Orvosi Hetilap, 1916. február (60. évfolyam, 6-9. szám)

1916-02-06 / 6. szám

68 ORVOSI HETILAP 1916. 6. sz. nagy perifériás akadályt létesítvén, rendkívül fokozza a szív munkáját, ugyanezen okból a periferiás keringés áramlási sebességének csökkenése s a szövetek hiányos táplálása, mi a végtag kihűlését, a bőr cyanosisos-livid elszíneződését, a normális bőrturgor elveszését, a hangszalagok kiszáradá­sával a „vox cholericát" idézi elő. Ezen felsorolt s nem a cholerás virus specifikus hatása, hanem a virus okozta bélbeli folyamat következtében hirtelen veszített óriási folyadék­mennyiség folytán kifejlődő tünetek a beoltott egyén meg­betegedésekor is épp úgy kifejlődnek, mint a be nem oltott egyén betegségében. Az oltás nyújtotta védelem hasznossága egyedül az idegrendszer működésében nyilvánul meg. Míg a be nem oltott egyén e súlyos kórképében rendszerint ideg­­rendszeri kiesési tünetek fejlődnek ki, a kórkép súlyossá­gának tetőfokán a légző­központ hűdés­e idézi legtöbbnyire elő a halált, addig, ha a beoltott egyén ugyanoly súlyosságú kórképében kellő időben érkezik a segítség, még­pedig erősen hypertoniás konyhasóoldatnak intravénás infusiója alakjában, akkor a beteg meg van mentve. Ha a nagy különbség okának magyarázatát keressük, mely a typhus- és cholera-védőoltás hatásában megnyilvánul, a betegség pathogenesiséhez kell visszatérnünk. A typhus a nyirokszövetnek, elsősorban a hasár nyirokapparátusának betegsége, honnan azonban a kórokozó a nyirokkeringésbe, innen a ductus thoracicus útján a vérkeringésbe jut, bac­­teriaemiás állapotot létesít, a vérpályában azonban nem sza­porodik el, sőt ellenkezően nagy mennyiségben pusztul el s a széteső testéből kiszabaduló endotoxinjával okozza a typhus abdominalis jellemző, sajátlagos klinikai tüneteit. Az oltott egyén typhusos betegségének substratuma ugyanily értelmű, csak tetemesen csökkentebb intensitású. A nyirokapparátus­­ból a vérpályába átjutó vírus még gyorsabban pusztul el, mert a vérsavó baktériumölő képessége a védőoltás kiváltotta reactio hatására még energiásabb s eredményesebb. A kez­detben aránylag nagyobb mennyiségben a vérpályába jutó typhus bacillus tehát még rohamosabban pusztul el, miáltal a széteső testéből kiszabaduló endotoxin is nagyobb mennyi­ségű lesz. Ez a magyarázata annak, hogy a beoltott egyén typhusának kezdetén a betegség általános súlyos tünetei, mint a nagy láz, az öntudat zavara, a bradycardia gyakran még jelentősebb, mint a be nem oltott egyén betegségében. A be­tegség tovafejlődésével gyuladás fejlődik a nyirokszövetben dús hasi góczokban, a solitaer folliculusokban, a Peyer­­plaqueokban, a mesenterialis nyirokmirigyekben, szóval azon góczokban, hol a typhus bacillus szaporodik. A gyuladásos hyperaemiával nagyobb mennyiségű bactericid anyag jut e helyekre, melyeknek hatására a typhusbacillus e tulajdon­képpeni fészkeiben hamarabb pusztul el — innen a beteg­ség rövidebb tartama. E magyarázatot megerősíti a bakteriológiai vérvizsgálat eredménye. Míg be nem oltott egyén typhusának legelső lá­zas napjaiban a vena medianából venapunctióval nyert 1—2 cm3 vérből az epecsőben a legnagyobb biztossággal tenyészt­hető ki a typhus bacillusa, addig a beoltott egyén typhusá­­ban a bakteriológiai vérvizsgálat csak módosított technikával kecsegtet eredménynyel. Nagyobb mennyiségű vérvételre s nagyobb mértékű azonnali hígításra van szükségünk itt. Ezért legjobban úgy vált be a vizsgálat, ha 5 cm3 vért 100 cm3 epébe oltunk be. Nagyobb mennyiségű vérre azért van szükségünk, mert a vérsavó fokozott bactériumölő képessége miatt kevesebb ép, szaporodásra képes csíra van a keringés­ben, nagyobb fokú hígításra azért, hogy a vérpróba savójának bactericid hatása a lombikban se pusztítsa el a jelenvolt ba­­cillusokat. Igen nagyszámú vérvizsgálat alapján nyert ezen tapasztalatunk jogosít a fenti magyarázatra. A 2. lázas hét­ben a bakteriológiai vérvizsgálat itt már csak a legritkább esetben vezetett positív eredményre, épp úgy, mint a be nem oltott typhusos 4. hetében. Egészen másképpen áll a helyzet a cholerában. A cho­lera teljesen helybeli pathologiai processus, a cholera vibriója csakis a béltractusban marad s nem jut el a keringésbe, tá­volhatása részben a nagy folyadékveszteség előidézte vérbe­sűrűsödés következménye, részben a bélcsatornában elpusz­­tult vibrio szétesett testéből kiszabadult s felszívódott endo­­toxinjának hatása. A beoltott egyén cholerás megbetegedése­kor tehát a kórokozó vírussal a védőoltás kiváltotta reactio hatására termelt bactériumölő anyagnak csak azon része jut­hat érintkezésbe, mely a bél falában volt jelen. Ennek kö­vetkeztében sokkal csekélyebb az érintkezési felület; typhus­­ban az egész keringési pálya, itt csak a bél lumene. A védő­oltásnak a betegség klinikai kórképében és lefolyásában fentebb vázolt hasznossága főként a vírus mérgének, a cho­­leravibrio endotoxinjának távolhatását akadályozza meg. Ez nem gondolható, hogy a védőoltás kiváltotta reactio a vér­savóban valóban olyan anyagtermelést idéz elő, mely az endotoxint megkötné (serológiai értelemben tehát antiendo­­toxintermelést jelentene), ez nem hihető, valódi antiendo­­toxin termelése, létezése nagyon is vitás lévén, de igen nagy­számú eset észleléséből meggyőződésem, hogy a védőoltás­nak a cholera vírusának e távolhatása szempontjából ked­vező hatása van. A két betegség pathogenesisének különbözőségéből kell magyaráznunk a védőoltás hatásosságának időbeli különbsé­gét is. A typhus-védőoltás hatására termelt védőanyag hosszú hónapokig — tapasztalásunk szerint bizton legalább is 8 hónapig — elégséges a fentebb vázolt védőhatás kifejtésére. A cholera-védőoltás ezzel szemben a vázolt okokból jóval rövidebb, kb. 3 hónapig tartó védelmet nyújt. A belső szervek érzékenysége.* Irta: Neumann Alfréd dr., segédorvos (Edlach, Alsó-Ausztria). A belső szervek érzékenysége oly fejezete az élettannak, a­melylyel jóval többet foglalkoztak a klinikusok, mint a physiologusok. Egyáltalában kevés figyelemben részesült hosszú időn át az élettan ezen fejezete. Ha számba vesszük, mennyi szorga­lmmal tanulmányozták a bőr, az izmok és az ízületek érzékenységét, szinte érthetetlen, milyen későre ébredt fel az érdeklődés a belső szervek érzékenységének tanulmá­nyozása iránt. A század elején itt-ott találkozunk sebészek és nőgyógyászok esetleges megfigyeléseivel, de rendszeres ta­nulmányozásával a kérdésnek sehol. Újabban a svéd sebész Lennander vetette fel a kérdést munkáiban, a­melyek élénk vitára adtak okot. E vitát itt nem részletezhetem, csak azon momentumokat emelem ki, a­melyek a kérdést előbbre vitték.­ Mindjárt most hangsúlyoznom kell, hogy a kérdés: váljon a belső szervek sajátosan érzékenyek-e, más szóval, vájjon a sympathicus­ idegek és a vagus érző rostokkal bír­­nak-e, nem csupán theoretikus érdekű, hanem praktikus szem­pontokból is fontos. A megfigyelések nagyrészt az emberen, részben állatokon történtek. Emberen vagy műtét közben történtek, vagy klini­kai megfigyelések voltak megfelelő eszközök segélyével vagy azok nélkül. A sebészek megfigyeléseit lehetővé tette, hogy Schleich­er érzéstelenítéssel hasműtétek is végezhetők, a­mikor is a nem narkotizált beteg felelhet a műtő kérdéseire. Lennander úgy végezte megfigyeléseit, hogy műtét közben az egyik segéde a beteg minden reactióját feljegyezte. Feljegyzett min­den metszést, leszorítást, tágítást stb. és egyszersmind azt is, érezte-e a beavatkozást a beteg? Hasonló eljárást követett Wilms, Ritter, Propping stb. Lennander megfigyelései azt mutatták, hogy az összes a vagus és sympathicus által beidegzett szervek érzéstelenek minden műtéti beavatkozással szemben. A gyomor, a belek,a máj, az epehólyag, a vesék érzéstelenek a műtéti beavatkozásokkal szemben, nem érzik a metszést, a varrást, a pincetta szorítását. A paquelinezést a beteg nem veszi észre. A betegek sem * Előadás a nagyszebeni helyőrség katonaorvosainak II. tudomá­nyos összejövetelén 1915 okt. 23.-án. 1 Alfred Neumann: Ueber die Sensibilität der inneren Organe. Zentralbl. f. d. Grenzg. d. Med. u. Chir., 1910.

Next