki czukrot, hanem amint arra az eset kimerítőbő ismertetésekor még reátérünk, 200 gr. dextrosét kellett adni, hogy a vizeletben P5—P8 gr. czukor jelenjen meg. Ez pedig olyan mennyiség, amelyre a legtöbb normális szervezet glykosuriával reagál. Pedig ezen betegnek a hyperglykaemiája mondhatni a legkifejezettebb volt valamennyi között. úgy látszik tehát, hogy a veséknek individuálisan más és más a czukorátbocsátó képessége s valószínű az a felvétel, hogy a hyperglykaemiás obesitások okát is a vese czukorvisszatartó képességével kell összhangzásba hozni. Amint azonban a táblázatból láthatjuk, a Bang-féle reactio mindazon négy esetben positív volt, amelyben a vércukor 012%-nál magasabb értéket mutatott. A Bang-féle methodus tehát ezen esetek felismerésére az alimentaris glykosuria esetleges kimaradása esetében is felhasználható. úgy látszik tehát, hogy ezen módszer a lárváit diabetesnek felismerésében nagy haladást jelent. Hogy ennek a therápia szempontjából milyen fontos következményei vannak, annak illusztrálására szolgáljanak azok az észleletek, amelyeket az 1. szám alatt ismertetett obesitásos hyperglykaemiás betegen hosszabb időn át végeztem a klinikán . A beteg 52 éves mosóné volt, akinek anyja, 2 testvére, két unokaatestvére szintén nagyon kövér volt (100 kilón felül). Ő maga már leány korában nagyon elhízott. 20 éves korában testsúlya 90 kiló volt. Szegényes viszonyai folytán sokat kellett dolgoznia, túl sokat sohasem evett, tápláléka jórészt kenyérből, burgonyából és főzelékből állott. Sok vizet nem ivott, a vizeletét túlkőnek nem tapasztalta. A kls Sorszám A beteg neve Kora években Testsúly kor. Rangpróba Alimentaris glykosuria Vérczukor Bertrand szerint 70 1 R. A.-né 52 110+ _ 0182 2 S. M.-né 48 96— — 0-034 3 H. J. 46 98— — 0073 4 K. L.-né 32 92— — 0-067 5 R. S. 40 93— 0-069 6 M. M.-né 39 98— — 0-072 7 S. A.-né 42 102+ + 0-176 8 R. M.-né 39 99+ + .. 0139 9 K. L.-né 51 96— — 0-089 10 F. R.-né 47 102— — 0-090 11 S. A.-né 32 92— — 0-087 12 L. S.-né 41 95+ + 0-163 13 K. S.-né 42 93— — 0-070 14 F. L.-né 40 90— — 0-039 15 S A. 57 102— — 0-071 16 T. R.-né 60 97— — 0-073 1914. 18 sz.