Orvosi Hetilap, 1915. november (59. évfolyam, 45-48. szám)
1915-11-07 / 45. szám
1915. 45. sz. ORVOSI HETILAP Negyedik eset: A 22 éves fiúcska 1915 szept. 16.-án d. e. vétetett fel súlyos torokdiphtheriával és mérsékelt laryngitis crouposával. Végbélhő 39°. Az érlökés szapora, kisebb hullámú, a légzés kevéssé nehezített. 8000 egység serum, gőz-sátor. A légzésnehézség fokról-fokra nő, mégpedig oly gyorsan, hogy délben már intubálni kell a gyermeket. A tubus-bevezetés után erős köhögésinger jelentkezik s alig néhány másodpercz múlva 3 cm. hosszú, kifejezetten csöves fibrinhártyát (lásd a 6. ábrát) expectorál tubusán keresztül a beteg. Az álhártya eltávolodása után a légzés teljesen felszabadul s a beteg megnyugszik. 8000 egység serum, gőz-sátor. Szept. 18.-án d. e. extubatio, az újból beállott légzésnehézség azonban már 24 óra után reintubatiót tesz szükségessé. Szept. 21.-én végleges extubatio. Okt. 1.-én gyógyultan, tiszta hanggal távozik a kórházból. A tubusfekvés össztartama 94 óra volt. Fenti eseteim tehát újabb kétségtelen bizonyítékai annak, hogy az O’Dwyer-féle tubuson keresztül, daczára a relatív szűkebb kaliberűek, álhártyák, mégpedig eléggé hosszú és eléggé vaskos fibrinhártyák, nagyobb nehézség nélkül átlökődhetnek erős köhögésinger alatt, s eseteim mutatják, hogy daczára a nagyon súlyos klinikai tüneteknek, serumtherapia s gőz-sátor alkalmazása mellett a betegek relative könnyen és gyorsan meggyógyulhatnak aránylag rövid ideig tartó tubusfekvés mellett (44, 61, 6872, 4934 és 94 óra). Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy fenti 4, illetőleg 5 esetemmel kétezret meghaladó intubatiós anyagomban a tubuson keresztül történt álhártya-expulsio-esetek teljesen kimerítve nincsenek, mert ezeken kívül elég nagy számmal vannak registrálva esetek statisztikámban, hol kisebb fibrinczafatok expectoráltattak a tubuson át, ezen eseteket azonban külön nem tartottam érdemesnek itt összeállítva közzétenni, mert ez az intubatorok praxisában mindenütt közismert tapasztalat. Eseteim csak annak bizonyítására szolgálnak, hogy vaskosabb, a 3 cm. hosszúságot meghaladó fibrinhártyák is keresztültörhetnek, mégpedig nagyobb nehézség nélkül, a tubuson, ha a köhögés expulsiós ereje eléggé nagy. Mint monographiámban is említettem, O’Dwyer a rendes tubusok helyett vaskos álhártyák kiküszöbölhetésének megkönnyítése czéljából rövidebb, vaskosabb, kerek, lövegszerű bronztubusokat konstruált, melyeket Waxham 1890 október havában demonstrált a chicagói orvosegyletben, mely tubusokat azonban a felfekvések veszélye miatt csakhamar maga O’Dwyer is elhagyott, úgy hogy ezek ma már csak történeti becscsel bírnak. Közlemény a budapesti kir. magy. tud.egyetem II. sz. belklinikájáról. (Igazgató Jendrassik Ernő dr., egyet. nyilv. rendes tanár.) Az adigan klinikai alkalmazásáról. Irta: Butean Márta dr., klinikai tanársegéd. Az adigant mint olyan digitáliskészítményt kaptuk kipróbálás czéljából a klinikára, amely valamennyi digitálisglykosidát tartalmazza, a saponinoktól azonban mentesítve van. Előállításakor a digitális levelekből először alkoholos, majd vizes kivonatot készítenek, az utóbbiból pedig a saponinokat cholesterinnel kicsapják. A készítményt tehát olyan ajánlással kaptuk, hogy az a digitális minden gyógyszeres hatását megadni tudja, anélkül, hogy a gyomorra káros hatások érvényesülnének. Issekutz állatokon végzett kísérletei szerint az adigan, éppen úgy, mint a többi digitális kivonat, még annyiból hasznosabb, mint az infusum, hogy a bélrendszerből az utóbbinál hamarabb és egyszerre nagyobb mennyiségben szívódik föl, tehát a szívre való hatása korábban nyilvánul meg. Egy adigan tabletta, illetőleg oldatának egy köbcentimétere O'IO gr. folia digitálisnak felel meg. Intravénás és subcutan alkalmazásra beforrasztott steril fiolákban kapható. Az adigan hatásképessége hosszabb idő múlva sem változik meg. Az adigant a digalen mintájára rendeltük, vagyis napjában 3—4 cm3-t adtunk belőle 5—6 napon keresztül; azután, ha szükség volt reá, még 3—4 napig 1—15 cm3-t, amivel a pulsust és a diuresist az incompensatiós tünetek teljes eltűnéséig az előző nagy adagolási napok értékein tudtuk tartani. Súlyos esetekben az első két napon négy-négy cm3-t adtunk s utána 3 cm3-es adagokkal folytattuk a kezelést. Súlyosabb incompensatióban, ha betegünk elég jól táplált volt, a kezelés első napjaiban rendszerint Karell-kúrán tartottuk. Könnyebb esetekben vegyes, nagyobbrészt tejes diaetát adtunk és a folyadékfelvételt egy liter maximumra korlátoztuk. Észleléseink tárgyául leginkább csak acut incompensatiókat vettünk, mert az olyan esetek, melyek állandó fekvés mellett is időnként dekompenzálódtak, a szívizom nagyfokú degeneratiója és hosszas szívbajok egyéb következményei miatt összehasonlítás alapjául nem szolgálhattak. A klinikánkon különben is a digitális indicatióját a praxis, sőt más kórházak és intézetek szokásaival ellentétben szűkebb határok közé szorítjuk. Kompenzált szívbajos természetesen sohasem kap digitálist, de még kompenzált arhythmiás sem. Az arhythmiát, éppen úgy, mint az ideges szívdobogást, a digitális amúgy sem szünteti meg. Eseteink nagyobb részében per os adtuk az adigant. Mérgezés tüneteit csak egy esetben észleltük, amikor a beteg utasítás ellenére négy napig vett naponta 4 cm3 és utána még három napig 3 cm3 adigant. Hasmenés és kétszer hányás jelentkezett. A pulsus továbbra is telt maradt, száma állandóan 66 körül volt. A szer kihagyása után másnapra a kellemetlen tünetek elmaradtak s a kompenzálásos munka röviddel azután befejeződött. Chaillon szerint az álhártyarészletek kiköhögése a tubuson könynyebben megy végbe, mint az ívalakban meghajlott canülön át. (Le serumtherapie et le tubage. Paris, 1895.) 5. ábra. 6. ábra. 599