Orvosi Hetilap, 1924. március (68. évfolyam, 9-13. szám)

1924-03-02 / 9. szám

130 ORVOST TTETTLAP vérszegények lesznek, leromlanak. Ezt bismutkezelésnél soha nem láttuk, ellenkezőleg az erőbeli állapot javulni szokott. Mindjárt itt említem meg, hogy sokszor szinte meglepő, hogy betegeink nagy része a bismutkúra befe­jezése után pár hétre milyen meghízva, megerősödve kerül szemünk elé. Ezt a jelenséget más szerzők is említik. Egészen kezdődő paralysis progressivánál Evrard remissiókat látott; a liquor elváltozásainak visszafejlő­dését, így a fehérvérsejtek számának csökkenését, a Wassermann-reactio gyengülését, negatívvá válását többen is tapasztalták. A kezelt betegek csekély meny­­nyisége miatt azonban ezekből a tünetekből egyik szerző sem von le további következtetéseket. Veleszületett bujakórnál még aránylag kevesen alkalmazták a bismutkészítményeket. Legtöbb esetről és nagyon kedvező eredményekről számol be Török a szegedi gyermekklinika anyagából. Kiemeli különösen azt, hogy bismut sohasem okoz olyan katasztrofális súlycsökkenést, mint aminőket a salvarsan. Mi több esetben, a serdülő korban fellépő lues con­genita tardánál alkalmaztuk a bismutot, főkép a paren­­chymás szaruhártyalábok kezelésére. E téren eredmé­nyeink semmivel sem állanak a higany-salvarsan­­kezelés folytán elértek mögött. Úgy tudom, hogy a sze­mészeti klinikán hasonló megfigyeléseket tettek. Újabban mind sűrűbben jelennek meg közlemé­nyek higannyal és salvarsannal szemben ellenálló syphilis betegekről. Nekünk is volt az elmúlt évben 5 hasonló betegünk, 3 esetben folyton új kiütések léptek fel a Hg-salvarsan-kezelés közben, vagy közvetlen utána, másik két beteg bőr- és csonthártyagummái a kezelésre nem reagáltak. Mind az ötnél kismolytol adá­sára a tünetek elmúltak és ezideig újak nem jelentek meg. Az egyik éppen a napokban értesített, hogy kilenc hó óta tünetmentes, makacs szájpapulái nem ismétlőd­tek, bár tanácsom ellenére két hó szünet elteltével nem kezdett új kúrát. Sajnos, ezt elég gyakran látjuk. Vi­szont van néhány adat az irodalomban oly betegekről, akik bismutáltak. Müller egy, Border két esetet említ. Kétségtelen, hogy ezeknek száma növekedni fog. Az eltelt két év tapasztalataiból azt is megtanul­tuk, hogy nagy valószínűséggel mikép kerülhetjük el a bismut mérgező tüneteit. Kiderült ugyanis, hogy a francia szerzők által kezdetben ajánlott adagolás igen túlságos. Az egyes adagok is magasak (0*2 g bismutsó) és a befecskendezések között levő idő is rövid. Ennek a körülménynek tulajdonítható az a sok ízben látott albu­minuria és szájgyulladás (10—20°/o), amint ők közlik. A németek kezdettől fogva óvatosabban adagoltak, átlag 0-1 g bismutsót számítottak egy adagra és átlag négynaponként történtek a befecskendezések. A vese­­izgalmak, gyulladások elkerülése szempontjából nagy fontosságú Felkenek az az észlelete, hogy a fehérjevize­lést epithelirra, hámsejteknek, esetleg hámhengerek­nek fellépése előzi meg. Ha ilyenkor nem viszünk be 10—12 napon át újabb bismutmennyiséget a szervezetbe, akkor nem lép fel fehérje a vizeletben és a vesegyulla­dást elkerüli betegünk. Felke szerint nem jelentkezik veseizgalom, ha hat hét alatt 1­0 g bismutnál többet nem adunk. Ez a mennyiség bismolitolra átszámítva 10X2 cm3-nek felel meg. Az első időben, mikor háromnaponként adva 12X2 cm3 bismolitolt vettünk egy kúrára, mi is több ízben láttunk epithel- és albuminuriát, sőt kétszer enyhe vesegyulladást is. Ezért lementünk 10 injectióra, nég­ynaponkint adjuk s azonkívül szintén Felke ajánlatára az 5—6. befecskendezés után 8—10 napos szü­netet tartunk. Felke szerint ilyformán bismutlökésekkel (Bismutstössen) dolgozunk és a bismut lassú kiválasz­tódása miatt a szünet alatt is elég bismut kerül a szer­vezetbe az izomközti depókból. Ezektől a depóktól tapasztalataink szerint nem kell félnünk. Kezdetben azt hittük, hogy depók nem is igen keletkeznek; később rájöttünk, hogy bizony a bismutemulsiók felszívódása nem mindig történik simán, aránylag gyorsan, hanem elég sokszor többé vagy kevésbbé gyulladásos depók fejlődnek ki a befecskendezések helyén. Ekkor félni kezdtünk attól, hogy vájjon nem lesznek-e betegeink annak a veszedelemnek kitéve, hogy az eltákolódott bis­mut valamely okból egyszerre hirtelen nagy mennyi­ségben felszívódásra kerül és ilyformán súlyos mérge­zés keletkezik, amint ezt higany­kúráknál, különösen szürkeolaj-befecskendezések után több esetben észlelték. Ebben az irányban megnyugtatóan hat, hogy eddigelé ilyesmi nem fordult elő sok ezer bismutinjectio után sem. Ezenkívül egy véletlen túladagolásból is láthatjuk, hogy a bismutemulsiók befecskendezése mégis veszély­telenebb, mint a higanyoké. Prater tudósít egy beteg­ről, aki 3 nap alatt 2X10 cm3 bismogenolt kapott, tehát kétszer annyit, mint amennyit egy egész kúrára szokás adni és a beteg középsúlyos szájgyulladás, kisfokú fehérjevizelés árán szabadult komolyabb következmé­nyektől. Hasonló adag higany-salicyl bizonnyal súlyo­sabb, esetleges végzetes mérgezést okozott volna. Tehát nemcsak hogy nem kell félnünk a bismutdepók képző­désétől, hanem a hatás tartóssága szempontjából még bizonyos mértékben kívánatosnak is tarthatjuk őket. Említettem fentebb, hogy mi két betegnél láttuk a vesegyulladás fellépését. Mindkettőnél régi fertőzés volt. Egyiknél állkapocsperiostitis, másiknál agysyphi­­lis volt a kórisménk. A bismut kihagyása után diaetás kezelésre nem csökkent náluk a fehérje mennyisége és nem találva az üledékben vörösvértesteket, a lueses tünetek súlyossága miatt kis adagokkal kezdve neo­­salvarsant adtam. Mindkettő kifogástalanul elviselte; a fehérje egyiknél eltűnt a vizeletből, a másiknál alig kimutathatóvá vált. Felvetődött­ bennem az a gondolat, hogy vájjon nem volt-e ennél a két betegnél vesesyphilis és a fehérje megjelenését a vizeletben nem foghatjuk-e fel Jarisch-Herxheimer-féle tünetnek. Ezt a tünetet ugyanis a bőrön elég gyakran láthatjuk, ha nem is olyan kifejezett formában, mint a salvarsannál. Tabe­­ses betegeinknél is fokozódik kezdetben a lancináló fáj­dalmak, ami talán szintén ilyenformán könyvelhető el. Még csak azt kívánom ennél a kérdésnél meg­jegyezni, hogy mikor a vizelet üledékében vesealak­­elemek, hámsejtek után kutatunk, ne felejtsük el, hogy nagyon sok egyénnél találunk kankó nélkül is kisfokú húgycsőhurutot, ami aztán bőven okozhat az üledékben hámsejteket, melyeket vesehámnak foghat fel, aki nem rendelkezik elég gyakorlattal. Ezért, ha alapos gyanúnk van epithelumiára, vegyük kathéterrel a vizeletet, vagy előzetesen öblítsük ki a húgycsövet. Igaz ugyan, hogy e célra csak annak elülső részét tudjuk kimosni. A bismutmérgezés tünetcsoportjához tartoznak azok a bőrjelenségek, amelyeket vörhenyszerű kivirág­zás, csalánkiütés, pruritus alakjában egyes szerzők ész­leltek. Ritkán lépnek fel és sokkal jobbindulatúak, mint a salvarsan okozta exanthemák. Ilyen jelenségek fel­lépését mi sem észleltük ezideig. A bismoluolnál is kevesebb helyi kellemetlenséget okoz a bismosálvan, amely jodchininbismuttartarat. Ezt a készítményt a közelmúltban méltatta Guszman. Mi is alkalmaztuk, igaz csak 12 betegnél ezideig, de máris az a benyomásunk, hogy ki fogja szorítani a bismoluolt a használatból. Befecskendezése nem fájdalmas a leg­kisebb mértékben sem, épp oly hatásos és ezideig semmi­féle mérgezési tünetet utána fellépni nem láttunk. Tel­jes mértékben csatlakozunk Guszman véleményéhez ezt a készítményt illetőleg. Annak megállapítása után, hogy a különböző bis­­mutkészítményekkel képesek vagyunk a bujakor majd­nem minden megjelenési formáját kedvezően befolyá­solni, felmerül az a kérdés, vájjon ez a hatás tartós-e. Eddigi tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy a hatás tartóssága mindenesetre eléri a higany-salvar­­sankúráink hatásának tartósságát. Nem osztom ebben a kérdésben francia és spanyol szerzők optimizmusát és nem merném magamra vállalni azt a felelősséget, hogy betegeinket egyetlen bismutkúrában részesítsem és vár­ják, amíg serológiai vagy klinikai recidiva nem jelent­kezik. Ilyen irányú megfigyelésekre úgyis bőven akad­nak hanyag, könnyelmű betegek, akik szót nem fogad- 1024. 9. sz.

Next