Orvosi Hetilap, 1934. július (78. évfolyam, 27-30. szám)

1934-07-07 / 27. szám

604 ORVOSI HETILAP 1934. 27. sz. amely az említett abnormitásoknak és a paralytikus mellkasnak jellemző tulajdonságai közé egyformán tarto­zik. Általa vezettetve magát, felismeri, hogy e különböző abnormitások között szoros a kapcsolat. Azok többnyire egymással kombinálva fordulnak elő. A nephroptosis, az enteroptosis, a splanchnoptosis, a paralytikus mellkas Stiller felfogásában nagy egységgé folynak össze, amely­ből sok szenvedés, fakad és ezért Stiller azt morbus asthe­­nicus universalisna­k nevezte el. Keresve megnyilvánulá­sait, azok közé sorolta a gyomor és belek adomáját, Leute gyomorneurosisait, a gyomorfekélyre, a chlorosisra, Rosenbach sápkóros neurastheniájára, az anaemia perni­­ciosára­ hajlamot, Rummo kardioptosisát, a szív- és az ér­rendszer hypoplasiáját, a mai cseppszívet, a paroxysmalis tachypnoet, a phosphaturiát, az oxaluriát, a dermogra­­phismusit és, az asthenias mellkas azonosságánál fogva a habitus p­hthisicuséval, a tüdő-tuberculosisra hajlamot is. Összefüggésben állanak vele továbbá az albuminuria, fia­tal nőknek a franciák által tuberculosisnak tulajdonított tiszta mitralis ,stenosisa, nők genitalis infantilismusa, kryptorchismus, a sérvekre hajlam. E sorozatot Glénard és Boas még a dholekithiasisos hajlammal toldják meg. Seller az astheniát morbusnak, betegségnek nevezi. De az asthenias alkat nem jár mindig functiozavarokkal, szenvedésekkel, akkor pedig az az élet normális folyása szempontjából közömbös és ezért igazat kell adni Berg­­mann-nak, aki az astheniának magának betegség voltát tagadja. De annál fontosabb az, mint egyik legtökélete­sebben megrajzolt typusa az alkattannak. Annak orvosi jelentősségét az adja meg, hogy betegsé­gekre disponál. Stiller azonban az alkattanban gyakran ismételt hibákat követett el. Az egyik abban az időben el­kerülhetetlen volt és abból állott, hogy kellő kritika nél­kül declarálta az asthenias constitutiót öröklöttnek, örök­lött volta azóta sem tisztázott az öröklést annak mai kö­vetelményei szerint, viszont Brugsch szerint az asthenias constitutio megfelelő kezeléssel, gyakorlással és életmóddal évek alatt még athleta-constitutióvá is átalakítható és két­ségtelen, hogy vannak szerzett astheniás alkatok is. Er­ről meggyőzhet minden orvost az, ha látja, hogy válik a progrediáló chronikus phthisisben megbetegedett normá­lis testalkatú ember évek sora alatt olyanná, akiről letí a habitus asthenicus minden ismertető jeleit magán hordó habitus phthisicus. Stiller tévedései közé tartozott általában azon beteg­ségek körének óriási kiterjesztése,, amelyeket az asthenias alkattal összefüggésben állóknak hitt. Lenke „gyomorneu­­rosisaiból“ alig hagyott meg valamit a gyomorbajok klini­kájának fejlődése. A „habitus phthisicus“ jelentőségéről a phthisis fejlődésében ugyan sokan hisznek két évezrede, de felőle positív tudomásunk nincs. Sokak közt olyan nagy tapasztalatú klinikus, mint a müncheni Müller tagadja, Diel és Verschner pedig 37 egypetéjű ikerpáron találta hogy a tuberculosis kifejlődésére a mellkasalaknak és a testalkatnak befolyása nincs. Az astheniás alkattal ösz­­szefüggésbe hozott egyéb betegségeknek azokhoz vi­szonya is várja még a köztük sejtett correlatiók számszerű megállapításának segítségével megalapított kri­tikáját és akkor egyik-másik esetben még tovább lesz vizs­gálandó, hogy a betegség és az astheniás alkat közül me­lyik járult hozzá a másiknak létrehozásához. Az astheniás habitus példája mutatja, hogy az orvosi alkattan által követett cél, embertípusok és az azokkal összefüggő kóros hajlamok felismerése, de mutatja a té­vedéseket is, amelyek régi methodikájával járnak. Stiller példájánál még világosabban bizonyítja a ku­tatás azon módjának veszélyeit, amely a populatio ismert összetételéből meríthető ellenőrzés nélkül von le alkatiak­nak tartott rendellenességek és betegségek találkozásának észleléséből következtetéseket, a habitus thymicolymphati­cus története. A­ Paltaus elégtelennek látszó ok folytán hirtelen meghalt fiatal, egészséges emberek thymusát nagynak találta. Haláluk által bizonyított kis vitalitásukat thymus hyperplasiának tulajdonította, amelyet tapaszta­lata szerint a nyirokrendszer hyperplasiája szokott kísérni. Eleinte erre a találkozásra szorítkozott a status thymico­lymphaticus tana. Azután e status sajátságaihoz Paltaus hozzácsatolja az aorta és általában az érrendszer hypo­plasiáját, a genitaliákét, tehát olyanokat, amelyek Stiller astheniájában is előfordulnak, végül Wiesel a chromaffia­­rendszer hypoplasiáját i­s. Bartel öröklött és infectiók kö­vetkeztében szerzett status lymphaticusok­at különböztet meg és azokat a status hypoplasticus nagy csoportjába olvasztja be. Hangsúlyozza annak lehetőségét, hogy tag­jai dissociáltan is előfordulhatnak,, valamint, hogy a lym­­phatikus rendszer hyperplasiáját idővel kötőszöveti átala­kulás, sklerotizálás eltüntetheti. E kötőszöveti folyamat Hubhard diathese fibreuse-jéhez tartozik, ahhoz, amely a Bright-kórt vesezsugorodássá alakítja át és szerepel az atlherosklerosis, a máj cirrhosis kifejlődésében is stb. A status thymi­olymphaticus tanulmányozása azontúl a Neusser-iskola beható foglalkozásának tárgyát képezte. Azt összeköttetésbe hozták az említetteken kívül albumi­­nuriával, congenitalis mitralis szűkülettel, perikarditissel, polyserositissel, aortitis lueticával, infantilismussal, hete­­rosexualis sajátságok kifejlődésével, chlorosissal, anaemia perniciosával, lymphatikus leukaemiával, haemophiliával, strumával, Addison-kórr­al, óriásnövekedéssel, akromega­­liával, törpeséggel stb. És a status thymicolymphatticusról szóló tannak mi lett a vége ? A világháború alatt Groll és mások erőszakos halállal meghalt fiatal egészséges embe­rek­­boncolásakor azt találták, hogy a „status thymico­lymphaticus“ az egészséges, erőteljes, nem betegségben elhalt fiatal emberek sajátja és annak hiánya, az, amit békében naponta látunk a boncteremben, az, amit addig normálisnak tartottunk, az, a kóros, mint a­ halálos beteg­ségek általános hatásának következménye! De a háborús tapasztalatok végső consequentiáját nem hajlandó minden­ki levonni és vannak, akik a status thymi­olymphaticus triasának jelentőségét a fiatalok hirtelen halálában és az Addison-kór pathogenesisében még emlegetik. Ha azonban e tanból sikerülne is még valamit megmenteni, az a kevés mégis nagyon feltűnő ellentétben állana annak az időnek a felfogásával, amelyben többek közt Pfaundler azt a gyermekkor, felületes exsudativ és proliferatív gyulladá­sos reaction által jellemzett Czerny-féle exsudativ diathesis súlyos, sokszor halálos következményének tartotta. Akkor az említetteken kívül még részt tulajdonítottak e statusnak a felnőttek szénalázában, asthma bronchialéjában, colica mucosájában és membramaenájában is, amelyek ma egye­bekkel együtt az allergiás betegségcsoportban találnak helyet. Ilyen formán, ha Tündiért követve e szerzett tu­lajdonságokat a constitutionalisak sorából valaki törölni kivánja mint conditionalisakat, e betegségek a Bergmann által „vegetativ stigmatizáltak* csoportjába sem volná­nak sorolhatók, mint közös alkati tulajdonságokkal össze­függők. Ez a fogalom maradt meg Eppingernek és Hess­­nek gyógyszerek iránti viselkedésük alapján egymással mint antagonistákkal élesen szembeállított vagotoniájából és symphaticotoniájából. Ezeknek constitutionalis jellegét el kellett ismerni azoknak is, akik a constitutio fogalmát a reagálási mód minőségével azonosítják, annak kitűnése után, hogy az autonóm és a symphaticus ingerlékenységé­nek fokozódása a reájuk ható electiv mérgekkel szemben nem zárják ki egymást és az Eppinger és Hess által nekik tulajdonított ellentétes tünetek és kóros hajlamok egy­mással keveredni is képesek.

Next