Orvosi Hetilap, 1922. június (66. évfolyam, 23-26. szám)
1922-06-04 / 23. szám
232 ORVOSI HETILAP 1922. 23. sz. fej kiegyenesítésekor retropulsio nincsen, de ilyenkor testében ingás áll be, amelylyel egyensúlyát igyekszik megtartani. 9. J. J. 32 éves, szabó. Encephalitis lethargica 1920 februárban. 1921 szeptemberében állás közben gyakran hátratántorodik. Ezek az esetek azok, melyek valamennyiében kezdetben az encephalitisnek lethargiás alakja volt észlelhető s ebből fejlődött ki rövidebb-hosszabb idő múlva az amyostasisos tünetcsoport, a melybe beletartozik a hyptokinesis is, miként azt feljegyzéseinkben utólagosan megtaláltuk. A hyptokinesis a bántalom lefolyása közben erősségében, kiválthatóságában változik, úgy mint az amyostasisos tünetcsoportnak többi tünete is. Vannak napok, napszakok, mikor nagyon kifejezett a tünet, máskor meg hétszámra is elmaradozik. A tünetek ez ingadozását az idősült encephalitises folyamat progressiójával, stabilizálásával kell magyaráznunk. A bemutatott esetekben is konstatálhattuk az ingadozásokat, így példának okául M. J.-n,kin két hét előtt még igen kifejezett volt a hátradülöngés, a pro- és retropulsio, ma ez utóbbi tünetek már nem válthatók ki. Ugyancsak csökkent a tünet kiválthatósága Sz. Borbála esetében is, kin november 25.-én már 6 másodpercz után állott be hátraszegzett fejtartás mellett, utóbb csak 24 másodpercz után következett ez be. Mielőtt a tünet valószínű magyarázatába fognék, meg kell hogy említsem, hogy paralysis agitans esetében is egész tisztaságában észlelhetőnek bizonyult a hyptokinesis. Ezzel is mind valószínűbbé válik az, hogy a paralysis agitans bonczolástani háttere az amyostasisos tünetcsoportozattal azonos. A kísérleti jegyzőkönyvek közlését mellőzöm s csupán erre a paralysis agitansra vonatkozó feljegyzéseimből ismertetem a következőket. Összetett lábakkal állva, a betegség okozta fejtartás mellett sem nyitott, sem csukott szemekkel nem áll be a hátradülöngés 30 másodpercz után sem. Ha ez állás közben a beteg fejét állánál fogva egyenesbe hozzuk, akkor csukott szemek mellett 5 másodpercz után esik hátra; nyitott szemek mellett 15 másodpercz után; mindkét esetben a hátraesést retropulsio követi. Ha ugyanezen állás közben fejét hátra hajlítjuk, pillanatosan hátraesik csukott szemtartás mellett, míg nyitott szemek mellett csak 15 másodpercz után. Széjjelvetett lábakkal állva, a betegség okozta fejtartás mellett sem nyitott, sem csukott szemekkel hátradülöngés nem áll be; állánál fogva felemelt fejtartás mellett csukott szemekkel 15 másodpercz után hátradől; míg hátrahajlított fejtartás mellett ez már 3 másodpercz után következik be s a beteg retropulzál. Ülve semmiféle fejtartás mellett sem dülöng. E részletesen ismertetett viselkedésből, mely — mint mondom — teljesen egyezik az amyostasisos tünetcsoporthoz tartozó esetekben észleltekkel, következik, hogy a vizsgálat tárgyául szolgáló tünet: a hátradülöngés, egy egyensúlyozási zavar következménye. Csak e felvétel mellett érthető, hogy ülő helyzetben a hátradülöngés semmiféle módon sem váltható ki; legkifejezettebb a tünet akkor, mikor az egyensúlyozás is legnehezebb (összetett lábak, hátrahajlított fej, csukott szemek), már hosszabb idő telik el a beálltáig akkor, ha a beteg az egyensúlyozásban segítséget kap a széjjelvetett lábakban. A beteg bemondásai is megerősítenek abban, hogy egyensúlyozási zavarral állunk szemben. Volt oly intelligens betegem, aki, mikor kérdeztem, miért tartja fejét előrehajtva, azt felelte, mert így meg tudja tartani az egyensúlyát. Egy másik betegem pedig azt mondta, mert így állva nem szédül. Szédülés alatt a bizonytalanság érzését értette. Megjegyzem, hogy szédülésről egyetlen egy beteg sem tett említést. Mint egyensúlyozási zavar kétségtelenül a kisagyhoz s pályáihoz tartozó tünettel van dolgunk. Az egyensúlyozást szolgáló peripheriás végkészülék, a labyrinthus, nervus vesti* Az előadáson amyostasisos tünetcsoportot mutató öt esetet demonstráltam, melyek közül négyben a hyptokinesis prompte állott be. Ugyancsak bemutattam a hyptokinesis tünetét egy paralysis agitansban szenvedő betegen is. bularis megbetegedésére utaló klinikai tünetek teljesen hiányzanak. A fülorvosi vizsgálat negatív eredményt ad. Kisagyi megbetegedés kétségtelen tünetei csak kivételesen vannak jelen, mindössze két esetben láttam cerebellaris járást, cerebellaris asynergiát. Múló nystagmus különösen a heveny szakban többször volt észlelhető. Félremutatást egy esetben sem találtam. Egyensúlyozásunkhoz a kisagyi pályákon kívül az érző pályák, a látási impulzusok ép volta is szükséges, mindezek eseteinkben jól működőnek bizonyultak. Ha tekintetbe vesszük az eddigi sectiós leleteket, azok mindegyikében a központi dúczok megbetegedése kimutatható volt; de valószínűnek kell tartanunk a központi dúcz alatti területek megbetegedését is és itt elsősorban a hypothalamus tájékára gondolok. E tájékban fekszik egy fontos központja az egyensúlyozásnak, a nucleus ruber, melynek összeköttetése a felső kötőkar útján a nucleus dentatus cerebellivel, másfelől a nucleus lenticularissal ismert. Utóbbinak megbetegedése adja az amyostasisos tünetcsoportot; lehetséges, hogy a lencsemag megbetegedésekor azok az idegsejtmagvak is betegek, melyek a nucleus ruberrel vannak összekötve s az egyensúlyozási zavar így magyarázódik meg. Lehetséges, hogy a rubro-thalamo-frontalis összeköttetés megakasztása oka az egyensúlyzavarnak: a frontalis impulzusok hiánya. De lehetséges az is, hogy maga a kisagy, mégpedig közelebbről a nucleus dentatus beteg, bennük encephalitises folyamat játszódik le. Erre azért szabad gondolni, mivel ugyancsak a hyptokinesis tünetét adja a paralysis agitans is, melyben a legújabb kórszövettani kutatások szerint (Spielmeyer) az említett kisagyvelő-rész megbetegedése kimutatható. Legutóbb egy tumor cerebri eset bonczolásakor azt a tapasztalatot tettem, hogy az egyik corpus mammillareból kiinduló daganat, mely igen erős kétoldali hydrocephalust mutatott, a hypothalamus tájéka, nevezetesen a nucleus ruber kétségtelenül működésében gátolva volt s ez esetben a hyptokinesis tünete igen kifejezetten volt észlelhető. Kisagylaesie, legalább makroskopice, észlelhető nem volt. A központi dúczok sem voltak makroskoposan bántalmazva, úgy hogy ez esetből kifolyólag megengedhetőnek tartom arra gondolni, hogy a nucleus ruber működési zavarával függ össze a hyptokinesis tünete. A tünet változékonyságának okát az idősült folyamat megmagyarázza. Úgy lehet elképzelnünk a dolgot, hogy a központi dúczokban lejátszódó idősült lábfolyamat olykor fellángolván, a tünetek fokozottabb megnyilvánulását hozza létre, közben bizonyos nyugvópontra jut a lobos folyamat s ilyenkor a vérkeringési viszonyok megjavulásával egyes agyterületek működésükben kevésbbé zavartatnak s a hozzájuk kapcsolt jelenségek a klinikai képben elmaradnak. Valószínűnek kell tartanunk, hogy a vérkeringés zavarai, melyek a központi dúczokban lejátszódó lábfolyamat által feltételezettek, ezektől távolabb eső agyrészekben is olykor nyilvánvalóvá válhatnak. Erre nézve egyik sectiós esetemben konstatálhattam azt, hogy a nucleus lenticularisban lejátszódó súlyos lobos folyamat a capsula internában oedemás beszűrődést okozott. Lehet arra is gondolni, hogy ily oedema a hypothalamusban a nucleus rubert működésében zavarhatja és így hozza létre az egyensúlyozási zavart. Ez ellen védekezik a beteg, amikor a felső testét, főleg pedig a fejét előrehajtja. Ezek szerint feltehető, hogy az a sajátos fejtartás, melyet ezen amyostasisos tünetcsoportot feltüntető esetek mindegyike mutat, önkéntelenül az egyensúlyozás miatt is beállhat. Az általam részletesen ismertetett tünetnek az egyensúlyozással való összefüggését a fentiekben előadottakon kívül még az is bizonyítja, hogy közvetlenül a retropulsióba való átmenetét igen gyakran tapasztaljuk. Vagyis látjuk azt, hogy a beteg, amint felső testével hátradülöng, egyúttal apró lépésekkel hátrafelé szalad is, súlypontja után szalad. A leírt tünet nem azonos a Romberg-tünettel. Ennél a test ide-s odaingása áll be összetett lábak s csukott szemtartás m mellett. Ez ide-s odaingás közt előfordulhat a