Orvosi Hetilap, 1934. április (78. évfolyam, 14-17. szám)
1934-04-07 / 14. szám
78. évfolyam, 14. szám Budapest, 1934. április 7 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSEK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BELA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN POOR FERENC REUTER KAMILLO ORSOS FERENC FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ TARTALOM: Issekutz Béla: A görcsoldó gyógyszerek synergismusáról. (297—299. oldal.) Rusznyák István, Karády István és Szabó Dénes: Vizsgálatok a postoperatív keringési zavarok keletkezéséről. (299— 301. oldal.) Pólya Jenő: Az epehólyag működése epeköves betegekben. (301—307. oldal.) Bodó Bertalan: Műtét utáni gyomorhüdés. (307—309. oldal.) Lederer Emil: Újabb szempontok az eplepsia gyógyszeres kezelésében. (309—311. oldal.) Hegedűs Károly: Cushing-féle megbetegedés egy esete. (311— 313. oldal.) Rehák Pál: Az arthritis arytaenoidearól. (313—314. oldal.) Incze Gyula: Traumás eredetű meningitis pneumococcica. (314—315. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (53—56. oldal.) Lapszemle: Sebészet. - - Szülészet. — Gyermekgyógyászat. — Gégészet. — Bőrgyógyászat. (315—317. oldal.) Könyvismertetés: (317. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (317—319. oldal.) Csépay Károly: Megjegyzés Gömöri Pál dr. „Az isolált sóanyagcserezavarról.” szóló cikkére. (320. oldal.) Vegyes hírek. (320. oldal és a borítólap III. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Ferenc József Tudományegyetem gyógyszertani intézetének közleménye (igazgató: Issekutz Béla ny. r. tanár). A görcsoldó gyógyszerek synergismusáról. Irta: Issekutz Béla dr., egyet. ny. r. tanár. Bár számos gyógyszerrel rendelkezünk a simaizmok görcsének oldására, mégis a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek egyike sem olyan erős és megbízható hatású, hoogy minden esetiben feltétlenül számolni lehetne a cél elérésére, a görcs okozta tünetek megszüntetésre. A sem kielégítő eredményeknek oka bizonyára az is, hogy a görcs keletkezésének módja többféle: a serkentő vegetatív ideg tónusának fokozódása, vagy az ízt gátló ideg bénulása ,esetleg a simaizmok direct izgalma. Ezért a megfelelő görcsoldat csak akkor tudnák pontosan megjelölni, ha a görcs létrejöttének okát és útját klinikailag kellőleg sikerülne felderíteni. Minthogy azonban ez alig érhető el a kívánt mértékben, ezért a görcsoldó kiválasztásában mindig bizonyos találgatásra lennénk utalva, ha a gyakorlat nem tanítana meg arra, hogy legbiztosabban akkor érünk célt, ha különböző módon ható görcsoldókat egyesítve adunk, mert így remélhető, hogy bármilyen eredetű görcsös állapotot oldani fog tudni a gyógyszerkeverékünk. Ezek synergismusának kérdésével már 16 évvel ezelőtt is foglalkoztam,1) midőn kimutattam, hogy nyúlbélkarüon a pápaverin és novatropin (homatropinmethylbromid) egymás hatását elősegítve, fokozva képesek a pilocarpin okozta görcsöt oldani. Jóval későbben hasonlóan fokozódó synergismust mutatott ki Hmidowsky2) a normális bélperistaltikát megszüntető hatásra vonatkozólag, a papaverin és eumydrin (atropinmethylnitrat) keverékben, Gordonoff() a diallylbarbitursa”, atropin( papaverinkeverék határában egy egészen rendkívülien nagymértékű fokozódást talált. Egy másik törekvés a pyramidont vonta be ezen Synergismus körébe s ennek eredménye lett az eupacon nevű készítmény. Míg ezen vizsgálatok isolált bélkacsákon előidézett górcsőés állapotok megszüntetésével foglalkoztak, addig Dirtier*) békatüdőn mutatta ki, hogy a papaverin, novascropin, ephedrin és coffein együttesen adva, igen nagy mértékben fokozzák egymás hatását. Időközben a papaverin új synthetikus származékait vizsgálva, felfedeztük azt, hogy a perparin 2—3-szorta erősebben hat, úgy a papaverinnél mint az eupaverinnél. Ezen munkánk kiegészítéséül foglalkoztunk annak a megvizsgálásával, hogy vájjon a perparin a különböző keverékekben is a papaverinhez hasonlóan viselkedik-e és, hogy vájjon ezekben is érvényesül a perparin jóval erősebb hatása. Ezen öszehasonlító vizsgálataink közben meglepődve tapasztaltuk, hogy nekünk nem sikerült Gordonoff kísérleteit igazolni. Hasonlóképen a pyramidontól sem láttunk semmi előnyös hatást. Ezen negatív eredmények arra késztettek, hogy a kérdést Stinzinger Mária dr. és Szende Jolán segítségével igen széles alapon sok oldalról, még más görcsoldók bevonásával is megvizsgáljam, úgy, hogy csaknem 800 kísérletnek az eredménye az, amiről az alábbiakban röviden beszámolok. A kísérleteket isolált bélkacsokon végeztük, melyeket Magnus módszere szerint 50—50 ccm Tyrode-oldatban függesztettünk fel. Egyidejűleg 4 bélkacsnak a működését registráltuk, tehát párhuzamosan 4 kísérletet végeztünk. Miután hamar meggyőződtünk arról, hogy amennyiben quantitative értékesíthető, megbízható eredményekhez akarunk jutni, akkor ugyanazzal az adaggal 4—6 meghatározást is kell végezni és ezek középértékét venni számításul. A papaverinszármazékok hatása a normális bélműködésre a mozgások amplitúdójának és a tónusnak csökkenésében mutatkozik. A papaverinből vagy eupaverinből 0.30 mg (az adagok mindig 50 ccm Tyrodera értendők) az amplitúdót 40—50%-kal, a tónust 10—15 mm-rel szállítja le. A perparin ezeknél 2—3-szorta erősebben hat, ugyanilyen hatást már 0.1—0.15 mg elő tud idézni, 0.3—0.35 mg pedig a bélmozgások teljes megszűnését okozza. A novatropin gyakorlatilag számbajöhető adagokban, 0.01—0.05 mg (= 10—50 Y) jóformán hatástalan és mégis képes a papaverinszármazékok hatását már 0.5—3.0 Y adagban erősen fokozni, így pl. a perparinból már 0.05 mg is — dr. 0.5Y novatropinnal, vagy atropinimethylbromiddal, együtt adjuk — képes az amplitúdót 50%-kal csökkenteni; 0.2 mg