Orvosi Hetilap, 1919. július (63. évfolyam, 27-30. szám)

1919-07-06 / 27. szám

298 ORVOSI HETILAP Akkor mutathatók ki a bacteriumok és lépnek actióba, a­mikor a szervezet a segítségükre szorul. Éppen ezért nem tartom kizártnak, hogy a bacteriumok pathogén hatását illetőleg a jövőben más felfogás fog kialakulni. Az állatkísérletnek directe bizonyító ereje nem lehet, hi­szen az infectiós betegségek nem infectiós betegségek (Hueppe); az indirect — per analogiam — bizonyíték ereje csak fenn­tartással ítélendő meg, mert nem absolut értékű. A peptonok a gyomor- illetve béltractusban ártalmatlanok, a fehérjék az aminosavakig történő hasításának phasisos productumai, a vérbe fecskendezve ellenben hatalmas mérgek. Szabad-e ebből a viselkedésükből egymagából általában pathogén hatásukra következtetni ? Ugyanez áll például az adrenalinra, az epére stb. Mind csak bizonyos feltételek között mérgek, máskülön­ben nem. Hart (i. b.) azt mondja, hogy a bacteriumok variálásá­nak a gondolata nem új. Elfogadom. Erre vonatkozólag azonban meg kell jegyeznem, hogy én egészen függetlenül másoktól jutottam el, s el kellett jutnom, a variatio gondolatáig. Azonban, a­mennyire ismerem az irodalmat, az a felfogás, hogy a dispositio phasisa leírja, esetleg készteti a bacteriu­­mokat elszaporodásra, illetve — a nemzési tényező variatiós tényezőbe csapva át — variálásra, kizárólag tőlem származik. Ha ez a felfogás helyes s megfelel a valóságnak, akkor azt jelenti, hogy ezt a jelenséget, illetve ennek igazi jelentőségét még eddig senki sem ismerte fel. Pedig meg kell tudnunk érteni a természetet, a­mikor a tüneményeit magyarázzuk. Ha kiderülne, hogy az elszaporodás és esetleges variatio tüneménye nem véletlen dolga, hanem törvényszerű, akkor a bacteriumok jelentőségét illető felfogásnak teljesen módosulnia kell, egy csapásra. Ezek után megkísérlem a paediatria egyik-másik pro­blémájának a megvilágítását inductive eljárva és a conditionalis megfigyelés hasisára helyezkedve. 1­ 1. Tussis convulsiva. Hogy a tussis convulsiva problémáját hogyan tárgyalják ma paediatriai tankönyvek, typusos példával illustrálom: Bendix (Lehrbuch der Kinderheilkunde, Urban u. Schwarzenberg, Berlin-Wien, 1910) a tussis convulsiva feje­zetét következőképpen kezdi: „Der Reuchhusten ist ein durch Infection erzeugter Kehlkopf- und Luftröhrenkatarrh, der typisch und mit charakteristischen Hustenanfällen verläuft.“ Ez a bekezdés jelenti a betegség definitióját. E meghatározás értelmében tehát a tussis convulsiva lényegében gége- és légcsőhurut, mely fertőzés révén támad , typice és jellegzetes köhögés-rohamokkal folyik le. Erre vonatkozólag már most meg kell jegyeznem, hogy a betegségnek latin elnevezése, tussis convulsiva, ennek egyszersmind sokkal szabatosabb definitiója is, mint azt alább még bővebben ki fogjuk fejteni. Az exclusiv aetiologiai gondolkodás és az ilyen szellem­ben való tanítás klasszikus illustratiója Bendix könyvében a következő. Az aetiologiáról írva kezdi: „Es besteht allgemeine Übereinstimmung darüber, dass es sich bei dem Reuchhusten um eine durch einen specifischen Krankheitserreger hervorgerufene Infectionskrankheit handelt. Begründet ist diese Annahme durch das epidemische Auftreten des Hustens, durch seine Übertragbarkeit,, aus der Immunität des Menschen nach einmaligen Überstehen und aus dem epischen Verlaufe.“ Megjegyzés: Mielőtt tovább mennék, a következőt akarom kinyilvánítani. Építeni akarok, és nem rombolni. Időelőttinek tartom tehát, hogy az én tanaimból a prophylaxisra vonat­kozólag már ma vezessenek le következtetéseket. Az egész­ségügy ellenőrzésével megbízott fórumok maradjanak egyelőre azon az alapon, melyet a tudomány mai álláspontja szá­mukra kijelölt. Az idő majd kijelöli, mennyiben és mikor lehet ezen az állásfoglaláson módosítani. Egyelőre : inkább többet és feleslegeset, mintsem mulasztást. Az orvos lelki­ismeretén nem akarok lazítani, ellenkezőleg, a felelősség ér­zetét súlyosbítani kívánom. Hiszen igen nagy érdekekről van itt szó. Szavaimat azokhoz intézem és tanaim azoknak szólanak, kik hivatva vannak a haladást tudományunkban szolgálni. A kutatásnak minden nyűg alól szabadulnia kell. Nem kell tehát azzal törődnie, hogy eredményei a hivatalos orvostudomány tanaival ellenkezésbe jutnak-e vagy sem. Ez tel­jesen mellékes szempont. Non medicus aut professor docen sed natura docet. Nézzük most már, hogy a conditionális gondolkodás micsoda következtetésekhez jut el a tussis convulsiva problémájában. A methodus a ma divóval szemben inductiv. Az észlelésnek és a kutatásnak ezen a módszeren kell eljutnia a patho­­genesishez (vulgo aetiologiához), és ennek rövid kivonatához, a meghatározáshoz. A tankönyvek deductive járnak el. Téte­leket állítanak, s ezeknek rendelik alája a tapasztalati ténye­ket, illetve a tudományos kutatásokból nyert eredményeket. Azaz : előre van megszabva az irány, a­melyben az észlelés­nek és búvárkodásnak haladnia kell. Ez utóbbi ahhoz az eredményhez jutott, hogy a tussis convulsiva specifikus kór­okozói Bordet és Gengou bacteriumai. Analizáljuk tehát, hogyan jött létre ez a tudományos megállapítás. Praemissája, hogy általános megegyezés (?) szerint a tussis convulsiva specifikus kórokozó által előidézett fer­tőző megbetegedés, ez úgy hangzik, mint egy dekrétum. Nem novum. Többségi határozat alapján, bár maga Löffler ezt nem mondta ki, megtétetett a diphtheria bacillusa a diphtheria kórokozójának. A fehérje, illetve a casein kérdése enunciatio alapján kiküszöböltetett a tudományos paediatriából. S a paediatria boldog s tudományos vívmánynak hirdeti, hogy nem ismer többé fehérje-, illetőleg caseinkérdést. Persze azzal nem törődik, hogy physiologusok ex asse hogyan véleked­nek a fehérjék jelentőségéről az emberi szervezet anyagfor­galmában, s hogy a fehérjék chemiája illetve physiologiai chemiája az orvostudománynak egyik legnehezebb és egyik legfontosabb problémája, mely nagyon sokáig foglalkoztatta és fogja még foglalkoztatni tudományunk legkiválóbb elméit. További praemisia, hogy a tussis convulsiva epidemiásan jelentkezik. Erre vonatkozólag mint megdönthetetlen igazságot meg kell állapítanunk, hogy a betegségek epidemiás megjelenését illető és absolute kielégítő magyarázattal a tudomány eddig nem rendelkezik. Az epidemiás megjelenés tehát nem érv a betegség „fertőző“ charaktere mellett Hiszen a contagiosus betegségek is (pl. kanyaró) epidemiásan jelentkeznek. Miért néha igen s miért máskor nem, a tudomány ma nem tudja megfejteni. Bendix is, mint annyi sok más autor, nem ismeri az éles distinctiót fertőző és ragadós (contagiosus) betegség között. Innen a végzetes zavar. A mely betegség pathogenesise exogen infection alapul, nem contagiosus, viszont a mely betegség contagiosus, nem alapul exogen fertőzésen. E kérdés további taglalását e helyütt mellőzve, utalom az olvasót idézett könyvemre, nemkülönben „Influenza és vörhenyv czimű dolgozatomra (Orvosi Hetilap 1919, 11. sz.). De érdekes ter­mészeti jelenség, hogy az exogen fertőzés mechanismusának igénybevételével contagiosus betegségek beolthatók. Sikerült emberbe inokulálni kanyarót, varicellát, igazi himlőt. Afrikában ma is még élnek néptörzsek, a­melyek a variolizálást a vacci­­natio fölé helyezik. Nagyon érdekes és tanúságos volna ebben a tekintetben a szabad természet népeinek gondolko­dásával behatóbban megismerkednünk. A variolizálás azonban csak körülbelől 47%-ban jár positív eredménnyel. Az 53% esetben a tudomány jogosítva van veleszületett resistentiát, immunitást megállapítani. A vaccinatióval szemben senki­nek sincs veleszületett immunitása. 35 évi orvosi gyakorlatomban csecsemőkön végzett vaccinatio mindenkor positív eredményt adott. De közismert, hogy vaccinatio immunitást hagy hátra újabb vaccinatióval szemben. Az immunitás tartama úgy látszik az egyén szerint különböző. Itt a tudomány joggal álla­píthat meg szerzett immunitást. További praemisia: a betegség átvihetősége. Látszó­lagosan sok tapasztalati tény mellette tanúskodik. De az 1919. 27. sz.

Next