Orvosi Hetilap, 1936. november (80. évfolyam, 45-48. szám)
1936-11-07 / 45. szám
80. évfolyam, 45. szám, Budapest, 1936. november 7 ORVOSI HETILAP Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN VIDAKOVITS KAMILLÓ REUTER KAMILLÓ JENEY ENDRE FELELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY. SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM: Vámossy Zoltán: A gyógyszertan haladása Balassa óta. I. rész. (1055—1060. oldal.). vitéz Novák Ernő: Műtét utáni gyomorvérzésről. (1060— 1063. oldal.). Aradszky György: A diabetes insipidus gyógyítása hypophysis pars posteriorral. (1063—1065. oldal.). Teveli Zoltán: Vörhenyesek diphtheria-fogékonysága. (1065— 1066. oldal.). Kemény Ernő: Akromegalia és terhesség. (1066—1067. oldal.). Gáspárdy Géza: A fürdőkúra hatása a csúzos betegek vérképére. (1067—1068. oldal.). Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (187—190. oldal.). Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szemészet. — Gyermekgyógyászat. — Bőrgyógyászat. (1068—1071. o. ). Könyvismertetés: (1071—1072. oldal.). Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (1072—1076. oldal.). Vámossy Zoltán: Nobel-dijas orvosok. (1076—1077. oldal.). Vegyes hírek. (1077—1078. oldal és a borítólap III. és IV. oldalán.). A gyógyszertan haladása Balassa óta. (Balassa-előadás a budapesti Királyi Orvosegyesületben), 1936. október 30-án.). Irta: Vámossy Zoltán egy. ny. r. tanár. Meghatva a feladat nagyságától kezdek megtisztelő megbízatásom teljesítéséhez, hogy korunk örökemlékű vezéralakjáról, Balassa Jánosról ez ünnepi órában emlékezzek és tudományszakomról hozzá méltó beszámolót tartsak. Balassa sebész volt. Távol állott tehát tudományának gondolatvilága és mestersége tekintetében az én szakmámtól; hogyan férkőzhessektehát én az ő nagysága közelébe, hogyan tudjam méltatni orvosi működését, s az értéket, mit szakmájában jelentett? — Igaz, hogy ő emellett kullturpolitikus is volt, a legnagyobbak egyike, kinek tanácsait az első alkotmányos kultuszminiszter sem nélkülözhette, s kinek hazánk közegészségügyének törvényes rendezése is köszönhető. Emellett példás hazafias érzése arra késztette, hogy attól kezdve, hogy kathedráját elfoglalta, vagyis 1843 óta, még a forradalom bevezetése után is magyarul adjon elő, amihez pedig nem kis bátorság kellett, különösen a fogságviselt Balassa részéről, valamint nagy nyelvi nehézségek legyőzése is, mert magyar orvosi műnyelv nem létezett, azt alkotnia kellett, noha ismereteit mind német, mind latin nyelven szerezte. Mind e nagy és szép tettei és életírói által annyira kiemelt ragyogó emberi tulajdonságai sem tudnak azonban engem ez ünnepi órában annyira megihletni, mint az, hogy Balassa sebész volt, sikeres reflectált fényében égő csillag a sebészet terén, aki jóformán a pharmakológia segítsége nélkül lett azzá. Talán természetes is ez egy pharmakológus részéről, akit ma ide méltóztattak állítani egy tüneményes sebész méltatására. Sőt az az érzésem, hogy ez az én elbírálásom szempontja itt ma mindenki bensőjében visszhangra talál, akik ma dúskálhatnak az emberi szenvedés enyhítése és gyógyítása terén a gyógyszertan nyújtotta lehetőségekben. Össze kell hogy szoruljon a szívünk a gondolatra, hogy Balassa működésének kezdetén még nem volt narkosis, nem voltantisepsis és a seborbánc és a kórházi üszők réme ott lebegett mindig az annyi gonddal és mesteri ügyességgel operált beteg feje fölött. A gennyedő, zúzott sebek mellett a phlegmonok, áttéti tályogok virultak, s a velük járó rázó hideg és láz ellen a nagy Balassa csak „tartarus emeticust dosi refracta”, vagy „óránként egy szemet calomelt”, vagy legfeljebb italul „Dec. Chinae, unc. sex + Tinct. Rhei aquos. unc. unam”-ot tudott rendelni. A seblázakhoz csatlakozó pneumomiák kezelésében a borogatás és az „Emulsio nitrata”, (t .r. ka. nitrat, 345 r. em. amygdalina), vagy „Dec. Salep c. ac. hydrocyan. gtt. X.” szerepelnek. Pedig ott voltak a kezük között a ma ismert összes adstringens fémsók, az ezüstnitrát, maga a sublimat is, de senki rá nem jött, hogy ezek híg oldatait a sebkezelésben kipróbálja. Megdöbbentő, hogy Balogh Kálmán 1866- ban kiadott első „Gyógyszertanáéban még a bórsavnak csak hűsítő hatásáról, a sublimánnak csak erős méreg voltáról, majd csúz és köszvény, vagy vízkórság esetén jó vizelethajtó hatásáról iszól. Balogh Kálmán nagy olvasottsága mellett nem valószínű, hogy ez a könyv korától elmaradott lett volna; erre mutat, hogy már a carbolsavat is tárgyalja, ugyan hibás képlettel (CwHeCh), de ennek is főleg maró és gyilkos méreg voltáról emlékezik meg s csak mellékesein ajánlja rothadást gáltló hatása miatt bűzös tályogok, üszkössebek és fekélyek kezelésére. A chlervízről is csak annyit mond, hogy „külsőleg mosásul használhatni rühnél, üszkösödéseknél, nemkülönben fertőző anyagok (veszett kutya harapása, hullaméreg, stb.) behatása helyéül”. Pedig e könyv megjelenése előtt 19 évvel lépett a világ elé Semmelweis felfedezésével, s 1850 óta vívta itt pesti tanszékén elkeseredett harcát igazáért és végeztette sikerrel klinikáján a chlorvizes mosásokat. Balassa közléseiben sem tudtam nyomára jönni annak, hogy a chlorvizet, vagy chlormész-oldatot, bórvizet vagy sufolimáitot használták volna. Ép úgy, mint hogy olvasgatásaim közben avval se tudtam tisztába jönni, hogy a 48—49-es évek óta, tehát a chloroform és aether felfedezése óta alkalmazták-e sebészeink a mankosist? Balassa kötetre mentő apróbb caulisticus közleményei közt kettőben találtam nyomát ennek: egy ovarium cysta