Orvosi Hetilap, 1926. július (70. évfolyam, 27-30. szám)
1926-07-04 / 27. szám
716) ORVOSI HETILAP 1926. 27. sz. ható. A has diffus érzékenységet mutatott, főleg az epigastrumban s a S. E.táján. A lép, már nem voltak tapinthatók. A patellareflexet minden betegnél, — kivéve a 6 éves fiút, ki ekkor már in ultimis volt — ki lehetett váltani, de renyhe volt. A betegek hőmérséke 38 C° körül mozgott. Vizeletükben fehérjét nyomokban lehetett kimutatni. A széklet makroskoposan híg, vizes zöldes színű darabos részeket nem tartalmazott. Egybevetve ezen talált tüneteket és kórelőzményi adatokat, mivel egyidejűleg keletkezett megbetegedésről volt szó, a megbetegedés okát hús élvezete után föllépő enterogén fertőzésben kellett keresnem. Mivel az anamnesisben állítólag beteg állat húsának élvezete szerepelt, gondolnom kellett, hogy esetleg az állat volt paratyphus B. vagy enteritidis bacillussal fertőzött, vagy pedig eresedő betegségben szenvedhetett. Tekintve, hogy a betegeknél a láz csak a második hét elején lépett föl (a kezelőorvos bemondása szerint) s léptumort, nemkülönben kifejezett roseolákat nem találtam, hasonlóképen az ez alkalommal vett ürülékekben a bakteriológiai vizsgálat is ez irányban negatívnak bizonyult, a Tg.-csoporthoz tartozó fertőzés kizárhatónak látszott. Bár egyes tünetek a ptomatropinismus keretébe jól beleilleszthetők lettek volna, mint a pupilla tágsága és merevsége, bőr- és torokszárazság, dysphagia, tachycardia, gastro-enteritis stb., azonban a betegség elhúzódó lefolyása s a tünetek lassú kifejlődése ennek ellene szóltak. Mivel azonban a megbetegedés a nyert anamnestikus adatok szerint közvetlen a húsevés utáni napokban lépett föl s úgy általános, mint részleges tüneteiben, továbbá 2—3 hétre terjedő lefolyásában a botulismus kórképének nagyjában megfelel (kivévén a hőemelkedést) ezen diagnosis felállítása látszott legelfogadhatóbbnak, annál is inkább, mivel állott (conservált) hús élvezete is szóba jöhetett. A prognosist illetőleg az esetek mindegyike a nagyfokú elerőtlenedés és szívgyengeség tünetei miatt quo ad vitám már eleve is teljesen infaustnak látszott. A diagnosis biztosítására szükségesnek tartottam az eseteknek tüzetesebb klinikai vizsgálását, amely azonban a közbejött gátló okok miatt nem volt kivihető. A betegek ezután hamarosan betegségük 19., 20. 24. napján exitáltak. Tekintve, hogy a letálisan végződő tömeges megbetegedéseknél in vivo pontos vizsgálatok nem történhettek, az esetek felderítése céljából kívánatosnak láttam az obductio megejtését. A helyszínen megejtett boncolásnál (dr. Bézi) a makroskopos lelet minden esetben kifejezett bélhurutot és a májnak zsírosodását mutatta, ennek oka felőli véleményét a kórboncoló további vizsgálatoktól tette függővé. Napokkal ezután jutott tudomásunkra, hogy a már említett nőrokont, ki időközben szintén megbetegedett, a Szent László-kórházba szállították be. Ez már őszinte és részletes kórelőzményi adatokkal szolgált, nevezetesen elmondotta, hogy a disznóölés dec. 11-én történt, a lakoma pedig 13-án volt. Tehát az első betegségi tüneteket (dec. 19) 6 nappal megelőzőleg. Ezen újabb támpontok, nemkülönben a botulismusra negatív bakteriológiai és serológiai vizsgálat alapján a kutatás iránya a trichinosis gyanúja felé terelődött, annál is inkább, mivel ezen utóbb említett betegnél kifejezett izomfájdalmak s bőrvizenyők mutatkoztak. Valóban, az elhalt 45 éves beteg rekeszizmából készült praeparatumban számtalan trichinella vált kimutathatóvá. Ezen megbetegedések tehát a nálunk ritkán előforduló trichinosisnak bizonyultak. Jelen halálesetek, bár egytől-egyig igen súlyos trichinafertőzés következményei voltak, mégis nélkülözték a trichinosisra legjellemzőbb tünetcsoportokat. A trichinosisnál ugyanis a fertőzés utáni 6—7. napon fellépő heves gastrointestinalis tünetekhez napok múlva társuló izomjelenségek és bőrvizenyők adják a kórforma karakteristikumát. A trichinákkal elárasztott izmok megduzzadnak, deszkakeménnyé válnak, s igen fájdalmassá lesznek. Súlyos fertőzés esetén a váll, könyök- és kézizületeknek hegyes szögben való contracturái jönnek létre, mikor is a végtagok majdnem teljes mozgási korlátoltsága van jelen. A végtag izmain kívül a trichinák különösképen a rekesz- és bordaizmokat hasonlóképen a rágó-, nyelő-, nyelv- és garatizmokat árasztják el, mely utóbbi esetben súlyos nyelési s beszédzavarok lépnek fel. A szem mozgató izmainak megbetegedésekor a szemmozgások korlátoltak s emiatt merev tekintet áll elő. További legállandóbb tünet a legtöbb szerző által kiemelt bőrvizenyő, mely olykor az egész betegség tartama alatt, de rendszerint az izomtünetekkel egyidőben lép fel, úgy az arcon, mint a végtagokon. Ezen kardinálisnak mondott tünetcsoportok, mint a végtagok izomzatának duzzanata, fájdalmassága és a végtagok esetleges contracturái, hasonlóképen a bőrvizenyők, az általam észlelt 5 halálos kimenetelű esetében hiányoztak. Ezen tünetek hiányában fennálló nyelési és beszédzavarok nehezen differentiálhatók el a botulismusnál jelenlevő toxikus eredetű bulbaris tünetcsoporttól. Az általam nem észlelt 6. esetnél (melynek életbenmaradásához minden remény megvan) a kifejezett izomfájdalmak és a nagyfokú bőrvizenyő fennállottak. Az idegrendszer részéről több szerző szerint gyakorta észlelhetők izgalmi jelenségek. Az általam észlelt eseteknél ilyen izgalmi tünetek nem voltak. A patella és Achilles-inreflexek megtartottsága mellett feltűnő volt a nagyfokú mydriasis és pupillamerevség. Ezen utóbbiak éppenúgy, mint a mások által észlelt izgalmi jelenségek, minden valószínűség szerint toxikus eredetre vezethetők vissza. A trichinosis therapiáját illetőleg specifikus gyógyszerrel nem rendelkezünk, bár a használatos féregűző szerek mellett, glycerin, thymol, benzol, natriumpicronitricum, atoxyl, salvarsantis stb., mekíséreltek, azonban eredmény nélkül. A legújabb amerikai irodalmi adatok szerint J. S. Grogénak sikerült egy trichinosisra gyanús esetben, melynél a vérben trichinalárvák voltak kimutathatók, stibium tartaricum 2%-os oldatának intravénás befecskendezésével gyógyulást elérni. Nem valószínű azonban, hogy ezen eljárással olyan esetben is eredményt érjünk el, midőn már a trichinák az izmokba befészkelték magukat. Prophylaxis szempontjából egyrészt az egyéni, másrészt a közegészségügyi védekezés bír fontossággal. Az egyéni védekezésnél legfontosabb a sertéshúsnak csak igen jól átfőtt vagy kisütött állapotban való élvezete. Közegészségügyi szempontból a húsvizsgálatnak a trichinákra való kiterjesztése — mint ez Németországban kötelező — jöhetne szóba. Ezen kötelező húsvizsgálat óta Németországban lényegesen csökkent a megbetegedések száma. Érdekes megjegyezni azt, hogy Észak-Amerikában, ahol mint ismeretes, legtöbb a trichinás sertés s jóllehet nincs kötelező húsvizsgálat, aránylag mégis kevés a megbetegedés. Hazánkban a kötelező húsvizsgálat trichinára nincs kiterjesztve s sertésállományunk fertőzöttségének fokáról sincsenek biztos adataink. Azon körülmény, hogy nálunk főleg a sertéseknek 2 J. S. Grove: Journ. of the Americ. med. assoc. 85. köt., 5. sz.