Orvosi Hetilap, 1937. június (81. évfolyam, 23-26. szám)

1937-06-12 / 24. szám

616 pet játszik. Sőt bizonyos szempontból a pyroszöllősav sze­repe itt az oxydativ lebontásnál talán még fontosabb mint az erjedésnél. Az erjedésnél a pyroszöllősav a szénhydrát­­nak egy intermediár alakja csupán, amely azután tejsavvá, az erjedés végtermékévé alakul át. Az oxydativnál a pyroszöllősav bizonyos értelemben az oxydatió végter­méke, és egészen új oxydativ folyamatoknak kell fellép­niük, hogy a pyroszöllősav azután tovább oxydálódva vég­leg eltűnjön. Minket a későbbiek szempontjából most a pyroszöllő­­savnak e­z a további oxydativ eltüntetése érdekel. A pyrosz­öllősav oxydativ eltüntetésének útjai még tisztázatlanok. Az orvosi vegytani intézetben Annau Ernő foglalkozott behatóan evvel a folyamattal. Legújabb vizsgálataiban kimutatta azt, hogy a szövetekben egy rendkívül aktív dehydratét találunk, amely a pyroszöllősavnak két hydrogénatomját le tudja hasítani, és ilyen módon képes a pyroszöllősavat tovább oxidálni. Hogy ezt a dehydrasét eddig még fel nem fedezték, annak oka az, hogy annak működése egy különös, Annan által felfedezett coferment­­hez van kötve. Ez által a dehydrase-coferment rendszer által a pyroszöllősav hydrogenje aktiválódik és lehasadhat, hogy végül azután eloxidálódjék. Annan korábbi mun­kái, melyeket májszövettel végzett, kimutatták azt, hogy a pyroszöllősav­ oxydativ eltüntetésénél minden molekula pyroszöllősavra egy atom oxygén fogy el. Egyidejűleg széndioxyd is képződik. Hogy ilyen módon a pyroszöllősav mivé oxidálódik, az még bizonytalan. Igen valószínű az, hogy oxidatiója előtt a pyroszöllősav polymerizálódik. Úgyszintén valószínű hogy az ilyen módon oxidált pyirosz­­öllősav azután, széndioxidjának elvesztésével ismét szén­­hydráttá alakul. Ami bennünket most az Annan vizsgálataiból külö­nösen érdekel, az az a körülmény, hogy a pyros­zöllősav dehydrátiójánál a négy szénatomos dicarbonsavak fontos szerepet játszanak. A pyroszöllősavról lehasított hydro­­gént ugyanis szintén a négy szénatomos dicarbonsavat veszik át és továbbítják a­z oxygén felé. Ha azonban a négy zsénatomos dcarbonsavaknak ez a katalytikus rendszere valamilyen oknál fogva működését nem tudja kifejteni, úgy a pyroszöllősav oxidátiójában zavar áll be és most a pyroszöllősav nem egy atom oxygént vesz fel moleku­lánként, hanem kevesebbet és ennek az oxidátiónak a végterméke aceton. Természetesen fel kell tételeznünk, hogy itt is a folyamatot a pyroszöllősav molekula poly­­merizátiója vezeti be. Hogy aceton pyroszöllősavból képződhetik azt már, Embden kimutatta. Mindezen megfigyelések azon gondolatra vezettek, hogy talán a diabetesben is az aceton nem zsírból, hanem pyroszöllősavból keletkezik, mely ilyen módon természe­tesen nemcsak az acetonnak az alapanyaga hanem egyu­­tal azon organikus savaknak is, amelyek az acidosis álla­potához vezetnek. Arra kellett gondolnunk, hogy az aceton­­képzés oka diabetesben esetleg a négyszénatomos dicar­bonsavak katalytikus functiójának a zavara, melynek kö­vetkeztében pyroszöllősavból aceton illetőleg oxyvajsav képződik. Nincsen nehézsége annak, hogy a négy szén­­atomos dicarbonsavak functiójának egy igen zavarát fel­tételezhessük, mivelhogy ezekből a savakból szervezetünk­ben dacára a rendkívül fontos működésüknek csak igen kis mennyiség van jelen. Könnyen elképzelhető volna hogy ezen kis mennyiségű dicarbonsav diabetesban vagy nehe­zebben képződik, vagy könnyebben bomlik el és így mennyisége elégtelenné válik. A négy szénatomos dicarbonsavak csekély mennyi­sége megnyitja annak útját, hogy megkíséreljük, mester­ségesen bevitt dicarbonsavakkal az anyagcserének acido­­sishoz ve­zető zavarát rendbehozni. Egy felnőtt ember tes­tében a négy szénatomos dicarbonsavak összmennyisége körülbelül 5 gr. Ebből következik, hogy a therápiás ada­got is valahol ilyen anyagmennyiség körül kellett, hogy keressük. Az is kézenfekvő volt hogy e kísérlethez az oly olcsó borostyánkősavat használjuk fel. Amint a leírandó esetek mutatják, tényleg lehetséges a diabeteses acidosist aránylag kis mennyiségű boros­­­tyánkősavval megszüntetni. A hyperglykaemiára a boros­tyánkősav nincsen közvetlen hatással. A borostyánkősavnak mennyiségének csekélysége, amely e hatásokhoz szükséges, nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a borostyánkősav itten nem mint energiaforrás sze­repel és hatásának mechanizmusa eltérő a régebben hasz­nált antiketogén anyagok hatásától. Kísérleteink feljogosítanak arra a reményre, hogy a borostyánkősavban a diabeszesnek egy fontos új gyógy­szeréhez jutotttunk és hogy a borostyánkősav hoz­zá fog járulni ahhoz hogy az acidosis keletkezését jobban meg­értsük. E­zen klinikai észleletek egyúttal bizonyítékául szolgálnak a­z orvosi vegytani intézet kiterjedt vizsgálata­inak, mutatván azt, hogy a borostyánkősavnak igen kis mennyiségei milyen nagy hatást tudnak kifejteni, és hogy ezek a négy szénatomos dicarbonsavak tényleg mint ka­­talizátorok a légzési folyamatoknál nagy fontosságú sze­repet kell, hogy játszanak. Eddig 5 diabeteses betegünk részesült borostyánkő­sav kezelésben: I. Z. M. 42 éves nőbeteg,negyedszer keresi fel a klini­kát. 1931 májusában jelentkezett első ízben typikus diabe­teses panaszokkal ambulantiánkon. Vizeletében 3,5% cukor, aceton , acetecetsav +. Vércukor 168 mgr%, 80 szén­hydrát, 60 fehérje, 100 zsír diaeta mellett, napi 2x20 E. in­­sulinnal sikerül cukormentessé tenni. 1933 novemberében ismét súlyos az állapota: vizeletében — bár a diaetát pon­tosan megtartotta s a napi 2x20 E. insulint is pontosan kap­ta, 1­4% cukrot, erős aceton acetocetsav reactiót találtunk. Közben erős vérhányás mellett gyomorfekélyt állapítottunk meg nála. Távozásakor 100 szénhydrát, 80 fehérje, 80 zsír diaeta mellett napi 60 E. insulinra állítottuk be. 1936 no­vemberében kereste fel újból a klinikánkat súlyos acidoti­­kus, praecomás állapotban, vizeletében 3% cukor s erős ace­ton és acetecetsav reactio volt kimutatható. Tekintve, hogy hosszas klinikai bentfekvése alatt kifejezett acetonuriás hajlamot észleltünk, Porges-diaetára állítottuk be s napi 70 E. insulint adagoltunk. A­­beteg azóta egy ízben, más inté­zetben is állott gyógykezelés alatt, mikor is 100 szénhydrát, 80 fehérje, 100 zsír, s napi 80 E. insulin mellett lett cukor­mentes. Azóta ezt az utóbbi diaetát és az előírt insulin­­mennyiséget pontosan betartotta, vizeletét időnként control­­láltatta s általában cukor és acetonmentes volt. 1937. március 9-én este vetette fel magát újból klini­­kánkra, mert utóbbi időben ismét tűrhetetlenül szomjasnak érezte magát, s gyenge, levert volt. Vizeletében 2,5% cukor aceton, -|~|—)--)- acetecetsav volt kimutatható. Vér­cukor 352 mgr%, alkálk­eserve 25 vol.%. A beteg étvágy­talan, alig táplálkozik s igen rossz közérzetről panaszkodik. Rögtön első nap teljesen kihagyjuk az insulin-adagolást s 10 gr borostyánkősavat viszünk be közönséges vízvezetéki vízben feloldva. Egész napi táplálékfelvétel 30 gr. szénhyd­rát, 30 gr. fehérje, 40 gr. zsír. Másnap közérzete kissé jobb, jobban is táplálkozik. 80 szénhydrát, 80 fehérje, 160 zsír diaetára állítjuk be. Már a másod napi gyűjtött vizeletben az aceton és acetecetsavas reactio kissé gyengébb. A boros­­tyánkosavbevitelt folytatjuk. Harmadnap (márc. 11.) diaetá­­ja változatlan. Közérzete jó: therapia: 10 gr. borostyánkosav naponta. Vizeletében reggeltől délig és déltől estig ürített portiókban még gyenge aceton és acetecetsavas reactio, az éjszakai portiókban acetontestek többé nem mutathatók ki. A beteg negyedik (márc. 12) napi vizelete szintén teljesen aceton, acetecetsav mentes s így borostyánkősav adagolását beszüntetjük. A cukorkiválasztás ezekben a napokban azon­ban lényegesen nem változott s 2—3% között ingadozott, a napi cukorkiválasztás 40—50 gr.Az acid, succinicum kiha­gyása után a vizeletben még két napig nem jelentek meg aceton testek, márc. 15-én azonban újból kimutathatókká válnak. Az újból elvégzett alkálk­eserve meghatározás 27 vol.1%-ot mutat. 16—17-én erős acetonuria és acetecetsav, alkálk­eserve is változatlanul alacsony. 18-án ismét elkezd­ ORVOSI HETILAP 1937.24. sz.

Next