Orvosi Hetilap, 1937. június (81. évfolyam, 23-26. szám)
1937-06-12 / 24. szám
616 pet játszik. Sőt bizonyos szempontból a pyroszöllősav szerepe itt az oxydativ lebontásnál talán még fontosabb mint az erjedésnél. Az erjedésnél a pyroszöllősav a szénhydrátnak egy intermediár alakja csupán, amely azután tejsavvá, az erjedés végtermékévé alakul át. Az oxydativnál a pyroszöllősav bizonyos értelemben az oxydatió végterméke, és egészen új oxydativ folyamatoknak kell fellépniük, hogy a pyroszöllősav azután tovább oxydálódva végleg eltűnjön. Minket a későbbiek szempontjából most a pyroszöllősavnak ez a további oxydativ eltüntetése érdekel. A pyroszöllősav oxydativ eltüntetésének útjai még tisztázatlanok. Az orvosi vegytani intézetben Annau Ernő foglalkozott behatóan evvel a folyamattal. Legújabb vizsgálataiban kimutatta azt, hogy a szövetekben egy rendkívül aktív dehydratét találunk, amely a pyroszöllősavnak két hydrogénatomját le tudja hasítani, és ilyen módon képes a pyroszöllősavat tovább oxidálni. Hogy ezt a dehydrasét eddig még fel nem fedezték, annak oka az, hogy annak működése egy különös, Annan által felfedezett cofermenthez van kötve. Ez által a dehydrase-coferment rendszer által a pyroszöllősav hydrogenje aktiválódik és lehasadhat, hogy végül azután eloxidálódjék. Annan korábbi munkái, melyeket májszövettel végzett, kimutatták azt, hogy a pyroszöllősav oxydativ eltüntetésénél minden molekula pyroszöllősavra egy atom oxygén fogy el. Egyidejűleg széndioxyd is képződik. Hogy ilyen módon a pyroszöllősav mivé oxidálódik, az még bizonytalan. Igen valószínű az, hogy oxidatiója előtt a pyroszöllősav polymerizálódik. Úgyszintén valószínű hogy az ilyen módon oxidált pyiroszöllősav azután, széndioxidjának elvesztésével ismét szénhydráttá alakul. Ami bennünket most az Annan vizsgálataiból különösen érdekel, az az a körülmény, hogy a pyroszöllősav dehydrátiójánál a négy szénatomos dicarbonsavak fontos szerepet játszanak. A pyroszöllősavról lehasított hydrogént ugyanis szintén a négy szénatomos dicarbonsavat veszik át és továbbítják az oxygén felé. Ha azonban a négy zsénatomos dcarbonsavaknak ez a katalytikus rendszere valamilyen oknál fogva működését nem tudja kifejteni, úgy a pyroszöllősav oxidátiójában zavar áll be és most a pyroszöllősav nem egy atom oxygént vesz fel molekulánként, hanem kevesebbet és ennek az oxidátiónak a végterméke aceton. Természetesen fel kell tételeznünk, hogy itt is a folyamatot a pyroszöllősav molekula polymerizátiója vezeti be. Hogy aceton pyroszöllősavból képződhetik azt már, Embden kimutatta. Mindezen megfigyelések azon gondolatra vezettek, hogy talán a diabetesben is az aceton nem zsírból, hanem pyroszöllősavból keletkezik, mely ilyen módon természetesen nemcsak az acetonnak az alapanyaga hanem egyutal azon organikus savaknak is, amelyek az acidosis állapotához vezetnek. Arra kellett gondolnunk, hogy az acetonképzés oka diabetesben esetleg a négyszénatomos dicarbonsavak katalytikus functiójának a zavara, melynek következtében pyroszöllősavból aceton illetőleg oxyvajsav képződik. Nincsen nehézsége annak, hogy a négy szénatomos dicarbonsavak functiójának egy igen zavarát feltételezhessük, mivelhogy ezekből a savakból szervezetünkben dacára a rendkívül fontos működésüknek csak igen kis mennyiség van jelen. Könnyen elképzelhető volna hogy ezen kis mennyiségű dicarbonsav diabetesban vagy nehezebben képződik, vagy könnyebben bomlik el és így mennyisége elégtelenné válik. A négy szénatomos dicarbonsavak csekély mennyisége megnyitja annak útját, hogy megkíséreljük, mesterségesen bevitt dicarbonsavakkal az anyagcserének acidosishoz vezető zavarát rendbehozni. Egy felnőtt ember testében a négy szénatomos dicarbonsavak összmennyisége körülbelül 5 gr. Ebből következik, hogy a therápiás adagot is valahol ilyen anyagmennyiség körül kellett, hogy keressük. Az is kézenfekvő volt hogy e kísérlethez az oly olcsó borostyánkősavat használjuk fel. Amint a leírandó esetek mutatják, tényleg lehetséges a diabeteses acidosist aránylag kis mennyiségű borostyánkősavval megszüntetni. A hyperglykaemiára a borostyánkősav nincsen közvetlen hatással. A borostyánkősavnak mennyiségének csekélysége, amely e hatásokhoz szükséges, nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a borostyánkősav itten nem mint energiaforrás szerepel és hatásának mechanizmusa eltérő a régebben használt antiketogén anyagok hatásától. Kísérleteink feljogosítanak arra a reményre, hogy a borostyánkősavban a diabeszesnek egy fontos új gyógyszeréhez jutotttunk és hogy a borostyánkősav hozzá fog járulni ahhoz hogy az acidosis keletkezését jobban megértsük. Ezen klinikai észleletek egyúttal bizonyítékául szolgálnak az orvosi vegytani intézet kiterjedt vizsgálatainak, mutatván azt, hogy a borostyánkősavnak igen kis mennyiségei milyen nagy hatást tudnak kifejteni, és hogy ezek a négy szénatomos dicarbonsavak tényleg mint katalizátorok a légzési folyamatoknál nagy fontosságú szerepet kell, hogy játszanak. Eddig 5 diabeteses betegünk részesült borostyánkősav kezelésben: I. Z. M. 42 éves nőbeteg,negyedszer keresi fel a klinikát. 1931 májusában jelentkezett első ízben typikus diabeteses panaszokkal ambulantiánkon. Vizeletében 3,5% cukor, aceton , acetecetsav +. Vércukor 168 mgr%, 80 szénhydrát, 60 fehérje, 100 zsír diaeta mellett, napi 2x20 E. insulinnal sikerül cukormentessé tenni. 1933 novemberében ismét súlyos az állapota: vizeletében — bár a diaetát pontosan megtartotta s a napi 2x20 E. insulint is pontosan kapta, 14% cukrot, erős aceton acetocetsav reactiót találtunk. Közben erős vérhányás mellett gyomorfekélyt állapítottunk meg nála. Távozásakor 100 szénhydrát, 80 fehérje, 80 zsír diaeta mellett napi 60 E. insulinra állítottuk be. 1936 novemberében kereste fel újból a klinikánkat súlyos acidotikus, praecomás állapotban, vizeletében 3% cukor s erős aceton és acetecetsav reactio volt kimutatható. Tekintve, hogy hosszas klinikai bentfekvése alatt kifejezett acetonuriás hajlamot észleltünk, Porges-diaetára állítottuk be s napi 70 E. insulint adagoltunk. Abeteg azóta egy ízben, más intézetben is állott gyógykezelés alatt, mikor is 100 szénhydrát, 80 fehérje, 100 zsír, s napi 80 E. insulin mellett lett cukormentes. Azóta ezt az utóbbi diaetát és az előírt insulinmennyiséget pontosan betartotta, vizeletét időnként controlláltatta s általában cukor és acetonmentes volt. 1937. március 9-én este vetette fel magát újból klinikánkra, mert utóbbi időben ismét tűrhetetlenül szomjasnak érezte magát, s gyenge, levert volt. Vizeletében 2,5% cukor aceton, -|~|—)--)- acetecetsav volt kimutatható. Vércukor 352 mgr%, alkálkeserve 25 vol.%. A beteg étvágytalan, alig táplálkozik s igen rossz közérzetről panaszkodik. Rögtön első nap teljesen kihagyjuk az insulin-adagolást s 10 gr borostyánkősavat viszünk be közönséges vízvezetéki vízben feloldva. Egész napi táplálékfelvétel 30 gr. szénhydrát, 30 gr. fehérje, 40 gr. zsír. Másnap közérzete kissé jobb, jobban is táplálkozik. 80 szénhydrát, 80 fehérje, 160 zsír diaetára állítjuk be. Már a másod napi gyűjtött vizeletben az aceton és acetecetsavas reactio kissé gyengébb. A borostyánkosavbevitelt folytatjuk. Harmadnap (márc. 11.) diaetája változatlan. Közérzete jó: therapia: 10 gr. borostyánkosav naponta. Vizeletében reggeltől délig és déltől estig ürített portiókban még gyenge aceton és acetecetsavas reactio, az éjszakai portiókban acetontestek többé nem mutathatók ki. A beteg negyedik (márc. 12) napi vizelete szintén teljesen aceton, acetecetsav mentes s így borostyánkősav adagolását beszüntetjük. A cukorkiválasztás ezekben a napokban azonban lényegesen nem változott s 2—3% között ingadozott, a napi cukorkiválasztás 40—50 gr.Az acid, succinicum kihagyása után a vizeletben még két napig nem jelentek meg aceton testek, márc. 15-én azonban újból kimutathatókká válnak. Az újból elvégzett alkálkeserve meghatározás 27 vol.1%-ot mutat. 16—17-én erős acetonuria és acetecetsav, alkálkeserve is változatlanul alacsony. 18-án ismét elkezd ORVOSI HETILAP 1937.24. sz.