Orvosi Hetilap, 1937. március (81. évfolyam, 10-13. szám)
1937-03-06 / 10. szám
218 ORVOSI HETILAP 1937.10. sz. TARTALOM: Dollinger Gyula dr. (1849—1937.) Burger Károly: Hormonkezelés a nőgyógyászatban. (218— 220. oldal.) Puder Sándor: Mit értünk ú. n. tüdő csúcshuruton? (220 226. oldal.) Ottó József: A rövidhullámú kezelés értéke a kiismedencebeli gyulladások orvoslásában. (226—229. oldal.) Varga Aladár: A vérkép értékelése syphilisben. (229—231. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (37—40. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet. — Gyermekgyógyászat. — Fogászat.— Bőrgyógyászat. — Urológia. (231—235. oldal.) Könyvismertetés. (235. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (235—236. oldal.) Xasner János: Orvostudomány és Társadalombiztosítás. (236—237. oldal.) Az Országos Orvosi Kamara közgyűlése. (237—238. oldal.) Nékám Lajos: Válasz Győry tanár megjegyzésére. (238. oldal.) Vegyes hírek: (238—240. oldal.) Hormonkezelés a nőgyógyászatban. (Klinikai előadás). Irta: Burger Károly dr., egyet. ny. kk. tanár. Amióta a hormonkutatás előtérbe került és a nőorvosok, tudományos munkássága is újabb megismerésekhez és jelentékeny eredményekhez vezetett e téren, nemcsak tökéletesebb és részben új képet alkothattunk magunknak a női bajok némelyikéről, hanem gyógyító eszközeink és a gyógyítás lehetőségei is tökéletesedtek. A gyógyító eljárásoknak a hormonkutatás eredményein alapuló lehetőségeit egy előadás keretében részletesen ismertetni nem lehet. Elsősorban azért, mert az idevonatkozó irodalom annyira kiterjedt, hogy szinte alig áttekinthető, másrészt mert a közölt lehetőségeknek és eredményeknek egy része — mégpedig nagyobb része — nem állta meg annyira a tárgyilagos bírálatot, hogy mint tudományos igazságot elfogadhassuk és taníthassuk. Egyik fő oka annak, hogy az egyes készítmények adagolásával nem mindig érhető el egyforma eredmény, abban rejlik, hogy a belső elválasztásos mirigyek nem önállóan működnek, hanem kölcsönösen befolyásolják egymást. Bár ez a kölcsönhatás már régóta ismeretes, újabban erre vonatkozó tudásunk sok tekintetben bővült. Sajnos azonban olyan értelemben is, hogy kiderült ezen összefüggések és kölcsönhatásokról, hogy sokkal bonyolultabbak, mint annak előtte látszottak. Talán elég arra hivatkoznom, hogy pl. nem régen még a hypophysis mellső lebenyének csak növekedési hormonjáról és gonadotrop hatóanyagairól beszéltek, ma pedig ismerjük már a thyreotrop hormont, a zsíranyagcsere hormont, szénhydrátanyagcsere hormont, prolactint, adrenalotrop hatóanyagot, corticotrop hormont, pancreatrop hatást, parathyreotrop hatást stb. Célszerűnek látszik még azt is felemlíteni, hogy gonadotrop hatóanyagok a hypophysis mellső lebenyén kívül a verserumban, lepényben, terhes vizeletben, magzatvízben, colostrumban, nyálban is találhatók, nem is szólva a folliculus hormonról, amely a legkülönbözőbb szervekben, vérben, női és férfi vizeletben, rákos daganatokban, sőt az állatvilág legkülönbözőbb fajtáiban az emlős állatoktól kezdve a halakig, sőt pillangókig, növényekben, de még ásványi anyagokban is, így kőszénben, petróleumban is kimutatható volt. Ezeket a legkülönbözőbb helyeken fellelhető hatóanyagokat igyekeztek tisztán előállítani abban a reményben, hogy ily módon hatásuk tökéletesebb lesz. Bár ez a remény nem teljesült, a kristályosítással lehetővé vált bizonyos hatóanyagok standardizálása és synthetikus előállítása, ami mindenek szerint azok olcsóbbodásához fog vezetni. Némely hatóanyag, így pl. a gonadotrop-hormon különféleképen hat aszerint, hogy pl. hypophisisből, vérserumiból vagy terhes vizeletből állították elő. Mindezek a példák mutatják, hogy tág tere nyílik meg a kutatásnak, a belsősecretiás készítményeket pedig azok, akik e téren kellő ismerettel és jártassággal rendelkeznek, különböző módon és mértékben alkalmazhatják. Ha azonban e tárgykörrel nem szakszerűen foglalkozók számára akarunk némi irányítást és útmutatást adni, akkor elsősorban természetesen csak már kialakult és általánosan elismert tapasztalatok ismertetéséről lehet szó. Egyes szerzők az adagolás mértékét is megjelölik. Ezeket az adatokat azonban csak mint irányelvet fogadhatjuk el, mert hiszen épen az adagolás módja az, amelyet minden esetben egyénileg kell elbírálnunk, hogy a gyógyítás sikeres legyen. Mint minden újabb gyógyító eljárással, úgy a hormontherápiával is sok visszaélés történik és talán nem volt még oly gyógyító eljárás, melyet annyian és oly sokszor feleslegesen alkalmaztak volna, mint épen a nőgyógyászat keretébe vágó hormonkezeié®. A szakember sokszor elámult azon, hogy azok, akik e tárgykörrel nincsenek tisztában, milyen széles körben alkalmazzák ezeket a készítményeket, holott nem megfelelő esetekben alkalmazott és helytelenül adagolt szerektől kellő eredményt várni nem lehet. A nem szakember pedig, rosszul ítélve meg a helyzetet, a hormonkezelést hibáztatja és nem gondol arra, hogy talán nem is a készítmény volt rossz, hanem annak alkalmazása volt helytelen. A hormonkezelés fő alkalmazási köre a nőgyógyászatban a nemiszervek fejletlenségének és a vérzési rendellenességeknek gyógyítása. Ez utóbbit illetőleg igen sokat köszönhetünk a hormonális kutatásnak, mert egyrészt ma már tisztábban látjuk a méhvérzések lényegét, mint annak előtte, másrészt épen ezen ismeretek alapján alakult ki a vérzési rendellenességek célszerű oki kezelése. A nőgyógyászati hormonkezelést kétféleképen lehet ismertetni: vagy úgy, hogy az egyes betegségeket soroljuk fel és ezekkel kapcsolatban a megfelelő hormonkezelést, vagy pedig az egyes hormonokat ismertetjük és azok alkalmazási lehetőségeit. Az áttekinthetőség talán jobb az utóbbi esetben és ezért ezt a módot választottam. Az összes hormonok közül a legrégebben bevált és a nőorvosi gyakorlatban általánosan elfogadott a hypophysis hátsó lebenyének alkalmazása. Ez hatalmas fegyver elsősorban a lepényi szak és a gyermekágy vérzéseinek csillapításában, de megfelelő esetben nőgyógyászati vérzések ellen is eredményesen alkalmazható. Újabban több hatóanyagát ismerjük, így azt amelyik az érrendszerre (vasopressin), a méhizomzatra (oxytocin), végül amely a víz-anyagcserére hat (antidiuretikus componens). Ezen háromhatóanyag elkülönítésének jelentőségét különösen terhességi toxicosis eseteiben látjuk, amidőn az oxytocin alkalmazása által elérhetjük a kívánt méhösszehúzó hatást anélkül, hogy az ilyen beteg terhesek és szülőnők már úgyis magas vérnyomását és szervezetük vízvisszatartó képességét fokoznék. Tekintettel arra, hogy a hypophysis hátsólebeny hormonja kis adagban (1—2 Voegtlin egység), nem tonikus, hanem, időszakos összehúzódásokat hoz létre, ha nincs téraránytalanság vagy