Orvosi Hetilap, 1923. május (67. évfolyam, 17-20. szám)

1923-05-06 / 17. szám

196 ORVOSI HETILAP 1923. 17. sz. meghatározzuk a szabad sósavat, a kötött savat s az össz­­aciditást, mégpedig úgy, hogy‘/rojidimailúggal neutralizáljuk, egy bizonyos indicator igénybevételével; leginkább bevált a Töpfer-féle reagens, melynél dimethil-amidoazobenzolt használunk a szabad­o­s phenolphthaleint az összes sav megállapítására. Az elhasznált Vio normaling cm3-eit tízzel szorozva, megkapjuk Jávorszky szerint az elhasznált sav­értékeket, melyek az orvosi köztudatba mentek át. Ez a methodus, ha mindig ezt használjuk, össze­hasonlító értéket ad s noha csak erről van itt szó, tény­leg ezek az értékek hamisak. A gyakorlati életben ellenben a próbák lényegében való hibák miatt is egészen irreleváns, hogy pontosan ragaszkodjunk a titratiós számokhoz, mert csekély differentiák igazán nem számítanak. Mert az, hogy valakinél pl. 35 vagy 45 a szabad sósav, az egé­szen mindegy, a fontos, hogy tudjuk: több, kevesebb vagy megközelítőleg normális értékei vannak-e. Ezen célból már évekkel ezelőtt egy eszközt construáltam, mely néhány pillanat alatt megközelítő értéket ad a gyomor sósavtartal­máról. Az eszköz azon a megfigyelésen alapszik, hogy a kongópapiros különböző sósavoldatokkal szemben különféleképen viselkedik és különböző színárnyalatokat vesz föl, így különböző ismert sósavoldatok segélyével egy kongó-színskálát készítettem. Az eljárás menete az, hogy egy csepp gyomortartalmat kongó­ papírra cseppentve, össze­hasonlítjuk a színskálával és mindjárt le is olvashatjuk a keresett értékeket. Ez a skála egyáltalán nem tart igényt arra, hogy pontos mértékeket szolgáltasson, de approxima­tív, a gyakorlati életben előforduló igényeknek elegendő. Miért nem alkalmas a titratiós eljárás a gyomornedv vizsgálatában és mik a hibái? Hogy erre megfelelhessünk, röviden meg kell emlékez­nünk a gyomortartalom összetételéről, a szabad sósav és a kötött sósav fogalmát pedig revisió alá kell vennünk. Tiszta gyomornedvet a legritkább esetekben nyerünk, mert még az éhség és éhezés alatt nyert váladék is kevert valami nyállal, regurgitált duodenal-váladékkal stb. Még inkább áll ez a használatos gyomorpróbáknál nyert vála­dékra. Ezek tartalmaznak erős savat (HC1), gyenge orga­nikus savakat (phosphorsav, tejsav stb.), savanyú sókat és a fehérjék emésztésekor fellépő hydrolytikus productu­­mokat, fehérjechlorhydrátokat stb. Régente azt hitték, hogy a sósav mint praeformált molekula van jelen, ez az úgy­nevezett szabad sósav s az, mely a fehérjéhez volt kötve, az úgynevezett kötött sósav. Mármost titráláskor azt kép­zeltük, hogy a lúg egy megfelelő savmennyiséget leköt és ez felel meg a sósavértéknek. Pedig ez korántsincs így. A physico-chemia e téren egészen meg kell hogy változ­tassa nézeteinket és eddigi felfogásainkat. Tudjuk, hogy egy sav, és így a gyomorsav is, nem lehet praeformált állapotban jelen, hanem dissociált álla­potban H.- és OH.-ionokban. Minél erősebb a sav, annál több H.-ion van szabad dissociált állapotban. Ezen H.-ion contrentratio mérése a H.-ionszá­m, mely azt fejezi ki, hogy egy literben hány gramm foglaltatik. Mivel ez rend­szerint igen csekély, gyakorlati szempontokból ennek negatív logaritmusát szoktuk hasz­nálni és H.-ionexponens­nek nevezzük és Ph.-val jelöljük.* Mi történik már most a titrálásnál ? Ezen keverékbe lúg kerülvén, az egész dissociálás állapota megváltozik, mert a nem dissociált állapotban lévő H.-ionok a sóképződés folytán szintén felszabadul­nak és az egyensúlyváltozás oly savértéket mutat, mely eredetileg nem is volt jelen. Ideális titrálást csak úgy lehetne elképzelni, ha olyan eljárásunk volna, mely az anionok leválását a titratio alatt megakadályozná. Sajnos, ilyennel azonban nem rendelkezünk. De ez még nem egyetlen hibája a titratiónak, mert még a következő hibák történnek: a fehérjék megkötik a lúg egy részét, másrészt az indikátorok átmeneti pontját megváltoztatják. Néhány szóval ki kell itt térnem az indikátorokra is. Ezek gyenge savak vagy hasisok, melyek dissociált álla­potban ,más színűek, mint ion-állapotban. Eddig azt hittük, hogy az indikátorok más és más sav minőségére * A normális gyomortartalom Ph.-ja 1'4—2'4 között mozog, ami 1'4-nél alacsonyabb, az hyperacid s 3-nál már a teljes anaciditás kezdődik. másként reagálnak, de az újabb physico-chemiai kutatá­sok eredménye alapján mutatták ki, hogy minden indi­kátor átmeneti pontjának, tehát színváltozásénak más H.-ionconcentratio felel meg, azaz csak mennyiségbeli eltérést mutatnak ki. Néhány hibájára kell még az indi­kátoroknak rávilágítanom, hogy a következőket azután megérthessük. Vannak indikátorok, amelyeknek nagy ú. n. sóhibájuk van, azaz a neutrálsók is befolyásolják az át­meneti pontjukat, nemcsak a H.-ionok; ilyen például a methil-ibolya. Főhibájuk az indikátoroknak az ú. n. fehérjehibájuk, mert ezek hol savhoz, hol lúghoz kötőd­nek, melyek más színeket eredményeznek, de lecsapódást is okozhatnak. E fehérjehiba elkerülésére legalkalmasabb az ú. n. fehérjeszegény próbareggeli, mint erre még ké­sőbb ki fogok térni. Ha tehát eddig a titratiós eljárásnál az indikátorokat úgy tüntettük fel, hogy ezek csak a sza­bad sósavat mutatják, míg mások a többi savakat vagy az összaciditást, úgy azt kell mondanunk, hogy ez egy fictív feltevés, amennyiben a használt indikátorok csak önkényesen lettek beiktatva a sav értékváltozásának me­netébe, s a dimethyl-amidoazobenzol egyik oldalon s phenolphthalein a másik oldalon tehát nem specifikus fok­mérője a gyomornedv savtartalmának, inkább csak sub­jektív értékeket adnak. A szabad kötött sósav fogalma helyett helyesebb, ha a következő fogalmakkal ismerke­dünk meg : A szabad dissociált állapotban lévő H.-inek adják meg nekünk a mértékét annak, hogy milyen emésztőképes a gyomortartalom. Ezt az úgynevezett actuális aciditást kell nekünk megállapítanunk. Ennek megállapítása a titratióval exact úton nem lehetséges. Ha egyeznek az értékek, úgy ez csak véletlenen múlik, mert a hydrolysis­­től függ. Még a Günsburg-reagnes adja a legjobb érté­keket és a fehérjementes próbareggeli után nyert gyomor­váladékok. A H.-ionconcentratio (vagy amit gyomor­­tartalomban vele egyenértékűnek tekintünk) meghatározá­sának legexactabb eljárása a Michaelis-féle gázlánc­­eljárással történhet. De ez nehéz és bonyolult eljárás, amely csak jól felszerelt laboratóriumban lehetséges. Ezért igyekeztek oly eljárásokat alkalmazni, amelyek a gyakorlati életben is könnyen keresztülvihetők. Mielőtt ezen eljárások ismertetésére áttérnék, röviden a potentiá­­lis aciditás és összaciditás kérdésére is ki kell térnünk. A nem dissociált állapotban lévő, de felszabaduló H.-ionok összessége adja a potentiális aciditást. Ennek megálla­pítása direct úton nem lehetséges, de értékét megkaphat­juk, ha az összaciditásból levonjuk az actuális aciditást. Az összaciditást megállapítani nem tudjuk, de fehérje­szegény nedvnél a hydrolysis oly csekély, hogy a titratiós érték egyezik a tényleges értékkel. Az összaciditást meg­kapjuk, ha a neutrálpontig titrálunk, indikátorul tehát vagy az e pont körül mozgó, vagy már az alkalikus közegben mozgót válasszuk (phenolphtalein, a naphtol­­phthalein, lakmus). Miért fontosak nekünk e fogalmak? Az actuális aciditás adja a gyomornedv optimális sava­nyúságát, azt, amelyre a pepsin emésztéshez van szük­ségünk , azaz megadja nekünk, hogy emésztőképes-e, gyomortartalom-e, vagy sem. Az összaciditás a gyomor egész secretioképességének a tükre, azaz a gyomor mun­kájának a kifejezője. A potentiális aciditás pedig a gyo­morban lévő savkötőképes anyagokról ad felvilágosítást, mely különösen nagyjelentőségű, ha egy fehérjementes próbareggelit alkalmaztunk, mert ilyenkor a savkötés csak a gyomor űrében lévő anyagoktól vagy a benne pangó ételrészektől eredhet. A fentiekben előadottakból többször hallottuk, hogy milyen fontossága van a fehérjementes próbareggelinek úgy a titratiónál, mind az indikátorok használatánál. E célra már régen próbálkoztak különféle anyagokkal: Faid karamel-próbareggelit adott, Räuber 2 %-os nádcukrot, Talma bouillont, Schaller Liebig-féle húskivonatot. Mindezen eljárásoknak több-kevesebb hibá­juk is van és fő céljuk a N.-mentes voltuk volt, hogy a gyomorbennekben a Salamon-féle próbát megejthessük. Ehrmann 5°/°-os alkoholnak 300 cm3-ét ajánlotta. A ma­gam tapasztalatai alapján ezen eljárást minden tekintet­ben csak ajánlhatom, a gyomortartalom kiemelése félóra múlva történik. Előnyei mellett elenyésznek azok a hátrá­

Next