Orvosi Hetilap, 1928. február (72. évfolyam, 6-9. szám)
1928-02-05 / 6. szám
144 ORVOSI HETILAP 1928. 6. sz. * Amíg a test más részeiben a vivőerekben billentyűk találhatók, amelyeknek célja a véráram centripetalis áramlásának szabályozása, addig a kemény agyburok vivőeres öbleiben ilyen billentyűszerkezet nincsen, kivéve a bulbus venae jugularist, amelyben nem annyira billentyű, mint egy redő szűkíti a csatorna üregét, ezáltal csökkenti a véráramlást, és ennek tulajdonítható, hogy nagyobb vérrögök ezen helyen telepedhetnek meg elsősorban. Fülészeti szempontból minket elsősorban azon vivőeres öblök és erek érdekelnek, amelyek a sziklacsont közvetlen közelében, illetve magában a sziklacsontban vannak. Ilyen a haránt vivőeres öböl, a sinus transversus, amely a nyakszirtcsont dudorától kiindulólag, ahol az ellenoldali sinus transversus a sinus longitudinális superior és a rectus által alkotott sinustorkolat van, a nyakszirtcsont és a halántékcsont pikkelyének belső felületén, a felső tarkóvonal szintjében vízszintesen halad és a csecsnyúlvány hátsó szélének megfelelően a sigmaalakú vivőeres öbölbe megy át. A sigma alakú öböl (sinus sigmoideus), mely a sziklacsont belső felszínén levő árokban (sulcus sigmoideus) fut a transversus folytatásaként, egy úgynevezett felső térddel kezdődik, amelyből felülről lefelé hosszabb-rövidebb szakaszon a függőleges szárba megy át, majd az úgynevezett alsó térdnél medialis irányban hajlik, képezvén az úgynevezett vízszintes szárat, amely a foramen lacerum anticumnál a koponyaüregből kilépve a dobüreg feneke alá jut, ahol a nagyobb tágulás, az úgynevezett bulbus venae jugularis képzése után mint torkolati vivőér (vena jugularis), a nyak oldalsó részén haladva, a venae subclaviába ömlik. Gyakorlati szempontból nemcsak az itt említett sinus transversus és folytatását képező sinus sigmoideus fontos a sziklacsontgenyedések esetén a fertőzés továbbvezetésében, hanem hasonló fontosságúak ezen vivőeres öbölbe ömlő kisebb vivőerek. Így a sinus petrosus superior a pyramis felső élén, a kisagysátor tapadási helyén, ennek lemezei között a sinus cavernosus hátsó végét köti össze a sinus sigmoideus felső térdével. Beléje szájadzik a véna aquaeductus vestibuli és a csontos labyrinth vivőerei, ezenkívül összeköttetésben állanak a frissura petrososquammosán keresztül a dobüreg vivőereivel és a vena meningea médiával. Sinus petrosus inferior, amely esetenként a bulbus venae jugularist, egyes esetekben pedig a jugularis interna felső szakaszát köti össze a sinus cavernosussal, a pyramis hátsó éle és a nyakszirtcsont által képzett vályúban fekszik. Sinus caroticus a carotis sziklacsonti részében a carotist körülvevő bő Vivőeres rece, amely a dobüregi és pyramis-csontvelő venosus vérét a sinus cavernosusba juttatja. Vena mastoidea, mely az emissarium mastoideum egyik ága a csecsnyúlvány belsejének vivőeres vérét a sinus sigmoideus vízszintes szárához vagy alsó térdéhez vezeti és a csecsnyúlvány csontlábjánál a fertőzés továbbvitelében jelentékeny szerepet játszik. Véna condyloidea anterior és posterior a bulbus venae jugularis és a plexus venosus spinalis, illetve a plexus vertebralis között képez összeköttetést és thrombophlebitis esetén a mély nyaki, illetve perivertebralis koponyaalapi tályogokhoz vezethet. Még megemlítendő azon tapasztalat, hogy a koponyaüreg vivőeres öblei, valamint az azokkal összefüggő vivőerek nagysága, összeköttetés tekintetében igen nagy változatosságot képeznek, amely egyéni aberratiók a sziklacsontmegbetegedés esetén a további szövődmények keletkezésénél igen nagy szerepet játszanak, sőt mondhatom, hogy az egyén sorsát döntik el. Ilyen a többi között a sinus sigmoideus proximalis vagy lateralis fekvése, mely esetekben a sinus sigmoideus a csecsnyúlvány pikkelyes részében vagy a hallójárat falában felületesen fekszik, tehát a dobüreg melléküregeinek megbetegedésénél könnyebben fertőződik, műtéteknél pedig nehézséget okoz. A tágabb véna mastoidea könnyebben vezet a sinus sigmoideus fertőzéséhez vagy a tágabb sinus petrosus inferior a sinus cavernosus megbetegedéséhez, mint a normális véna, és a sinus petrosus superior elváltozása esetén, ha a vena meningea médiával tágabb összeköttetése van, gyakrabban vezethet a halántéklebeny encephalitiséhez és tályogképződéshez, mint ezen összeköttetés nélkül. Az otogen sinus phlebitis és a szervezet általános fertőzése között az összefüggés már a múlt század 30-as és 40-es éveiben egyes esetek kapcsán ismeretes volt. Lebert 1856-ban foglalkozott ezen kérdéssel behatóbban. Fülészeti szempontból azonban Zaufal volt az első, aki 1880-ban ajánlotta az általános fertőzés meggátlására a vena jugularis alákötését, amelyet 1884-ben sikerrel is végzett. Zaufaltól függetlenül Horsley 1886-ban sinus phlebitisnél a jugularist alákötötte. Nem lehet célja ezen rövid értekezésnek a sinus phlebitis és az ellene javasolt műtéti beavatkozások történelmi fejtegetése, azonban mégis felemlítendők azok, akik ezen bántalom tanulmányozása által észleletedikkel, vizsgálataikkal és tapasztalataikkal hozzájárultak ezen súlyos bántalom leküzdéséhez, így Jansen és Brieger 1901-ben nagyobb referátummal, Heine 1903-ban megjelent műtéttanával, Grunert 1904-ben a bulbusgenyedések operatív kezeléséről szóló munkájával. A kórbonctani téren: Politzer, Körner, Haymann, bakteriológiai szempontból Alexander, Leutert említendők fel azon sokak közül, akik az utóbbi években a sinusphlebitis, thrombophlebitis és az általa okozott általános fertőzés tanulmányozásával érdemeket szereztek, mert ma elmondhatjuk, hogy ezen nem is nagyon régen reménytelen bántalom gyógyulási lehetősége mai tudásunk és művi beavatkozásunk mellett, 1235 esetből vont számítás szerint, 65%-ra emelkedett. Otogen pyaemia alatt oly általános, az egész szervezetet érő megbetegedést értünk, amely heveny vagy idült sziklacsont-, illetve dobüregyenyedés kapcsán keletkezik. Ezen általános megbetegedés vagy azáltal jön létre, hogy a sziklacsontban levő genyes folyamat a szomszédságban levő vivőeres rendszer valamely részére — eleinte látszólag jelentéktelen kis részére — átterjed és a nagyobb ereket, végül a vivőeres öblöket vonja megbetegedése körébe vagy genyes góc közvetlen behatására a vivőeres öböl valamely része betegszik meg oly módon, hogy eleinte csak a vivőér fala — sinus phlebitis —, majd a Vivőér tartalmának a kóros elváltozása is, hozzátársul — thrombophlebitis —, vagy más úton olyképen keletkezik az általános fertőzés, hogy látszólag a vivőeres rendszer megbetegedése nélkül juthatnak fertőző csírok a vérkeringés körébe. Gyakorlatilag tehát azt mondhatjuk, hogy vannak otogen pyaemiák sinusphlebitis nélkül is, ámbár az otogen pyaemiák keletkezésénél mégis a túlsúlyban szerepel a sziklacsont szomszédságában vagy a benne levő vivőeres rendszerre átterjedt lobos folyamat.