Orvosi Hetilap, 1928. október (72. évfolyam, 41-44. szám)
1928-10-07 / 41. szám
1148 ORVOSI HETILAP 1928. 41. sz. hatóparenchymás vérzés van a műtéti területen, 3. ha a hashártya fertőzésére okot adó forrás marad a hasüregben. Tulajdonképen tehát csak azoknak a hasüri műtéteknek az ellátása vitás, ahol műtét alkalmával a fertőzésnek a forrását teljesen ki is tudtuk kapcsolni, és ép, normális endothelborítékkal bíró hashártya borítja a műtéti terrénumot. Tudvalevő, hogy a hashártyagyulladás elkerülésében főleg a műtéti technika játszik nagy szerepet és mindenki arra fektet nagy súlyt, hogy hasüri műtéteknél lehetőleg mindent ép hashártyával fedjen. A gyógyulás szempontjából a peritonizáláson kívül annak is nagy a jelentősége, hogy lehetőleg ne hagyjunk táplálkozásából kizárt, lekötött szövetcsonkokat a hasüregben. Ezen alapul az az általános, elfogadott szabály, hogy a hasüri műtéteknél a hashártyának minden durvább physikai, vagy chemiai ingerét, s minden mechanikus bántalmazását gondosan kerülnünk kell. A technikának tehát az ép hashártyafelület megkímélésére kell irányulnia. Viszont nem szabad felednünk, hogy a hashártyának említett ellenálló-, felszívó- és összetapadóképessége úgy kisebb vérömlenyeket, mint kisebb elhalt szövetrészeket, fertőzött fonalakat is gyorsan eltákol, vagy felszívódásra juttat. Azonban ezen szempontok is csak bizonyos fokig védik meg a hashártyaüreget a fertőzéstől, és joggal kérdi Faure, hogy ki nem látott még beteget tökéletesen peritonizált műtéti területtel hashártyagyulladásban meghalni. Az eltérő álláspontokat nemcsak az egyes szakemberek technikájában, gyakorlottságában való különbség okozza, hanem kétségkívül az egyes műtéteknél szóbajövő fertőzések közti különbség is. Nagy a különbség ugyanis a mikroorganismusoknak virulentiája és az odakerült csiroknak mennyisége szempontjából. A virulentia tekintetében bizonyos támpontokat a tapasztalás alapján már ismerünk. Tudjuk, hogy a streptococcusok a hasüregben súlyosabb, a gonococcusok, vagy a pneumococcusok pedig enyhébb fertőzést okoznak. Sokszoros tapasztalat mutatja, hogy régi, eltákolt, gonorrhoeás genygyülemek operatiójánál (pyosalpinx, abscessus ovaris) — még ha a műtéti terület kisebb-nagyobb mértékben szennyezve is volt — a fertőzéssel a hashártya minden nagyobb baj nélkül küzd meg. Ugyancsak tudvalevő, hogy a gonorrhoeás alapon kifejlődő hashártyagyulladás mellett bizonyos mértékig és ideig várakozó álláspont is jogosult. Ellenben a streptococcus-fertőzéseknél (gyermekágyi fertőzés), vagy ahol a gonococcusok nem egyedül, hanem streptococcusokkal együtt fordulnak elő, a várakozó álláspont könnyen megbosszulja magát. Még kevésbbé vagyunk tájékozódva nem tiszta esetben végzett laparotomiák alkalmával a fertőző csirok mennyiségéről, szóvel a fertőzésnek nagyságáról. Ezektől eltekintve, általában hasűri műtétek után a hasürt, az előbb említett eseteken kívül (tályog, necrotikus cafatok, serosafosztott terület, parenchymás vérzés stb.) a műtők mindenütt drainezik, ahol egy későbbi fertőzés eshetősége is van, mint pl. epehólyag-, vagy epeútműtéteknél, a sebészek nagy része pedig vastagbélműtéteknél is. A nőgyógyászok a régi, eltákolt gonorrhoeás genygyülemek műtétei után már régen feleslegesnek tartják a drainezést. Néha azonban olyan eseteket is operálunk, ahol virulens, vagy nem teljesen avirulens, kevert vagy tiszta streptococcus-fertőzéssel kell számolnunk. Ismeretes a puerperalis eredesű streptococcusfertőzésen alapuló genyes adnextumoroknak, a necrotikus, vagy elgenyedt myomoknak, a magas lázakkal járó fertőzött intraabdominális vérgyülemeknek, régi extrauterin graviditásnak és végül a belső nemi szervek rákos megbetegedésének veszélyessége. Egyik megbetegedés operálásánál sem zárhatjuk teljesen nyugodt lélekkel a hasat, hanem drainageal igyekszünk a fertőzés kifejlődését megakadályozni. Faure hangsúlyozza is, hogy ez esetekben ő nem zárja teljesen a hasüreget, hanem rendszeresen Mikulicz-tamponadeot alkalmaz. A drainezésnek azonban jótékony hatásán kívül hátrányai is vannak. Hosszabb időn át a hasüregben hagyott draineső összetapadásokhoz vezethet, a szomszédos és vele érintkező bélfalat usurálhatja, bélsársipolyt okozhat, a csőnek oldalnyílásaiba pedig a szomszédos bélfalnak egyes részei beszorulhatnak. A Mikulicz-tampon, vagy hasonló, a hasürbe helyezett nagyobb mennyiségű gazepamat még nagyobb mértékben okoz összetapadásokat, de okozhat gyomor-, bélatomákat és hüdéseket, s gyakran hányást is. Nem kis hátránya a hasűri tamponálásnak a hoszszas, fájdalmas utókezelés, valamint az is, hogy a zsigereknek különböző összenövései később mindenféle kellemetlen tüneteket okozhatnak. Végül fontos hátránya úgy a Mikulicz, mint másféle tampon alkalmazásának, hogy csaknem mindig hasfali sérvet, sőt ha a hassebnek nagy része marad nyitva, eventeratiót okozhat. E következmények teljesen érthetővé teszik elkerülésükre irányuló törekvéseket. A nőgyógyászati műtéteknél az esetek nagy részében abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a műtéti területet drainezhetjük anélkül, hogy a draincsövet, gazepamatot, vagy Mikulicz-tampont a hasseben át kellene kivezetnünk. Hiszen carcinománál, nekrotikus myománál, kétoldali genyes adnexmegbetegedésnél, total exstirpatio után kitűnő szolgálatot tesz a területnek a hüvelyboltozati seben át való drainezése. Nem malignus folyamatoknál technikailag nagy könnyebbséget jelent a Tóth tanár által ajánlott cervicalis drainage, mely ugyancsak a műtéti terület legmélyebb ponton és ugyancsak a hasseb elkerülésével drainezi a műtét területét. Ugyancsak gyakran használatos, különösen méhen kívüli terhesség esetében, a hüvelyboltozaton át való drainezés. E közismert, régen bevált drainezési módoknak további rendszeres alkalmazása ellen nem lehet szót emelni. Ezért csupán azokkal az esetekkel akarok foglalkozni, amelyekben a drainagenak e typusos módjai nem vihetők keresztül. A hüvelyboltozati drainage, valamint a Tóth-féle cervicalis drainage ugyanis leginkább radicális műtéteknél jöhet szóba. Többször kell azonban gyermekágyi eredetű, egyoldalra localizált, nyilvánvalóan nem gonorrhoeás, hanem streptococcusfertőzésből kiinduló tályogokat operálni, ahol különös indokok néha a méh- és másikoldali függelékek megtartása mellett szólnak. Ilyen esetekben eddig, sokszor a drainage miatt, végeztek valamely radicális műtétet, amit ma nem tartunk helyesnek. Máskor erősen fertőzött, régi méhen kívüli terhességből eredő vérgyülemeknél láttuk, hogy a hüvelyboltozaton át való drainezés nem volt elegendő. Nem csillapítható parenchymos vérzés esetén, vagy nagyobb serosahiány ellátásánál, különösen, ha a feltárás régi izzadmányok és kérgek miatt nehézséggel járt, többször szívesen elkerültük volna a hüvelyboltozat megnyitását, ha a drainagenak, vagy tamponadónak olyan módja állott volna rendelkezésünkre, amely a hasfalon át való drainezésnek fenti ismert hátrányaival nem jár. Végül ismeretes, hogy az abdominális méhrákoperátióknál a hüvelyboltozaton át végzett széles drainezés ellenére, az eseteknek elég nagy százalékában, még mindig keletkezik műtét után genyes hashártya-