Orvosi Hetilap, 1924. augusztus (68. évfolyam, 31-35. szám)

1924-08-03 / 31. szám

492 ORVOSI HETILAP 1924. 31. sz. beteg oldalt sikerült jó collapsusba hozni. Ezek azok az­t a sebészi beavatkozás azt a tényezőt, mely a gyógyulás esetek, melyekben a pneumothorax a másik oldali tüdőt útjában áll, midőn a collapsus létesítésével az anatómiai jól befolyásolja. Nyomatékosan kiemelem az­onban, hogy az előbb említett némi optimismus nem annyit jelent, hogy activ góc az ú. m. ép oldalon, még ha még olyan kicsiny is, nem képezne contraindicatiót. Anél­kül, hogy a részletekbe bocsátkoznék, kijelentem, hogy a contralateralis oldalon észlelt szörtyölés, dörzsö­lés esetében a megfigyelési időt hónapokkal meghosz­­szabbítottam. Az a vágy és igyekezet,­ hogy egy súlyos betegen actív therápiával segítsünk, ne tegyen elfogulttá, mert nem­ olyan betegről van szó, aki amúgy is rövidesen elpusztul és akit még esetleg a pneumothoraxszal meg lehet menteni. Nem szabad, hogy ilyen betegről legyen szó, mert a pneumothorax nem ultimum refugium és ezt többször is aláhúzom. A pneumothorax csak ott fejt­het ki hatást, ahol a szervezet reactiós mechanismusa reparatiós erő felett rendelkezik. A phthisises kimerült­ségben szenvedő organismusban, ha még oly correct is az anatómiai diagnosis, műhiba a pneumothorax léte­sítése, mert felesleges, káros és ha lehet, még fokozza a beteg nyomorúságát a halálig. Ez a harmadik pontja az indicatio megtételének, melyre röviden rá akartam mutatni. Az indicatio egyéb részleteire még nem térek ki és ezeket is főleg azért említettem, mert 18 éves tapasztalatom legfontosabb momentuma közé tartoznak, amelyeket sokszor mel­lőzve látok. De kiemeltem azért is, mert a plastikai be­avatkozások indicatiójában is szigorúan követendők. A mesterséges légmellel elért eredmények elbírá­lása az irodalmi közleményekben nem történik egységes nézőpontok szerint és ezért nehéz a kérdés elbírálása, főleg nehéz pedig az összehasonlítása saját eredmé­nyekkel. Tapasztalataim alapján a pneumothorax ered­­mény elbírálására két csoportba osztanám eseteinket. Az első csoportba osztanám azokat, melyekben a mes­terséges légmellet saját elhatározásunkból azért hagy­tuk megszűnni, mert a beteg tüdőjél további collap­­susát nem tartottuk szükségesnek, tehát végigkezeltü­k. Ezek az esetek mind­két évnél tovább állottak nitrogen­­insufflatio alatt, a leghosszabb ideig kezelt betegem öt évig kapott töltéseket. A legrégebben végigkezelt bete­gem 8 éve van észlelésemben a pneumothorax megszű­nése óta. Ezen csoport betegeiről azt mondhatom, hogy kivétel nélkül klinikailag meggyógyultak. Ha tekin­tetbe vesszük, hogy kivétel nélkül manifest, actív, nyílt, kiterjedt tüdőtuberculosisokról van szó, igen szép ered­mény. A végigkezelt pneumothoraxos betegek azonban csak töredékét képezik azoknak, kiknél légmellet léte­sítettem. Ha összehasonlítom a pneumothorax indicatiójá­­nak az állását azokban az években, melyekben az első kezeléseket végeztem (8—13 év előtt) és tekintetbe veszem a Röntgen-diagnostika haladását a gü­mős tüdő­folyamatok bonctani jellegének megállapítása terén, akkor azt kell mondanom, hogy a pneumothoraxos gyógyítás értékét csak azon időtől kezdve van módunk­ban igazán látni, mióta Aschoff és iskolájának kuta­tásai alapján, továbbá Graeff és Küpferle Röntgen­­diagnostikája segítségével választjuk ki az eseteinket. Gyógyeredményeimet lényegesen befolyásolta a hábo­rús évek gazdasági leromlása is. Sok oly légmellet nem lehetett fenntartani, mely békeévekben minden nehéz­ség nélkül végigkezelhető lett volna. Különösen nehéz­ségbe ütközött annak a követelménynek a megvalósí­tása, hogy a pneumothorax létesítése után a beteg mi­nél hosszabb időt szanatóriumban töltsön. Ennek a követelménynek a fontossága nemcsak abban rejlik, hogy a kezelés technikai keresztülvitelét biztosítja, de főleg abban, hogy a gyógyeredményt a szervezet robo­­rálása révén biztosítja. Lényegileg a tüdőtuberculosis sebészi kezelése alig különbözik a hygienés-diaetás kezeléstől, mert a beteg szervezet kímélése és erősítése közvetve a szervezetben lévő gyógyerőket támogatja és előmozdítja a reparatiós mechanismust azzal, hogy a káros tényezőket kikapcsolja. Épp így szünteti meg gyógyulást előmozdítja. A sebészeti kezelés mellett tehát a hygienés-diaetás kezelés különösen az első idő­ben nélkülözhetetlen. Kiemelem ezt a körülményt, mert a siker első feltétele. A városban fekvő kórházban a siker sokkal kisebb kilátásával indul meg a kezelés és az ambuláns folytatása a töltéseknek csupán a kezelés előrehaladottabb szakában jár kár nélkül. A végigkezelt eseteink mellett a nagyobb részét képviselik azok a betegek, akiknél a töltést abba kellett hagyni a klinikai gyógyulás beállta előtt valamely szándékunkon kívül fekvő okból. Ezeket az idő előtt megszakított vagy abbahagyott pneumothoraxoknak nevezném. A kezelés megszakításának több oka lehet és ren­desen ez az ok befolyásolja az eredményt. Az abbahagyott pneumothoraxnál a kezelés meg­szakításának oka lehet: 1. a szervezet általános foko­zódó leromlása, a szív működésének elégtelenné válása, más szervek gümős vagy egyéb megbetegedése. Ez a csoport aránylag kis számmal szerepel és az eredmény­telen kezelések rovatába kerül. 2. Sokkal gyakoribb oka a kezelés megszakításának a mellhártyaűr fokozódott beszűkülése a mellhártya-összenövések kiterjedése miatt. Az incomplet pneumothoraxok folyamán az után­töltések elkésése miatt szokott bekövetkezni s annál inkább befolyásolja a gyógyeredményt, minél korábban következik be. Ezen csoportból még számos klinikai gyógyulást látunk. Lényegileg a második csoportba tartoznak azok a betegeink is, kiket a harmadik csoportba sorolok: az exsudatumos esetek. Az izzadmány a leggyakoribb oka annak, hogy a pneumothoraxot abba kell hagyni. Ha nem sikerül szárazon végigkezelni a pneumothoraxot, akkor az izzadmány alatt, ha lassan is, de mégis ki­tágul az alsó lebeny, többrekeszes izzadmánynál a meg­felelő tüdőrészek is. Gyógyeredmény nézőpontjából ez a csoport a legkülönbözőbb eredményeket adja, aszerint is, hogy az izzadmány, a pneumothorax fennállási ide­jének megrövidítésén kívül, milyen természetű. A 4. csoportba sorolom azokat a betegeket, kiknél a pneumothorax fennállása alatt a másik tüdőfélben actív góc keletkezik. Ezen betegeknél a töltéseket meg­szakítottuk és ezen esetekben azt tapasztaltuk, hogy a másik oldali góc befolyásában nem állapítható meg különbség oly esetekkel szemben, melyeknél a pneu­mothorax nélkül képződik a másik tüdőben aktív elvál­tozás. Az említett négy csoport a gyakorlat tapaszta­latait tükrözi és ha gyógyeredményeinket eszerint ha­sonlítjuk össze, meg fogjuk érteni egymást. Ha még megállapodunk abban is, hogy mit nevezünk gyógy­­eredménynek. A specifikus, gyógyszeres és minden egyéb gyógyítási mód legkimagaslóbb eredményeként néhány tünetet szoktak említeni, melyek kb. a követke­zők: súlygyarapodás, jó arcszín, jó közérzet, a köhögés, köpet és láz elmaradása. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy ezek kedvező jelei az állapot javulásának, de csak akkor igazán értékesek, ha a tüdőbeli folyamat objec­­tív megállapítható javulásával párhuzamosan halad­nak. Közismert tény, hogy erősen meghízhat a beteg, mialatt a tüdeje romlik és ezalatt a subjectív panaszok is megszűnhetnek. Minden további részletezés nélkül kiemelem, hogy az előbb említett javulási tünetek a pneumothorax első idejében majdnem kivétel nélkül jelentkeznek, tehát a kezdeti eredményt az esetek túl­nyomó egységében igen kedvezőnek mondhatjuk. Ez az eredmény azonban semilyen gyógyítási módnál sem számottevő. Pneumothoraxnál gyógyeredménynek csak azt tekinthetjük, ha a pneumothorax alatt a beteg tüdőrész collapsusa a kötőszövetképződést megállapít­hatóvá teszi, a váladékképződés megszűnik és a pneu­mothorax abbahagyása után a tüdő felett a gyógyulás jelei megállapíthatók. És ezt kívánhatjuk is, hisz a pneumothorax oly physicalis viszonyokat teremt, me­lyek mellett a focalis elváltozások gyógyulásának neve­zett tünetei kifejezésre juthatnak. A pneumothorax

Next