Orvosi Hetilap, 1928. december (72. évfolyam, 49-53. szám)

1928-12-02 / 49. szám

1356 .­ART 1 Kubinyi Pál 1870—1928. (1355. oldal.) Káló Antal és Dubravszky Viktor: A kísérleti sárgaság. (1356— 1360. oldal.) Hofhauser János: A vékonybél „ulcus simplex“ fekélyeiről (két gyógyult eset kapcsán). (1360—1363. oldal.) Probstner Arthur: A petefészek hormonjairól. (1363—1366. oldal.) Vitéz Gönczy István és Györgyi Géza: Diphtheriás myocarditis elektrocardiogrammja gyermekeken. (1366—1367. oldal.) Somogyi István: A betegségegység kérdése a psychiatriában. (1368—1370. oldal.) Csíki Jenő: Tapasztalatok az idült gümős-genymell műtéti kezelé­séről. (1370—1371. oldal.) Buben Iván: Elephantiasis vulvae. (1371—1372. oldal.) A­LOM: Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat Kérdései. (197—200. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Gégészet. -­­Szülészet és nőgyógyászat. — Gyermekorvostan. — Elméleti tudományok köréből. (1372—1377. oldal.) Könyvismertetés. (1377—1378. oldal.) A Kir. Orvosegye­sület november 24-i ülése. (1378. oldal.) A Budapesti Kir. Orvosegyesület elme- és idegkórtani szakosztá­lyának november 23-i ülése. (1378—­1379. oldal.) A Kir. Magy. Természettudományi Társ. Élet- és Kórtani szak­osztályának nov. 13-i ülése. (1379—1380. oldal.) A Debreceni Orvosegyesület nov. 14-i ülése. (1380—1381. oldal.) Frankl Antal: Megvádolt gyógyszerészek. (1381—1382. oldal.) Vegyes hírek. (1382. oldal.) ORVOSI HETILAP 1928. 49. sz. EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Magyar Kir. Ferenc József­ Tudományegyetem Kór­bonctani és Kórszövettani Intézetének közleménye (igaz­gatóhelyettes: Jankovich László dr. egyet. ny. r. tanár). A kísérleti sárgaság. I. rész. A toluylendiaminikterus.* írták: Káló Antal dr. egyet, tanársegéd és Dubravszky Viktor egyet, gyakornok. (1 műnyomó 8 ábrával.) Valamely kóros elváltozásnak kísérleti előidézése mindenkor fordulópontot jelentett arról szóló ismeret­szerzésünk történetében. A természeti történéseknek ön­kényesen beállított feltételek melletti utánzása felszaba­dít bennünket a betegágynál való észlelés kötöttségéből, így volt és van ez a sárgaság pathologiájában is. A sár­gaságnak kísérleti úton való előidézésével már az ex­perimentális biológia gyermekkorában találkozhatunk (Minkovszky és Naunya classikus kísérletei). A sárga­ságnak kísérleti úton való előidézésére két út kínálko­zott. Az egyik lehetőség a nagy extrahepatikus epeutak, különösen a ductus choledochus lekötése útján létesített művi pangásos, vagy obstructio® vagy retentiós ikterus. (Ezzel részletesen külön dolgozatban kívánnánk foglal­kozni.) A másik lehetőség a physiologiásan végbemenő epefestékképzésnek kóros behatásokkal való felfokozása volna. A haemoglobin körforgalom koordináltságának, a vörösvérsejtek művi pusztításával való megbontása útján ugyanis a máj epefestékképző vagy kiválasztó functióképessége kimeríthető. Az eredmény egy haemo­lyticus vagy pleichromiás, vagy dissociált vagy para­­dioliás vagy haematogen ikterus. Kísérleti előidézésére elméletileg alkalmas minden haemolyticum, tehát a vér­­mérgek majd mindegyike. A kutatók különösen az arsenhydrogent, a phenylhydrazint s újabban különös­kép a toluylendiamint használták. Jelen dolgozatunk az utóbbi méreggel létesített sárgaság körül szerzett tapasztalatainkat, megfigyeléseinket öleli fel. Alábbi megfigyelésünk 16 toluyaendiaminnal mér­gezett kutyára vonatkoznak. Mérgezésre a T. D.-nak (jelölésére a továbbiakban „T. D.“ szolgál!) CNsCgHl (NHs)« két ismert alakja közül a ,,Merck“-gyár által elő­állított 1:2: 4-es T. D.-t használtuk. Az állatokat általá­ban testsúlykilogrammonként 9 cg T. D.-al mérgeztük. Megfigyeléseink a mérgezés 15. órájától a 280. óráig ter­jedő időre vonatkoznak. A mérgezés hatáskifejlődésének megfigyelésére bizonyos serológiai és haematológiai vizs­gálatok, majd a boncolás és a szöveti feldolgozás szol­gált. A bilirubinaemia meghatározása H. v. d. B. szerint történt. Vérfestékvizsgálatainkat a Sahli-féle haemoglo­­binométerrel végeztük. Haemogrammvizsgálatokra slür­­ker-kamra szolgált. A boncolás anyagából nyert meg­őrzések egyrészt formatinban, másrészt absolut alkohol­ban történtek. A máj görcsövi vizsgálatára pedig H. + E.-nal, vagy Gieson szerint Sudan IH.-mal, Best féle karminnal, továbbá Eppinger szerint epecapillari­­sokra festett, valamint arannyal impregnált készítmé­nyek s a berlinikék és peroxydase mikroreactiók szol­gáltak. A T. D. méreghatására vonatkozó ismereteink még távolról sem tisztázottak. A méregnek vörösvérsejt­­pusztító és haemolysist előidéző hatását elsőnek Schmiedeberg észlelte, majd behatóbban Stadelman tette tanulmány tárgyává. A legtöbb szerző észlelete sze­rint a méregnek említett hatása csak intra corpus követ­kezik be. In vitro a T. D. a vörösvérsejteket oldani kép­telen, csupán csak azok Hb-ját alakítja át methaemaglo­­binná. Ezzel szemben Affanassiennek a méreggel sike­rült volna extra corpus is direct haemolysist előidézni. Az általunk beállított ilyen irányú kísérletek azt mutat­ták, miszerint a szóbanforgó méreganyagnak direct haemolyzáló hatása nincsen. A kutya mosott vörös vér­sejtjei ugyanis a méreganyaggal különböző concentra­­tióba összehozva nem haemolyzáltak, csupán csak nyilván a haemoglobinnak methaemoglobinná való át­alakulását jelző barna elszíneződést mutatták. A szerve­zetben lefolyó haemolysist in vitro is utánozni akarván, a T. D.-os vérsejteket lép- és májkivonattal s a kettő combinatiójával is összehoztuk. Ezen kísérleteink azt mutatták, miszerint a T. D.-nek vörösvérsejtoldó hatása (legalább is részlegesen) in vitro is bekövetkezik, ha hozzá különösen alkoholos májkivonatot, vagy pedig ha ugyanilyen lép + májkivonatot viszünk. Tisztán lép­­kivonat hatására a haemolysis nem következett be. (Megjegyezni kívánjuk azonban, hogy a lép- és máj­­kivonatkeverékeink T. D. hozzáadása nélkül is fejtettek ki haemolysist nyomokban.) Ezek a kísérleteink is amel­lett szólnának, hogy a T. D.-nek direct haemolyzáló ha­tása nemcsak in vitro, hanem a szervezetben sincsen. A méreg hatására a szervezetben lefolyó progressiv haemolysis nyilván csak a physiologiás vörösvérsejt­­pusztulás kóros felfokozása jegyében folyik le. Dacára annak, hogy a lépkivonatoknak a T. D.-os vörösvérsejtekre haemolyzáló hatása in vitro, tapasz­talataink szerint nincsen, mégis a T. D. mérgezésnek a szervezetben való hatás kifejlődésében a májon kívül a * Ez a dolgozat, amely az „Országos Magyar Ter­mészettudományi Kutatóalap“ anyagi támogatásával készült, részben folytatását képezi Káló Antal dr. által Aschoff professor freiburgi intézetében még 1925-ben megkezdett s a művileg előidézett sárgaság eseteiben különösen az epefesték termőhelyének kiderítését célzó vizsgálatainak. (Dr. K. A.: „Weitere Beiträge zur Ikte­­rusforschung“. Zieglers Beiträge, 75. köt. 3. füz.) A dol­gozat érdemi kivonata előadatott a m. kir. Ferenc Jó­zsef Tudományegyetem Baráti Egyesülete orvosi szak­osztályának 1928. évi XX. ülésén. (Ref. Orvosi Hetilap 1928. évi 21. számában.)

Next