Orvosi Hetilap, 1928. december (72. évfolyam, 49-53. szám)
1928-12-02 / 49. szám
1928. 49. sz. ORVOSI HETILAP lépnek is fontos szerepe kell hogy legyen. Ha ugyanis az állat lépét kiirtottuk, a T. D. ikterus a szabványos méreganyagtól nem fejlődött ki. Ezen kísérleti megfigyelés s az in vitro kapott adatok közt fennforogni látszó ellentmondás szinte bizonyossá teszi annak felvételét, hogy a mérgezés hatáskifejtésében a legfontosabb, de nem egyedüli szerepe a májnak kell hogy legyen. Lép nélkül azonban ezt a functiót betölteni a máj sem képes. Az in vitro kapott eredmények így a máj sajátos keringési viszonyai révén válnak érthetővé. A portális keringés adottsága folytán ugyanis a májkivonat egyben a lép által termelt anyagokat is tartalmazza, de nem megfordítva. A méreghatást kompletáló feltételezett ágens termőhelye biztosan a máj, termelődéséhez azonban lépfunetio is elengedhetetlenül szükséges.* Épp e helyen kell rámutatnunk a májtalanítási kísérleteknek, speciálisan T. D. mérgezés eseteiben való illuzórikus voltára. A májtalanítások során a T. I.ikterus kifejlődésében beálló változásokból az epefesték termőhelyének kiderítését célzó következtetések fenti megfigyeléseink alapján, mondanunksem kell, menynyire ingatag talajon mozognak. Az ezen vizsgálatok során kialakult nagy és meddő viták egyik kifejezésteljes mondását, mely szerint: „máj nélkül nincs ikterus“ (Minkovszky—Rosenthal), idevonatkozó kísérleteink alapján szerényen akként módosítanánk, hogy „máj nélkül biztosan nincs T. D. ikterus“, így talán az amerikai Mann és Magathnak kísérleti eredményei (akik az állat vérsavójában a máj kivétele után a bilirubinnak az eltelt időhöz mért mennyiségben való progressiv felszaporodását állapíthatták meg) és a német Melchior— Rosenthal— Licht kísérleti eredményei (akik a T. D.ikterus kimaradását állapították meg májtalanított állataikon) között mutatkozó jelentékeny ellentétek (a májtalanítással szükségképen beiktatott erőltetett szőlőcukorkezelésnek zavaró hatásairól nem is beszélve) könnyen áthidalhatók volnának. Fenti megállapításaink egyben a T. D.-ról való toxikológiai ismereteink revisióját is szükségessé teszik. Véleményünk szerint a T. D. nem könyvelhető el, mint direct vérméreg, dacára annak, hogy a v. v. sejtek haemoglobinját úgy a szervezetben, mint a kémcsőben methaemoglobinná alakítani képes. A méreg okozta haemolysis csupán csak tünete az általa okozott méreghatásnak, a méreg támadáspontjául megfigyeléseink szerint nem a vörösvérsejtek, hanem nyilván a vörösvérsejtek pusztítását physiologiásan is végző physicochemialis mechanismus (morphologiai értelemben a hepatolienalis apparatus) fogadható el. Tekintve, hogy ennek működését részleteiben még ép élettani viszonyok között sem ismerjük, a méreghatás jelenségeit nyomrólnyomra követni ma még lehetetlen. A T. D. mérgezés hatására a szervezetben rövid idő múlva megindul és állandóan előrehalad a vörösvérsejtek oldódása s így a haemoglobin felszabadulása. A mérgezés legkezdetibb stádiumában ezen változások a plasmahaemoglobinnak megfogyatkozásával párhuzamosan haladó haemoglobinaemiához vezetnek. Ezen parallelismus azonban hamarosan megszűnik, amennyiben a savóhaemoglobin felszaporodása a plasmahaemoglobin megfogyatkozásával lépést tartani már nem tud, amit az összhaemoglobin állandóan előhaladó megfogyatkozása jelez. A haemoglobinaemia és a plasmahaemoglobin fogyatkozása között mutatkozó incongruentia idejére esik aztán a kettő között mutatkozó eltérésnek megfelelő s a H. v. d. B. reactióval előbb indirecte, majd directe is kémlelhető, ugyancsak progressiv bilirubinemia. A direct reactio fellépése után rövidesen eléri, sőt aztán meg is haladja az indirect reactióval kapott értékeket. Adataink Stadelmann, Affanessien, Marino és Kodama idevonatkozó észleleteivel nagyjában egyeznek. A vörösvérsejtek soraiban beálló változásokkal karöltve, a fehérvérképben is mélyreható eltolódások következnek be a mérgezés hatására. Ezen eltolódás a leukocytáknak már a mérgezés után pár órára meginduló nagymérvű felszaporodásában áll. Ezen toxikus leukocytosist négy esetben magunk is megfigyelhettük a mérgezés kifejlődésével. Egyik állatunkban a mérgezés 36. órájában 24.000, másik állatunkban a mérgezés 62. órájában már 40.000, ismét másiknál a mérgezés 73. órájában 50.000, végül egyiknek a mérgezés 135. órájában 48.000 volt a fehérvérsejtek száma. A fehérvérsejtek felszaporodásának görbéje az időn kívül a méregadagtól is függ, bár egyikkel sem halad mindig párhuzamosan. A fehérvérsejtek felszaporodásának részjelenségeképen többi állatunkban a máj intra- és extravascularis leukocytosisát olvashattuk le. Bár a májleukocytosis histotopographiai megoszlása és a mérgezés dosisa és ideje között nehéz szabályszerűséget vonni, mégis a májnak ezen leukocytosisa a mérgezés, illetőleg az általános leukocytosis kifejlődésének elején inkább csak intravascularis és pedig a mérgezés legelején főképen a vena portae ágaira szorítkozó, portalis (1. 1. sz. mikrophotogramm mellékletet), később általános s ugyanakkor legtöbbször már extravascularis is. Ezen extravascularis fehérvérsejtbeszűrődés előbb inkább csak interlobularis (1. 2. sz. mikrophotogramm mellékletet), majd mindinkább intralobularis is.* A fehérvérsejtek kivándorlásával egyébként az alább részletesen ismertetendő epeútelváltozások és parenchymaalteratiók is oki összefüggésbe hozhatók. Ilyen esetekben ugyanis már az általánosan felszaporodott leukocytákon kívül az extravascularis vándorsejtes infiltratio elemei között közel egyformaszámarányban vannak képviselve a gömb- és plasmasejtek is, mint a lobos sejtkivándorlás hirdetői. A lebenykéken belüli, legtöbbször már vegyes fehérvérsejtbeszűrődés a mérgezés előhaladt stádiumában már mindenkor kifejezett. A H. v. d. B. szerint már directe is kémlelhető bilirubinaemia kifejlődésével egyidejűleg indulnak meg a máj szöveti változásai is. Kodama a T. D. mérgezés kezdeti stádiumának tanulmányozása során a májban az indirect reactio idejében a Kupffer sejtek részéről kimutatható erythrocytophagocytosist állapíthatta meg. Az indirect reactiónak direct reactióba való átcsapása idejére esnek, ugyancsak Kodoma szerint, az epecapillarisokban kimutatható első változások is (epethrombusok kialakulása). Ezen Kodoma által legkezdetibbnek jelölt szöveti változások ideje átlagban megközelítőleg a nyolcadik órára esnék. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy különböző mérgezések eseteiben végzett májglykogénvizsgálatok során, amelyekről részletesen más helyen számolunk be, a máj glykogenkészletének akár teljes evacutiójával minden egyes szöveti változást esetleg messze megelőzve találkozhatunk. T. D. mérgezések eseteiben pl. egy alkalommal már négy órával * Fenti kísérleti adataink egyébként Ebnether, Joannovics és Picknek a máj és lép haemolytikus hatásaira vonatkozó kísérleti eredményeivel is összhangba hozhatók. * A májnak ezen haematogen vándorsejtes infiltratiója alakelemei között a kifejlődés foka, illetőleg elmondott histotopographiai lefolyása szerint mind nagyobb számban fognak mutatkozni az idült lokosodásra jellemző lymphoidos elemek, ill. azok leszármazottjai. 1357