Orvosi Hetilap, 1915. november (59. évfolyam, 45-48. szám)

1915-11-07 / 45. szám

1915. 45. sz. ORVOSI HETILAP Negyedik eset: A 2­2 éves fiúcska 1915 szept. 16.-án d. e. vétetett fel súlyos torokdiphtheriával és mérsékelt laryngitis crouposával. Végbélhő 39°. Az érlökés szapora, kisebb hullámú, a légzés ke­véssé nehezített. 8000 egység serum, gőz-sátor. A légzésnehéz­ség fokról-fokra nő, még­pedig oly gyorsan, hogy délben már intubálni kell a gyermeket. A tubus-bevezetés után erős köhögésinger jelentkezik s alig néhány másodpercz múlva 3 cm. hosszú, kifejezetten csöves fibrinhártyát (lásd a 6. ábrát) expectorál tubusán keresztül a beteg. Az álhártya eltávolodása után a légzés teljesen felszabadul s a beteg megnyugszik. 8000 egység serum, gőz-sátor. Szept. 18.-án d. e. extubatio, az újból beállott légzésnehézség azonban már 24 óra után re­­intubatiót tesz szükségessé. Szept. 21.-én végleges extubatio. Okt. 1.-én gyógyultan, tiszta hanggal távozik a kórházból. A tubusfekvés össztartama 94 óra volt. Fenti eseteim tehát újabb kétségtelen bizonyítékai annak, hogy az O’Dwyer-féle tubuson keresztül, daczára a relatív szűkebb kaliberűek, álhártyák, még­pedig eléggé hosszú és eléggé vaskos fibrinhártyák, nagyobb nehézség nélkül átlökőd­­hetnek erős köhögésinger alatt, s eseteim mutatják, hogy da­czára a nagyon súlyos klinikai tüneteknek, serumtherapia s gőz-sátor alkalmazása mellett a betegek relative könnyen és gyorsan meggyógyulhatnak aránylag rövid ideig tartó tubus­fekvés mellett (44, 61, 6872, 493­4 és 94 óra). Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy fenti 4, illetőleg 5 esetemmel két­ezret meghaladó intubatiós anyagomban a tubuson keresztül történt álhártya-expulsio-esetek teljesen kimerítve nincsenek, mert ezeken kívül elég nagy számmal vannak registrálva ese­tek statisztikámban, hol kisebb fibrinczafatok expectoráltattak a tubuson át, ezen eseteket azonban külön nem tartottam ér­demesnek itt összeállítva közzétenni, mert ez az intubatorok praxisában mindenütt közismert tapasztalat. Eseteim csak annak bizonyítására szolgálnak, hogy vaskosabb, a 3 cm. hosszúságot meghaladó fibrinhártyák is keresztültörhetnek, még­pedig nagyobb nehézség nélkül, a tubuson, ha a köhö­gés expulsiós ereje eléggé nagy.­ Mint monographiámban is említettem, O’Dwyer a ren­des tubusok helyett vaskos álhártyák kiküszöbölhetésének megkönnyítése czéljából rövidebb, vaskosabb, kerek, löveg­­szerű bronztubusokat konstruált, melyeket Waxham 1890 ok­tóber havában demonstrált a chicagói orvosegyletben, mely tubusokat azonban a felfekvések veszélye miatt csakhamar maga O’Dwyer is elhagyott, úgy hogy ezek ma már csak történeti becscsel bírnak. Közlemény a budapesti kir. magy. tud.­egyetem II. sz. belklini­kájáról. (Igazgató Jendrassik Ernő dr., egyet. nyilv. rendes tanár.) Az adigan klinikai alkalmazásáról. Irta: Butean Márta dr., klinikai tanársegéd. Az adigant mint olyan digitáliskészítményt kaptuk ki­próbálás czéljából a klinikára, a­mely valamennyi digitális­­glykosidát tartalmazza, a saponinoktól azonban mentesítve van. Előállításakor a digitális levelekből először alkoholos, majd vizes kivonatot készítenek, az utóbbiból pedig a sapo­­ninokat cholesterinnel kicsapják. A készítményt tehát olyan ajánlással kaptuk, hogy az a digitális minden gyógyszeres hatását megadni tudja, anélkül, hogy a gyomorra káros hatások érvényesülnének. Issekutz állatokon végzett kísérletei szerint az adigan, éppen úgy, mint a többi digitális kivonat, még annyiból hasz­nosabb, mint az infusum, hogy a bélrendszerből az utóbbi­nál hamarabb és egyszerre nagyobb mennyiségben szívódik föl, tehát a szívre való hatása korábban nyilvánul meg. Egy adigan tabletta, illetőleg oldatának egy köbcenti­­métere O'IO gr. folia digitálisnak felel meg. Intravénás és subcutan alkalmazásra beforrasztott steril fiolákban kapható. Az adigan hatásképessége hosszabb idő múlva sem vál­tozik meg. Az adigant a digalen mintájára rendeltük, vagyis nap­jában 3—4 cm3-t adtunk belőle 5—6 napon keresztül; azután, ha szükség volt reá, még 3—4 napig 1—1­5 cm3-t, amivel a pulsust és a diuresist az incompensatiós tünetek teljes eltűnéséig az előző nagy adagolási napok értékein tudtuk tartani. Súlyos esetekben az első két napon négy-négy cm3-t adtunk s utána 3 cm3-es adagokkal folytattuk a kezelést. Súlyosabb incompensatióban, ha betegünk elég jól táp­lált volt, a kezelés első napjaiban rendszerint Karell-kúrán tartottuk. Könnyebb esetekben vegyes, nagyobbrészt tejes diaetát adtunk és a folyadékfelvételt egy liter maximumra korlátoztuk. Észleléseink tárgyául leginkább csak acut incompen­­satiókat vettünk, mert az olyan esetek, melyek állandó fekvés mellett is időnként dekompenzálódtak, a szívizom nagyfokú degeneratiója és hosszas szívbajok egyéb következményei miatt összehasonlítás alapjául nem szolgálhattak. A klinikánkon különben is a digitális indicatióját a praxis, sőt más kórházak és intézetek szokásaival ellentét­ben szűkebb határok közé szorítjuk. Kompenzált szívbajos természetesen sohasem kap digitálist, de még kompenzált arhythmiás sem. Az arhythmiát, éppen úgy, mint az ideges szívdobogást, a digitális amúgy sem szünteti meg. Eseteink nagyobb részében per os adtuk az adigant. Mérgezés tüneteit csak egy esetben észleltük, a­mikor a beteg utasítás ellenére négy napig vett naponta 4 cm3 és utána még három napig 3 cm3 adigant. Hasmenés és két­szer hányás jelentkezett. A pulsus továbbra is telt maradt, száma állandóan 66 körül volt. A szer kihagyása után más­napra a kellemetlen tünetek elmaradtak s a kompenzálásos munka röviddel azután befejeződött.­­ Chaillon szerint az álhártyarészletek kiköhögése a tubuson köny­­nyebben megy végbe, mint az ívalakban meghajlott canülön át. (Le serumtherapie et le tubage. Paris, 1895.) 5. ábra. 6. ábra. 599

Next