Orvosi Hetilap, 1926. július (70. évfolyam, 27-30. szám)

1926-07-04 / 27. szám

716) ORVOSI HETILAP 1926. 27. sz. ható. A has diffus érzékenységet mutatott, főleg az epi­­gastrumban s a S. E.­táján. A lép, már nem voltak tapinthatók. A patellareflexet minden betegnél, — ki­véve a 6 éves fiút, ki ekkor már in ultimis volt — ki lehetett váltani, de renyhe volt. A betegek hőmérséke 38 C° körül mozgott. Vizeletükben fehérjét nyomokban lehetett kimutatni. A széklet makroskoposan híg, vizes zöldes színű darabos részeket nem tartalmazott. Egybevetve ezen talált tüneteket és kórelőzményi adatokat, mivel egyidejűleg keletkezett megbetegedés­ről volt szó, a megbetegedés okát hús élvezete után föl­lépő enterogén fertőzésben kellett keresnem. Mivel az anamnesisben állítólag beteg állat húsá­nak élvezete szerepelt, gondolnom kellett, hogy esetleg az állat volt paratyphus B.­ vagy enteritidis bacillus­­sal fertőzött, vagy pedig eresedő betegségben szenved­hetett. Tekintve, hogy a betegeknél a láz csak a második hét elején lépett föl (a kezelőorvos bemondása szerint) s léptumort, nemkülönben kifejezett roseolákat nem találtam, hasonlóképen az ez alkalommal vett ürülékek­ben a bakteriológiai vizsgálat is ez irányban negatív­nak bizonyult, a Tg.-csoporthoz tartozó fertőzés kizár­hatónak látszott. Bár egyes tünetek a ptomatropinismus keretébe jól beleilleszthetők lettek volna, mint a pupilla tágsága és merevsége, bőr- és torokszárazság, dyspha­gia, tachycardia, gastro-enteritis stb., azonban a beteg­ség elhúzódó lefolyása s a tünetek lassú kifejlődése ennek ellene szóltak. Mivel azonban a megbetegedés a nyert anamnesti­­kus adatok szerint közvetlen a húsevés utáni napokban lépett föl s úgy általános, mint részleges tüneteiben, továbbá 2—3 hétre terjedő lefolyásában a botulismus kórképének nagyjában megfelel (kivévén a hőemelke­dést) ezen diagnosis felállítása látszott legelfogadha­­tóbbnak, annál is inkább, mivel állott (conservált) hús élvezete is szóba jöhetett. A prognosist illetőleg az esetek mindegyike a nagyfokú elerőtlenedés és szívgyengeség tünetei miatt quo ad vitám már eleve is teljesen infaustnak látszott. A diagnosis biztosítására szükségesnek tartottam az eseteknek tüzetesebb klinikai vizsgálását, amely azon­ban a közbejött gátló okok miatt nem volt kivihető. A betegek ezután hamarosan betegségük 19., 20. 24. nap­ján exitáltak. Tekintve, hogy a letálisan végződő töme­ges megbetegedéseknél in vivo pontos vizsgálatok nem történhettek, az esetek felderítése céljából kívánatos­nak láttam az obductio megejtését. A helyszínen meg­ejtett boncolásnál (dr. Bézi) a makroskopos lelet min­den esetben kifejezett bélhurutot és a májnak zsíroso­­dását mutatta, ennek oka felőli véleményét a kórbon­coló további vizsgálatoktól tette függővé. Napokkal ezután jutott tudomásunkra, hogy a már említett nőrokont, ki időközben szintén megbetege­dett, a Szent László-kórházba szállították be. Ez már őszinte és részletes kórelőzményi adatokkal szolgált, nevezetesen elmondotta, hogy a disznóölés dec. 11-én történt, a lakoma pedig 13-án volt. Tehát az első beteg­ségi tüneteket (dec. 19) 6 nappal megelőzőleg. Ezen újabb támpontok, nemkülönben a botulismusra negatív bakteriológiai és serológiai vizsgálat alapján a kutatás iránya a trichinosis gyanúja felé terelődött, annál is inkább, mivel ezen utóbb említett betegnél kifejezett izomfájdalmak s bőrvizenyők mutatkoztak. Valóban, az elhalt 45 éves beteg rekeszizmából készült praeparatum­­ban számtalan trichinella vált kimutathatóvá. Ezen megbetegedések tehát a nálunk ritkán előforduló trichi­­nosisnak bizonyultak. Jelen halálesetek, bár egytől-egyig igen súlyos trich­inafertőzés következményei voltak, mégis nélkülöz­ték a trichinosisra legjellemzőbb tünetcsoportokat. A trichinosisnál ugyanis a fertőzés utáni 6—7. napon fellépő heves gastrointestinalis tünetekhez napok múlva társuló izomjelenségek és bőrvizenyők adják a kór­forma karakteristikumát. A trichinákkal elárasztott izmok megduzzadnak, deszkakeménnyé válnak, s igen fájdalmassá lesznek. Súlyos fertőzés esetén a váll, kö­nyök- és kézizületeknek hegyes szögben való contractu­­rái jönnek létre, mikor is a végtagok majdnem teljes mozgási korlátoltsága van jelen. A végtag izmain kívül a trichinák különösképen a rekesz- és bordaizmokat ha­sonlóképen a rágó-, nyelő-, nyelv- és garatizmokat árasztják el, mely utóbbi esetben súlyos nyelési s beszéd­zavarok lépnek fel. A szem mozgató izmainak megbete­gedésekor a szemmozgások korlátoltak s emiatt merev tekintet áll elő. További legállandóbb tünet a legtöbb szerző által kiemelt bőrvizenyő, mely olykor az egész betegség tar­tama alatt, de rendszerint az izomtünetekkel egyidőben lép fel, úgy az arcon, mint a végtagokon. Ezen kardinálisnak mondott tünetcsoportok, mint a végtagok izomzatának duzzanata, fájdalmassága és a végtagok esetleges contracturái, hasonlóképen a bőr­vizenyők, az általam észlelt 5 halálos kimenetelű eseté­ben hiányoztak. Ezen tünetek hiányában fennálló nye­lési és beszédzavarok nehezen differentiálhatók el a botulismusnál jelenlevő toxikus eredetű bulbaris tünet­­csoporttól. Az általam nem észlelt 6. esetnél (melynek életbenmaradásáh­oz minden remény megvan) a kifeje­zett izomfájdalmak és a nagyfokú bőrvizenyő fenn­állottak. Az idegrendszer részéről több szerző szerint gya­korta észlelhetők izgalmi jelenségek. Az általam észlelt eseteknél ilyen izgalmi tünetek nem voltak. A patella és Achilles-inreflexek megtartottsága mellett feltűnő volt a nagyfokú mydriasis és pupillamerevség. Ezen utóbbiak éppenúgy, mint a mások által észlelt izgalmi jelenségek, minden valószínűség szerint toxikus ere­detre vezethetők vissza. A trichinosis therapiáját illetőleg specifikus gyógyszerrel nem rendelkezünk, bár a használatos féreg­űző szerek mellett, glycerin, thymol, benzol, natrium­­picronitricum, atoxyl, salvarsant­is stb., mekíséreltek, azonban eredmény nélkül. A legújabb amerikai irodalmi adatok szerint J. S. Grogénak­ sikerült egy trichinosisra gyanús esetben, melynél a vérben trichinalárvák vol­tak kimutathatók, stibium tartaricum 2%-os oldatának intravénás befecskendezésével gyógyulást elérni. Nem valószínű azonban, hogy ezen eljárással olyan esetben is eredményt érjünk el, midőn már a trichinák az iz­mokba befészkelték magukat. Prophylaxis szempontjából egyrészt az egyéni, másrészt a közegészségügyi védekezés bír fontossággal. Az egyéni védekezésnél legfontosabb a sertéshúsnak csak igen jól átfőtt vagy kisütött állapotban való élve­zete. Közegészségügyi szempontból a húsvizsgálatnak a trichinákra való kiterjesztése — mint ez Németország­ban kötelező — jöhetne szóba. Ezen kötelező h­úsvizsgá­lat óta Németországban lényegesen csökkent a meg­betegedések száma. Érdekes megjegyezni azt, hogy Észak-Amerikában, ahol mint ismeretes, legtöbb a tri­­chinás sertés s jóllehet nincs kötelező húsvizsgálat, aránylag mégis kevés a megbetegedés. Hazánkban a kötelező húsvizsgálat trichinára nincs kiterjesztve s ser­tésállományunk fertőzöttségének fokáról sincsenek biz­tos adataink. Azon körülmény, hogy nálunk főleg a sertéseknek 2 J. S. Grove: Journ. of the Americ. med. assoc. 85. köt., 5. sz.

Next