Orvosi Hetilap, 1928. február (72. évfolyam, 6-9. szám)

1928-02-05 / 6. szám

144 ORVOSI HETILAP 1928. 6. sz. * Amíg­ a test más részeiben a vivőerekben billen­tyűk találhatók, amelyeknek célja a véráram centri­­petalis áramlásának szabályozása, addig a kemény agyburok vivőeres öbleiben ilyen billentyűszerkezet nincsen, kivéve a bulbus venae jugularist, amelyben nem annyira billentyű, mint egy redő szűkíti a csatorna üregét, ezáltal csökkenti a véráramlást, és ennek tulaj­donítható, hogy nagyobb vérrögök ezen helyen teleped­hetnek meg elsősorban. Fülészeti szempontból minket elsősorban azon vivőeres öblök és erek érdekelnek, amelyek a szikla­­csont közvetlen közelében, illetve magában a sziklacsont­ban vannak. Ilyen a haránt vivőeres öböl, a sinus transversus, amely a nyakszirtcsont dudorától kiindulólag, ahol az ellenoldali sinus transversus a sinus longitudinális superior és a rectus által alkotott sinustorkolat van, a nyakszirtcsont és a halántékcsont pikkelyének belső felületén, a felső tarkóvonal szintjében vízszintesen halad és a csecsnyúlvány hátsó szélének megfelelően a sigmaalakú vivőeres öbölbe megy át. A sigma alakú öböl (sinus sigmoideus), mely a sziklacsont belső felszínén levő árokban (sulcus sigmoi­deus) fut a transversus folytatásaként, egy úgyneve­zett felső térddel kezdődik, amelyből felülről lefelé hosszabb-rövidebb szakaszon a függőleges szárba megy át, majd az úgynevezett alsó térdnél medialis irányban hajlik, képezvén az úgynevezett vízszintes szárat, amely a foramen lacerum anticumnál a koponyaüregből ki­lépve a dobüreg feneke alá jut, ahol a nagyobb tágulás, az úgynevezett bulbus venae jugularis képzése után mint torkolati vivőér (vena jugularis), a nyak oldalsó részén haladva, a venae subclaviába ömlik. Gyakorlati szempontból nemcsak az itt említett sinus transversus és folytatását képező sinus sigmoi­deus fontos a sziklacsontgenyedések esetén a fertőzés továbbvezetésében, hanem hasonló fontosságúak ezen vivőeres öbölbe ömlő kisebb vivőerek. Így a sinus petrosus superior a pyramis felső élén, a kisagysátor tapadási helyén, ennek lemezei között a sinus cavernosus hátsó végét köti össze a sinus sigmoideus felső térdével. Beléje szájadzik a véna aquaeductus vestibuli és a csontos labyrinth vivőerei, ezenkívül összeköttetésben állanak a frissura petroso­­squammosán keresztül a dobüreg vivőereivel és a vena meningea médiával. Sinus petrosus inferior, amely esetenként a bul­bus venae jugularist, egyes esetekben pedig­ a jugularis interna felső szakaszát köti össze a sinus cavernosus­­sal, a pyramis hátsó éle és a nyakszirtcsont által kép­zett vályúban fekszik. Sinus caroticus a carotis sziklacsonti részében a carotist körülvevő bő Vivőeres rece, amely a dobüregi és pyramis-csontvelő venosus vérét a sinus caverno­­susba juttatja. Vena mastoidea, mely az emissarium mastoideum egyik ága a csecsnyúlvány belsejének vivőeres vérét a sinus sigmoideus vízszintes szárához vagy alsó térdé­hez vezeti és a csecsnyúlvány csontlábjánál a fertőzés továbbvitelében jelentékeny szerepet játszik. Véna condyloidea anterior és posterior a bulbus venae jugularis és a plexus venosus spinalis, illetve a plexus vertebralis között képez összeköttetést és throm­bophlebitis esetén a mély nyaki, illetve perivertebralis koponyaalapi tályogokhoz vezethet. Még megemlítendő azon tapasztalat, hogy a koponyaüreg vivőeres öblei, valamint az azokkal össze­függő vivőerek nagysága, összeköttetés tekintetében igen nagy változatosságot képeznek, amely egyéni aberratiók a sziklacsontmegbetegedés esetén a további szövődmények keletkezésénél igen nagy szerepet játsza­nak, sőt mondhatom, hogy az egyén sorsát döntik el. Ilyen a többi között a sinus sigmoideus proxima­lis vagy lateralis fekvése, mely esetekben a sinus sigmoideus a csecsnyúlvány pikkelyes részében vagy a hallójárat falában felületesen fekszik, tehát a dobüreg melléküregeinek megbetegedésénél könnyebben fertő­ződik, műtéteknél pedig nehézséget okoz. A tágabb véna mastoidea könnyebben vezet a sinus sigmoideus fertőzéséhez vagy a tágabb sinus petrosus inferior a sinus cavernosus megbetegedéséhez, mint a normális véna, és a sinus petrosus superior elváltozása esetén, ha a vena meningea médiával tágabb összeköttetése van, gyakrabban vezethet a halántéklebeny encephalitiséhez és tályogképződéshez, mint ezen összeköttetés nélkül. Az otogen sinus phlebitis és a szervezet általános fertőzése között az összefüggés már a múlt század 30-as és 40-es éveiben egyes esetek kapcsán isme­retes volt. Lebert 1856-ban foglalkozott ezen kérdéssel beha­tóbban. Fülészeti szempontból azonban Zaufal volt az első, aki 1880-ban ajánlotta az általános fertőzés meg­­gátlására a vena jugularis alákötését, amelyet 1884-ben sikerrel is végzett. Zaufaltól függetlenül Horsley 1886-ban sinus phlebitisnél a jugularist alákötötte. Nem lehet célja ezen rövid értekezésnek a sinus phlebitis és az ellene javasolt műtéti beavatkozások történelmi fejtegetése, azonban mégis felemlítendők azok, akik ezen bántalom tanulmányozása által észle­­letedikkel, vizsgálataikkal és tapasztalataikkal hozzá­járultak ezen súlyos bántalom leküzdéséhez, így Jan­sen és Brieger 1901-ben nagyobb referátummal, Heine 1903-ban megjelent műtéttanával, Grunert 1904-ben a bulbusgenyedések operatív kezeléséről szóló munkájával. A kórbonctani téren: Politzer, Körner, Haymann, bakteriológiai szempontból Alexander, Leutert emlí­tendők fel azon sokak közül, akik az utóbbi években a sinusphlebitis, thrombophlebitis és az általa okozott általános fertőzés tanulmányozásával érdemeket sze­reztek, mert ma elmondhatjuk, hogy ezen nem is nagyon régen reménytelen bántalom gyógyulási lehetősége mai tudásunk és művi beavatkozásunk mellett, 1235 esetből vont számítás szerint, 65%-ra emelkedett. Otogen pyaemia alatt oly általános, az egész szer­vezetet érő megbetegedést értünk, amely heveny vagy idült sziklacsont-, illetve dobüregyenyedés kapcsán keletkezik. Ezen általános megbetegedés vagy azáltal jön létre, hogy a sziklacsontban levő genyes folyamat a szomszédságban levő vivőeres rendszer valamely ré­szére — eleinte látszólag jelentéktelen kis részére — átterjed és a nagyobb ereket, végül a vivőeres öblöket vonja megbetegedése körébe vagy genyes góc közvetlen behatására a vivőeres öböl valamely része betegszik meg oly módon, hogy eleinte csak a vivőér fala — sinus phlebitis —, majd a Vivőér tartalmának a kóros elvál­tozása is, hozzátársul — thrombophlebitis —, vagy más úton olyképen keletkezik az általános fertőzés, hogy látszólag a vivőeres rendszer megbetegedése nélkül juthatnak fertőző csírok a vérkeringés körébe. Gyakor­latilag tehát azt mondhatjuk, hogy vannak otogen pyaemiák sinusphlebitis nélkül is, ámbár az otogen pyaemiák keletkezésénél mégis a túlsúlyban szerepel a sziklacsont szomszédságában vagy a benne levő vivő­­eres rendszerre átterjedt lobos folyamat.

Next