Orvosi Hetilap, 1929. július (73. évfolyam, 27-30. szám)

1929-07-06 / 27. szám

1929. 27. t6. ORVOSI HETILAP mert a zavar gyors múlása így legjobban megmagya­rázható. Minthogy a kamracomplexum alakváltozása létre­jöhet tehát az intraventricularis vezetés múló zavara kö­vetkeztében, úg­y a pitvarhullám is megváltozhat hasonló okokból. Az intraauricularis vezetési zavar okozta P-hul­­lámmegváltozás ismerete nem régi keletű. Különösen atrio­ventricularis rhythmus mellett észlelték a /-'-hullám olyan változásait, amelyek Scherff és Shockhoff kísérletei után jogosan vezethetők vissza az intraauricularis vezetés za­varára. Ilyen esetet a közelmúltban magam is ismertet­tem; supranodalis rhythmusnak sinus rhythmussal való szövődése esetében a supranodalis rhythmus P-hullámain a vezetéses zavar kétségtelen jelei voltak kimutathatók.* Közleményemben különösen a negatív P-hullám széles és kétcsúcsú voltát emeltem ki, mint leginkább jellemző sa­játságot és bizonyítónak gondolom, hogy az az atropin hatására megkeskenyedett és egycsúcsúvá változott. Az emberi pathologiában ismeretes néhány hasonló eset, ame­lyek közül Dressier, Weil és Semer­au eseteit említem meg. Sinus rhythmusos szívműködés esetében intraauricularis vezetéses zavar okozta , hullám alakváltozással azonban sokkal ritkábban találkozunk az irodalomban és ameny­­nyire azt áttekinteni tudom, egyedül Winterberg esetében tételezhető az fel nagy valószínűséggel. Esetében a pit­varok közötti vezetés zavarát a két külön positív hullá­­mocskákból összetett, nagyon széles P lengés bizonyítaná. Ha a P-hullám normálistól eltérő alakja állandó, akkor adott esetben nehéz lehet a pathologiás alakválto­zást az intraauricularis vezetés zavarából meggyőzően ma­gyarázni, még akkor is, ha az valószínűnek látszik. A P-hullám alakváltozását tudnivalóan leggyakrabban az ingerület rendellenes helyről való kiindulásakor látjuk. Lewis alapvető vizsgálatai óta ez irányú ismereteink szá­mos kísérletre és tapasztalatra támaszkodva kielégítőek. Azt azonban, hogy a P-hullám alakjának jellemző kóros voltát csakugyan az intraauricularis vezetés zavara okozza, meggyőző erővel bizonyítani véleményem szerint egyelőre csak akkor lehet, ha az alakváltozás múló jel­legű; ilyenkor egyéb körülmények figyelembe vétele mel­lett — ezek között elsősorban az esetleg egyúttal észlelhető másféle vezetéses zavart (AV, vagy intraventricularis) em­lítem — bizonyos esetekben az intraauricularis vezetési zavar nagy valószínűséggel feltételezhető. Ilyen szem­pontból nagyon tanulságosnak vélem az alább következő esetet, amelyben sinusrhythmusos szívműködés mellett az intraauricularis vezetés zavara, mely a P-hullám elválto­zásában jut kifejezésre, azt hiszem jogosan vehető fel. Cs. L. 62 éves szabómester. Diagnosis: mesaortitis et myocarditis luetica. Insufficientia aortae. Felvettük 1921) IV. 13. Syphilises fertőzésről nem tud. Négy hónap óta lassan fejlődő, állandóan fokozódó decompensatio tünetei között betegedett meg: munkadyspnoe, pangásos hunit, majd anasarca. Éjjel többet vizel, mint nappal. Állandóan fogyaszt alkoholt (naponta kb. egy litert) és dohányos. Lelet felvételkor: láztalan, légzés percenként 30, dyspnoeja miatt csak magasra helyezett felső testtel tud feküdni. Sokat köhög és kevés sűrű nyákos-genyes köpetet ürít. Anasarca: Mellkas hordóalakú, széles. Hátul a tüdőmezők alsó részében baloldalt tenyérnyi, jobboldalt három ujj­nyi tompulat van, mely felett a légzés és mellrezgés gyen­gült. Egyébként a tüdők felett kiterjedten sipolás, búgás hallható. Nyaki vénák alig teltek, belégzéskor elég jól ki­ürülnek, rajtuk kishullámú, szapora hullámzás látható. Szív balra igen nagy: szívcsúcslökés a medioclavicularis vonalon kívül két harántujjal az 5. bordaközben tapint­ható; szívtompulat balra a szívcsúcslökés helyét egy uj­jal meghaladja, jobb határa a szegycsont jobb szélén, felső a 3. bordán van. A szív felett mindenütt systolés és diastoles zörej hallható, mely leghangosabb a manubrium sterni táján és a szegycsont mellett a jobb 2. bordaköz­ben. A pulmonalis hallgatódzási helye felett a 2. hang kissé ékelt. Vérnyomás 195—70 Hg­ mm­. Az érlökés kis­hullámú, kissé gyors és szapora, percenként kb. 120, rhythmusos. A máj nagy, alsó tömött széle a köldök ma­gasságában tapintható. Fénymerev pupillák; idegrend­szer egyébként ép. Vizelet fajsúlya 1026, benne 0-5°/ov fehérje van, üledékében kóros alakelem nincs. Wasser­mann­ és Sachs—Georgi-reactio a vérben erősen positív. Karell-kúra mellett napi 0-40 g digitálist rendelünk, majd másnap intramuscularisan 1 cm3 novuritot adunk. Három nap múlva összesen 1’20 g digitális elfogyasztása után a diuresis fokozódása és az általános állapot javu­lása mellett a pulzusszám 80-ra csökken és feltűnik, hogy mozgás, de még inkább a megerőltető köhögésrohamok után arhythmiássá és még ritkábbá válik. Ekkor (IV. 17-én) készültek a 4. ábra elektrocardiogrammjai (1. 4. ábra A—E). Minden elvezetésben jól felismerhető 2:1 rhythmus: pitvarműködés 160, kamraműködés 80. Minden második sinusingerület 0­ 3 mp-re megnyúlt vezetés mellett a kamrára vezetődik, a kamralengések között 1—1 pitvar blockozott marad. A kamralengések alakja az I—III. el­vezetésben nem jellemző: a legnagyobb az I.-ben,­­ vi­szont a III.-ban nagy. A II. elvezetésben a kamralengés kicsiny. A QRS complexum nem széles. A­z I.-ben nega­tiv, II.-ben lapos, III.-ban positiv. A pitvarlengés alakja atypusos, az I. elvezetésben kétphasisú, első positiv és utána következő negativ phasissal. A II. és III. elveze­tésben határozottan szélesen kétcsúcsú. A mellkasról tű­elvezetéssel készült görbéken (4. ábra D- és F-görbék) a /-'-hullámok atypusos volta sokkal jobban látható. A sternum jobb oldaláról készült pitvarelvezetésben* (D-görbe) az két nagy positív hullámból áll, me­lyek után kicsiny negatív phasis következik. A P-hullám tartama kb. 0-14 mp. A kamraelvezetésben (F-görbe) szin­tén jól felismerhető a kettéosztottság; a két pozitív hul­lám közül az első szélesebb. Az említett bradycardiás arhythmia, mely köhögés és kevés mozgás után támadt, ilyenkor bekövetkező 3 :1, illetőleg 4 :1 blocknak bizonyult. Nem valószínű, hogy a P-h­ullámok alakja azért el­térő a normálistól, mert az ingerület nem a sinuscsomó­ból, hanem máshonnan indul ki. Az ingerület kiindulá­sának helyére egyedül csak a P-hullám alakjából követ­keztethetünk és az positiv, ha a kiindulás helye a sinus­csomó, vagy annak közvetlen környéke. Ilyenkor is lát­hatunk kétphasisú lengéseket és tudnivaló, hogy a nor­mális P-hullám is gyakran, különösen tűelvezetésben ilyen lehet, ám mindig első nagyobb positiv és utána kö­vetkező kisebb negatív phasissal. Fenti esetben a P-hullám csipkéinek positív volta bizonyos fokig feljogo­sít arra, hogy az inger kiindulásának helyét nagy való­színűséggel a sinuscsomóban, vagy annak közvetlen szomszédságában tételezzük fel; a kétcsúcsú és széles vol­tának magyarázatára intraauricularis vezetési zavart kell felvennünk, amit különösen a későbbi napokon készült elektrocardiogram­n-felvételek alapján tartok indokoltnak. Megkíséreltem az ingervezetést atropinnal befolyásolni, a­mg atropin befecskendezése után 25 perc múlva a 2.1 block Wenckebrach-periódusok képzése út­ján 3 :2 blockká alakult át, majd néhány percnyi tartam után lassanként ismét az eredeti 2 :1, illetőleg 3 :1 és 4 :1 block tért vissza. A pitvarhullámok alakja nem vál­tozott. Következő napon a szívműködésben és az elektro­­cardiogrammon jelentős változás nem volt észlelhető, mi­közben a beteg állapota az említett gyógykezelés mellett csak kevéssé javult: dyspnae csökkent, májának duzza­nata alig kisebbedett, oedemája csökkent. IV. 19-én. * Zschr. f. d. ges. Path., nyomtatás alatt. * A tűtelvezetés methodikáját illetőleg utalok emlí­tett közleményemre. Zeitschr. f. d. ges. exper. Pathologie. 643

Next