Orvosi Hetilap, 1919. február (63. évfolyam, 5-8. szám)
1919-02-02 / 5. szám
48 '■ -ORVOSI HETILAP 1919. 5» *7. tett, orrszárnyi légzés; szapora, könnyen elnyomható pulsus; a nyelv szárazon bevont; a torok tiszta; mindkét tüdő fölött elszórtan finoman crepitáló zörejek ; a szívhangok tiszták. (Coffein, adigan, pyramidon.) Második nap hasonlóan súlyos állapot mellett confluáló foltokban jelentkező, a mellet, a törzset, a hátat borító exanthema. (Intravénás calcium chloratum és tonogen.) Harmadik nap általánosan súlyosbodott állapotban exanthema fennáll; a Schultz-féle sc. reactio positiv. (175 cm1 2 3 Moserserum, calc. chlorat. és fonogen intravénásán.) Negyedik nap tüdő-lelet változatlan, exanthema fennáll, circulates viszonyok rosszabbodtak. Ötödik-hatodik nap status idem. Hetedik nap exanthema halványodik, circulatiós viszonyok roszszabbodtak, tüdő-oedema jelei. Nyolczadik nap meghalt. Ez esetben több helyütt crepitáló góczos pneumonia mellett jelentkezett kiterjedt exanthema volt látható, amely sötét rózsaszínű szigetekben confluálva a mellet, a hátat, a törzset, a végtagokat — utóbbiakat igen kevéssé — borítja. Az egész észlelési idő alatt leggyengébb torokbelöveltség sem volt látható. A Schultz-féle scarlatreactio positiv volta után arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy spanyol pneumonia mellett scarlatinás fertőzés is fennáll, szóval kevert infectióval állunk szemközt. Voltak, akik a torok intaktságára, az exanthemának nem typusosan scarlátos, inkább spanyol jellegére, a bronchopneumoniára és hirtelen beállott súlyos állapotra támaszkodva nem akarták a scarlatinát is acceptálni, sőt a serodiagnostikai reactio megbízhatóságában is kételkedtek (melynek csakis negatív eredménye nem döntő), amíg a hiányos anamnesis pontos kiegészítése kapcsán még nem tudták, hogy nyolc-tíz nappal ezelőtt a beteg testvére typusos scarlatinában betegedett meg. Ez az eset kétségtelenülkevert fertőzés volt. A torokképletek vitaktsága talán azzal magyarázható, hogy primaer spanyol megbetegedésben a scarlatina virus direct behatolási kapuja a trachea és bronchusok már lobosan fellazult nyálkahártyája volt. N. V. M., 14 éves jól fejlett leány, fertőző betegsége egyáltalában nem volt, családtagjai röviddel előbb spanyol betegek voltak. Egy napja lázas, bágyadt, a feje, a torka fáj, hányt, hőmérséklet 39°t. A látható nyálkahártyák középvérteltek, az arcz fakón halvány, a mellen, a hason és a háton kiterjedten confluáló halványpiros pir, follicularis kiemelkedés nélkül, a végtagok szabadok, a torok erősen belövelt, duzzadt, a tonsillák megnagyobbodottak, lacunaris geny-csapokkal. Belső szervek elváltozás nélkül. Második nap a torok változatlan. A Schultz-féle scarlatreactio negatív; a reactio helyén csakis a szórási csatorna mentén látható bőrvérzés, anaemiás udvar nincsen. Az exanthema délben halványul, este teljesen eltűnik. _ Harmadik nap a tonsillitis javul. Negyedik nap a torokképletek még duzzadtak, genycsapok nincsenek. A nyelv tisztamálnanyelv nincs/ A hőmérsék normális. Ötödik nap gyógyulás. Hámlás az exanthemák eltűnését nem követte még a fülezimpán sem, ahol Schleissnert észlelete szerint legkorábban jelentkezik és legtovább fennáll. Utóbetegségek négy hétig nem mutatkoztak, merre a vele egy szobában tartózkodó gyermekek — akik később sem lettek izolálva — nem betegedtek meg. Közölt esetben a súlyos tonsillitis lacunaris, az exanthemának nagy területen confluáló volta és az a körülmény is, hogy 14 éves korig fertőző betegsége a leánykának nem volt, mind olyan momentumok, melyek scarlatinát gyaníttattak, viszont az exanthema viselkedése, a későbbi idő, valamint a scarlatinát ki nem állott, a beteggel együtt tartózkodó gyermekek egészségesen maradása valószínűvé, sőt kétségtelenné tette, hogy spanyol exanthemával volt dolgom. Ez kettő ama gyakori esetek közül, mikor az orvos a legnagyobb nehézségekkel küzdhet s mint Moravetz, mondja „a differential-diagnosis sokszor alig lehetséges, hacsak nem hosszabb megfigyelés alatt.“ A különböző haematológiai vizsgálatok (fehérvérsejtszám, eosiophilia, haemoglobin-tartalom, kezdeti vérnyomás) körülményességével, hosszadalmasságával és labilis voltával szemben -nagy segítségünkre lehet a Schulz és Charlton* közölte serodiagnostikai scarlatreactio, az úgynevezett „Auslöschphaenomen“, melynek megmagyarázását cérzó kísérleteink folynak, de még befejezetlenek; azt azonban jelezhetem, hogy a szerzőkkel ellentétben, minthogy a reactio 10—12 óra múlva jelentkezik, nem tartjuk adrenalinhatásnak, hanem immunreactiónak, amelyet egy thermolabil anyag (complementum) eredményez. Az értékes és a szerzők által elfogadhatóan meg nem magyarázott oltási kísérletet különböző szempontból és különböző exanthemáknál tanulmányozzuk; egyelőre itt csak annyit a reactióról, hogy az exanthemával borított testrész valamely helyén egy cm3 normális vagy scarlatreconvalescens (21 nap után vett) savó intracutan befecskendése után 10—12 órával a szúrás helyét körülvevő forintnyi ötkoronányi, kerek vagy ovoid területen pár lépés távolságról nézve élesen határolt, teljesen anaemiás gyűrű látható, mely a környező scarlatinás exanthemával élénk contrastot alkot. Fennállása az exanthema fennállásával határolt. Az a feltűnő momentum, hogy semmiféle más exanthema vagy erythema a reactiót nem adja, kölcsönzi e serumreactiónak kétes esetekben diagnostikai szempontból az értéket. Hátránya, mint más serológiai reactiónak is, hogy negativitása nem döntő, viszont azonban positivitása az eddigi kísérletek szerint a scarlatinát teljesen igazoló momentum. Ritkábban, de eddig már hat esetben volt észlelésünk alatt olyan, a diphtheriás osztályra felvett betegünk, akin a klinikai tünetek alapján croupot kellett felvennünk és a vizsgálatok folyamán diphtheria-bacillust nem sikerült kimutatnunk. Egy sectióra került eset kapcsán sikerült ennek magyarázatát lelnünk. A stridorosus légvérrel, ugató, szaggatott köhögéssel és fokozódó légszomjjal felvett gyermek légzése rövid idő múltán annyira nehezített lett, hogy intubáláshoz kellett folyamodnunk. Az intubálás után nagyon kevéssé felszabadult légzés nemsokára ismét rosszabbodott, sőt az extubálás és az ezt követő újbóli intubálás után sem javult, úgy, hogy nyilvánvalóvá lett az alsó légutak stenosisa. A sectiókor a légutak kiterjedt injectiója és nyálkahártyájuk duzzadt fellazulása mellett egészen a bifurcatióig, sőt a hangszalagok mentén is fibrines kiizzadást, szennyes szürke álhártyát konstatálhattunk, amely a diplo- és streptococcusok tömegében a diphtheria-bacillust teljesen nélkülözte. A folyamatnak a spanyol betegségre visszavezethető pathogenesise e mellett kétségtelennek látszott azért is, mert a tüdőkben a spanyol betegek mindegyikén észlelt, góczokban megjelenő jellegzetes véres beivódások és genyes peribronchiális folyamat volt látható. Typusosan croup-symptomák között felvettek bronchialis váladéka azután még pár esetben járt diphtheriára negatív tenyésztési eredménnyel. Tekintetbe véve, hogy ezeken az alkalmazott serumtherapia nem fejthette ki demarkáló, illetve az álhártyát felszabadító hatását, csaknem mindegyikükön fennállott az indicatio legalább egyszeri intubálásra. Legutolsó esetünkben a tubus-bevezetést követő köhögés-rohamban 6—8 cm3-nyi vérrel kevert geny ürült. Ez enyhébb foka lehetett a Bókay Zoltán-ról, a közelmúltban közölt laryngitis phlegmonospulcerosa-nak. A közölte bonczleletből következtetve, ez esetben is a gége, illetve légcső nyálkahártyájának genyes beszűrődése lehetett jelen s a nyálkahártya felületesen elvékonyodott vagy nekrotizált kis részletén éppen a tubus bevezetése idézhette elő egy abscessus megnyílását. Fél napig benntartott tubus után újbóli bevezetésre szükség nem volt, a beteg napok múltán gyógyult. Valóság, hogy ily phlegmonospubcerosus esetekben az intubatiós trauma később functiós zavarokat előidéző decubitusoknak lehet okozója, de viszont épp a spanyol betegséggel kapcsolatos, nem diphtheriás, mondhatnám spanyol croup gyors tempójú kifejlődése nem sokszor enged időt a kulturális vizsgálat . Schultz W. és Charlton W.: Serologische Beobachtungen am Scharlachexanthem. Zeitschrift für Kinderheilkunde, 1918, 17. kötet. 4 Bókay Zoltán : Laryngitis phlegmonoso-ulcerosa influenza kapcsán. Orvosi Hetilap, 1918, 45. szám. 1 Schleissner F.: Ein Spätsymptom des Scharlachs. Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1916, 33. kötet. 2 Morawetz G.: Über scharlachartige Exantheme bei der spanischen Grippe. Wiener klin. Wochenschrift, 1918, 47. szám.