Orvosi Hetilap, 1919. február (63. évfolyam, 5-8. szám)

1919-02-02 / 5. szám

48 '■ -ORVOSI HETILAP 1919. 5» *7. tett, orrszárnyi légzés; szapora, könnyen elnyomható pulsus; a nyelv szárazon bevont; a torok tiszta; mindkét tüdő fölött elszórtan finoman crepitáló zörejek ; a szívhangok tiszták. (Coffein, adigan, pyramidon.) Második nap hasonlóan súlyos állapot mellett confluáló foltok­ban jelentkező, a mellet, a törzset, a hátat borító exanthema. (Intra­vénás calcium chloratum és tonogen.) Harmadik nap általánosan súlyosbodott állapotban exanthema fennáll; a Schultz-féle sc. reactio positiv. (175 cm1 2 3 Moser­serum, calc. chlorat. és fonogen intravénásán.) Negyedik nap tüdő-lelet változatlan, exanthema fennáll, circula­tes viszonyok rosszabbodtak. Ötödik-hatodik nap status idem. Hetedik nap exanthema halványodik, circulatiós viszonyok rosz­­szabbodtak, tüdő-oedema jelei. Nyolczadik nap meghalt. Ez esetben több helyütt crepitáló góczos pneumonia mellett jelentkezett kiterjedt exanthema volt látható, a­mely sötét rózsaszínű szigetekben confluálva a mellet, a hátat, a törzset, a végtagokat — utóbbiakat igen kevéssé — borítja. Az egész észlelési idő alatt leggyengébb torokbelöveltség sem volt látható. A Schultz-féle scarlatreactio positiv volta után arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy spanyol pneumonia mellett scarlatinás fertőzés is fennáll, szóval kevert infectióval állunk szemközt. Voltak, a­kik a torok intaktságára, az exanthemá­­nak nem typusosan scarlátos, inkább spanyol jellegére, a bronchopneumoniára és hirtelen beállott súlyos állapotra tá­maszkodva nem akarták a scarlatinát is acceptálni, sőt a serodiagnostikai reactio megbízhatóságában is kételkedtek (melynek csakis negatív eredménye nem döntő), a­míg a hiányos anamnesis pontos kiegészítése kapcsán még nem tudták, hogy nyolc­-tíz nappal ezelőtt a beteg testvére typu­­sos scarlatinában betegedett meg. Ez az eset kétségtelenül­kevert fertőzés volt. A torokképletek vitaktsága talán azzal magyarázható, hogy primaer spanyol megbetegedésben a scarlatina­ virus direct behatolási kapuja a trachea és bronchusok már lobosan fellazult nyálkahártyája volt. N­. V. M., 14 éves jól fejlett leány, fertőző betegsége­ egyáltalá­ban nem volt, családtagjai röviddel előbb spanyol betegek voltak. Egy napja lázas, bágyadt, a feje, a torka fáj, hányt, hőmérséklet 39°­t. A látható nyálkahártyák közép­vérteltek, az arcz fakón halvány, a mel­len, a hason és a háton kiterjedten confluáló halványpiros pir, follicu­laris kiemelkedés nélkül, a végtagok szabadok, a torok erősen belövelt, duzzadt, a tonsillák megnagyobbodottak, lacunaris geny-csapokkal. Belső szervek elváltozás nélkül. Második nap a torok változatlan. A Schultz-féle scarlatreactio ne­gatív; a reactio helyén csakis a szórási csatorna mentén látható bőr­vérzés, anaemiás udvar nincsen. Az exanthema délben halványul, este teljesen eltűnik. _ Harmadik nap a tonsillitis javul. Negyedik nap a torokképletek még duzzadtak, genycsapok nincsenek. A nyelv tiszta­­málnanyelv nincs/ A hőmérsék normális. Ötödik nap gyógyulás. Hámlás az exanthemák eltűnését nem követte még a fülezimpán sem, ahol Schleissnert észlelete szerint legkoráb­ban jelentkezik és legtovább fennáll. Utóbetegségek négy hétig nem mutatkoztak, merre a vele egy szobában tartózkodó gyermekek — a­kik később sem lettek izolálva — nem be­tegedtek meg. Közölt esetben a súlyos tonsillitis lacunaris, az exanthemának nagy területen confluáló volta és az a körül­mény is, hogy 14 éves korig fertőző betegsége a leánykának nem volt, mind olyan momentumok, melyek scarlatinát gya­­níttattak, viszont az exanthema viselkedése, a későbbi idő, valamint a scarlatinát ki nem állott, a beteggel együtt tartózkodó gyermekek egészségesen maradása valószínűvé, sőt kétség­telenné tette, hogy spanyol exanthemával volt dolgom. Ez kettő ama gyakori esetek közül, mikor az orvos a leg­nagyobb nehézségekkel küzdhet s mint Moravetz, mondja „a differential-diagnosis sokszor alig lehetséges, hacsak nem hosszabb megfigyelés alatt.“ A különböző haematológiai vizsgálatok (fehérvérsejt­szám, eosi­ophilia, haemoglobin-tartalom, kezdeti vérnyomás) körülményességével, hosszadalmasságával és labilis voltával szemben -nagy segítségünkre lehet a Schulz és Charlton* közölte serodiagnostikai scarlatreactio, az úgynevezett „Aus­­löschphaenomen“, melynek megmagyarázását c­érzó kísér­leteink folynak, de még befejezetlenek; azt azonban jelez­hetem, hogy a szerzőkkel ellentétben, minthogy a reactio 10—12 óra m­úlva jelentkezik, nem tartjuk adrenalinhatásnak, hanem immunreactiónak, a­melyet egy thermolabil anyag (complementum) eredményez. Az értékes és a szerzők által elfogadhatóan meg nem magyarázott oltási kísérletet kü­lönböző szempontból és különböző exanthemáknál tanulmá­nyozzuk; egyelőre itt csak annyit a reactióról, hogy az exanthemával borított testrész valamely helyén egy cm3 normális vagy scarlatreconvalescens (21 nap után vett) savó intracutan befecskendése után 10—12 órával a szúrás helyét körülvevő forintnyi­ ötkoronányi, kerek vagy ovoid területen pár lépés távolságról nézve élesen határolt, teljesen anaemiás gyűrű látható, mely a környező scarlatinás exan­themával élénk contrastot alkot. Fennállása az exanthema fennállásával határolt. Az a feltűnő momentum, hogy semmi­féle más exanthema vagy erythema a reactiót nem adja, köl­csönzi e serumreactiónak kétes esetekben diagnostikai szem­pontból az értéket. Hátránya, mint más serológiai reactiónak is, hogy negativitása nem döntő, viszont azonban positivitása az eddigi kísérletek szerint a scarlatinát teljesen igazoló mo­mentum. Ritkábban, de eddig már hat esetben volt észlelésünk alatt olyan, a diphtheriás osztályra felvett betegünk, akin a klinikai tünetek alapján croupot kellett felvennünk és a vizs­gálatok folyamán diphtheria-bacillust nem sikerült kimutat­nunk. Egy sectióra került eset kapcsán sikerült ennek ma­gyarázatát lelnünk. A stridorosus légvérrel, ugató, szaggatott köhögéssel és fokozódó légszomjjal felvett gyermek légzése rövid idő múltán annyira nehezített lett, hogy intubáláshoz kellett folyamodnunk. Az intubálás után nagyon kevéssé felszabadult légzés nemsokára ismét rosszabbodott, sőt az extu­­bálás és az ezt követő újbóli intubálás után sem javult, úgy, hogy nyilvánvalóvá lett az alsó légutak stenosisa. A sectiókor a légutak kiterjedt injectiója és nyálkahártyájuk duzzadt fel­lazulása mellett egészen a bifurcatióig, sőt a hangszalagok mentén is fibr­ines kiizzadást, szennyes szürke álhártyát kon­statálhattunk, a­mely a diplo- és streptococcusok tömegében a diphtheria-bacillust teljesen nélkülözte. A folyamatnak a spanyol betegségre visszavezethető pathogenesise e mellett kétség­telennek látszott azért is, mert a tüdőkben a spanyol betegek mindegyikén észlelt, góczokban megjelenő jellegzetes véres beivódások és genyes peribronchiális folyamat volt látható. Typusosan croup-symptomák között felvettek bronchialis vá­ladéka azután még pár esetben járt diphtheriára negatív tenyésztési eredménnyel. Tekintetbe véve, hogy ezeken az alkalmazott serumtherapia nem fejthette ki demarkáló, illetve az álhártyát felszabadító hatását, csaknem mindegyikükön fennállott az indicatio legalább egyszeri intubálásra. Legutolsó esetünkben a tubus-bevezetést követő köhögés-rohamban 6—8 cm3-nyi vérrel kevert geny ürült. Ez enyhébb foka lehetett a Bókay Zoltán-ról, a közelmúltban közölt laryngi­tis phlegmonosp­ulcerosa-nak. A közölte bonczleletből kö­vetkeztetve, ez esetben is a gége, illetve légcső nyálkahár­tyájának genyes beszűrődése lehetett jelen s a nyálkahártya felü­letesen elvékonyodott vagy nekrotizált kis részletén éppen a tubus bevezetése idézhette elő egy abscessus megnyílását. Fél napig benntartott tubus után újbóli bevezetésre szükség nem volt, a beteg napok múltán gyógyult. Valóság, hogy ily phlegmonosp­ubcerosus esetekben az intubatiós trauma később functiós zavarokat előidéző decubitusoknak lehet okozója, de viszont épp a spanyol betegséggel kapcsolatos, nem diphtheriás, mondhatnám spanyol croup gyors tempójú kifejlődése nem sokszor enged időt a kulturális vizsgálat . Schultz W. és Charlton W.: Serologische Beobachtungen am Scharlachexanthem. Zeitschrift für Kinderheilkunde, 1918, 17. kötet. 4 Bókay Zoltán : Laryngitis phlegmonoso-ulcerosa influenza kap­csán. Orvosi Hetilap, 1918, 45. szám. 1 Schleissner F.: Ein Spätsymptom des Scharlachs. Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1916, 33. kötet. 2 Morawetz G.: Über scharlachartige Exantheme bei der spani­schen Grippe. Wiener klin. Wochenschrift, 1918, 47. szám.

Next