Orvosi Hetilap, 1937. március (81. évfolyam, 10-13. szám)
1937-03-06 / 10. szám
1937. 10. sz. ORVOSI HETILAP szülési akadály, szakember a szülés alatt is alkalmazhatja fájások keltésére vagy erősítésére anélkül, hogy ezzel az anyát vagy a magzatot veszélybe döntené. Itt említeném fel a magyar szerző által (Temesváry) ajánlott méhösszehozó szert, amelynek hatása hasonló a hypophysis hátsólebenyéhez és amely annak, valamint thymus extractumnak combinatiójából áll. A hypophysis hátsólebeny hormont kivételesen diagnostikus célzattal is alkalmazhatjuk olyan esetekben, midőn a terhes méh mellett resistentia tapintható és tudni akarjuk, hogy ez csupán a terhes méhnek egy lazább része vagy pedig különálló képlet pl. tubáris terhesség. Ilyenkor hátsólebenyhormon adagolással kiváltott méhösszehúzódás e kérdést tisztázhatja. Ismeretes még a hátsólebeny hormon hatalmas serkentő hatása a bélperistaltikára is, amiért különösen hasi műtétek után alkalmazzák. Ugyancsak a sima izmokra gyakorolt hatása miatt ajánlotta Hofbauer vesemedence gyulladás esetén. A folliculus hormon alkalmazása nem mindig egyszerű feladat, mert mint tudjuk, a belső elválasztásos mirigyek correlatioban állanak egymással és azoknak működése nem önálló. Ha tehát a petefészek működésében úgy látszik, hogy zavar van, ennek oka nem feltétlen és egyedül a petefészekben keresendő. Hogy mást ne említsek, lehetnek valakinek belső-secretiós zavaron alapuló erős vérzései akár azért, mert túl sok a tüszőhormon, akár azért mert kevés. Hasonlókép az amenorrhoeának oka sem mindig a tüszőhormon elégtelensége, hanem lehet valamely más belső elválasztásos mirigynek így pl. a pajjzsmirigynek a túlsúlya is. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy ha az ilyen beteget magaslati helyre küldjük, akkor amenorrhoeája javulhat anélkül, hogy tüszőhormont adagolnánk. Mindezeket csak annak megvilágítására említem, hogy pontos vizsgálat nélkül hormonális kezelést végezni nem lehet. Amilyen megbocsáthatatlan hiba, ha az orvos vérzéses panaszok esetén vizsgálat nélkül secale készítményt rendel, épen olyan helytelen ilyenkor csak felületes megítélés alapján valamilyen hormonkészítményt adagolni. Vannak ugyanis vérzési rendellenességek, amelyeket méhösszehúzó szerekkel kell gyógyítani. Másokat folliculus hormon adagolással vagy mint a továbbiakból kitűnik valamilyen egyéb hatóanyaggal kell befolyásolni. A hormonkezelés javalatának felállítása részben a kórlefolyás, részben a méhnyálkahártya szövettani vizsgálata, részben pedig a vér, vizelet és bélsár hormontartalmának meghatározása alapján kell, hogy történjék. Ennek a kérdésnek közelebbi megvilágítása nem tartozik a mai előadás keretébe. Csupán annyit említenék, hogy a szakember által pontosan végzett hormonszint meghatározás sem absolut értékű, mint azt a legújabb tapasztalat és néhány e kérdésben szaktekintélynek mondható szerző véleménye mutatja. Egy azonban kétségtelen, hogy bizonyos esetekben ez az egyetlen eljárás, amelynek alapján az esetet megközelítőleg helyesen ítélhetjük meg. Minthogy a peretrészek működésének motorja a hypophysis mellső lebenye, csak természetes, hogy a petefészek működésének serkentését nemcsak azáltal érhetjük el, hogy substitutios therapiaként tüsszőhormont adagolunk, hanem azáltal is, hogy gonadotrop hormont nyújtva serkentjük a petefészek működését. Itt említeném, hogy a correlatio miatt, amely a petefészek és hypophysis mellső lebenye között fennáll, óvatosnak kell lennünk a folliculus hormon adagolásakor, mert túl nagy folliculus hormon adagolt állatkísérletekben ártalmasan befolyásolhatják a hypophysis mellső lebenyének működését. Általában véve kisebb fokú hypoplasia esetén nem szokás túl nagy adagokat nyújtani. Van azonban a tüszőhormon igen nagy adagjainak is megfelelő alkalmazási köre. Ennek elsősorban tudományos a jelentősége. Ha ugyanis egy ovariumától megfosztott nőnek kb. 200.000 internationális egységű folliculus hormont adagolunk, kellő mennyiségű mintegy 30—40 nyúlegység sárgatest hormonnal combinálva, menstruatiot tudunk kiváltani. Ily módon tehát kétségtelenül bizonyítható, hogy a menstruatio létrejötte a folliculus hormon és sárgatest hormon hatásán alapszik. A folliculus hormon ugyanis felépíti a méhnyálkahártyát (proliferatios stadium), a sárgatest hormon pedig az ú. n. secretiós fázist hozza létre. Közelfekvő a gondolat, hogy amenorrhoea esetén ilyen nagy adagokkal olyankor is meg tudjuk szüntetni az amenorrhoeát, amidőn a petefészkek megvannak ugyan, de nem működnek kellő mértékben. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy kevésbbé súlyos amenorrhoeákban már kisebb mennyiségű folliculus hormonnal is érhetünk el eredményt esetleg gonadotrop hormonnal combinálva. A legsúlyosabb amenorrhoeák esetén azonban sajnos azt látjuk, — legalább is a mi tapasztalataink azt mutatják, — hogy ha egy menstruatiot sikerült is kikényszeríteni, a továbbiak folyamán még ezek a nagy adagok sem bizonyulnak mindig eredményeseknek. Kedvezőbb a helyzet olyankor, amikor ilyen nagy adag folliculus hormonnal sikerül az infantilis vagy pubescens méhet növekedésre bírni. Van azonban a kezelésnek egy másik nehézsége is és pedig az anyagi kérdés. Ezek az óriási menyiségű folliculus hormon adagok olyan drágák, hogy alig van beteg vagy kórház, amely egy ilyen kezelést hosszabb időn keresztül anyagilag elbírhatna, nem is szólva a corpus luteum hormonról, amelyet sertés petefészkekből állítanak elő. Ha meggondoljuk azt, hogy 30—40 nyúlegységnyi sárgatest hormon előállításához 500— 600 sertésnek a petefészke szükséges, akkor elképzelhető e gyógyító eljárás anyagi nehézsége. A jövőben valószínűleg e téren is javulás várható, miután Butenandtnak sikerült a sárgatest hormont synthetikusan előállítani. A tüszőhormon alkalmazásával kapcsolatban meg kell még emlékezni néhány lehetőségről, amelyek még ugyan nem általánosan elismertek, de szóba kerülnek. A folliculus hormon nagy adagjait többen megkísérelték fájáskeltés céljából a szülészetben felhasználni. Magunk az eljárástól különösebb eredményt nem láttunk. Hatásosabb volna talán a folliculus hormon nagy adagjait a hypophysis hátsólebeny hormonnal kombinálni (Gémmel), bár erre vonatkozólag is eltérők a tapasztalatok. Erős menorrhagiák bizonyos eseteiben már régóta jó eredményt láttunk, amint azt Fekete is említi, 300—400 I. E. folliculus hormon intravénás alkalmazásától. Klimaxos panaszok esetén kisebb-nagyobb adagokkal (i. m. vagy per os) nem egyszer jó eredmény érhető el. Bár ilyenkor egyéb, nem hormonális készítményeknek sokszor nagyobb szerep jut. Locálisan is alkalmazható a folliculus hormon, így egyesek, mint pld. Zondek pruritus ellen, amidőn injectiók alakjában is adagolni szokták, kenőcs formájában is alkalmazta. Magunk pedig igen makacs méhszájkörüli erosiók gyógyításakor feltűnő jó hatást láttunk a folliculus hormonnal átitatott tamponoktól. Megemlíteném még, hogy Zondek habituális abortusok esetén is ajánlotta folliculus hormon alkalmazását. Ajánlata nem sok visszhangra talált, de különben is ma már ilyen esetekben sárgatest hormonnal biztatóbbak az eredmények. A gonadotrop hormon alkalmazási köre elsősorban a petefészek működésének serkentéséből áll. Egy másik alkalmazási köre a vérzés csillapításának az a módja volna, amikor a tüsző luteinizálásával igyekszünk eredményt elérni. Itt elsősorban az ú. n. glandularis cystikus hyperplasiára gondolok. Ennek lényege, hogy az érő tüsző 219