Orvosi Hetilap, 1924. november (68. évfolyam, 44-48. szám)

1924-11-02 / 44. szám

758 ORVOSI HETILAP 1924. 44. s■/.­ tatni nem tudtunk, valamint vérével való átoltások is eredménytelenek maradtak. Második törzsünket múlt év július 27-én ugyan­csak a belgyógyászati klinikától kaptuk. Ez is két ter­­tiana-törzs volt. Jelenleg már mintegy 21 passage útján 32 betegre oltottuk át. Az átoltásokkal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a mrus virulentiája fokozódott. A lázas rohamok az utóbbi időben meglehetős szabály­talanul jelentkeznek és míg megelőzően a magas láz négy­öt óra alatt végett ért, addig mostanában nem ritkaság, hogy 15—18 óra hosszat is eltart. * Tekintve azt,­­hogy egyfelől számítanunk kell azzal, hogy egyes törzseket a betegek exitálása stb. folytán elvesztünk, másfelől pedig, hogy passage útján virulentiájuk annyira fokozódik, hogy veszély nélkül többé nem alkalmazhatjuk, ajánlatos egyszerre több törzzsel dolgozni. De nagy figyelmet érdemel Kirsch­baum is, kinek sikerült a tertianat az emberi szerveze­ten kívül mintegy 13 órán át életképesen és virulensen tartani és így transportálhatóvá tenni. Fontos ez azért, mert ha törzs nélkül maradunk, nem kell a kúrát abba­hagynunk, míg új malariás esetünk lép fel, hanem más intézetekből, illetve városból könnyen megszerezhetjük a malariás vért. Kirschbaum eljárása abban áll, hogy malariás egyén 20 cm3 vérét előzetesen 37 C°-ra felmelegített steril üvegedénybe bocsátja, amelyben 1—2 cm3 50°/o dextrosó­­oldat van. Az üvegedényt steril vattadugaszat zárja, amelyen átvezetett üvegpálcikával a vért 5—10 percig ütögetve, defibrinálja. Transportálás céljából az üveg­edényt 37°-os thermo-palackba helyezi, vagy a belső mellényzsebbe való szállítását ajánlja, mikor is a test melege pótolja a thermost. Malariás kezelésünk mellett antilueses kúrát egy esetben sem alkalmaztunk, nehogy megnehezítse a remissiók megítélését. Különben is, amint Kirschbaum vizsgálataiból tudjuk, az antilueses kezelés csak annyi­ban befolyásolja a malaria okozta remissio képét, hogy a serum és liquor reactióit javítja. A malariakezelés alatt a szív állapotára fordítot­tuk a legnagyobb gondot és rendesen már a második­­harmadik rohamtól kezdve és pulsusarytmia minden esetében digitális készítményeket, digalen- vagy adigan­­oldatot adagoltunk. Coffeinre, kámforra a legritkább esetekben volt szükség. Három esetünkben ikterus fel­lépése miatt a malariás rohamot chininnel elvágtuk. Egyik betegünknél ischiadicus-neuralgiát észleltünk. Malaria tertiana következtében egy halálesetünk volt: a betegnél 41-7 C° mellett collapsussal kapcsolatban állott be a halál. Lelki téren a rohamok alatt megnyug­vást tapasztaltunk; két betegünk volt, akiknél a kezelés alatt deliciosus állapot jelentkezett, borult tudatálla­pottal, számos hallucinatióval. Ugyancsak két bete­günknél, akiknek anamnesisében az alkohol nagy sze­repet játszott, a malariás rohamok alatt enyhe depres­­siót találtunk, amely kóros tünetek éppúgy, mint az előbb említett deliciosus állapot a malária lezajlása után gyorsan visszafejlődtek. Utókezelésünk célja a beteg roborálása volt és bár gyakran tapasztaltuk, hogy betegeink testsúlya minden beavatkozás nélkül is gyarapodott, az esetek többségé­ben arson, ferrum-készítményeket, különösen natrarsen, strychnotonint adtunk. Sajnos a „promonta“ adagolá­sát csak az újabb esetekben alkalmazhattuk, amellyel számos külföldi szerző nagyon szép eredményt ért el, főkép kimerüléses és agyidegállomány felhasználódá­sával járó processusoknál. Mint Kaffka vizsgálatai bizonyítják, a vérkép lassabban változik ugyan meg a promonta hatására, de a vörösvérsejtek felszaporodása tartósabb, mint arsennel. A munkabírás, szellemi képes­ség is lényegesebben fokozódik, s végül nem ritka már néhány hónap leforgása alatt a 10, s még több kiló súly­­gyarapodás. Hogy eredményeinket megítélhessük, tisztában kell lennünk a remissio fogalmával. Schröder szerint remissio alatt nem a somatikus és psychikus normális­hoz való visszatérést értjük, hanem az exacerbatio le­zajlását. Ha így fogalmazzuk a remissiót, úgy az ered­mények megítélését nagyon megnehezíti az, hogy bete­geinket többnyire csak az exarbatio stádiumában lát­juk és az esetek többségében csupán a megbízhatatlan anamnesisből, vagy még inkább a beteg betegség előtti habitusából következtethetünk az egyéniségre, a meg­előző lelki magatartásra. Tekintetbe kell vennünk továbbá, hogy a paralytikus betegeknél mintegy 13°­ o­­ban szokott bekövetkezni spontán remissio. A legtöbb szerző az elért javulásokat a munkaképesség szempont­jából osztályozza, így pl. Weigandt és Kirschbaum felosztásukban öt csoportot különböztetnek meg; az elsőbe sorozzák azokat, akiknél a teljes munkaképesség helyreállott, a másodikba, kik a hivatásukat teljesíteni képesek, kenyerüket meg tudják szerezni, de kisebb, csupán klinikailag kimutatható szellemi fogyatékossá­got árulnak el. A harmadik csoportba tartoznak azok, kik munkára ugyan már képesek volnának, de még nagy kíméletre szorulnak, negyedikbe a változatlanok, akik­nek intézeti kezelésük továbbra is szükséges és végül ötödször az elhaltak. Az ilyen sociális irányú beosztás­nál nem szabad elfelejtenünk, amire újabban Jossmann és Steenarts hívták fel a figyelmet, hogy a demobilizálás óta a hatóságok, elöljárók és munkaadók részéről nagyobb elnézés tapasztalható a munkakövetelést ille­tően. Tekintetbe kell továbbá vennünk azt az optimiz­­must, amely a paralysis prognosisát illetően az utóbbi időben Ausztriában és Németországban az orvosok és a lakosság körében kifejlődött és amely ellentétben áll a paralysis előbbi teljesen pessimistikus felfogásával. Nálunk ez az optimismus még nem tapasztalható és gyakran a teljesen munkaképesek sem folytathatják hivatásukat, mert hozzátartozói vonakodnak őket az intézetből kivinni. Beosztásunkban négy csoportot különböztetünk meg: I. „Tökéletes remissio“, amely alatt a gyakorlati szempontból értendő psycihikai normalitás visszatéré­sét értjük, valamint a testi elváltozásoknak több-keve­sebb, de lényeges javulását. . II. „Tökéletlen remissio“, értve alatta, hogy a psychés műveletekben, különösen intellectuális téren itt-ott apróbb hiányosságokat mutat­hatunk ki. III. „Megállapodott esetek“-et, azaz olyano­kat, amelyeknél az exacerbatio megállapodott, a beteg­ség stabil jelleget öltött, a megelőző progrediáló típus helyett és IV. „Progrediáltakat“, ide sorozva természe­tesen az elhaltakat is. 30 esetünket és az eredményeket a következő táb­lázatban szemléltetjük: Csak néhány eset körlefolyását közölhetjük: I. csoport. 1. eset. M. Gy. 46 éves, nyug. váltókezelő: 1923. évi május hó elején vették észre hozzátartozói, hogy viselkedése megváltozott, kötekedővé, erőszakossá vált, elkóborolt, nagy terveket forgatott fejében, háza­kat akart építeni stb. VI. 1-én szállították intézetünkbe. A remissio folia A dementia paralytica progressiva klinikai alakjai Összesen | -O c> ©~ Typusos Atypusos Sim­plex Expan­siv De­pressiv Galop­páló Lis­sauer Tabo­paral, Tökéletes2­­ 2 — — 2 723% Tökéletlen4­­ 1 — 2 4 1240°,o Megálla­podott • •2 3 — — 1 — 620°/o Progre­diáit • •. ■— 1 1 2 — 1 5 17°/o * Újabban olyan esetet is észleltünk, ahol 26 óráig tartott a magas lázzal kísért roham. Jancsó ajánlja a virulentia ezen fokozódásának a plasmodiumok számá­nak vizsgálatával való bizonyítását. Erre vonatkozó vizsgálataink folyamatban vannak.

Next