Orvosi Hetilap, 1922. május (66. évfolyam, 19-22. szám)

1922-05-07 / 19. szám

176 ORVOSI HETILAP 1922. 19. sz. ismeretes (Schwalbe). Olykor csak kisebb daganatokat vagy folyadékkal teli üregeket alkotnak, melyeknek felületét több­ször bőr borítja, de ritkán csak nyálkahártya vonja be, mely ilyenkor határ nélkül megy át a száj nyálkahártyájába. Ezt az alakot legtökéletesebb, de egyúttal legritkább alakjától — a­melynél a kemény szájpadon egy tökéletlenül fejlett második szervezet van megerősítve — csak fokozati különb­ség választja el, mely különbségnek magyarázatára fel szokás venni azt, hogy ezen torzképződmények keletkezése az ébrényi szervezet fejlődésének különböző idejére vezethető vissza. Minél különbözőbb szerveket tartalmaz az, minél heterogénebb szövetelemekből van felépítve, annál közelebb esik keletke­zésük ideje az egyéni fejlődés kiindulásához, s minél egysze­rűbb annak szerkezete, annál valószínűbb, hogy annak oka a méhen belüli élet végén jelentkezett fejlődési zavarokban keresendő. Ezzel szemben szóba jöhet jelen esetben az, hogy a világrahozott daganat lényegét nem a kifejlett szervek szöveti alkatának zavara idézte-e elő, hogy tehát nem szoro­san vett világrahozott daganattal van-e dolgunk? Hasonló daganatok képződnek ugyanis a méhen kívüli életben is s ezek vagy a fogak fejlődésével állanak okozati összefüggés­ben, vagy ettől függetlenül képződnek. A fogfejlődéssel kap­csolatosan előforduló üres daganatok vagy follicularis fog­­cysták, a­melyeknek lényege Broca elmélete szerint a fogtüsző és a zománczszerv üres elfajulása, vagy olyan üres vagy tömött daganatok azok, melyek fog melletti hámmaradványok­ból, a Malassez által débris epithéliaux paradentaires-nek nevezett hámszigetekből indulnak ki és adamantinoma elneve­zéssel foglaltatnak össze. A follicularis cysták keletkezése a fog fejlődésével áll szoros kapcsolatban. Keletkezésük a második fogzás idejére esik. Rendesen az állkapocs csontjában ülnek, azt felfújják, a csontos falát elvékonyítják. Hogy azonban ezeknek a cysták­­nak a keletkezése a tejfogak növekedésével kapcsolatban is lehetséges, ezt a felvételt a fogfejlődés ismerete engedi meg. A tejfognak a termőhelyei azok az apró hámbimbócskák, melyek a harmadik ébrényi hónapban a foglécz hámjából a mesenchyma felé növekszenek. Eleinte gombaalakúak, később a mesenchyma sejtjeinek burjánzása következtében türemkedés jön létre rajtuk, melyből később a fogszemölcs fejlődik. Az így nyert sipkaalak a IV.—V. hónapban harangalakúvá lesz, a fogléczről lefűződik, illetve csak egy kis nyéllel marad vele összefüggésben és az epithelialis fogtermőhely vagy zománczszerv nevet viseli. Miközben a fejlődő fog epithelialis részének sejtjei zománczhámmá (avagy zománcz-pulpasejtekké) és belső zománczhám-réteggé differencziálódnak, az alatt a fogszemölcs mesenchymás sejtjei, melyek eleinte egyforma alakúak, a peripheria felé kezdenek növekedni, egymás mellé elhelyeződve, hámalakká fejlődve, dentint termelő odonto­­blastokká alakulnak ki. A külső zománcz-hámréteg, mely nyálkát tartalmazó váladékot termel, idővel elveszti hámos alakját. A belső zománcz-hámsejtek magas, hengeres alakot vesznek fel, beborítják a mesenchymás papillát s mint ameloblastok termelik a zománczot. Az ugyancsak a fogfejlődéssel kapcsolatosan előforduló adamantinomák a zománczszervek bimbószerű burjánzásából származnak; rendesen, majdnem kivétel nélkül az alsó áll­csonton fordulnak elő; a daganatban, még ha üres is, a jel­legzetes csillagalakú sejtek mindig megtalálhatók. Ezzel szem­ben a follicularis cysták hámmal bélelt üregek, a hámsejtek rendesen laphám jellegűek. Csak ritkán alkotja bélésüket csillószőrös hengerhám. Nézzük már most, hogy az adott esetben talált daganat milyen elbírálás alá eshetik. Ha a daganat egy a fejlődési rendellenességekhez tar­tozó torzképződmény egyszerű alakjának felelne meg, úgy eltekintve attól, hogy ezek rendesen a szájból kilógnak, hogy felületüket rendesen bőr borítja s hogy rendesen a kemény­­szájpad közepéről indulnak ki, az ilyen daganatnál, még akkor is, ha az epignathusok legegyszerűbb alakját tételezzük fel, a szövettani vizsgálat mindig annak többfajta szövetelem­ből való összetételét állapítja meg. Ugyancsak a szövettani vizsgálat zárja ki a másik lehetőséget is: adamantinomáról a jelen esetben szintén nem lehet szó; ez ellen szól már a daganatnak egyrekeszű volta, de még inkább az, hogy ezen mindig tömör daganatoknál, ha másodlagosan üres el­fajulások jönnek is létre, mindig találunk tömör részleteket jellegzetes sejtelemekkel. Nem azonosítható a daganat egyszerűen a follicularis fogcystákkal sem, nem pedig azért, mert ezek a cysták kivétel nélkül az állkapocs csontjában növekvő fog helyén fejlődnek, még­pedig rendesen a II. fogzás idején. Másfelől kétségtelen, hogy a cystának fala a follicularis cysták falával szemben górcső alatt semmiféle különbséget nem mutatott. Kiindulásának helye a fogmedernyúlvány volt, bélése egyrétegű lapos hám, tartalma fehérjét nem tartalmazó folyadék. Bár a follicularis cystákban rendszerint található cholesterin-jegectek hiányoztak, ez nem elég bizonyíték arra nézve, hogy a jelen esetben talált daganat nem a follicularis cystákkal áll szoros hasonlatosságban. Összefoglalva mindent: a talált daganat sem torzkép­ződménynek, sem adamantinomának nem felel meg, hanem legközelebb áll az úgynevezett follicularis fogcystákhoz, a­melyektől csak elhelyeződésében különbözik. Fejlődéstani alapon ezen fogcysták veleszületett előfordulásának lehetősége adva van. Ha ugyanis a hámsejteknek a fogmeder lécz irányában való burjánzása valamilyen okból zavart szenved, ha azok ott helyükön szaporodnak vagy burjánzásuk hibás irányban történik, akkor feltehető, hogy ezeknek elfajulásából éppen úgy képződhetnek cysták, mint a­hogy képződnek ezek a csonton belül a fogfejlődés későbbi idején. Hogy pedig jelen esetben a gyermeken a méhen belüli fejlődésnek valamilyen zavara fennállott, arra a gyermek jobb lábán talált fejlődési rendellenesség utal. A daganat tehát a szájüreg felé növekvő veleszületett follicularis fogcystának fogható fel, melynek előfordulása ritkaságát legjobban bizonyítja az, hogy hozzá hasonlót a rendelkezésemre álló irodalomban közölve nem találtam. • Közlemény a budapesti kir. magyar Pázmány Péter tudomány­­egyetem 1. számú női klinikájáról. (Igazgató: Bársony János dr., egyet, nyilv. rendes tanár.) Thermopenetratio a női hólyagbajok gyógyításában. Irta: Buben Iván dr., klinikai gyakornok. Azok a biztató eredmények, melyeket thermopenetratióval a női gonorrhoea és más női betegségek kezelésében elértünk, arra ösztönöztek bennünket, hogy a thermopenetratiót a női hólyagbajok gyógyításában is kipróbáljuk. A hő gyógyító ere­jének felhasználása a hólyagbajok kezelésében nem új gon­dolat. A hőkezelés megbecsüléséről és elterjedtségéről tanús­kodik az a számtalan eszköz és eljárás, melylyel a hőtherapia tárházát szinte évtizedről-évtizedre gazdagították. Meleg fürdők, meleg borogatások, a thermophorok különféle alakjai, forró hólyag- és hüvelyöblítések, a hüvelybe vezetett melegítő testek, hőlégkezelés, a különböző melegvize­s circulatiós csőrendszerek jelzik az utat, melyen a hőtherápia napjainkig haladt. Mind­ezen eljárás közös czélja — akár kívülről a bőrön át, akár belülről magában a hólyagban, vagy a hüvelyben alkalmazták is — a testbe való melegbevitel, hogy így a magasabb hő­­mérséket kísérő hyperaemiával és annak további élettani gyó­gyító erejével a hólyag betegségét kedvezően befolyásolják. Főképpen a meleg fájdalomcsillapító hatása jött itt elsősorban tekintetbe, mely a fájdalmas cystitisek és tenesmusok esetén a belső csillapítók mellett szinte egyedüli értékes segítőtárs­nak bizonyult. A hőtherápiás eljárások sorozatát napjainkban a thermo­penetratio név alatt ismert gyógyító eljárás zárja be, mely ama sajátságával, hogy a legmélyebben fekvő szövetrész is átmelegíthető, gyógyító értékben az eddigi hőkezelésmódokat messze felülmúlja. A thermopenetratio (vagy diathermia) olyan gyógyító eljárás, melylyel nem meleget vezetünk a testbe, hanem magasfeszültségű, szapora váltakozású elektromos áramot.

Next