Orvosi Hetilap, 1926. július (70. évfolyam, 27-30. szám)

1926-07-04 / 27. szám

1926 27. sz. ORVOSI HETILAP a házi vágása a megszokott s mint Amerika példája bizonyítja, az egyéni védekezés elegendő a fertőzés ek kerülésére, szükségesnek látszik tehát minél szélesebb rétegek köztudatába beoltani az egyéni védekezés fon­tos voltát. II. Kórbonctani rész. Az előzőkben ismertetett esetek közül háromnak a boncolását végezhettem el; ezek voltak: a 45 éves férfi, a 15 éves fiú és a 6 éves fiúcska. A boncolások lelete mind a három esetben általában megegyező volt, s így külön-külön való felsorolásukat elhagyhatom. A bonco­lás közben diktált jegyzőkönyv adatai közül a követ­kezőket említeném meg: A közepesen fejlett férfi kissé lesoványodott, pupillák erősen tágultak, a bokák körvonalai szabályo­sak, vizenyőnek másutt sincs semmi nyoma. A has­­hártya halvány sima, belek összesettek, feltűnően sikamlósak, hasüregben szabad folyadék nincs. A bél­fodor nyirokcsomói középnagyok, kissé vérbővek. A mellüregek szabadok, szívburokban 10 cm 3-nyi tiszta savó. A szívizomzat valamivel petyhü­dtebb a rendes­nél. A tüdők kissé vérbővek, hátsó részeikben süllye­déses vérbőség; a mellhártyán 1—2 pontszerű vérzés. A lép középnagy, vörösszürke, kevés kaparékot ad. A gyomorban 30—40 cm 3 híg sárgásbarna folyadék, nyálkahártyája általában kissé szürkés. A máj vala­mivel megnagyobbodott, a bal lebeny széle is legömbö­lyített, felszíne sima, metszéslapja halvány sárgás­barna, élénk rajzolattal, állománya ujjal könnyen tör­hető. Vékonybelekben kevés híg, barnás tartalom. A csípőbél felső szakaszában a nyálkahártya helyen­ként elég kiterjedten sötétvörös. Ezen az erősen vérbő területen köles-kislencsényi vagy összefolyó sötétvörös foltok vannak, felszínes fekélyesedés azonban nem lát­ható. A vakbél nyálkahártyája kissé szürkés, rajta néhány pontszerű vérzés és kicsiny felszínes hiány, általában vérbő, vagy erősen belövelt. Az egyenes has­izmokba és combizmokba számos bemetszést ejtve, kó­ros elváltozást nem láttunk. A másik két esetben is feltűnt a pupillák erősen tágult állapota. A májzsírosodás még fokozottabnak látszott. A vékonybelek tartalma vörhenyes és a nyálkahártya általában vérbő és beivódott, annál in­kább, mert a halál már négy nap előtt állott be; le­­soványodás nem volt; vizenyő ezekben az esetekben is hiányzott. Ennek a boncolási leletnek az alapján csak tar­tózkodó véleményt mondhattam, mely abban állott, hogy mind a három esetben súlyos enterogén fertőzés­ről van szó, melynek kétségtelen bizonyítéka a vérzéses bélhurut és következményes, toxinos májzsírosodás, továbbá a szív parenchymás degeneratiója. Feltűnő­nek látszott mindegyik esetben a pupillák tágassága. Kóroktani szempontból szóba jöhetett a botulismus, paratyphus, vagy egyéb fertőzés, belladonna-, esetleg arsenmérgezés. Ezek után igyekeztem minél több anyagot meg­menteni a további vizsgálatok céljaira. Serológiai, bakteriológiai, kórszövettani, parasitológiai és méreg­vizsgálatokat kezdettünk. A hullasavó az X19, továbbá a typhus, paratyphus A. és paratyphus B. bacillusokat nem agglutinálta. A bakteriológiai vizsgálatok kétféle irányban ágaztak: aerob és anaerob, illetőleg egyrészt a typhus­­csoporthoz tartozó, másrészt botulismus bacillus után kutattunk. A lekötve behozott epephólyagokból történt Endo-lemez szélesztések közül kettő steril maradt, az ötéves fiúcskáén pedig enterococcust kaptunk tiszta tenyészetben. Szélesztések a gyomor, vékonybél, vak­bél nyálkahártyájáról, továbbá a vizeletből és a lépből eredménnyel nem jártak. Az ugyanezen helyekről Hol­­mann-féle húsoslevesbe történt oltásokból pathogen anaerobok ugyancsak nem keltek ki. Ezek alapján kizárhattuk a paratyphus fertőzést, vagy esetleges társfertőzést. Noha a botulismussal szem­ben ezt ilyen határozottsággal nem tehettük, mégis mindinkább a szövettani vizsgálatok felé irányult figyelmünk. Ezeknek az eredményességét siettette az a körülmény, hogy közben beszállították a székesfőváros Szt. László-kórházába az elhalt asszony 34 éves húgát; orvosa bélanthrax kórjelzéssel küldte be, valószínűleg a» Napilapok közlésének hatása alatt. Ennek az asszonynak az anamnesiséből a vizsgá­latok irányára nézve fontos láncszem birtokába jutot­tunk. Arra a kérdésre ugyanis, hogy mikor volt disznó­torban Ercsiben, azt válaszolta, hogy december 13-án. Tehát egy héttel előbb, mint ahogy hozzátartozói meg­betegedtek. Egyhetes incubatio­n az eddigi észlelési és vizsgálati eredmények, nem volt merész trichinosisra gondolni. Ezt a gondolatot az asszony állapota is (ki­pirult arc, tág pupillák, súlyos általános bőrvizenyő és erős izom fá­jdalmasság) megerősíteni látszott. Nem várva be a szövettani metszetek elkészülését, azonnal natív praeparatumokat készítettünk az egyik boncolt egyénnek az I. sz. kórbonctani intézetbe behozott rekeszizmából és abban megtaláltuk a kórokozót, a trichinella spirálist. Ugyancsak nagy számban voltak ezek jelen a beteg asszony bicepsének darabkájában is, melyet a Szt. László-kórházban Fáykiss főorvos úr met­szett ki. A vizsgálatok eredményéről azonnal értesítettük a kezelőorvost és a járási tisztiorvost, hozzáfűzvén a jelentéshez azt a záradékot, hogy megokoltnak látszik a megfelelő egészségügyi intézkedések legszigorúbb foganatosítása úgy az uradalomban, ahol a trichina­­fertőzés történt, mint általában a közegészségügyi hatóság részéről is. Ezek az intézkedések már eddig is eredménnyel jártak, amennyiben a kihalt család tulajdonában lévő még kilenc sertés az állatorvosi főiskolán Kotlán tanár vizsgálatai szerint trichinával súlyosan fertőzöttnek bizonyult. Tekintettel a trichinosisnak hazánkban való ritka előfordulására, másrészt a trichinella-fertőzések köz­egészségügyi fontosságára, az esetek méltóknak lát­szottak arra, hogy őket említés tárgyává tegyük, annál is inkább, mert nálunk az első csoportos halálozást jelentik. Amint klinikai szempontból a sorozatos esetek megfigyelése nagyobb tanulsággal jár, éppen úgy a kórboncoló is jobban hasznosíthatja észleletét, ha összehasonlításokat tehet. Jelen esetben a kórboncoló helyzete sem volt könnyű. Aó betegek bevallása szerint a szóbanforgó disznóhúst a megbetegedés előtti napon ették. A valóságnak ismeretlen okból való eltitkolása által a betegek az észlelő orvosokat határozottan félre­vezették, nem valószínűtlen, hogy a hús elkobzásától való félelmükben. Tudva azt, hogy a béltrichináknak kifejlődésükhöz és ahhoz, hogy embrióikat megszüljék, hétnapos gyomorban, illetőleg bélben való tartózkodásra van szükségük, és hogy ez az időpont esik egybe a gyomor-bél izgalmi tünetek kezdetével, továbbá tudo­mást szerezvén a klinikai lefolyásról, mely a szokásos­tól sok tekintetben különbözött, trichinosisra eleinte nem gondolhattunk. Hiányzott természetesen külső körülmények folytán a nagyjelentőségű vérkép is. A boncoláskor legfeltűnőbb volt a bél és máj el­változása. A többé-kevésbbé súlyos heveny bélhurut jelen volt Cohnheimi eseteiben is, aki némelykor körül­írt területen hajszáleres vérbőséget is megfigyelt. De ez a foltos vérbőség csak egész ritkán fokozódott ki csíny­vérzésekké. Ez utóbbiak a mi eseteinkben jól ki­fejezettek voltak. A bélfodor nyirokcsomóinak azonban olyan megduzzadását, amilyen hastyphus esetében szó- 717

Next