Orvosi Hetilap, 1937. május (81. évfolyam, 18-22. szám)
1937-05-01 / 18. szám
470 ORVOSI HETILAP Amint a bakteriophagok és a legkisebb kórokozók mutatják, ez a legkisebb élő egység önálló életre és szaporodásra is képes. A vírusok terén történő kutatások azonban azt mutatják, hogy ezek létfeltételeiket és szaporodási lehetőségüket leginkább csak a sejteken belül találják meg. Úgy van ez kb., mint ahogyan a sejteknél is többnyire, hogy nem önálló életet élnek, hanem egy többsejtű organismusiban helyzkednek el. Hogy ez így van, mutatják a bakteriophagok, melyek csak az illető baktériummal együtt szaporíthatók, vagy mutatják a különböző vírusok, melyeknek szaporítása általában élősejtekben (sejtzáradékok) történik és a mesterséges szaporítás is szövettenyészetekben sikerül főleg. Az ilyen élő egység lehetősége, melynek váza így talán egyetlen fehérje-molekula lehet, de amely mégis mintegy organizált egység és amelyben a fehérjén kívül egyéb alkatrészek is vannak, teszi érthetővé, hogy „élő” fehérjét Emil Fischer nem tudott synthetisálni. Az aminosavak összekapcsolása egyedül ugyanis nem lehet elegendő egy ilyen életegység létrehozásához. Azt lehetne talán mondani, az eddigi tudományos eredmények alapján, hogy a legprimitívebb formában is nem élőanyag van, hanem az élet a maga létfenntartó és szaporodási működésével egy élő, egész, bár legkisebb organismus alakjában jelenik meg. Nem különböztethetünk meg élő és nem élő fehérjét, hanem csak legfeljebb szénvegyületeket és élő organismust. Nincs tehát „élő fehérje”, nincsen „élő anyag”, hanem az élet már legprimitívebb formájában is mint egység jelentkezik. Közelebb jutunk ezzel és helyesebb megvilágításba kerül a „vitalismus” problémája. A szaporodás és az életműködések módja ilyen felfogást sokkal inkább megenged, mint a Bail és a Doerrféle theoriát. A bakteriophagoknak ilyen felfogása igazolja Preisz Hugó nézetét is, aki a phagokat már kezdettől fogva élőlényeknek tekintette. Eddigelé csak kórokozó „vírusokat” ismerünk. A phagokat is a baktériumok szempontjából kórokozóknak kell tekintenünk. De feltehető, hogy a természetben ilyen élőlények , mintegy „saprophyta-virusok” el vannak terjedve, akárcsak a saprophyta-baktériumok. De most már egy lépéssel tovább haladva, a cikkem elején említett új lehetőség nyilatkozik meg. Az örökléstudomány a géneket mintegy az öröklés anyagi bázisának tekinti. Eddigi nézetek szerint hasonlították a géneket miniatűr gyárakhoz, melyek hormonokat termelnek és így irányítják a szervezet tulajdonságait és egész fejlődését. Mások a géneket szaporodói öröklési molekulakomplexumoknak, biomolekuláknak, mások (Plate) pedig csak hypothetikus erőközpontoknak tekintették. Guyénot csak sejtfunctiók megnyilvánulásának tekinti a géneket. Hagedori autokatalytikus fermentumoknak tartja, amely theoriát mások is (Bridges 1923. és Müller 1923.) átvettek. Timofeeff-Ressovsky írja legújabban (1937) megjelent könyvében (133. lap): „Az általános genetika tapasztalatai azt mutatják, hogy a gének biztosan anyagi részecskék. Bizonyos autonómiát mutatnak fejlődésphysiológiai hatásaikban, a factor kicserélődéskor való viselkedésükben, mutatiójukban. Továbbá mint legfontosabb tulajdonságot mutatják a képességet, hogy a mitosis előtt identikusan megduplázódjanak. A rendelkezésünkre álló anyag alapján alig látszik lehetőnek a génstructuráról jól körülírt szabatos képzetet alkotni.” Helytelennek kell tartanunk azonban N. K. Koltzoff felfogását, aki a géneket molekuláknak tartva, ilyenféle szerkezettel akarja őket feltüntetni. Itt nem chémiai molekulaegységről, hanem életegységről lehet csak szó, melyben talán fehérje-molekula vázzal, de különböző molekulák lehetnek csak, egy élő egységben összekapcsolva. A gének tisztaságának törvénye, oszlási képességük, a recessiv tulajdonságoknak is változatlan átvitele amellett szólnak, hogy a gének határozott biológiai egységek, mintegy működő apró szervezetek. Biológiai tekintetben tehát a gének ugyanolyan természetű egységek, mint az említett legapróbb kórokozók, ill. szervezetek, amit mutat szaporodóképességük, különben egységes oszthatatlan voltak. A gének a sejtmagban, a chromatin állományban egyenletesen eloszolva feküsznek és csak a szaporodási folyamatkor helyezkednek el chromosoma csoportokban, úgy látszik chemiai affinitásuk alapján. Graf szerint hibás volna a gének nagysági viszonyairól beszélni. Ha azonban a géneket, mint anyagi részecskéket fogjuk fel, akkor nagyságukat a fehérje-molekulákhoz közelállónak kell elfogadnunk, 8—15 m. , nagyságban olyanformán, mint a legkisebb élőlényeket. Ilyen módon a különböző chromosomákat és az említett nagysági viszonyokat figyelembe véve, megállapítható az is, hogy kb. hány génöröklési egység lehet legfeljebb egy bizonyos chromosomában. A gén eszerint az életnek legprimitívebb formája volna. Olyan felfogás, hogy a molekula vagy makromolekula helytelen. A molekula ugyanis chemiai fogalom és nem az életegység fogalma. A fehérje-molekula nem élhet. Hogy élhessen, más anyagok is szükségesek hogy legyenek benne, bár ezáltal a molekula nagysága lényegesen nem emelkedik. Úgy látszik, ilyen egység, mint gén, vírus, phag az életnek általában a legkisebb egységei, amelyet talán protosomáknak nevezhetnénk. D’Hereile az ő bacteriophagjait protozoon természetűeknek tartva, protobiontáknak nevezte. Helyesebb azonban ezeket a legkisebb élőszervezeteket egységbe összefoglalva elnevezni. A baktériumok tekintetében Wampscher kísérletei is támogatják ezt a felfogást, aki mikrurgiával baktériumok szétvágásakor, a baktérium regeneratióját és további szaporodását nem észlelte. Nem lehetetlen, hogy az amitotikusan oszló baktériumok, gombák is az élőlényeknek ehhez a legalsó osztályához állanak közel. Ha nagyobbak is, mint a közönséges fehérje-molekulák, többi részük csak talán mintegy reserv vagy ballaszt-anyagnak fogható fel. Hasonló lehetőség van, mint a drosophila nyálmirigy chromosomáinál, melyek a közönséges chromosománál mintegy százötvenszer nagyobbak. Felfogásom szerint a sejteknek tulajdonképen ezek a protosomák a legfontosabb részei, melyek a mag chromosomáiban ülnek és a többi alkatrészek csak ezeknek az élő egységeknek a támasztó anyagai. Vagyis amilyen módon a szervezet a sejtek társadalma, úgy a sejt a protosomák társadalma. Sok jel mutat arra, hogy ez a felfogása a géneknek a rosszindulatú daganatok netiológiájára is fényt fog vetni. Talán valamely chromosoma gén, mintegy protosoma szerepel, amely endogén úton, vagy valamely külső ingerhatás következtében megváltozott, mintegy génvirussá alakult. Ez a gén mindenesetre úgy viselkedik, mint a filtrálható kórokozók. A rosszindulatú daganat mintegy endogen virus betegség volna így felfogható. Ismeretes, hogy bizonyos daganatokban, így a Rous-féle sarkoméiban, vírusszerű anyag szerepel. A Gye-féle felfogás a rákvírust a szervezetben mindig jelenlévő, való szemölcsszerű képletek esetén jelenlévő kórokozónak tekinti. Az ingertheoria elfogadása mellett is kétségtelen, hogy a már fellépett rákos szövet a szervezetben való terjedésében, a fertőző anyag viselkedéséhez metastasisok fellépése és egyéb tekintetben nagyon hasonló. A sejtre ható ingerfactorok nyilván nem specifikusak, bár 1957.18 sz.