Orvosi Hetilap, 1918. november (62. évfolyam, 44-47. szám)
1918-11-03 / 44. szám
572 ORVOSI HETILAP 1918. 44. sz. barna színe, a tüdő átmetszésekor csak úgy ömlik a sok vér a tág vérerekből. Az izzadmány nagyobb tömöttsége által a tüdő összeállása közelíthet a croupos pneumoniáéhoz, de valamivel elastikusabb vagy máskor petyhüdtebb annál s hiányzik az az egyenletes beszűrődés, amely a croupos pneumoniára jellemző. A harmadik typus végül teljesen a croupos tüdőgyuladás bonczolástani jellegét adja, az egész tüdőlebenyre kiterjedő májtömött, egyenletes beszűrődéssel. Az ilyen esetek is aránylag ritkák. Nagyon gyakori szövődménye a mostani influenzás tüdőgyuladásoknak az elgenyedés. Ez nagyon korán jelentkezhet ; néha a tüdőben alig egy-két kicsiny gyuladásos gócz van s már megindul a genyes szétmállás. Ily apró kölesnyi genygóczok közvetlenül a mellhártya alatt ülhetnek, úgy hogy a tüdők bemetszése előtt már láthatók. Az elgenyedések jórésze a bronchopneumonia suppurativa jellegével bír s közelükben gennyel kitöltött hajszálhörgők lehetnek. Vannak azonban ékalakú infarktusszerű genyes beszűrődések és hasonló alakú vérzések is, amelyek emboliás eredetűnek látszanak. A genyedések jórésze mégis a tüdő belsejében a mellhártyától távolabb van s tekintélyes nagyságot érhet el anélkül, hogy a mellhártya fertőződnék. A genyedések a gyors lefolyás miatt nem annyira jól határolt tályog, mint inkább diffus sárga beszűrődés képét adják, amely csak kezd el lágyulni. Tömött, száraz necrosisok is előfordulhatnak. Többször látunk továbbá a tüdő kötőszövetében haladó phlegmoneszerű csíkokat a hörgők körül és a nyirokerek lefutásában, míg az üszkös szétmállás elég ritka. A tüdőtrapubeli nyirokcsomók majdnem mindig duzzadtak, vér- és nedvdúsak. A tüdőgyuladás szöveti képe természetesen szintén nagyon változatos. Az alveolusok egy részében a leukocytákból és levált hámsejtekből álló sejtes és savós izzadmány a túlnyomó, míg ugyanezen tüdő más alveolusaiban elég sok fibrint is találunk, de a fibrin nem tölti ki olyan tömötten és egyenletesen az alveolusokat, mint a közönséges croupos tüdőgyuladásban. A gyuladásos gócz szélén savó és vörös vérsejtek vannak; néhol nagy kiterjedésben az alveolusokat tisztán csak összezsúfolt vörös vérsejtek tölthetik ki, amelyek körvonalai alig láthatók. A tüdősövények hajszálerei rendkívül vérteltek s úgy az ezekben levő, mint az alveolusokat kitöltő vörös vérsejtek haemoglobinja gyakran kilúgozódott; ez a haemolysis nemcsak nekünk, hanem más vizsgálóknak is feltűnt. A hajszál hörgőket igen kiterjedten genysejtek által látjuk kitágítva. Az elgenyedő esetekben leukocyták nagy tömege árasztja el a tüdőt, amelynek szövetkörvonalai elmosódottak; az infarktusszerű elhalásokban nagy bacteriumtömegek vannak, de bacteriumemboliát a nagyobb verőerekben nem látunk, úgy hogy ezen elhalásokat is inkább bronchogénnek tartjuk, bár egyes esetekben a gyuladás a kötőszöveti septumokról az artériák falára is ráterjedhet. Az influenzás tüdőgyuladáshoz gyakran csatlakozik mellhártyagyuladás, de mi sok kiterjedt kétoldali tüdőgyuladást láttunk, amelyeknek inkább centrális elhelyezkedése miatt a mellhártya megkíméltetett. Máskor viszont egész kis terjedelmű tüdőtályogok felületes fekvésük miatt a mellhártyát korán fertőzték. Számbavehetőbb mellhártyaizzadmány majdnem mindig atengedő tüdőgyuladásokhoz társult s az izzadmány genyes véres jellegű. Szívburokgyuladást főleg a mellhártyagyuladás kapcsán többen észleltek, épp így mediastinitist is. A szív bal fele jól összehúzódott, míg a jobb fél kitágult, sok vérrel telt. A gyomorbéltractus részéről nincsenek súlyosabb elváltozások, némelykor a nyálkahártyán duzzadást, vérbőséget, vérzéseket látunk; dysenteria a mi eseteink közt nem volt. A lép gyakran megnagyobbodott, folliculusai duzzadtak; a pulpa lágy, mint a sepsises lépben szokott lenni. Ugyanily esetekben a vesék és máj is zavarosan duzzadtak, petyhüdttek, némelyek vérzéses nephritist is észleltek. Az agyhártyák és az agy rendszerint bővérűek, különösen ha agyvelőtünetek is voltak jelen, de genyes agyhártyagyuladást egyet sem láttunk, épp így encephalitis haemorrhagicát sem, amelyről egyes szerzők említést tesznek. Viaszos elfajulás az egyenes hasizmokban többször észleltetett. A bakteriológiai vizsgálatokra áttérve, sajnálattal kell megállapítanom, hogy azok nem adnak kielégítő eredményt. A légutak váladékában éppen úgy, mint a köpetben, rendesen nagyszámú bacterium van, amelyek különböző alakúak, így vannak diplostreptococcusok, staphylococcusok, vékonyabb és vaskosabb bacillusok. Az esetek egy részében csekély számmal igen apró influenzaszerű bacillusok is kimutathatók. A tüdőgyuladások közül a nem genyesekben főleg pneumococcusokat, a genyesekben diplostreptococcusokat lehet látni, az utóbbiakat néha igen nagy tömegben. Influenzaszerű bacillusokat a tüdőkaparékban még ritkábban kapunk, mint a légutak váladékában s akkor is elenyésző csekély számmal. Némely fiatal vérzéses tüdőgyuladásban alig van bacterium ; sokan az egészen friss esetekben a köpetet is bacteriumszegénynek találták. A streptococcusok a mellhártyaizzadmányban és a septicus lép vakarékában is föllelhetők. A kultúrákban is az említett coccusok, különösen a streptococcusok praevaleálnak, míg az influenza-bacillusok kitenyésztése az eseteknek csak egy részében sikerül haemoglobinos táptalajon, többnyire olyankor, amikor a fölkent készítményeken is influenzaszerű apró bacillusokat lehetett találni. Tüdőpestisre, aminek a gyanúja a súlyos vérzésekből, genyedésekből felmerült, a bakteriológiai lelet semmi támpontot nem nyújt, úgy hogy azt teljesen ki lehet zárni. Ezen eredmények után nincs jogunk valami határozott bacteriumfajra kimondani, hogy az a járványszerűen jelentkező megbetegedések okozója. Különösen nincs elég bizonyíték arra, hogy ilyen bacterium gyanánt a P/e/ifer-bacillust állíthassuk oda. Ez a bacillus nem mutatható ki állandóan a megbetegedett részekben s azt sem mondhatjuk, hogy legalább a friss esetekben rendszerint és túlnyomó mennyiségben van jelen, vagy hogy a nagyobb és kisebb légutak mindig tartalmazzák a Pfeiffer-bacillust, ha a tüdőgyuladások góczaiban hiányzik is. Amiket Pfeiffer annak idején az ő eseteire nézve megállapított, hogy tudniillik az influenzabacillus a kisebb hörgőkben és innen kiindulólag a kezdődő tüdőgyuladás izzadmányában állandóan, igen nagy számmal van jelen, míg másféle bacterium úgyszólván hiányzik, ezeket a mostani járvány alatt nem lehetett megerősíteni. Emiatt igen sokan teljesen tagadják ayez/ifer-bacillusnak kórokozó szerepét e járványra nézve; azok, akik kitartanak most is a Pfeiffer-bacillus mellett, mint például Dietrich, azok hivatkoznak a bacillus nagy érzékenységére, amely miatt kimutatása nehézségbeütközhetik. Dietrich állítja, hogy ő most is állandóan megtalálta az influenzabacillust a kis hörgőkben és a kezdődő tüdőgyuladásban s ragaszkodik annak kórokozó jelentőségéhez, de az ő felfogásában csak kevesen osztozkodnak. Az, hogy különös gonddal és ügyességgel az influenzabacillust az eseteknek nagyobb számában ki lehet tenyészteni, magában még nem bizonyító annak kórokozó szerepére nézve, ha meggondoljuk, hogy az influenza-bacillust újabban kanyarós és diphtheriás betegek köpetéből is sikerült kitenyészteni. A kérdés ma még nem érett az eldöntésre; a Pfeifferbacillust illetőleg még további vizsgálatok szükségesek, úgy annak állandó előfordulását, mint specifikus ellenanyagok termelését illetőleg. Ma az influenza-bacillusról szinte úgy alakult a helyzet, hogy annak inkább csak másodlagos jelentőséget lehet tulajdonítani s talán még kevesebb szerepe van, mint az ugyancsak másodlagosan megtelepedett pneumococcusoknak és streptococcusoknak, melyeket legalább a súlyos tüdőgyuladás okozóinak tekinthetünk. A Pfeiffer-bacillus döntő szerepe ellen látszik szólni az is, hogy ezt a bacillust szórványos megbetegedések alkalmával már előzőleg is többször találták s nehéz elképzelni, hogy egy ilyen sporadikus megbetegedést okozó bacillus egyszerre csak olyan járványt idézzen elő, amely egy egész világrészen végigsöpör.