Orvosi Hetilap, 1937. március (81. évfolyam, 10-13. szám)

1937-03-06 / 10. szám

218 ORVOSI HETILAP 1937.10. sz. TARTALOM: Dollinger Gyula dr. (1849—1937.) Burger Károly: Hormonkezelés a nőgyógyászatban. (218— 220. oldal.) Puder Sándor: Mit értünk ú. n. tüdő csúcshuruton? (220 226. oldal.) Ottó József: A rövidhullámú kezelés értéke a kiismedence­­beli gyulladások orvoslásában. (226—229. oldal.) Varga Aladár: A vérkép értékelése syphilisben. (229—231. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (37—40. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet. — Gyer­mekgyógyászat. — Fogászat.­­— Bőrgyógyászat. — Urológia. (231—235. oldal.) Könyvismertetés. (235. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (235—236. oldal.) Xasner János: Orvostudomány és Társadalombiztosítás. (236—237. oldal.) Az Országos Orvosi Kamara közgyűlése. (237—238. oldal.) Nékám Lajos: Válasz Győry tanár megjegyzésére. (238. oldal.) Vegyes hírek: (238—240. oldal.) Hormonkezelés a nőgyógyászatban. (Klinikai előadás). Irta: Burger Károly dr., egyet. ny. k­k. tanár. Amióta a hormonkutatás előtérbe került és a nő­orvosok, tudományos munkássága is újabb megismerések­hez és jelentékeny eredményekhez vezetett e téren, nem­csak tökéletesebb és részben új képet alkothattunk ma­gunknak a női bajok némelyikéről, hanem gyógyító esz­közeink és a gyógyítás lehetőségei is tökéletesedtek. A gyógyító eljárásoknak a hormonkutatás eredményein ala­puló lehetőségeit egy előadás keretében részletesen ismer­tetni nem lehet. Elsősorban azért, mert az idevonatkozó irodalom annyira kiterjedt, hogy szinte alig áttekinthető, másrészt mert a közölt lehetőségeknek és eredményeknek egy része — mégpedig nagyobb része — nem állta meg annyira a tárgyilagos bírálatot, hogy mint tudományos igazságot elfogadhassuk és taníthassuk. Egyik fő oka an­nak, hogy az egyes készítmények adagolásával nem min­dig érhető el egyforma eredmény, abban rejlik, hogy a belső elválasztásos mirigyek nem önállóan működnek, ha­nem kölcsönösen befolyásolják egymást. Bár ez a kölcsön­hatás már régóta ismeretes, újabban erre vonatkozó tu­dásunk sok tekintetben bővült. Sajnos azonban olyan ér­telemben is, hogy kiderült ezen összefüggések és kölcsön­hatásokról, hogy sokkal bonyolultabbak, mint annak előtte látszottak. Talán elég arra hivatkoznom, hogy pl. nem régen még a hypophysis mellső lebenyének csak növe­kedési hormonjáról és gonadotrop hatóanyagairól beszél­tek, ma pedig ismerjük már a thyreotrop hormont, a zsíranyagcsere hormont, szénhydrátanyagcsere hormont, prolactint, adrenalotrop hatóanyagot, corticotrop hormont, pancreatrop hatást, parathyreotro­p hatást stb. Célszerűnek látszik még azt is felemlíteni, hogy gonadotrop hatóanyagok a hypophysis mellső lebenyén kí­vül a verserumban, lepényben, terhes vizeletben, mag­­zatvízben, colostrumban, nyálban is találhatók, nem is szólva a folliculus hormonról, amely a legkülönbözőbb szervekben, vérben, női és férfi vizeletben, rákos dagana­tokban, sőt az állatvilág legkülönbözőbb fajtáiban az emlős állatoktól kezdve a halakig, sőt pillangókig, növé­nyekben, de még ásványi anyagokban is, így kőszénben, petróleumban is kimutatható volt. Ezeket a legkülönbö­zőbb helyeken fellelhető hatóanyagokat igyekeztek tisztán előállítani abban a reményben, hogy ily módon hatásuk tökéletesebb lesz. Bár ez a remény nem teljesült, a kris­tályosítással lehetővé vált bizonyos hatóanyagok standar­­dizálása és synthetikus előállítása, ami mindenek szerint azok olcsóbbodásához fog vezetni. Némely hatóanyag, így pl. a gonadotrop-hormon különféleképen hat aszerint, hogy pl. hypophisisből, vérserumiból vagy terhes vizeletből állították elő. Mindezek a példák mutatják, hogy tág tere nyílik meg a kutatásnak, a belsősecretiás készítményeket pedig azok, akik e téren kellő ismerettel és jártassággal rendelkeznek, különböző módon és mértékben alkalmaz­hatják. Ha azonban e tárgykörrel nem szakszerűen foglal­kozók számára akarunk némi irányítást és útmutatást adni, akkor elsősorban természetesen csak már kialakult és általánosan elismert tapasztalatok ismertetéséről lehet szó. Egyes szerzők az adagolás mértékét is megjelölik. Ezeket az adatokat azonban csak mint irányelvet fogad­hatjuk el, mert hiszen épen az adagolás módja az, amelyet minden esetben egyénileg kell elbírálnunk, hogy a gyó­gyítás sikeres legyen. Mint minden újabb gyógyító eljárással, úgy a hor­­montherápiával is sok visszaélés történik és talán nem volt még oly gyógyító eljárás, melyet annyian és oly sok­szor feleslegesen alkalmaztak volna, mint épen a nőgyó­gyászat keretébe vágó hormonkezeié®. A szakember sok­szor elámult azon, hogy azok, akik e tárgykörrel nincsenek tisztában, milyen széles körben alkalmazzák ezeket a ké­szítményeket, holott nem megfelelő esetekben alkalmazott és helytelenül adagolt szerektől kellő eredményt várni nem lehet. A nem szakember pedig, rosszul ítélve meg a helyzetet, a hormonkezelést hibáztatja és nem gondol arra, hogy talán nem is a készítmény volt rossz, hanem annak alkalmazása volt helytelen. A hormonkezelés fő alkalmazási köre a nőgyógyá­szatban a nemiszervek fejletlenségének és a vérzési rend­ellenességeknek gyógyítása. Ez utóbbit illetőleg igen so­kat köszönhetünk a hormonális kutatásnak, mert egyrészt ma már tisztábban látjuk a méhvérzések lényegét, mint annak előtte, másrészt épen ezen ismeretek alapján ala­kult ki a vérzési rendellenességek célszerű oki kezelése. A nőgyógyászati hormonkezelést kétféleképen lehet ismertetni: vagy úgy, hogy az egyes betegségeket soroljuk fel és ezekkel kapcsolatban a megfelelő hormonkezelést, vagy pedig az egyes hormonokat ismertetjük és azok al­kalmazási lehetőségeit. Az áttekinthetőség talán jobb az utóbbi esetben és ezért ezt a módot választottam. Az összes hormonok közül a legrégebben bevált és a nőorvosi gyakorlatban általánosan elfogadott a hypophy­sis hátsó lebenyének alkalmazása. Ez hatalmas fegyver elsősorban a lepényi szak és a gyermekágy vérzéseinek csillapításában, de megfelelő esetben nőgyógyászati vér­zések ellen is eredményesen alkalmazható. Újabban több hatóanyagát ismerjük, így azt amelyik az érrendszerre (vasopressin), a méhizomzatra (oxytocin), végül amely a víz-anyagcserére hat (antidiuretikus componens). Ezen három­­hatóanyag elkülönítésének jelentőségét különösen terhességi toxicosis eseteiben látjuk, amidőn az oxytocin alkalmazása által elérhetjük a kívánt méhösszehúzó ha­tást anélkül, hogy az ilyen beteg terhesek és szülőnők már úgyis magas vérnyomását és szervezetük vízvissza­­tartó képességét fokoznék. Tekintettel arra, hogy a hypophysis hátsólebeny hormonja kis adagban (1—2 Voegtlin egység), nem tonikus, hanem, időszakos össze­húzódásokat hoz létre, ha nincs téraránytalanság vagy

Next