Orvosi Hetilap, 1918. december (62. évfolyam, 48-52. szám)

1918-12-01 / 48. szám

618 ORVOSI HETILAP 1918. 48. sz. Közlemény a lipótmezei m. kir. állami elmegyógyintézetből. (Igazgató: Oláh Gusztáv dr., ministeri tanácsos.) Az alkoholismus és a háború.* Irta: Fabinyi Rudolf dr., főorvos. Egy régi mondás azt tartja, hogy nincsen olyan rossz, a minek valami jó oldala ne volna. Nagyjában így vagyunk a most folyó világháborúval is. Azon rettenetes pusztításokkal szemben, melyekkel a háború úgy anyagi, mint kulturális és sociáls téren járt, reánk nézve nem minden jelentőség nélkül áll a háborúval járó kevés haszon között az a tény, hogy az emberek iszákossága s ezzel kapcsolatban az alko­holos elmebetegségek száma a háború alatt lényegesen csökkent. Mint tapasztalati tényt többször hallottam ezt már em­legetni, de ezt számadatokkal Magyarországra vonatkozólag tudtommal még senki sem mutatta ki. A nyilvánosság előtt az alkoholpsychosisok megfogyására is csupán Oláh tett c­élzást az Általános Közjótékonysági Egyesület alkoholellenes szakosztályának múst év tavaszán tartott előadássorozatán, a­mennyiben előadásának végén megemlíti, hogy „feltűnt a férfi­ osztályon a felvételek nagymérvű leapadása, a­mire nem marad más magyarázat, mint az, hogy az alkohol annyira megdrágult és hozzáférhetetlenné vált, hogy az elmebetegség legfőbb forrása ezzel kiapadt.“­ A német irodalomban is csak Bonhoeffer és Weichbrodt tesznek említést arról, hogy az alkoholismus a háború alatt apadt. Bonhoeffer már 1916-ban sem tudott alkoholos deli­­riumot hallgatóinak bemutatni. A berlini Charitéban a háború előtt 14% volt a férfi-felvételekből alkoholista, míg 1916-ban már csak 3­3%.­­ Úgy Bonhoeffer statisztikájából, mint az előadásához hozzászóló Magnus Levy megjegyzéseiből az derül ugyan ki, hogy az alkoholismus már a háború előtt is csökkent, de távolról sem olyan nagy mértékben, mint a háború kitörése után, a­mint azt Henneberg és Leppmann a munkások és a rokkantak biztosításánál is tapasztalták. Weichbrodt a frankfurti klinika beteganyagán is hasonló tapasztalatokat tett. Az alkoholista­ felvételek a férfiaknál 53—627%-ról 7­3%-ra csökkentek. (1917 júliusáig) A míg Bonhoeffer és Weichbrodt az alkoholismus csök­kenését csak egy-egy intézetre mutatták ki és ezen aránylag szűkkörű tapasztalatokból vonták le következtetéseiket, jónak láttam nemcsak egy intézet, hanem lehetőleg az összes ma­gyar elmegyógyintézetek adatait feldolgozni, hogy azokból egész Magyarországra vonatkozólag lehetőleg megbízható eredményeket nyerjek. A részletes feldolgozás alapjául szol­gáló helybeli adatokon kívül ezért felhasználtam a három másik állami elmegyógyintézet jelentéseit, valamint a többi nagyobb számú elmebeteget ápoló intézetekéit is, melyek évi forgalma a belügyminiszeri jelentésekben köralakok szerint is fel van tüntetve. Ezek a következők: A budapesti egyetemi elmekórtani klinika, a kolozsvári klinika, a pozsonyi állami kórház elmeosztálya, az igazság­ügyi országos és megfigyelő elmegyógyintézet, a bajai, ba­lassagyarmati, budapesti Szent János-kórházi, debreczeni, gyulai, kaposvári, máramarosszigeti, miskolczi, módosi, nagy­váradi, nyitrai, pécsi, sátoraljaújhelyi, szabadkai, szegedi, szekszárdi és temesvári közkórházak elmeosztályai, az egri irgalmasrendi férfi- és női kórház, a budapesti Erzsébet-sze­­gényház, végül a Schwartzer- és Ringer-féle sanatóriumok. Tudom, hogy a számítások alapjául szolgáló statisztikai adatok megbízhatóságához nem egy tekintetben szó férhet, főleg azon oknál fogva, hogy annak elbírálásában, illetve megítélésében, hogy váljon egy adott eset alkoholizmusnak veendő-e vagy sem, az egyéni nézeteknek tág tere nyílik. Magunkról tudjuk, hogy milyen nehéz néha biztos határt vonni az alkoholismus különböző alakjai és például egy paralysis, epilepsia vagy paranoia között, különösen, ha a beteg csak rövidebb ideg volt megfigyelésünk alatt és a ki­segítő serológiai vizsgálatok sem történhettek meg. Annál nagyobbak a nehézségek, mivel az alkoholismus majdnem minden idegen psychosisba belejátszhatik, azokkal sokszorosan kombinálódhatik és az eredeti tüneteket egészen elferdítheti, illetve a betegek cselekvését vészthozóan befolyásolhatja, a­mire az imbecilleknek alkoholos abusus behatása alatt elkövetett cselekményei mutatják a legélénkebb példát. Ezért egyöntetű adatokról nem igen lehet szó. Nézetem szerint a kapott számok csak approximatív értékeket képvisel­nek. Legpontosabb eredményeket még a Lipótmezei elme­­gyógyintézet anyagától várhatunk, részben azért, mivel pontos feljegyzések állottak rendelkezésemre, részben pedig azért, mert a szóbakerülő betegek legnagyobb részét személyesen ismertem. Számításaim alapjául az 1911 —1917. éveket vettem, amikbe e szerint beleesik három teljesen háborúmentes év s három egészen háborús év, míg az 1914. évből tudva­levőleg 5 hónap esik a háborúra 7 pedig békére. Férfiakat és nőket külön vet­em számításba, a­mi, a­mint mindjárt látni fogjuk, a kapott értékes eredmények miatt ugyancsak megérte a fáradságot. A lipótmezei állami elmegyógyintézetben, a­mint a mellékelt 1. számú grafikon és 1. számú táblázat mutatja, a háború előtt a férfi-alkoholista elmebetegek száma 100 körül ingadozott, sőt 1913-ban 125-re emelkedett. Százalékokban számítva az összes felvételeknek 15—16%-a volt a férfiak közül alkoholista. A nők felvétele évente számszerint 5—7, perc­entekben 15—14%­ A háború kitörésének évében vál­tozás még nincsen, csupán a nők arányszáma emelkedik egy kissé 1­5%-ra. 1915 ben már rendkívül esik a férfiak száma 67-re (9­3%). 1916-ban az esés tovább tart, de nem olyan intensív, míg végül 1917-ben a férfi összfelvételekből már csak 5­9­ l/o alkoholista, szám szerint 25. Tehát a férfiak alkoholismusa közel­­/s­adára csökkent. * Előadatott a Budapesti kir. Orvosegyesület Elme- és Idegkór­­tani szakosításának 1918 június 17.-én tartott ülésén.­­ A­mint utólag értesültem, Donáth Gyula a Magyar Fajegészség­tani és Népesedéspolitikai Társaságban legutóbb szintén tartott elő­adást az alkoholismusnak a háború alatti lényeges megfogyásáról.

Next